Szatmármegyei Közlöny, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1913-08-10 / 32. szám

f

S ZATMÁR M E G v F ] K 0 ' Ö

pártszervezkedés okvetlenül maga után kell, hogy vonja a tömegek politikai nevelését és ennek folytán az ítélőképesség fokozását is. Ettől pedig éppen csak a reálpolitikai alapon álló nemzeti munkapártnak nincsen oka félni. Meg vagyunk egyébként győződve arról is, hogy abban az esetben, ha az ellenzék már meg lett volna szervezve előbb is illetőleg lett volna olyan fórum, melynek kompeten- cziáját a íüggetlenségi képviselők is elismerik, az obstruktorok soha sem merészeltek volna olyan könyelmü játékot űzni a parlamentárizmussal, mint amilyent ellenőrzés nélkül való elbizakodottságukban produkálni merészkedtek. Örvendünk még ennek az ellenzéki pártszervezkedési mozgalomnak azért is, mivel az végre tettre fogja serkenteni a többségi partot is.

A nemzeti munkapárt sehogy sem tűrheti, hogy a szoczialista és a közjogi propaganda a közvéleményt téves irányba terelje. A harezot nemcsak a választások idején, úgyszólván közvetlenül az urnák előtt kell az ellenzékkel megvívni, hanem öt-öt évi békés időközökben czéltudatos munkával elő is kell készíteni a nagy küzdelmet.

A nemzeti munkapártnak országszerte meg kell szervezni a választók tömegeit, már csak azért is, hogy veszedelmes áramlatok visszaszorításával a választók politikai nevelése dualisztikus szellemben és a 67-es politika érdekében legyen foganatosítható.

Domahidai Domahidy Istvánná

1841-1913.

Mélységes gyászba borította a kegyelmet nem ismerő halál vármegyénk egyik előkelő családját, a Domahidy családot. Mint csendes mécs Világa, úgy szenderült át hosszas szenvedés után hitünk boldogabb honába a Domahidy család nagyasszonya, domahidai Domahidy Istvánná, kricsfalusi és darvai Darvay Szeréna úrnő.

Az agg urinő, 49 évet eltöltött boldog házasélete után hagyta itt kesergő lelki fájdalom között férjét, domahidai Domahidy István nagybirtokost, a vármegyei munkapárt elnökét, szeretett gyermekeit: Olga leányát, főispánunk nejét és fiát, Domahidy Elemér főispánt. Csendes, zajtalan volt élete, csendes volt halála. Övéinek élt, kiket lelke mélyéből szeretett, övéitől szeretettel körülvéve lehelte ki nemes lelkét.

Egy óv óta védték szerető hozzátartozói a haláltól, ameddig csak lehetett. A gyöpgéd ápolás valóban megho-szabbitotta életét. Általános tisztelet környezte az előkelő urinőt, ki lelkesedett és áldozott is, ha kellett az egyházért, hazáért és családjáért.

Ma egy hete ragadta ki a kérlelhetetlen halál övéi köréből, s a nemes szív szinte észrevétlenül megszűnt dobogni. A nagyasszony elhunyta mindenütt őszinte részvétet keltett. A vármegyei gyászházhoz a család s az elhunyt urinő számtalan tisztelője látogatott el, s a díszes ravatalt elhalmozták virágokkal és koszorúkkal. A mindenfelől őszintén megnyilatkozott részvét enyhítette a család mélységes fájdalmát.

A nagyasszony ravatala a főispáni elfogadó teremben volt felállítva s koszorúk halmazával borítva. A temetési szertartás hétfőn délután 4 órakor kezdődött, melyen a nagy kiterjedésű rokonságon s a család tisztelőin kívül több vármegye, város és egyesület képviseltette magát. A ravatalnál az egyházi temetési ének elhangzása után Pálur István ref. segédlelkész megható imában bucsuztattan az elhunyt nagyasszonyt, majd Rácz Elek kis- majtényi ref. lelkész rövid gyászbeszédet mondott. A gyásszertartás végeztével a koporsót a vármegyeháza előtt álló gyászkocsira helyezték s megindult az óriási menet. A gyászoló család és a tisztelők nagy serege az Arany János utczán át a város végéig gyalog kisérte : a nemeslelkii • nagyasszony kihűlt tetemét vivő gyászkocsit. A nagyasszonyt f. hó 5-én délután 4 órakor az angvalosi családi sírboltba helyezték örök nyugalomra. A családi kripta nehéz ajtaja megnyílt, nehány perezre, hogy azután örökre bezáruljon egy mindenkor fen- költen gondolkozó és mindenki iránt egyformán érző, de immár kihűlt nemes szív után. A nagyasszony immár megtért oda, a honnan nincs visszatérés s ahol vele együtt korábban

elhunyt hozzátartozói várják a feltámadást. A család a következő gyászjelentést adta ki:

„Mint csendes mécs világa, úgy szende- rült át hosszas szenvedés után hitünk boldogabb honába folyó évi augusztus hó 3-ik napján életének 72-ik, boldog családi házaséletünknek 49-ik évében domahidai Domahidy Istvánná született kricsfalusi és darvai Darvay Szeréna áldott jó feleségem. Mély gyászba borulva siratjuk őt és hozzuk tudtára nagy családi törzsünknek és ismerőseinknek elhunytét, Domahidai Domahidy István mint férj, fia István, — leánya Olga és férje Kürti Csaba Adorján, Carola, István, Miklós és László gver- mekeivel. Temetése Nagykárolyban a ref. egyházi szertartások szerint folyó hó 4-ik napján délután 4 órakor fog véghez menni. Hült tetemei folyó hó 5-én délután 4 órakor az an- gyalosi családi sírboltba fognak örök nyugalomra tétetni. Nagykároly, 1913. évi augusztus hó 3-án. Örök béke legyen földi angyalunk porai felett!“

A temetésen többek között megjelentek a család közeli rokonságán kivül Szomjas Lajos min. tanácsos, Róth Ferencz és Papolczy Gyula törvényszéki elnökök, Vajay Károly polgármester. Kende Zsigmond cs és kir. kamarás, Ilosvay Aladár alispán, Péchy László műszaki tanácsos, Luby Béla, Kovásznay Zsigmond, Szombathy Ödön, Bélteky Lajos és Bakcsy Gergely a szatmári ref. egyház küldöttei, Madarassy István, Jékey Zsigmond, Kovács Sándor, Nagy Béla, Dr. Galgóczv Árpád, Szölgyény János, Kovásznay Zsigmond, Kovács Miklós, Debreczeni István, Tankóczy Gyula, Nagykároly város és vármegyénk tisztviselői.----------------------------------------------------------------^

Steckenpferd liliomíejszappan

elérhetetlen hatású szeplők eltávolítására j és nélkülözhetetlen szer arcz- és bőrapo- t lásra, mit számtalan elismerőlevéllel bi- I zonyithatunk. Gyógy tárakban, drogériákban, illatszer és fodrász üzletekben 80 fillérért kapható. Szintén páratlan hatású női kézápolásra a Bergmann „Manera“ liliomkrémje, mely tubusokban 70 fillérért

mindenütt kapható. i

hálásan és az öklöm lassan kinyílt, aztán az asztalhoz mentem és azt Írtam Margitnak, hogy találkoznia kell velem.

Azon az éjjel sokat beszélgettem a madárral. Ő beszélt nekem sokat, minden csipogása mondatokat mondott. Beszélt a nyárról, a leveles fákról, asszonyáról és gyermekeiről, amitől most elszakadt, mert meghaltak, amint ő is meghalt volna, ha nem jöhet hozzám. Sokat beszélt az őszről és ködről, amelyek rá- feküsznek a gyenge madármellre és azt mondta, hogy ilyenkor ők mind meghalnak. Beszélt játékokról és elmondott nekem meséket verébkirályfiak és verébkirálylányok szerelméről.

Én hallgattam és akkor se feleltem, amikor ké.rdezte, hogy én miért nem beszélek ?

Es ő beszélt tovább szépen és értelmesen és olyan jó volt, hogy nekem valaki mesél.

Aztán eltelt az éjjel és én másnap dologra mentem. Megharczoltam újra az egynapi harezot és fáradtan meg-megtépetten kerültem haza belőle. A veréb még ott volt, várt és alig hogy beléptem, a kezemre repült, mintha meg akarná csókolni. És én a másik kezemmel szépen és lágyan megsimogattam. Az asztalomon levél volt, Margit irta :

.jlgen, nekem találkoznom kell magával“.

Es találkoztunk.

Elmondtam neki, hogy miért Írtam, hogy jött a madár és azért. És ő azt mondta, hogy az ősszel együtt ő is meghalt volna, ha nem jöhet hozzám.

A madár nálam maradt, éltünk hárman:

Margit, én és a veréb, ők ketten engem csókoltak és én már nem voltam olyan nagyon szomorú.

így lassan bementünk a télbe. Esténként együtt voltunk és a madár az én kezemről az ő kezére szállt, amig azok megfogták egymást. Akkor meséltünk és csókoltuk egymást.

így volt minden este. A kályha körül voltunk mind a hárman, nagyon szép esték voltak és nappal szívesen dolgoztunk, hogy jöjjön az este. így ment minden este. Nem fájt a tél hidege és hava, mert szerettünk. És ha kialudt a tűz, összebújtunk és nem fáztunk, a lelkünk se, soha. így ment minden este: mesék és csókok hulltak és ha mi már nyitva álltunk, mert elmondtunk magunkról mindent s csak csókolni tudtunk, akkor a veréb kezdett mesélni didergő szegénységről, éhező karácsonyról, hóról és halálról, nagyszerű Andersen meséket. így volt minden este.

És eljött egyszer egy másféle este is. A mikor már csak ketten ültünk a tűznél, én és a veréb. Margit nem jött el, csak egy levelet hozott a posta:

Én nagyon szerettelek, de most elmegyek tőled sokára és messzire, csókold meg helyettem a madarunkat, amely összehozott minket.

Nem sírtam. Ránéztem a madárra és az mintha mindent tudott volna, nagyon remegett. A kezemre akart szállni, de én azt a zsebembe dugtam és azt kérdeztem:

— Miért?

Nem felelt. Egyáltalán nem szólt, mintha

sose tudott volna beszélni. A lámpához repült, aláült, úgy, mint mikor jött es szomorú volt. A lámpa is sápadt lett és künn az éj is Margitot gyászolta El akartam oltani a lámpát, hogy sírjak, de akkor megszólalt. Csodálkoztam, mert azóta, hogy a madárral és Margittal éltem, soha nem beszélt Azt mondta:

— Minek akarsz sírni. Menj, talán még eléred, hozd vissza.

Igaza volt. És én rohantam. De sehol senki nem tudott már róla. Elment, elment. Az éjszakát átkóboroltam, Budán is jártam és a hidon nagyon szép volt megállni. Hideg volt, tél volt és a lelkem is reszketett. Fáztam.

Délelőtt kerültem haza. A veréb várt, de nem repült a kezemre, mint mindig, hanem a kályha tetején várt engem és Margitot. Mikor egyedül jöttem haza, mint egy bánatos ember a két kezébe, a szárnya alá hajtotta a fejét.

Kinyitottam az ablakot. A tüdőmből nagy köhögés csapott fel. Rámrohant a hideg és én álltam, az arczom fehér volt és a lábam reszketett. A hó nagyon sűrűn esett és a párkány fehérségére vörös vonalakat köhögtem. Aztán az arczomnak lódított a szél egy csomó havat és mikor letöröltem a nedvességet róla, a madárra néztem. Az a kezemre szállt és a szemében valami nagy csodálatosság volt.

De én Margitra gondoltam és kiűztem őt a havas, halálos, téli délelőttbe.

Aztán betettem az ablakot és megdermedt szívvel néztem, hogy hogyan csatázik a hópelyhekkel.

;, Modern ruhafesíés bár- jJl Wáifjáipp ,Oj|| £&* Modern és tartós Pliss™ M I mily divatszinre w *íí*|Ä öm.Ä. tgffß és guowlérozás Jj

NAGYKÁROLY, Széchenyi-utcza 43. szám, a róm. kath. elemi fiúiskola melletf. Jl