Szatmármegyei Közlöny, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-25 / 8. szám
Nagykároly, 1912. feSíruáit1 25. II. szám. XXXV!!! é«folyam SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: NAGYKÁROLYBAN J'őkai-uteza 2. sz. Telephon 56 szám. Pártoktól független POLITIKUS L^P. Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egy évre helyben házhoz hordva 5 K vidékre postán küldve 8 korona. Megyei Iröasékek, egyházak és iskolák részére egyévreS korona Hirdetések jutányos áron közöltéinek. .Nyilttér“ sora 40 fillér! Gazdasági egyenlőség. Irta : WEKERLE SÁNDOR. A fejlődésből és haladásból levonható tanok közül legnagyobb igazság az, hogy a nemzetek fennállásának biztosítékai ma már nem kizárólag a fegyveres hatalom és kulturális haladás mértéke es nem ezek határozzák meg a nemzetek közti erőviszonyokat, hanem a gazdasági erő és a gazdasági tevékenység. A kultúra, a mely felülről terjed el, mint az Isten áldása, egyes néprétegeket bevilágithat, de nem lehet a közszükségletekbe gyökerező életképes növénynek tekinteni. A modern kultúrának alulról, a népek igényeiből, a kulturszükségletekből és egyszersmind a nép erejéből kell sarjadzania. Sőt merem állítani, hogy a közgazdasági tényezők, ha nem is kizárólagos, de mindenesetre legfontosabb támaszai a politikai helyzetnek. A gazdasági erő is dinamikus erő, amely — ha egy irányba vezetik — a fejlesztés mellett pusztítást is okoz, inig ha egyenletesen eloszlik, a haladás biztos emeltyűje. Ennek a nagy igazságnak ismerete sokkal általánosabb, hogy sem félni kellene magánérdekek vagy egyes gazdasági ágak egyoldalú művelésétől. Az élet követelményei elsodorják a végletekbe menő egyoldalú törekvéseket és a terrénumot meghódítják a gazdasági élet ösz- szes ágait atíogó «általános munkának. Nem az ebben az irányban telbukkanó jelenségek teszik előttem kérdéssé azt, hogy gazdasági felada’aink megoldásában célt tudunk-e elérni, hanem annak a mérlegelése, hogy képesek vagyunk-e azt a munkát és rendszeres működést elvégezni, ami nélkül gazdasági eredményt nem érhetünk el, hogy képesek vagyunk-e kibonyolódni abból az egyoldalú-ágból, amely eddig a mi gazdasági életünkön uralkodik és hogy szokásainkon, társadalmi elő ítéleteinken és az osztályérdekeken túl teve magunkat, képesek leszünk-e a tisztességes munkát minden léren egyformán megbecsülni. Helytelenül folyhatott gazdasági politika sohasem tudtayaz egyes gazdasági ágakat kielégíteni, íégfeljebb az egymásközti ellentétet élesíti. Csak az összes érdekeknek különbség nélkül való egyforma kezelése elégítheti ki az igényeket. A világ gazdasági törvényei erősebbek, mint a törvények határozatai; ha nem a helyes mederbe jutnak a nemzet közéletébe, akkor uj medret vájnak és keresztül folynak a nemzet testén. Sohgsem fogjuk magunkat a világgazdaság fejlődési vonalától és gazdasági, sőt teljes politikai életünkre gyakorolt hatásától megszabadíthatni. A ! munkásé a jövő és azé lesz az elsőség, | aki a legnagyobb munkát végzi. Ha gazdasági életünk fenntartja egyoldalú mezőgazdasági jellegét, ha társadalmunk legjobbjai és előkelői nem fogják telismerni az evolúció törvényét, amelyet már nem lehet hallgatással mellőzni és amely szerint a kereskedelmi és ipari foglalkozások felvétele a világpiaczra a mező- gazdasági érdekek megóvása mellett ezzel egyenlő jog, törekvés és feladat, akkor ebből még nem következik, hogy ezek az erők nem fogják a modern gazdaságtan fejlődési folyamata szerint a hatalmat magukhoz ragadni, csak az fog ebből következni, hogy nagy és sajnálatos megráz- kódások folytán a legelsőknek a helyeit mások fogják elfoglalni és pedig éppen azok, akik a munkában előljárnak. Céltalan törekvésnek tartom mindegyik törekvést, amelyek nem gazdasági eszközökkel akarnak gazdasági eredményt elérni. Csak magában a gazdasági életben, annak czél- irányos vezetésében találhatjuk meg a gazdasági fejlődés feltételeit és az összes gazdasági ágak haladásának biztosítékait. És kulturális fejlődésünk megóvásában éppúgy, mint gazdasági érdekeink megóvásában, sőt a nagy politikai kérdések megoldásában azé lesz a vezető szerep, aki gazdasági érdekeink megóvása körül a legeredményesebb munkásságot fogja kifejteni. Szatmármegyei KözSöny. Előfizetési ára helyben 5 korona, vidékre B korona. Egy régi-régi tárcza. Irta: Kosztolányi Dezső. Egv hóri-horgas, toprongyos öreg ember jelent meg a szerkesztőség ajtajában. A szolga előtt mélyen meghajolt, a szerkesztőt karon- fogta és bizalmaskodva kacsintott rá: — Egy szóra. A szerkesztő hátrált és tovább ment. Az öreg pedig ottan állt a nagy terem közepén és nem vette észre, hogy magára maradt. Csontos, sárga kezét még egyre nyújtotta afelé, aki eltűnt és nézelődött, köhécselt, mig lassan, és szomorúan — a megalázkodás szégyenében — hátrabillent, visszahervadt a keze és csöpögő, zöld ernyőjén pihent meg. Sokáig tétovázott igy. Pergamenszerü fülei kigyulladtak és szemei ragyogtak. Pirulva hallgatta a szomszéd szobából áthalló kunczogást. Nem értette a helyzetet Hozzá siettem. Akkoriban gyakran láttam ilyen félénk vidéki embereket, akiknek minden lépésük botlás, szavuk becsületsértés és kíméletük gyöngédtelenség. Megsértenek a szívességükkel és megsértődnek a szívességünkön. Ezek azok, akik a szoba egyetlen székét okvetlenül feldöntik. A vendégségben ők törik össze a legdrágább poharat, ők kiabálnak, mikor suttogni akarnak, ők riasztják fel az alvókat, ha lábujhegyen is járnak és legelőször ők ülnek le a frissen festett padokra, amelyekre oda vau írva; vigyázat. Szegény öreget megszántam : — Parancsol? — kérdeztem tőle. — Egy tárcsámat szeretném kikeresni. Elmosolyodtam. Inkább valamilyen különcz prófétát vagy világgyülölő természettudóst sejtettem benne, mint írót. Intettem a szolgának, hogy adja át a régi köteteket. Az öreg az előszobába surrant, csendesen egy Íróasztal mellé vaczkolta magát s egészen elveszett a régi poros kötetek között. Félszem- mel figyeltem. Levette téli sapkáját és szelíden ragyogott elő kopasz feje. Most már láthattam az arczát, Ah, a szemei milyen érdekesek. Ezekből a világoszöld szemekből komoly és szenvedő lélek tekint ki, amelyben rendkívüli izgalmak bujkálnak. Mostan is nagyon izgatott. Egészen kipirult már. Bizonyosan korán kelt, hogy idején érjen a fővárosba induló vonathoz, a vonat pedig összerázta, megtörte, talán nem is ebédelt rendesen és most gyengéden fáj a feje és mégis folytonosan a tárczára gondol, lázasan szaglászva keresi a régi újságok porfelhőjében. Különös ember. Izzadt kezén az évek piszka sárrá változott. Az arcza is sáros. Szemei pedig, szelíd, kedves félőrült szemek, riadtan czikáznak egyik lapról a másikra. Még mindig nem találta meg. Meguntam a szeiplólődést és nem törődtem vele. Elmentem vacsorázni. De hogy visz- szajöttem, az én öregem még mindig ottan ült a szerkesztőségben, egy Íróasztalról lógatva le lábait. Most már érdekelt az öreg. Mit akarhat azzal a tárezával ? Miért olyan fontos neki ? Megtalálta-e ? Még se szóltam hozzá. Telefonoztam, megírtam a czikkemet; czigarettáztam. Mikor azonban hajnal felé hazaindultam, újra elém botlott s most már ő szólított meg szorongó, fátyolos hangján: — Nem találtam meg, kérem. Nincs sehol. Félvállról mondtam: ■— Átnézte az összes köteteket? — Át. Nem is egyszer. Mégse találtam. — Lehetetlen. Akkor valószínűleg nem is itt jelent meg. Az öreg mosolygott. — Dehogy nem. Határozottan emlékszem rá. A napra is. A ezimére is. Mintha most is magam előtt látnám. Le volt nyomtatva. A májusi napfényben ragyogtak a fekete betűk. Negyven éve lehet. Akkor húsz éves voltam. Az ajtó újra kinyilt és most éles, hideg léghuzam söpört át a szobán s kigöngyölitette a lázas füstfellegeket, a porzó és a tinta saSteib Mápten női és uri-divat üzletében az összes raktáron levő újdonságok leltározás miattaleg- mérsékeltebb árakon árusittatnak el. Vigyázat: Kékre festett kirakat! Filii! Fülem!
