Szatmármegyei Közlöny, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-07 / 23. szám

Nagykároly, 1914. junius 7. 23. szám. SZATMARMEGYEI KÖZI POLITIKAI LAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : oooo NAGYKÁROLYBAN, Széchenyi-utca 4. szám oooo Telefon 59. szám FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. ANTAL ISTVÁN FÖMUNKATÁRS: “'ZOLTÁN BENŐ oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP oooo ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltéinek, o „Nyilttér“ sora 60 fillér. Ellenzéki kavarodás. Eddig sem uralkodott idilli béke az ellenzék berkeiben. A pártoskodásnak az a szelleme, amely a koalíciót megbontotta, azóta is folyton egymás ellen ingerli a töredékeket. Még egyazon ellenzéki ala­kulat, a függetlenségi párt kebelében is élnek az ellentétek; a tagok egy része heves kirohanásokat intéz a hármasszö­vetség ellen, a másik rész rendületlen hive a hármasszövetségnek. De most egy uj ellenzéki pártot ala­kítanak radikális polgárok és szinte mu­latságos nézni, hogy az egész elllenzéki táb:r mint szisszen fel erre a mozga­lomra Vázsonyi a demokratavezér, a Ká­rolyi Mihály gróf lapjában támadja szen­vedélyesen az uj párt szervezőit: meg­gondolatlansággal vádolja őket es szemükre veti, hogy mesterséges indokok alapján, nem ak'uális és nem is megérett kordé sekkel keltenek zavart, sőt azzal is meg­gyanúsítja őket, hogy csak ál ellenzékiek s tulajdonképpen a munkapárt szekerét toljak. No de ezt a komikus vádat maga j Vázsonyi ccapja agyon azzal a kifakadá- i sával a radikálisok ellen, hogy „én nem- í zeitem önöket, mig önök a ros-z gyer­mek izzó gyűlöletével támadnak “ Jellemző, hogy a Károlyi lapja tel- I jes-éggel nem ért egyet Vázsonyival és ebből nem 'is csinál titkot. Ugylátszik a függetlenségi párt hasznot remél a radi­kálisok fegyverharátságábók Viszont az uj mozgalom vezetői azt a vádat vágjáJc a régi ellenzéki pártok szemébe, hogy , mindeddig elhanyagolták az „öntudatlan“ I és „iskolázatlan“ tömegek nevelését. Hiszen ha csak azt hanyagolták volna í el! De arra mutat ez a nagy kavarodás, j hogy még ellenzéki érzelmű polgárok ité- | lete szerint sem töltötték be hivatásukat I egyáltalában, hogy velük még azok a I polgárok is elégedetlenek, akik nem tar- ! toznak a kormány hívei közé. Érdekes az a beismerés is, hogy a | népességben még „öntudatlan“, „iskolá- | zatlan“ tömegek vannak, akiket egy meg- j ! alakulandó uj párt vállalkozik — hosszú i évtizedek alatt — politikára nevelni. Hát | ezek számára követelne’’ már most sza- I vazati jogot ? Ezeknek a kezeibe akarják j juttatni az országos közügyekben való j döntést ? Bizony, ezek a szervezők nem csekély mértékben maguk is öntudatlanul politizálnak, hiszen igazolják — nyilván akaratok ellenére — a munkapárti politika helyességét s különösen azt, hogy ezidő- szerit t még nem lehetett a szavazati jo­got nagyobb mértékben kiterjeszteni, mint amennyire a munkapárti kormány kiter­jesztette ; az alsóbb rétegek pedig az uj válasz1 ási törvény alapján automatice jut­nak hozzá az alkotmányos jogok gyakor­latához, pusztán a művelődés terjedése folytán. Semmi szükség sincs tehát radi­kális intézkedésekre. Az ellenzék töredékei egymást mond- ! jak fölöslegesnek, egymás ellen agyarkod- i nak nem kevesebb tűzzel, mint a kor- ; tnány ellen. A kormány természetesen páholyból nézi ezt a kavarodást: ilyen el­lenzéki blokktól igazán nincs oka félnie. A nemzet józan többségének nem kell sem a régi elienzéki pártok sivár takti­kázása, sem az uj radikálisok minden fel­forgató okvetetlenkedése; a nemzetnek be­csületei’, komoly munka kell és fokozatos haladás higgadt és lelkiismeretes politi­kusok vezetése alatt. De mulatságos elképzelni, hogy az harminchét év a magyar színé­szetből. lS73-ban Budapesten két állandó színház volt, ahol magyar nyelvű előadásokat tartot­tak : a „Nemzeti“ színház, ahol dráma, színmű, vígjáték, ballet és népszínműből állott a mű­sor, s a „Miklóssy“ színház, ahol operetteket és látványosságokat adtak elő. E két színházon kivül volt (mint most is) a „Várszínház“, ahol a „Nemzeti“ tartott hetenkint 2—3 előadást és a „Budai színkör“ (most fővárosi nyári színház), ahol épp ugv mint vidéken, minden műfaj szerepelt a mű­soron. Vidéken voltak nagyobb társulatok, kik egész saisonon át (októbertől virágvasárnap­jáig) tartottak előadásokat. Kolozsvár, Debre­cen, Arad, Kassa, Szeged, Győr, Szabadka, Miskolc stb. Pozsony, Temesvár, Pécs, Sopron stb. akkor még a németeké volt, később úgy 1883 -1884-ben egy-egy ilyen városban felosz­tották a sziniidényt németek és magyarok közt, mig végre — a kormány támogatásával — a magyar színészet lett birtokosa e váro­soknak, kivévén Pozsony városát, ahol még most is van minden évben 6 hónapig német színészet. Rendes társulatok voltak még, ha nem is egész idényen át Nagyvárad (a legna­gyobb nyári állomás), Győr, Székesfehérvár, Kecskemét, Szatinár stb. — Ezek közűi Szé­kesfehérváron rendes opera-társulat volt (ma ötödrangu város) és Győrben is nagy társula tok, — operai műsorral is — működtek. * Milyenek voltak a színigazgatók ? Az igazgatók régebben is üzletemberek j voltak, épp úgy mint most és nem hiszem, ; hogy csak egy is létezett volna, aki a sziné- i szét iránti rajongásból, hazafiságból, kultur ! vagy nyelvterjesztő hajlamból vezéreltetve lett volna igazgatóvá, hanem, vagy egyáltalán — | vagy megfelelő — szerződést nem kapott, vagy a hiúság, hogy mint igazgató eljátszhatja a legjobb szerepeket (ha mégolyán rossz szí­nész is), de legtöbbjét a hatalmaskodás és meggazdagodás vágya vitte bele a vállalko­zásba. Mert nagyhatalom ám egy magyar vidéki színigazgató 1 Régebben pénz se kellett a szinigazgatóságboz, elég volt egy direkció megkezdéséhez 2—300 forint (soknak annyi se volt), csak protekció kellett az engedély elnye­réséhez, s ezt hála isten Magyarországon min­dig meg lehetett szerezni. Megvolt már akkor is a virágvasárnaptól szokásos szerződtetés,, de az igazgató szerződ­tethetett és el küldhetett tagot időn kivül is, amikor neki tetszett, s ha ehhez nem is volt joga, de joga volt gázsit nem fizetni. Tudniillik az igazgató szerződésileg köte lezte magát a tagnak minden hó 1 -ón és 16 án az utólagosan usedékes gázsiját kifizetni, ha azonban ezt elmulasztotta, a tag köteles volt a következő fizetési napot (2 hetet) bevárni, s (ha akkor sem fizetett az igazgató, akkor joga volt a tagnak 14 napi felmondásához, s ennek leteltével elhagyhatta a társulatot, s ha az igazgató most sem fizetett, joga volt a tagnak az igazgatót beperelni, amiből a tagnak soh- j sem volt haszna, mert ha véletlenül jó egy i pár hónap múlva meg is kapta a pénzét, az I ráment a költségekre. Tehát hat héüg kellett ' a tagnak mind -n fizetés nélkül a társulatnál j megmaradni, vagyis időt adni az igazgatónak, h^gy ezalatt az idő alatt gondoskodhassék másik tagról. Ha valamelyik ilyen kijátszott, tag meg akarta volna tenni azt, hogy egy vezetőszere­pet játszva megtagadja a fellépést, ha az igaz­gató nem ad neki pénzt, ez ellen is biztosítva voltak az igazgatók az akkori szerződések egyik pontja érteimében; ha a tag aznap,ami- 1 kor neve a szinlapon van, megtagadná az elő- ! adáson való részvételt, az igazgatónak joga van az illetői karhatalommal kényszeríteni, i hogy az előadásban részt vegyen. Később ez a 6 hét négyre redukálódott; a Szinészegyesület létrejötte után, rövid idő múlva ezeket a pontokat véglegesen törölték a szerződésekből, helyette beillesztették a j „Jury“ intézményt, t. i. a szerződés egyik j pontja értelmében az igazgatónak jogában ál- j lőtt a szerződés első hónapjában a tagnak fel- ' mondani, ha az illető tag nem felelt meg a z összes tavaszi kelme­§ Ä 1 V újdonságokból gyönyörű alaszíekkal szolgál | ■ iifatárnkázi| aWy ívéi j

Next

/
Thumbnails
Contents