Szatmármegyei Közlöny, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-10 / 32. szám
32. szám. XXXEX évfolyam Nagykároly, ISIS, augusztus SO. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: hov& a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: NA G-lTKATtOIiYBAlv Jókai-utcza 9. sz. Telephon 56 szám. Felelős szerkesztő: DR. MERTS LÁSZLÓ — ____= ülegjeienik minder! vasárnap. = — ELŐF IZETÉS! ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva 5 K vidékre postán küldve 8 koron Megyei községek, egyházak és iskolák részére egyévreS koroní II Hirdetések jutányos áron közöltéinek. .Nyilttér“ sora 60 íilié l! MnH sorozalo. A huszti és még inkább a berettyó- ujfalusi időközi képviselőválasztás az el- ellenzéket valósággal konsternálta. Tehát Károlyi Mihály grót legszemélyesebb s majdnem szeméiyeskedonek is minősíthető akcziója sem hozta meg a varva várt diadalt. Pedig az aradi kudarez és a gyomai szégyenletes megfutamodás után egy kis győzelem ugyancsak rátért volna erre az ellenzékre. Meg kell vallanunk, hogy a Balogh Tihamér esetleges győzelme nem lepett volna meg bennünket egy cseppet sem. Tekintettel Ertsey Péter lemondásának a körülményeire, melyeket az ellenzék a legtendencziózusabb formában használt ki a munkapárti rezsim ellen s végiggondolva azt a komitácsszerü terrort, melyet a pártos szenvedelmeknek a végső fokig való felkorbácsolásával lépten-nyomon gyakorolt az ellenzék, mi inkább ellenzéki győzelemre voltunk elkészülve. Hogy mégis sikerült ebben az ősfüggetlenségi kerületben, Csanády Sándor és Leszkay Gyula megvivhatatlan közjogi pozicziójában ujbói diadalra juttatni a i 67-es lobogót, annak oka nemcsak a függetlenségi politika diszkreditált voltában keresendő, hanem abban is, hogy az önbizalmat visszanyert nemzeti munkapárt ugyancsak derekasan kivette részét a küz- delemből^Amiót^ Tisza‘István gróf került a kormányműre. azóta a többségi szellem I előnyösen megváltozott s a munkapárt akcziókepessege is mintha meghatványozódott volna. És az ellenzéket, melyet a Lukács-kormányzat második felében elért sikerei megtévesztettek, most szinte ket- I ségbeejti a többségnek folyton növekedő ; ellenálló képessége. Az ellenzéki lapok napokon, heteken | át a műfelháborodás összes hangnemeiben pertraktálták az állítólagos munkapárti atroczitásokat, amelyekből azonban igaz ténynek csak az volt megállapítható, hogy a munkapárt a maga erejéből ellensúlyozni, illetőleg lehetőleg kivédeni iparkodott az ellenzéki megrohanásokat. Hogy pedig mennyire szükség volt erre a mindenképemjogosult önvédekezésre, annak illusztrálására elég kiragadnunk az ellenzéki erőszakost, jeLsok bokrétájából egy virágszálat, melyről leolvasható, hogy egy az ellenzéki eszmék szolgálatában álló közhivatalnok a választás napján leütéssel fenyegette meg a hivatalos teendőit végző Örley választási elnököt. Az an- | gyaloknál is ártatlanabb ellenzék egyébb ! ténykedéseiről pedig jobb talán meg sem emlékezni. Az ellenzék egyébként belátja már maga is, hogy elvesztette minden hitelét s azért országos szervezkedéssel akarja most visszahódítani a tőle elfordult közvéleményt. Nagyon helyesen teszi az ellenzék, ha ennek a komolyabb és intenzivebb munkát is igénylő feladatnak szenteli erejének, tekintélyének megmaradt roncsait. Elég rosszul tette az ellenzék, hogy húzódott évtizedeken át minden rendszeres munkától. Beérve a Kossuth név nimbuszával és bízva a függetlenségi eszme varázsában, egyáltalán nem gondoltak a függetlenségiek a tömegek politikai szervezésére és nevelésére, amely utóbbiból nekik amúgy sem származhatott valami nagy haszon, hanem örökkön-örökké a közjogi demagógia hangzatos frázisaival iparkodtak általános és az időközi képviselőválasztásokon lehetetlenné tenni a reálpolitika szószólóit. De az ellenzéki szervezkedést mi is megnyugvással, sőt mi több, őszinte szimpátiává! fogadjuk, mivel erős hitünk, hogy a nagyobb arányokban keresztülvitt Egy madár jött hozzám. Irta: KORVIN OTTÓ. A lámpát bámultam és arra gondoltam, hogy most megnézem, ki sápadtabb, én-e, vagy a lampa, de amíg kis tükrömért a zsebembe nyúltam, már elfelejtettem, hogy mit akartam és csak nagyon egyedül éreztem magam. Es nagyon fájt, hogy a lámpát kell néznem, meg az is, hogy csak a lámpa néz engem vissza. Elakartam oltani, hogy nagy sötétség legyen és sírni tudjak, de megzörgött az ablakom és én odafordultam a sötét, ködös, őszi este felé és kicsit megnyugtatott, hogy ebben a szomorú időben még a társas embernek is azt kell éreznie, hogy egyedülálló. Újra megzörgött az ablak és én kíváncsian kinyitottam, hogy megnézzem : az eső esik-e és akkor nekem rontott a köd, titkosan köhögtem egyet, kettőt és a szájam elé tartott ujjaimra egy vörös, vékony esik szaladt. Becsaptam az ablakot és megborzongtam, olyan furcsa volt a ködtől félni. Megakartam kérdezni a lámpától, hogy ő is megremegett-e ? Tudni szerettem volna, hogy mindenki otthon van-e most és behunyja a szemét, hogy még jobban féljen ? Hogy más is rátámaszkodik-e az öklére és beleharap, hogy fájjon, a húsába? Teszi-e más is ezt, ha rátör minden: egye- dűliség, köny, és köd ? Ezt jó lett volna tudni. Es kinyitottam a szememet, hogy megkérdezhessem a lámpámat, de ijedten néztem, mert a lámpa alatt, Íróasztalomon egy szürke és fázó madár ült és talán beteg is volt, mert nagyon csodásán nézett. Egy kicsit néztem és ő is visszanézett, most már ketten néztek engem: ő és a lámpa, a lámpa sápadtan, a madár halálosan, én csak a madarat néztem, a szemem megtelt szomorúsággal és a szivem jósággal. Kezembe vettem a madarat és olyan vigyázva fogtam, ahogy még semmit a világon. Á kályhához vittem, letettem a földre, ahol a sárga lángok játékot kezdtek vele és én is oda ültem, pedig nem iáztam és nem voltam lázas. Nagyon csendesen és nagyon szótalanul telt el pár perez, én arra gondoltam, vajon hogy talált el hozzám ez a madár és miért jött hozzám és miért nem tévedtek még emberek is igy az én szobámba ? A veréb talán azt gondolta, hogy: ime, itt ül velem szemben egy fiatal és máris öregesen szomorú fiú, csodálatosak ezek az emberek : van meleg szobája, száraz és világos, nem kell a ködben ülnie siróri, mint nekem, teát is most ivott és mégis szomorú. Aztán mozogni kezdett, a fejét emelgette, és próbálta a szárnyát, forgolódott, a tüzet is nézte, de engem mindig tovább. És akkor igy szóltam hozzá: — Téged hozzám terelt a véletlen, a fázás és a.-nyomorúság, hozzám, akinek a lelke fázik és egyedülálló, meg elhagyott. Bevettelek, pedig máskor talán téged is, mint az embereket mindig, kiűztelek volna meghalni és nem gondoltam volna arra, hogy uj ablaknyitáskor uj köhögés jött volna és uj közeledése a halálnak. Máskor téged, mint az embereket, kitettelek volna az őszbe, hogv tudjam: van még más halódó is és hogy átkoznak engem. Ezt tettem volna, mert ilyenek után sirni is tudok, de ma, nem tudom miért, téged a meleghez hoztalak, mert üy^en szomorúan, mint te, nálam is szomorúbban, nem nézett még rám senkise. Kiváncsi vagyok, holnap itt hagysz-e engem; ón azt hiszem, itt fogsz hagyni, hisz én visszahoztalak: élni, én is elhagytam azokat, akik szerették volna, ha élek. Ugy-e már nem reszketsz és éledsz, nézd, én még reszketek és engem megnyugtatni nem emberek fognak. Látod, én ezért vagyok szomorú és ezért nem sajnálom a koldust, aki a sarkon áll és álig öltözötten kell ülnie a ködben, mert nincs hova mennie. Mert tudom, hisz volt már, hogy lehet ez máskép is, de most nincs, nincs, nincs, aki nekem ily mondatokra megsimitná az. arczom és azt mondaná : nyugodj meg. Elhallgattam, mert repdesni kezdett a bevett madár és repüléskor a szárnya végig húzódott az arezomon. Aztán ráült a kályha tetejére és onnan rám nézett ragyogóan és Mindennemű ruhaneműk, csipkék, felöltök, függönyök, teritök, szőnyegek legtökéletesebb festése. ufifel muel Bőrkabátok, keztyük festése. Minta után való festés! villany- és gőzerőre berendezett ruhafestö és vegytisztitó Nagykárolyban, Kölcsey-utcza 1. sz. A róm. kath. templom mellett. Műhely: Petőfi-utcza 59. sz. Bármily kényes színű és gazdag díszítésű ruhanemüek vegyileg tisztittatnak. Plisé-gouvré. Pllish és bársonyok gőzölése. Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetnek.
