Szatmármegyei Közlöny, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-18 / 7. szám
Nagykároly, 1912. február 18 7. szám. XXXVIII. évfolyam. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. sz. Telephon 56 szám. Pártoktól független Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : POLITIKAI LAP. Egy évre helyben házhoz hordva 5 K vidékre postán küldve 8 korona Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Törieli piüiü. „Friss levegőt akarok! . . ., „Világosságot akarok! . . .“ A csütörtöki emlékezetes nagy beszéd végén ez a szónoki kitörés jellemezte Héderváry Károly gróí legbenső államíérfiui és hazafiui szándékait . . . friss levegőt akarok és világosságot! . . . A rab, akit ártatlanul elzártak a világtól, aki dohos odúban számlálja az órákat és nem tudja, nappal van-e vagy éjszaka, a íéríi, aki tele tervvel, tele erővel, tele akarattal, négy lal közt tengeti életét: ez a rab kiáltja igy, hogy friss levegőt akar, hogy világosság után vágyódik szeme . . . A Gulliverek, az igaz, a becsületes, a férfi, az emberek sorsa az, hogy lelán- czolják a törpék és sötét bőn önbe czipelik, mert félnek a tettől, melylyel a íéríiagy terhes, mely után a férfikar bátran, határozottan nyúl. A törpék módja, lánccal és sötétséggel megölni a levegőt és a világosságot . . . A magyar nemzet sötét, dohos pincze- oduban nyöszörög. Tagjait lelánczolja a a törpék gyáva, de indulatos, gyönge, de falánk raja. Levegőjéből kiirtják- az élenyt a hazugságok, a hamisítások, a csalások büzhödt párái. Szemétől távoltartja a világosságot a félrevezetés, a frázisok, az intrikák elbutitó sötétsége. És ekkor odaáll a fórum közepére egy férfi. Egy hazáját szerető, egy egyenes, közvetlen, őszinte, szóval egy igaz ember. És megmutatja Gullivernek, hogy lánczai czérnaszálak, melyek széjjelhullanak a férfiakarat lehelletére. És megmondja neki. hogy a fal, mely elzárja tőle a világosságot —• mérges köd, mely azonnal felszáll, mihelyt az igazság napfénye éri. És ez a férfi odaáll a hazugságtól, az ámitá-tól, a haszonleséstől, a szédelgéstől elkábitott nemzetóriás elé és fülebe harsogja : levegőt, világosságot! . . . Történelmi pillanat! A nemzet föleszmél, öntudatra ébred. Halálos álmából fölrázza az a két szó. Halkan utána dadogja annak, aki keltegeti. Előbb csak ösztönszerüenv lihegve, pislogva. Azután megsértéssel. És végül tele tüdővel harsogja, tágra nyilt szemmel élvezi a két legnagyobb istenáldást: a levegőt, a világosságot, a kettőben együtt az Életet . . . Héderváry Károly gróf csütörtökön megpróbálta tespedéséből fölrázni nemzetét. Becsületes, őszinte szóval tárta föl előtte igazi helyzetét. És végül kitört belőle az a különleges magyar hazafias érzés, melybe mindig egy csomó elkeseredés is belevegyül. És ettől a nemes, magasztos érzéstől áthatva kiáltott fel: Friss levegőt akarok és világosságot! . . . Friss levegő és világosság, ez kell a magyarnak. Hogy önmagát lássa, tiszta sorsát, hamisítatlan érdekét és hogy táguló tüdővel munkához láthasson. Hogy tovább ne csalhassák, ne butíthassák, ne gyömöszölhessék tele hazug jelszavakkal, hogy karjának erejét meg ne törje a rajta élősködők vércsapoló telhetetlensége. A magyar nemzetnek végre látnia kell és cselekednie kell, látnia a köz érdekét és úgy cselekednie, amint ez a közérdek követeli. És földhöz kell vágnia, szét kell taposnia azokat a hazug pápaszemeket, melyeket orrára raknak, akik a nemzet vakságát arra akarják használni, hogy ez az önmagával tehetetlen tömeg, a körülötte teremtett sötétségben az ő egyéni czéljaik rabszolgája legyen, A szabadulás becsületes, őszinte jelszava ki van adva. Ott áll a vezer és leng a zászló. Akinek Iriss levegő és világosság kell, velünk tart. Az ámító kufárokat pedig magukat üzzük vissza oda, ahová bennünket tereltek: a dohos sötétségbe .. . Minden becsületes magyar ember odasorakozik a nemzeti élet friss levegőjének és őszinte világosságának honmentő zászlaja alá. B. N ftz empire-butor. Irta: Bérezik Árpád. (A kiváló író ötven éves írói jubileuma alkalmából közöljük ezt a sikerült elbeszélését.) Bágyadtan nézett rám, a keserűség guny- mosolyával szája szögletében. — Ilyenek maguk, egytől-egyig mindnyájan. — Milyenek vagyunk ? — Szárazok, szívtelenek, nagy érzésre képtelenek. Akik nem tudnak küíömbséget tenni nő és nő között. Csak szerelem legyen, akárki kínálja . . . — Csalódik, nagyságos asszony: megfogom magyarázni álláspontunkat a szerelem ügyében. Ella nem volt kiváncsi a magyarázatomra. Én megértettem. Hogyis ne volna megsértve egy szép, fiatal, eszes és kedves nő, aki folyton czélozgat és akit nem akarok megérteni. Hallgatva ültünk egymással szemben . . . Ella még egy csésze teával kinált meg, aztán czigarettára gyújtott és elémbe tartotta a gyufát. — Látja ezt a gyufát? . . . Hogy égi Nos, ez többet ér maguknál — mindnyájuknál . . . Mert tud . . . érti? tud . . . mit tud? Égni tud! Holott magát meg se lehet gyújtani. És eldobta a gyújtót megvetőleg. — Egy gyufát sem érnek már maguk férfiak. , — És maguk asszonyok ? — kérdeztem én. — Mi még nem égtünk ki. Ó, bennünk nagy érzések szunnyadnak, csak ki kell hántolni. De maguk ahhoz nem értenek. Vagy jobban mondva : kényelmesek. Egy tisztességes, egy urihölgy igen alkalmatlan és kényelmetlen. Nagy teher, amelytől nem olyan könnyű szabadulni, — mert nem lehet lerázni és végki- elégiteni. Nekünk igényeink vannak s ez magukat untatja ... Mit vegyenek gondot a nyakukba, mikor van kényelmes szerelem is . . . S utóvégre . . . — Mit utóvégre? í Ella kidugta piczi lábát a suhogó pongyola alól , . . — Utóvégre azoknak is csak, olyan lábacskáik vannak, mint nekünk. És olyan a termetük, a szemök, az ajkuk, a foguk, mit tudom én, mi mindenük. Az, ami nekik nincs meg, ami csak nekünk van . . . ahhoz meg maguknak nincs érzékük . . . Azt nem keresik .. . Szív, ész, műveltség, modor, nevelés — meg a többi . . . ugyan melyik férfi keresi manapság ezeket a czikkeket? Lihegett és megbotránkozás rezgeti minden szavából . . . — Viszony kell maguknak vagy ismeretség vagy éppen csak kaland . . . hogy kivel, az maguknak mindegy. Mert ami az emberben előkelőbb és magasztosabb, ami finomabb és csiszoltabb, ami mélyebb és igazibb, nincs meg a kaszinói étlapon. Tudja barátom, mit tennék, ha férfinak születtem volna? — Nos? — Hát . . . hát . . . biz én szégyelném magamat, holott maga . . . —- Úgy-e, én, legkevésbé sem szégyellem magamat. — Egyáltalán nem, sőt olyan tüntető megelégedéssel lóbázza a lábát és himbálja magát, mintha Romeo sohasem halt volna meg és — hogy a klasszikus példáknál maradjak — Hero sohase vett volna uszóleczkét a Bosporusban. Nincs úgy! — Ügy van, bájos és édes, sőt kedves nagyságos asszony. Ügy van, de tudja miért van úgy? — Nem barátocskám, nem tudom, nyilait vissza élesen, csípősen. — Csak azért, mert maguk se különbek nálunknál. Maguk méltók hozzánk. T i. maguk nők! Legkivált az úri hölgyek ! . . . Higyje el, könnyebben találni elvétve szerelmet a társadalomban alul, mint felül. Az igények és szükségletek régióiban . . . Ahol az önzés vadon terem . . . Ott lenn a völgyben azok a kis mezei virágok nincsenek még elkényeztetve és egy kis figyelem, megbecsülés még meg is hatja . . . — Kivált, ha Iduskának hívják, ugyebár? Én helyt álltam. I Steib Márton b az összes raktáron levő újdonságok leltározás miattaleg- * mérsékeltebb árakon árusittatnak el. Vigyázat: Kékre festett kirakat!
