Szatmármegyei Közlöny, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-03 / 44. szám
Nagykároly, 1912. november 3. 44. szám XXXVIII. évfolyam. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: hová a Up «zellemi és anyagi ré»Bét illető köaloniénytk küldendők: ?;AÖYKÍEOLTBAN Jókai-utcsia 2. sa. Telephon 56 szám. Pártoktól független POLITIKAI LAP. — .......... Megjelenik minden vasárnap. . . " EL ŐFIZETÉSI ÁRAK Egy évre helyben hóéhoz hordva 5K vidékre postán küldve 8 koron* Megyei köeaégek, egyházak és iskolák részére egyévroS korong [j Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér’ sora 60 fillér. A háború ellen. A fejlődés, a kultúra, a humánizmus gyönyörű jelszavait immár hetek óta meleg hullámokkal hömpölygő, piszkos vérfolyam nyaldossa és fenyegeti végleges elmúlással. Mert hazugság, felháborító hazugság minden ilyen jelszó, ha tűrik és elősegítik, hogy hitvány kapitálista érdekek miatt, de a nemzeti sovinizmus lobogója alatt ezer es ezer embert hur- czoljanak a vágóhidra. A müveit emberiség egy zokszó nélkül szemléli a balkáni eseményeket. A müveit és kevésbbé müveit emberiség vérszagra éhes és valami vadállaiias mohósággal lesi a napilapok vértől cseppegő közleményeit s valósággal kéjeleg a háborús hírek borzalmainak olvasása közben. Egyetlen osztály, egyetlen társadalmi rend sem emelte fel tiltakozó szavát a Balkánon történő tömeges és oktalan embergyilkolás miatt és most is csak a szocziál- demokráczia az, amely az emberiség szent nevében üzen hadat a háborúnak. A kastélyban és a papiakban még most is lekicsinyléssel és gyűlölettel gondolhatnak a szocziáldemokrácziára, mégis ez az, amely az emberiség sorsát szivén viseli és amelyé a diadalmas jövő. Ennek megállapításától bármely társadalmi felfogásnak elzárkózni üres képmuattás. A nemzetközi szocziáldemokráczia brüsseli irodája gyönyöiü, békét óhajtó kiáltványt^adott ki a háború ellen. A kiáltványból ’ "a Szatmármegyei Közlöny olvasóival a következő részleteket ös- mertetjük. A nemzetközi szocziálista iroda leg- i mélyebb megvetését fejezi ki a fölött a i tömeggyilkosság fölött, amely mostanság a Balkánon folyik és a balkáni államok szocziálistáinak hálás elismerését küldi azért a hősies bátorságért és elvhüségért, amely erőt adott nekik arra, hogy a háború ellen a lehető legnehezebb viszonyok között is tiltakozzanak. Kinyilatkoztatjuk, hogy a balkáni népeknek nemzeti egységre és autonómiára vonatkozó jogos igényei mögött és a mostani állapotnak, amely Oroszország és Ausztria jobbá- ! gyaivá sülyeszti őket, megszüntetésére j irányuló kívánság mögött dinasztiák ér- j dekei és kapitálista kapzsiság rejlenek. Nem a munkálkodó osztályoknak, hanem a kapitálistáknak és a balkáni fejedelmeknek érdekei idézték elő, hogy politikai változások a háború utján történnek. A munkálkodó osztályoknak, amely a nemzeti önállóság kereteibe tartoznak, érdekei nem támasztanak háborút, hanem a balkáni államoknak — Törökországot beszámítva — előretörtető kulturfejlődését és demokratizálását kivánják. Csak ilyen módon lehetséges — népek egymásra uszítása, gazdasági összeomlás és vérontás nélkül — elérni annyi népfölsza- baditó eredményt, amennyit az adott viszonyok között egyáltalán lehetséges. A bakáni népek fölszabadításának ezen módszerével összeegyezhetellenek voltak a kapitalisztikus és monarchisztikus érdekek; már ez is kikerülhetetlenné tette a háborút, amelyek borzalmaiért az uralkodó osztályok felelősek. Ezenkívül súlyos felelősség terheli az orosz abszolutizmust, amely régóta szolgálta a balkáni népek nemzeti aspiráczióit azért, hogy az ő vérükből is szívjon erőt magába, mint odahaza saját népei véréből. Bűnösöknek kell állítanunk végül Európa kapitalista hatalmait általában, mert Marokkóban, Bosznia-Herczegovinában, Tri- poliszban és Perzsiában kapzsiságuk és brutalitásuk, erőszakoskodásuk és szószegésük által Törökországban pedig az újjászületésre törekvés perfid akadályozása által, valamint a cárizmus intrikái és az osztrák monarchia kedvteléseinek váltakozó játéka által a háború kitörését előidézték. Ebből az összeütközésből bármely pillanatban világháború réme születhetik. Az Internationale minden pártjának, minden proletárnak kötelességei jobban A TELEFON. Irta: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ. Fekete hajnal volt még . . . A jó Benedek, a sovány, éhesszinü fiú, izgatottan írni kezdett. A tinta engedékenyen folyt a tollából és a papíron daloló mondatokká, színes sorokká ömölt össze. Izgalmas virradat borult az utczákra. A sötétségben csiraszagu, langyos szél lábujhegyen járkál a porhanyó göröngyökön s az emeleti ablakokon itt-ott sápadt aranylángok haldokoltak. Többször tekintett az éjszakába, azután gyorsan, lihegve irt és mintha félt volna valamitől, kipirult és a keze reszketett. Pár perez múlva az Íróasztalon berregni kezdett a telefon. Leemelte a kagylót és a füléhez szorította. Fólretolta a nedves írást és jegyezni kezdett. — Nem értettem. Még egyszer. — A betűket kérem egyenként. Az ujjai közt tánezoló tollszár szorgalmasan rótta le az unalmas, hideg szavakat s valami mondhatatlan fájdalom szorította össze a szivét. Fáradtan kelt fel a székéről, végig simította verejtékes homlokát. Halott fehér volt. Összeránczolta a szemöldökét, gondolkozni kezdett, hogy megtalálja az elvesztett fonalat, és újra belezökkent a hangulatba. Folytatta az Írását, még hevesebben, még B--------TT- —^ .......... = ! boldogabban, mint előbb. Gyönyörű képek ; tánczoltak elébe, színes álmok suhantak elő | a hajnalodó levegőből, a mellén szorítást ér- ! zett é3 a feje megfájult. Alig irt azonban egy | pár sort, a csengő újra megszólalt. Felpattant a székéről. Sohasem bántotta j ennyire a zaj. Úgy tetszett neki, mintha ma a csengőnek aczélgombja különösen élesen zajongna. Máskor is háborgatták írásában, máskor is felzavarta a csengettyű, de ezen a hajnalon érthetetlenül mérges, pörlekedő, követelő volt, mintha csak őt akarta volna bosz- szantani. Keze ökölbe szorult. Várt. De mégis győzött a nyugodtsága hidegen leemelte a kagvlót s odahajolt a szótölcsér felé. — Halló, halló . . . Az írása ezalatt megszáradt. A papírlapokon álmos, tántorgó legyek mászkáltak. Mikor felvette a tudósítást, vállat vont, elmosolyodott s újra Írni próbált. A csengettyű újra berregett. S aztán minden pillanatban íeljajdult, szinte sziszegve, csörömpölve, lármázva Ismerte ezt a vinnyogó, kegyetlen hangot. Nadrágzsebóbe dugta a kezét s szomorú lemondással hallgatta, Ajkai vonaglottak az undortól. Eszébe jutott egész múltja s a kávéházi füstös éjszakák és az idegsorvasztó virrasztások tarka gomolyagok- ban kerengtek el előtte. Es mindennek oka csak ez a lehetetlen, ostoba telefon volt, melynek hangját sokszor álmában is hallotta. Ilyenkor csiklandozó bizsergést érzett a talpában s hátgerinezén valami villamos borzongás futott át, aztán csengő füllel, tágra meredt szemekkel nyöszörögve ült fel az ágyában, előre hajolt és az ajkai hangtalanul mozogtak. Belátta, hogy ma nem irhát. Megadta magát a sorsának. Nyugodtan letette a tollat s várta a csengettyü-szót. A csengő minden két perezben felzördült. Tántorogva kelt fel s reszkető kezekkel nyúlt a kagyló után. Szeme a haragtól szikrázott s dühösen ordított bele a telefonba. — Halló, ki beszél? Iszonyú hangzavar zúgott feléje. Több hang dünnyögött egyszerre, távoli zeneszó homályos akkordjai, érthetetlen magyar és német szavak foszlányai. — Halló! Halló! . . . szólt s a méregtől már csaknem sírva fakadt. A kagyló lemeze, pattogva, csörögve kopogott. — Elég . . . Nem kell több . . . Ebből kérek tiz, tizenöt sort . . . , Megnézte az óráját. Három óra volt. Ásított s az íróasztallal szemben levő mély pamlagba süppedt bele. Kiuyujtózkodott és aludni próbált. Feje lassan sülyedni kezdett, nehéz szemhéjai büsen borultak le égő szemgolyóira. Fölötte homályos, zöld lobogással égtek a virrasztó gázlángok. Suta, komikus árnyékok hasaltak végig a padlón, a falakon s az Íróasztalokon. S ahogy könnyes kivörösödött szemei az álommal küzködve pislogtak, :* B: Ruhát fest vegyileg tisztit Háufel Sámuel Nagykároly, Kölcsey-u.l. a rom. kath. templom mellett. állapíttatott 1902. évben. Telep : PetSIf-ut 59. »iám.