Szatmármegyei Közlöny, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-25 / 8. szám
\ a * * v j» SZ ATM ARME GYEI K 0 Z L Ö N Y ® Gallérok gözmosása ® ^ H 4if 4jpr< Pál ^ Kézimunkák, glassé keztyük, tükörfénynyel hófehérre llaJtoJCi Idl w Bútorok, szőnyegek tisztítása nAGVKABOLV, Széchenyi-utcza 43. szám a rom. kath elemi fiúiskola mellett. A hé! pofitiftai esnél!i. — A Szatmármegyei Közlöny tudósítójától. — Szokatlanul nagy érdeklődés közben folyt le hétfőn a képviselőház ülése. Elnök jelentette, hogy gróf Aerenthal külügyminiszter szombat este meghalt. A képviselőház jegyzőkönyvben örökítette meg részvétét. Napirend előtt Apponyi Albert elmondta a jelenlegi helyzet eiőlményeit és végül bejelentette, hogy a Kossuth-párt nem változtathat eddigi magatartásán. Apponyi után gróf Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök emelkedett szólásra és előadta, hogy ő a kormány álláspontján túlmenő módosításokat proponált a béke érdekében és meg van győződve, hogy ezek olyan természetűek hogy kielégíthetik az ellenzéket is. A póttartalék kérdésében teljes garancziát nyit az országnak az a joga, hogy a törvényivel visszaélő kormányt felelősségre vonhatja. Attértve a választói reformra kijelenti, hogy szivesen hozzájárul egy oly határozati javaslat elfogadásához, amely záros határidőn belül utasítani fogja a kormányt a választói reform- javaslatának előterjesztésére. Azt hiszi, ezzel megnyugtat mindenkit s úgy látja, hogy távolról sincsenek már oly nagy ellentétek a pártok között, mint ahogy azt gondolják. Justh Gyula hosszabb beszéd kapcsán jelentette, hogy pártja a megkezdett harczot változatlan erővel tovább folytatja. Báró Burián közös pénzügyminiszter hétfőn állásáról lemondott. A napirendig kedden se jutottak el a képviselőházban, mert napirend előtti felszólalások foglalták le az ülés idejét. Batthány Tivadar, Egri Béla és Szabó István beszélt. Szerdán is „napirend előtti“ vita volt. Az első napirend előtti felszólaló Désy Zoltán volt. Hosszabb beszédben kijelentette, hogy a miniszterelnök a katonai kérdésben tett kijelentése pártját (a Kossuth-pártot) megnyugtatja. A választójogi kérdésekben elismeri, hogy alkalmasabb időpont várandó be. Ezzel a beszéddel forma szerint is kifejezésre jut a Kossuth-párt- nak az az elhatározása, hogy elszakad Justhéktói, mert belátta, hogy a véderöreform ellen folytatott harcz, nem egyéb rut komédiánál. Polónyi Géza beszélt aztán. Kijelentette, hogy nem jön a béke olajágával, pedig ő a legnagyobb hive a király és a nemzet közötti békének. Baross János közbe szól: — Két hónap előtt ön is leakart szerelni. Végül interpellá- cziók következtek. Aerenthal külügyminiszter temetése miatt csütörtökön a Ház nem tartott ülést. Napirend előtt beszéltek pénteken is. Nagyrészben hiábavalóságokat beszéltek. Lo- vászy Máton ismerteti a véderőreform ellen eddig folytatott harcz mozzanatát. Zichy Aladár gróf a néppárt nevében a választójogra nézve helyesli a miniszterelnök kijelentését, mert a jelenlegi választási rendszert rosznak. elavultnak, művelt államhoz nem illőnek tartja. Lukács László pénzügyminiszter azért szólal fel, hogy eloszlassa Désy szerdai beszédének a véderőjavaslat pénzügyi terheire vonatkozó javaslatát. Désy kifogásolta, hogy a kormány nem igyekezett a konteplált terhek csökkentésére. A miniszterelnök már kijelentette, hogy ez nem felel meg a tényeknek. A kormány igen is megfelelt kötelezettségének, mikor a javaslat tárgyalta, kijelenti, hogy a pénzügyminiszteri „kék czeruza“ akkor is tudta a feladatát. A tegnapi, szombati ülés napirendje a következő volt: a véderőjavaslat és interpel- lácziók. Arviz után. — A kár még nincs megállapítva. — A kormánybiztos felmentése. — Interpellácziö a belügyminiszterhez, — Tatarozzák a védgáta- kát. — Tavaszkor újabb kiöntések várhatók. — Már legutóbbi számunkban jelentettük,, hogy a szatmármegyei árvizveszedelem szünő- félben van. Részletes tudósítást közöltünk arról a katasztrófáról, amely a Tisza és Szamos menti községeket érte. A tájkép mindenfelé, ahol az ár pusztitott szomorú és sivár. Most már az országos vízépítési igazgatóság kedden kiadott jelentése is mondja: az árvizveszedelem megszűnt. A Tisza és a Szamos folyók jégmentesek, A földmivelésiigyi miniszter ez alapon Ilosvay Aladár alispánt kormánybiztosi megbízatásától —■ köszönetének kifejezése mellett — felmentette és egyben felhívta őt, hogy a kár nagyságáról tegyen részletes jelentést Ami a kár mennyiségéről eddig az újságokban megjelent ez önkényes kombinácziókon alapszik. A károk megállapításának eljárása most van folyamatban és e miatt a miniszter által kért felterjesztést se tudja még az alispán elküldeni. Az alispán egyébként kedden, szerdán és pénteken Tiszacsécsen volt, ahol az átszakadt zsilip helyrehozási munkálatait nézte meg. Panyolán is volt, ahol a védtöltést tatarozzák. Jármy Béla, a fehérgyarmati kerület országgyűlési képviselője, szerdán a képviselőházban, rövid indokolás kíséretében a következő interpellácziót terjesztette elő 1. Van-e tudomása a belügyminiszter urnák arról, hogy Panyola és Tiszakóród községeket az árvíz 1912. február hó 12-én elöntötte ? 2. Van e tudomása arról, hogy különösen Panyola községben ezerszáz ember van hajlék- és élelem nélkül? 3. Mit szándékozik tenni a katasztrófa által előidézett óriási nyomor enyhítésére és a szinmagyar községek felsegélyezésére ? vanyu szagát, a viták visszhangját, az átélt gondolatok és harczok foszlányait, amelyek még mindig körülöttünk lebegtek. Aludni ment a szolga is. Egyedül voltunk. A szememből pedig egyszerre kiszállt az álom. Egy hirtelen elhatározás szegzett oda az íróasztal mellé, hogy végzete legyek ennek az embernek és páczra feszülő inakkal, összeszoritott szájjal, az erőfeszítés végső ájulatában tovább vezessem valamilyen ismeretlen pont felé és nem tudni miért, egész magamévá tegyem az ő titokzatos, kusza ügyét. . — Ha én azt megtalálnám! — sóhajtozott és összekulcsolta a kezét. — Nem tudja, mit adnék érte. Az életemet is odaadnám. Ilyen szépet sohase írtak. Soha, soha! A fiatalságomat írtam meg benne. Evek óta járkálok mindenfelé. Éjjel, nappal kutatom. Most idejöttem. Ez az utolsó állomás. Itt kell lennie. — De miről szólt a tárcza? Az öreg két nagy ivet irt a levegőbe, végtelen szeretettel. Lehunyta a szemét. — Nem lehet elmondani. Szép volt. Nagyon szép. Gyönyörű. Pokoli éjszaka volt. Egymás után dobáltuk lo a puffanó, porzó, füstölgő köteteket. Kezünk mohón, szinte buján turkált a lapok között és valami hihetetlen vakbuzgalommal, az őrület lihegésével kerestük a sárga lapok közt egy ember életét, azt, ami még értékes neki az utolsó rongyot, az utolsó hazugságot. Siettünk. Úgy, mint néha sötét lépcsőkön sietünk minden ok nélkül, a félelem ösztönével, saját árnyékunk elől. Talán attól féltünk, hogy a reggel nyomunkba lép, utolér és reánevet eredménytelen munkánkra. Czigaretták és rongyosra mart szivarok sötét parázszsal buktak ki szájunkból. A perczek pedig egyre múltak. Lesoványodtunk és elkoptunk ebben a hajszában s szájunk és arczunk szürke és piszkos lett a hamu kesernyés csókjaitól. Végre agyongyötörve hullottunk a pamlagra és a kudarcztól pirulva néztünk magunk elé. A tartalomjegyzéket is átfutottuk. Nyoma ce volt a novellának. Az öregre pillantottam. Szepegve és nagyon illedelmesen várt, mint egy félő gyerek. Arczárói eltűntek a piros lázfoltok. —- Menjen haza, öregem — mondtam csendesen. — Majd holnap. Az öreg azonban meg se moczczant. — Meg kell találnom. Hiszen emlékszem reá. Most már emlékszem. Eszembe jutott minden. Kíváncsian néztem reá. Beszélni kezdett. — A mese a kékszemü és a feketeszemü fiúról szólt ... Ez a két fiú a legjobb barát volt. De egyszer megszerettek egy leányt. Nem tudták sokáig, minthogy mindaketten álomvilágban éltek. Finom és csendesen mesélt az öreg. — A kékszemü mindent kéknek látott. Kék volt előtte az éjjel, a nap, az erdő, minden. Kéknek látta még a lányok sötét szemét is. A feketeszemü pedig mindent feketének. Még a szőke leányok haját is. így mentek egymás mellett az egyik a kék, a másik a fekete végtelenségben, mig egy este egy kapu előtt álltak meg és megtudták, hogy meg kell halmok, el kell bucsuzkodniok örökre és elbujdostak a kis vidéki város éjszakájában. Ott, a fáradt folyócska partján ültek és sírtak. A lelkűk, az ő piczike, törékeny üveglelkecskéjük pedig meghasadt, zenélve, sziporkázva, trillázva ezer darabra tört. Átölelték egymást és a gyöngyvirágok között haltak meg. — Szép — mondtam fáradtan. , Az öreg lassanként tiizbe jött. Álmosan hallgattam. Most már láttam, hogy csak a mérges hajnal mutatja neki ezeket a képeket és hagytam beszélni. — Ön nem tudja, hogy milyen volt ez a leány. A haja rozsdaszőke és a bőre porczel- lánfehér. Ah, a Marie. Szemei pedig melegek és barnák, mindig csodálkoztak és ha rámeredtek valakire, gyengén kacsintottak. De ez csak szebbé tette. Ez a gyengéd kacsintás csak parfümé volt az arczának. édes vanilia-illat, altató tömjén. A feje pedig fáradtan ült isteni nyakán, mintha sok-sok párna támasztotta volna és ő is unná a fejét, a szép szemeit és az életet. Kissé összeborzongtam. Ez az ember nem tudja, mit beszél. Valami emlék kergette ide, amelynek most nem tudok a végére járni. Hiába is akarnék. De egyszerre láttam, hogy mi tartott eddig ébren, mi kergetett bele a bolond virrasztásba és ebbe a czéltalan hajModern ruhafestés bármily jflu Hál “fii Sör Pék I wfea Modem és tartósplissézés —divaíszinre ® I QJ LQJ v I I Cl I ItffP — (>H guowlérozás ~ NfiGyKÁROLy, 5zéchenyi-utcza 43. szám. a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.