Szatmármegyei Közlöny, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-17 / 11. szám
Nagykároly, 1912. márczius 17. II. szám. XXXVIII. évfolyam SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY SZERKESZTÓSEG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. sz. Telephon 56 szám. Pártoktól független politikai Lap. 1 - Megjelenik minden vasárnap. .............. EL ŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva 5 K vidékre postán küldve 8 korona Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillérGavallér hois. Egy ember áll az utczasarkon. Ruhája rongyos, czafatokban csüng le róla. Rettentő nyomorúságról panaszkodik és alamizsnáért könyörög. Később bemegy egy előkelő kávéházba, ahol Mumm-pezsgőt iszik, havana szivart rendel és fejedelmi borravalót ad a pin- czérnek. Amilyen megvetésre méltó és felháborodást keltő ez ember eljárása, éppen olyan, ami kedves testvérvárosunk, Szatmár-Németi eljárása is. A pénzügyigazgatóságról van szó és nem az elfogultság, a nagykárolyi ember beszél belőlünk. Megállapítjuk, hogy a verseny minden téren indokolt és a versenynek, köszönheti az ember a világ legszebb éslegtökéletesebb dolgait. Az úgynevezett nemes verseny azonban frázis, mert minden vonalon: társadalomban politikában, közgazdaságban és úgy az állat, mint a növényvilágban az, „aki bírja, marja" elve érvényesül. Eszünkbe sincs Szatmár-Németire haragudni azért, hogy a nagykárolyi pénzügyigazgatóságra vásik a foga. Feltétlenül joga van ahhoz, hogy versenyezzen velünk, ha módjában van és a saját erejével akar bennünket, a közgazdaság szempontjából kétségtelenül gyengébb felet, legyőzni. Csakhogy Szat- már-Németinek ez nem áll módjában és nincs hozzá ereje. A nyáron történt. Blum Ödön m. kir. egészségügyi főfelügyelő Szatmár-Németiben megvizsgálta a közkórházat és a vizsgálat nyomán országos botrány támadt. A botrányt a szatmári közkórház állapota okozta. A rohamosan fejlődő Szatmár-Németi város közkórháza piszkos, ronda, bűzös lyukakból áll, ahol a betegek gyógyulást nem találnak, ellenben az oda betévedt egészéges emberek elkerülhetetlenül megbetegednek. Az ócska, hivatásának a legtávolabbról sem megfelelő kórház a legelemibb modern felszerelést is nélkülözi. A vizsgálat után maga Szatmár-Németi tanácsa elismerte, hogy kórházi viszonyai tarthatatlanok, de kijelentette egyszersmind, hogy azon a maga erejéből változtatni nem tud. Először a megyében való gyűjtéssel akartak egy kórházépítési alapot szerezni, később aztán elhatározták, hogy a kormánytól fognak a kórházépítésre segélyt kérni. A nagy, harminczhatezer lakosú Szatmár- Németi, tehát nem bír olyan anyagi erővel, hogy egy tisztességes kórházat építsen, ahhoz azonban van pénze, hogy Nagykároly város megrontására törve, a gazdag kincstárnak ingyen, örök időre való elhelyezést ajánljon fel a pénzügyigazgatóság részéíe. Nem felel meg ugyanis a valóságnak egy szatmári, napilap voltával kérkedő újság azon állítása, hogy a pénzügyminisztérium hivta fel elsősorban Szat- már-Németit a pénzügy igazgatóság helyiségére vonatkozólag. A tény az, hogy Szatmár-Németi önként tolakodott fel ezen ajánlatával. Nézünk túl a Szamos folyón és előttünk áll a nyomorát panaszló, alamizsnáért könyörgő koldus, aki később fejedelmi borravalót osztogat a fényes kávéház pinezérének. Szatmár- Németinek ezt az eljárását csak a büntető törvénykönyv §-aiba ütköző kifejezéssel lehetne találóan jellemezni. A pénzügyigazgatóság- kérdésében való döntés előtt érdekes volna, ha a pénzügyminiszter párhuzamba állítaná Szatmár-Németi kórház ügyét és a pénzügyigazgatóságra tett ajánlatát. Egyébként most két egyforma ájánlat fekszik a pénzügyminiszter asztalán. A Nagykárolyé és a Szatmár Németié. Mindkettő ingyenes elhelyezést biztosit a pénzügyigazgatóságnak, ha ugyan a kir. kincstár elfogadja ezt az ingyenességet. A két város egyik épülete se készülhet előbb, mint a másik. Most már csak az a kérdés: érzékeny kárt kell-e okozni egy fejlődőképes városnak, csak azért, hogy ezáltal egy másik már kifejlődött, minket illető közintézményekkel már úgyis megrakott nagyvárosnak csak igen jelentéktelen előnyt nyújtsanak? Mi hisszük, hogy az a kormány, amely felismerte a városok politikai, közgazdasági és kulturális fontosságát és amely ezért a múlt évben is 3 milliót szavazott meg a városok segítségére, nem fog segédkezet nyújtani Nagykárolynak rosszhiszeműen tervbe vett visszafejlesztéséhez. A É Ulli ÍSMSIf I. — A Szatmármegyei közlöny tudósítójától — A bécsi és magyar kormánysajtó és a két kabinet tűzött most már mérgezett fegyverekkel folyik a harcz. A kormány német szócsöve, a „Pester Lloyd“ vasárnapi számában Auffenberg hadügyminiszternek küszöbön álló lemondásáról adott hirt és ehhez a közléséhez nagy feltűnést keltő megjegyzést fűzött. Azt irta ez a lap, hogy Auffenberg évekkel ezelőtt egy emlékiratot juttatott az akkori hadügyminiszterhez, amely részletes tervét tartalmazta annak, hogy a hadsereg csapatainak Magyar- országba való bevonulása és az ország pacziA Peleskei Nótárius történeti kialakulása, , Irta és felolvasta: $rÓff Gábor kegyesrendi tanár, a nagykárolyi színházban 1912. márczius 10-én a „Peleskei Nótárius“ díszelőadása előtt. Petőfi Sándor — ósdi zománczos, de stilszerü nyelvezettel igy szól „A régi jó Gvadányihoz: Kegyelmednek már rég pihen a pennája, Kegyelmednek régen megnyílt a sir szája, Hol békességgel a föltámadást várja, De még most is kedves nekem a munkája. Nincs abban sok czifra poétái szépség, í)e vagyon annál több igaz magyar épség, S nagy mértékben aztat bélyegzi ehhésség, Azért is olvasni lelki gyönyörűség .... A finom érzékű Petőfi jellemzően mutat rá a 18. századbeli magyar lovasgenerális, Gvadányi József írói működésének valódi értékére, abban megnyilatkozó izzó hazafias érzésre, játszi elmésségre, egyszerű zamatos nyelvezetre s munkáinak olvasásából fakadó gyönyörűségre . . . Gvadányi szépirodalmi alkotásai közül azonban a legmaradandóbb becsű e hosszú czimmel jelzett s 1790-ben Pozsonyban, Komáromban megjelent szatirikus verses elbeszélése: „Egy falusi nótáriusnak budai utazása, melyet önnön maga abban esett viszontagságaival együtt az elaludt vérü magyar szivek felserkentésére és mulatságára e versekbe foglalt“. E munka 2 részre tagozódig: az első rész komikus útleírás, a másik hazafias élű szatira. Rövid tartalma a következő: Zajtay nótárius uram elbúcsúzik községétől, feleségétől, komájától és gyermekeitől s a kecsegés Szamos mellékéről, Nagypeleskéről more pat- rio, azaz lóháton útnak indul Budára, hogy a táblák szisztémáját tanulmányozza. A falu végén éghez fohászkodik s aztán lassan ballag; a tótfalusi hidon áthalad, a Szamostól eltér, Csengerben megse pihen, déli harangszóra Nagykárolyba ér, hol ismerőséhez száll a Ka- tona-utczába. Az alkonyat a szabolcsi Piricsén találja, hajnalnalban útnak ered, a Nyírség homokos ligetein át Vámospércsre ér, este Debreczenben egy szűcsnél húzódik meg másnap reggel neki vág a sivatag Hortobágynak, ott pihenőre egy gulyás legénynél telepszik meg, ki bográcshust tesz a szolgafára, azzal a nótáriust megkínálja; a nótárius aztán útra kél, de a gulyából néhány bika űzőbe veszi s élete már végveszedelembe forog, mikor egy erős juhász két bojtárjával és hat örves kutyájával megszabadítja. Innen a halban bővelkedő Tiszának partján Füredre jut s a helység házába száll, hol 3 vasas német kimiszárusnak, majd kántornak nézvén megkinozza. A Tisza hidasán átérve Tarna-Örs irányában letelepszik, lako- mázik s már a nap is lemenőben, midőn zöld galandon csüngő réz kompassusával az égen tájékozódik s megindul Arokszállásnak, de a Mátra felől rémes menydörgés és záporeső kerekedik, a sötétben Csörszárkába esik, rémületében azt gondolja, hogy a Tisza hullámai közé jutott, majd a villámlás fényénél az árok partjára felszöktet, egy csikós-tanyára akad, hol a csikós megvendégeli, aztán fölszáradva Jászberénybe ér, hol a város sáfárjában diáktársára ismer; a városházán ebéd alatt Lehel kürtjéből jó egri bort iddogálnak, később elválnak. A nótárius Aszódon, Gödöllőn és Czin- kotán keresztül közeledik Budára, a Dunahid- ján a szatmári biró fiára ismer, nála helyezkedik el egy gazdag budai serfőző házában. De mig a keltős város szépségeiben gyönyörködik, addig a lakosság elkorcsosulásán el- szomorkodik. Hiába keresi a fővárosban a régi öltözetet, nem találja meg sem az ország házában, sem a színházban, sem a barátok templomában, sem a hételektorbeli bálon. Hazafias elkeseredésében megtámadja s kigunyolja az idegen öltözetüeket, férfiakat és nőket, majd a török háború hírére haza készül. Zsufa fakó lovát eladja, a serfőzőtő], leányától és a szatmári biró fiától elbúcsúzik s egy szatmári görög szekeren ötödnapra Szatmárra érkezik, hol épen toborzó folyik Hiripi és Sugár száraz fájának hangjai mellett, de majdnem halálra válik, mikor látja, hogy Sándor fia is fölcsapott katonának, hiába akarja lebeszélni, végre belenyugszik fia szándékába és haza megy. A község ünnepiesen fogadja, ő viszont ékesen beszél, majd feleségét vigasztalja meg, hogy Sándor fiából még unterlajdinánt is lehet, mig a kis Laczi fia halála után nótárius lesz, Steib MáFton mérsékeltebb árakon árusittatnak el. női és uri-divat üzletében az összes raktáron levő újdonságok leltározás miattalegYigyázat: Kékre festett kirakat!
