Szatmármegyei Közlöny, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-14 / 28. szám
Nagykároly, 1912. julius 14. 28. szám. XXXVIII. évfolyam. ■ ■ SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY / * í «5 r m is A.* SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: h0T& a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. sz. Telephon 56 szám. Pártoktól független POLITIKAI LAP. — ÜVäegjeieitäk minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva 5 K vidékre postán küldve 8 korona Megyei községek, egyházak és iskolák részére egyávre5 korona Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 60 fillér I iM Wt Ki emlékszik már arra, hogy az ellenzék a munkapártot programmtalannak mondta megalakulása idejen ? Alig emlékszik már valaki, oly alaposan megsemmisítették a tények azt a könnyelmű és alaptalan vádat, hogy az uj alakulás munkaterve csupa negáczió és lemondás. A politikai történelemben alig van rá példa, hogy valamely kormány oly hiven, oly pontosan, oly következetesen váltotta volna be programmját, mint tette az, amely a nemzeti munkapártra támaszkodik. Helyreállította a nemzet és király közt megzavart harmóniát s az államháztartásnak százötven millió deficzittel megbillentett egyensúlyát. A polgári perrendtartás modernné tétele mellett elintézte közéletünknek két veszedelmesen összegabalyodott nagy kérdését, a bankügyét és a katonait. Szentesitett törvények alapján immár életbe léptetheti a kétéves katonai szolgálati időt, modern hadsereg nívójára emeli a magyar honvédséget, teljes érvényre juttatja a magyar nyelv jogait a hadsereg igazságszolgáltatásban. A tisztviselők sorsán s a városok pénzügyén segitő nagy érdemű intézkedései mellett ugyancsak nagy fontosságú, messze kiható az az erélyes cselekedete, amellyel az évtized óta dúló obstrukcziót megíé- kezte. Hát nem méltán viseli ez az alakulás a „nemzeti munka“ nevét? Hatprogramm- talan, hát minden nemzeti törekvésről lemondó volt ez a kormányzat? Nemcsak valóban konsolidáló, a nemzet jövőjét messze századokra biztositó programmját töltötte be ez a kormányzat, de program- mon kivül is a nemzeterősités nagy czél- ját szolgálja komoly, nemes, nagyhatású alkotásokkal. íme egy igen szép példa. Az a visszás állapot állott lenn idáig, hogy kétszázötvenezret jóval meghaladó számú magyar lélek, a gör. , kath. hiten idegen nyelvű szertartás szerint dicsérte Istenét. A gör. kath. szerb és gör. kath. román egyházak kötelékébe tartozott ez a több mint negyedmillió magyar s a nemzetiségek a vallás és vallásos gyakorlat roppant lelki hatalmával uralkodtak ezeken a véreinken és rontották faji jellemüket. Négy székely vármegyének színtisztán magyar gór. kath. közönsége a hirhedt balázsíalvi román szemináriumból kapta plébánosait, román nyelven hallgatja az igét. Magyarországon az idegen ajkú gör. katholikusoknak volt saját, nemzetiségű egyházuk, de a honalapító magyar lajbe- linek nem! Ötven esztendőnél régebb idő óta küzdött ez ellen a magyarság; 1883-ban tette jogaiért első, sikertelen kísérletét. Kormányok jöttek és fnuííak el, közöttük a „nemzeti uralommal“ kérkedett, kvótaemelő koalicziós is, de csak a nemzeti munkapárt kormánya juttatta diadalra a magyar gör. katholikusok ügyét. Héder- váry kezdte, Lukács fejezte be azt a nagyszerű akcziót, amelynek a magyar püspöki kar támogatásával, királyunk hozzájárulásával, a pápa beleegyezésével meglett a teljes eredménye és alá van irva az a dekrétum, ki van bocsátva az a pápai bulla, vatikáni nagykövetünknek kézbesítve vannak azok a nagyfontosságu okmányok, amelyek alapján a magyar gör. katholikusok részére Hajdudorogon százhúsz plébániával uj püspökség fog létesülni. A hajdudorogi szemináriumból fognak ezentúl kikerülni a székelység gör. katho- likus plébánosai, magyar lesz az uj püspökség területén — a liturgiái ó-görög nyelvén kivül — minden: az egyházi ének, a szentbeszéd, a responzórium, a keresztelés, a temetés szertartása. Az el- oláhosodásnak a gör. katholikus felekezet részéről fenyegető veszedelmétől meg van mentve a székelység, ilyen módon való elnemzetietlenedéstől a többi magyarság is. Ünnep ez az esemény a magyarságnak magyarsága megőrzéséért vivott nagy küzdelmében. Hála nekik, áldás rájuk, akik ezt a nagy nemzeti munkát véghezvitték. l i politikai néni. — A Szatmármegyei Közlöny tudósítójától. — Bécsben a külügyminisztérium palotájában hétfőn kezdődött meg nagy érdeklődés közepette az a közös miniszteri tanácskozás, amely egyszerre két esztendőre, 1912-re és 1913-ra állapítja meg Ausztria és Magyarország közös költségvetését. Kedden folytatták a közös miniszteri tanácskozást. A hivatalos lap keddi száma közli, hogy a király a katonai javaslatokról szóló törvényt szentesitette. Vőlegények. Irta: Hajdú Miklós. A doktor ur még nem volt doktor. Az utolsó szigorlata felé tartott, jól tudta azonban, hogy erre az utolsó szigorlatára már nem lesz ideje. Kiszámította, hogy még két-három hónapig él. Nem volt ez valami nehéz számítás. A barátai, akik már túlestek az utolsó vizsgán, vigasztalták, hogy majd meggyógyul és tanácsolták, hogy menjen délre. Az ősszel még nevelősködött, de a keresete nem sokáig tartott. Betegen feküdt az egész télen át. Mikor aztán megjelent az első melegebb napsugár, telkeit az ágyból és sétálni ment. Magába erőszakolta a kellő czinizmust és azt mondta, mindegy, délre nem mehetek, menjünk a ligetbe, két héttel előbb vagy utóbb, mindegy ... Világos felöltők, tarka tavaszi kalapok és ibolyák napja volt. A napsugaras oldalon meritek-jöttek az emberek, gyerekkocsikat is tologattak már. Színes léggömbök úszkáltak a levegőben és nevetgéltek, szaladgáltak a gyerekek. A nagy térségen, ahol nyáron a katonazene játszik, kevesen jártak még. Arra felé pnent a doktor. Egy pádon két kis lányka ült, mellettük a kisasszonyuk. Nevelőnő volt, mert igen szabályos mondatokban, erős hagsulyozással csevegett a kicsikékkel. A tavaszról magyarázott nekik és a fecskéknél tartott éppen. — Ezek az okos madárkák minden tavasszal visszajönnek. Elhallgatott a kisasszony és meglepődöt- ten bámult maga elé. Megismerte a doktort. Elpirult, aztán hirtelen nekibátorodott és csöndre intette a gyerekeket. — Jó napot, doktor ur, észre se venne bennünket . . . A doktor szabadkozott. — Hogyne venném észre? Már messziről ismerősnek tetszett. Jó napot, kedves kisasz- szony! — Lássa, mi már csak tavasszal összetalálkozunk. Hogy van doktor ur, remélem, nem ideges már? — Nem, kisasszony, nem . . . Igen ügyetlenül hazudott. Alig tudott szót találni. Szerette volna megmondani, hogy nem idegesség az ő betegségének a neve, hanem egy rettenetesebb, egy kegyetlenebb szó. Egészen jól érzem már magamat, kedves kisasszony, köszönöm az érdeklődését. És kegyed, hogy van? — Jól, mint tavaly, lássa a kis lányaim megnőttek és én egy esztendővel öregedtem. Nouo, még nem öregszünk . . . Mosolygott a kisasszony. A doktor megremegett. Igéző mosolygás volt ez. A leány kék szeme selymes sugaraival megsimogatta a doktor szenvedő arezát és szépsége megfélemlítette a sápadt fiút. A kalapjához nyúlt, köszönni akart. Egyszerre úgy érezte, mintha hívogatná haza az ágya kis szobájába. — Csak nem hagy itt mindjárt bennünket, doktor ur? Maradjon még kérem. Vagy ha tetszik együtt sétálhatunk. A kis leányok vígan ugrottak fel a pádról, előre szaladtak. A kisasszony utánuk ment a doktorral. A lány szőke haját felborzolta a szellő és halvány arcza kipirosodott egy kissé. A felöltőjét jól összehúzza a doktor, mintha fáznék. Hirtelen megörült, mint aki valamely kínos csöndességben megtalálja a beszélgetés témáját és a lány vőlegényéről kezdett kérdezősködni. — Még nem volt meg a menyegző? Látom, az ujján a gyűrűt, még jegyben járnak ? Mosolyogni próbált a leány, de mosolygása eltorzult. Elsimította homlokáról a fürtöket és mélyen nézett a doktorra. Mintha azt Ruhát fest Mfliifal vegyileg tisztit XX.ct.i4L*.*5J * .......... ....................... L Sámuel Nagykároly, Kölcsey-u. 1. I a rom. kath. templom mellett. “ fllapittatott 1902. évben. Telep : Petőfl-ut 59. szám.----------——----------- ■ . ----a
