Szatmármegyei Közlöny, 1914 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1914-05-31 / 22. szám

Nagykároly, 1914. május 31. 22. szám. XL. évfolyam. ■ ■ TMARMEGYEI KO POLITIKAI LAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL; Hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : oooo NAGYKÁROLYBAN, Széchenyi-utca 4. szám oooo Telefon 59. szám FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. ANTAL ISTVÁN oooo MEGJELENIK MINDEN VASARNAP FOMUNKATARS: ZOLTÁN BENŐ ELŐFIZETÉSI ARAK : Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltéinek, o Nyilttér“ sora 60 fillér. Kossuth Ferenc. Kossuth Lajos márványágyában is­mét maga mellett találja pár nap óta fiát, úgy mint hetven három évvel ezelőtt. A gyermekeit bálványozó apa ölében piheni ki egy munkás élet és néhány betegségben eltöltött esztendő fáradalmait és kínlódásait nevének örököse, nymbusá- nak osztályosa Kossuth Ferenc. A Kerepesi temető árnyas ölében már bezárult a par órára megnyílt márvány­ágy menyezece, az apa és fiú szelleme már egyesültek az örökkévalóságban. Nem lessük és nem leshetjük el azt a párbeszédet, ami az apa és fia között napok óta folyik. Nem beszéltetjük az egyiket és nem beszélünk a másik helyett. A t zellernek szava helyett a gyarló em­ber tűnődik el egy hosszú élet gazdag eseményei felett és az örökéletü latin mondás „de mortuis nil, nisi bene“ nek­rológja helyett elíogadjuk a modern kor nagy gondolkozójának sokkal mélyebb mondását, (de mortuis nil, nisi vere“. A történelem lapjai részletesen fognak megemlékezni arról a korszakról, melyben a inagyai történelmet csináló páitok és e pártok vezetőinek fényeiről a tudomány szemüvegen át fogja bírálatát elmondani. A napi események krónikásai csak a pil­lanatnak imák, az ő Írásuk nem arra van szánva, hogy a tudományos kutatás lencséjén keresztül nézzék és bírálják meg az eseményeket, mi csak registrálunk, véleményt mondunk és azokból szűrődik le majd a történelem kristálytiszta bírálata. Mi elparentáljuk az' emberi, ki első i sorban ez volt és ez akart lenni, az em­ber minden természetes sajátságaival. Az embert, ki évtizedek után egy uj világba került, hol neki a munkás polgárnak ve­zető szelepet és posiiiót biztosított szüle­tése, neve és egy dicső -J<or e néphez fű­ződő emléke. Az embertj ki ebben a világban igyekezett mindenkor megtalálni azt a helyes utat, melyen haladva nem lett ugyan egy nemzet vezére és minden reményének letéteményese, nem lett egy letűnt csillag pályafutásának folytatója, de megmaradt annak, amjvé tehetségeivel, képessegeivel és gondolkozásával lehetett és lenni akart, szereplő férfiú, vezető egyéniség, az ország egy tekintélyes párt­jának érdemes elnöke, hazájának szolgálni akaró buzgó első tisztviselője, ki nem I kereste és nem élezte'lei az ellentéteket és békében, egymás mellett-akart és igye­kezett dolgozni azokkal, kik esetről esetre egy ország sorsának intézésére vállal­koztak. Hatalma tudatában is ember maradt mindvégig. Érző szivére hallgató ember, ki nem akart büntetni és nem akart ellen­véleményeket megtorolni, nem akart sér­teni, nem akart bántani. Ember volt olyan, aminőnek az ő helyén lenni kell és lehet, ember, akinek j sorsa leköti százezrek figyelmét és érdek- | lődését, kiért betegségében imádkozni szoktál? és érdemes. Ember közülünk, ki szélsőségek elkeseredett harcában is meg­maradt a helyes középuton, ki a küzdel­mek közepette is megmaradt harcosnak és nem ellenségnek, aki küzdött és nem gyűlölt, aki sebzett, de nem ölt . . . Nem volt méltatlan sohasem nagy nevéhez és megdicsőült apja szelleméhez, helyét derekasan megállotta, abban a világban, amelyben élni és dolgozni akart, de amelyben vezetni nem is akart. Egy ország sorsának intézésében meg tudta találni azt a helyet, amelyben működni tudott és most a mikor kimerültén az élet fáradalmaiban és a sors által reája rótt betegségben örök pihenőre hunyja le szemeit, pirulás nélkül jelenhet meg apja szelleme előtt, mert megtette kötelességét minden tekintetben. Ellenséget nem ha­gyott maga után és azok is, akiknek éle­tében politikailag ellenfele volt, elismerés­sel hajtják meg előtte a minden közszere­pet betöltő emberrel szemben jogosult kritika lobogóját és sírja felett elsimulva a pártharcok zaja, az ország polgárságá­nak egyhangú részvéte kiséri örök pihenő helyére ... a.­f\ szerelem ereje. Van nekem egy igen jó barátnőm : Jo­lánba, aki tudvalevőleg véletlenül csinos, okos és szellemes kedves asszony. Van nekem egy gyönyörű fekete kutyám, amelyet én imádok, ő pedig gyűlöl. S van ő neki egy kedvenc hiedelme, j amit viszont ő imád és én gyűlölök. Az ő hite ugyanis az, hogy létezik még igaz szere­lem. Azt pedig, hogy en a pessimismus leg­sötétebb szemüvegén át nézem a világot, már elégszer mondottam. Legkedvesebb thémánk mindazonáltal a szerelem fölötti vitatkozás. Ö harcol mellette, én ellene s elég érdekes és mulattató mind­kettőnkre nézve. Barátnőm példákkal szokta védeni állás­pontját. Most legutóbb párisi útjáról vissza­térve, büszkén mondá, hogy egy oly esetet látott ülj a ban, mely minden kétséget kizárva, a szerelmet a lehető legnagyobb és legfensé- gebb érzelemmé teszi. Egy kisvárosi kioszkban ülve — igy kezdé a históriát — azt veszem észre, hogy a másik asztalnál levő hirtelen szőke, kopott | fiatal ember nagyon bámul reám. Bár láthatta rajtam, hogy csöppet sem vagyok elbűvölve | pillantásaitól, egyre boldogított semmintmondó i tekintetével. Tudod, valami olyan hülyeség, bárgyu- ság látszott az arcán s ugyanilyen volt a szemkifjjezése is. A férfiaknak bármily nagymérvű fixiro- zásához hozzá vagyok szokva ueyannyira, hogy manapság már ügyet sem vetek reájuk. Hisz mind egyformák . . . Egy kitartó asszonytekintet képes a leg­okosabb férfi fejét is elbolonditani, ha nem | továbbra, legalább pár pillanatra. Én tehát — j mint mondám — bámulóim iránt egyáltalán nem szoktam érdeklődni. Most egészen nyugodtan gondolkozni kezdettem. | És csodálatosképen mig gondolkozom, j folyton magamon érzem azt a hülye tekin­tetet . . . Elképzelheted, mennyire bosszant ez a dolog. Hogyan szabaduljak tőle. Gyorsan kanalazom a jeges kávét, mi­közben ismét a gondolataim rendezéséhez fogok. Magam dühösen mormogom : Nézze meg az ember, sehol sem lehetek egyedül, ez a kiálhatatlan tacskó mennyire zseniroz ! Eh, egyszerűen hátat fordítok neki! Elhatározásomat tett követte s már éppen mosolyogni kezdettem naivsáuomon : Hogy ez előbb nem jutott eszembe! Egyszerre a hátam mögött egy roppant kellemetlen hang megszólal: Pincér! A feketémet vigye át arra az asztalra. S a velem szemközt levőre mutat. Tovább nem lehetett tűrnöm. Fizettem, lelkeltem és távoztam. Az aj­tónál valami megfoghatatlan erő kényszerűéit, hogy visszanézzek, de azután ugyancsak siet­tem. A fiúnak olyan dúltak voltak a vonásai, olyan fenyegetők a szemei . . . Örültem, hogy ilyen könnyén megsza­badultam egy roppant kellemetlennek Ígérkező kalandtól. Bebolyongtam az ismeretlen, néptelen utcákat, miközben egyre sötétedett. A villany z összes tavaszi kelme- ujdonságokbói gyönyörű alasztékkal szolgál H8T

Next

/
Thumbnails
Contents