Szatmármegyei Közlöny, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1911-02-19 / 8. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY hét politikai eseményei. Hétfőn volt a most folyó országgyűlés századik ülése és a nevezetes kalendáriumi napon történt a még nagyobb nevezetesség: az ellenzék szónokai elfogytak és a házelnök berekesztette a bankjavaslat felett immár öt hét óta folyó általános vitát. A bankszabadalom meghosszabbításáról szóló törvényjavaslathoz utoljára Pap Zoltán, Justh János, Gróf Wickenburg Márk és Földes Béla beszélt. A Házon kivül és az újságokban nagyban folyik a harcz a titkos egyezmény körül. Kedden a bankjavaslat tárgyában a záróbeszédek kerültek napirendre. Kelemen Samu, Lovászy Márton és Gróf Batthyány Tivadar beszélt. A kiegyezési zsűri kedden ült össze. A szerdai nap eseményét a koaliczió titkos ' aktái képezték. A zsűri döntése nyilvánosságra került. Az eredmény: se hús, se hal. A zsűri jegyzőkönyvének tartalmát a két ellenfél mindenik a maga javára magyarázhatja. A nap eseményeinek várható következményeiben igen nagy a bizonytalanság. A Házban a két Polónyi mondott záróbeszédet Dezső, a fiú, Tisza István minapi bankos beszédét bírálta. Utána az öreg Polónyi emelkedett szólásra. Bírálta a munkapárt felfogását, majd a közös bank működését. Következtek az interpellácziók. Preszly Elemér amiatt interpellált, hogy a rendezett tanácsú városok egyes tisztviselői nem kapják meg a féláru vasúti jegy kedvezményt. Hieronymi kereskedelmi miniszter rögtön felelt neki. Elég már a kedvezményekből — mondotta — tovább már nem lehet menni. Teljes érdektelenség közepette peregtek csütörtökön a záróbeszédek. Kevesen vannak a teremben. Látszik, hogy immár nem lelkesedésből, hanem csak kötelességből teljesítik az ellenzéki zárszónokok a feladatukat. Ábra- hám Dezső és Sümegi Vilmos mondottak érdektelen beszédeket. A pénteki ülés csendes lefolyású volt, négy záró beszéd hangzott el minden különösebb emóczió nélkül. Jaczkó Pál, Justh Gyula, Holló Lajos és Ráth Endre beszéltek. Szombaton a bankj avaslat, Tóth János indítványának megokolása és interpellácziók voltak napirenden. KOLERA ÉS PESTIS Fenyegető tavasz. A veszedelem torka: Szatmármegye. Hátborzongató tudósítások érkeznek napról- napra arról a borzalmas pusztításról amit a pestis Kinában, Japánban és főleg Oroszországban végez. Számos községben nem is vesződnek a holttestek eltemetésével, miután hatóság nincs mely erre kényszerítené az életben maradottakat, hanem egyszerűen kiviszik a folyó jegére a halottakat s rábízzák a természetre, a folyóra, hogy majd az olvadás beálltával elvigye a tetemeket messze, messze. így egész biztosra lehet venni, hogy a járvány elterjed egész Oroszországban s oly helyekre is, amelyekkel mi is közvetlen forgalmi összeköttetésben állunk. Innen tehát a legborzalmasabb halál veszedelme fenyeget bennünket. Galicziához csak egy ugrásnyira fekszik Szatmármegye. Az alig pár lépésnyi Ugocsa, Máramáros és benn vagyunk a veszedelem tőszomszédságában: Galicziában. De ez csak egyik veszedelem, a másik az még sokkal közelebb van, itt köztünk leselkedik mindnyájunkra. Értjük a kolerát, amelyről igazán ellehet mondani, hogy nem halt meg csak aluszik. Téli álmát alussza, hogy aztán a tavasz melegével újra feltámadjon és utunkba álljon .halálos leheletével. Általános a hit, mert szakértők által is megerősített tapasztalatokon alapul, hogy a tavaszszal ujult erővel lép föl majd az ősszel elnyomott kolera. Ezzel is a pestis fenyegető veszedelmével is mindenki mindennap foglalkozik, úgy beszélnek róla, mint szomorú bizonyosságról ; a lelkek aggodalommal vannak tele — de azért nem hallottunk még egyetlen komoly védekezési intézkedésről se. Szinte keleti fatalizmussal várjuk a szörnyű végzet betelését. Mintha nem is volna mód, eszköz a védekezésre a százkaru, megfojtással fenyegető szörnyeteg ellen. Tessék csak elképzelni mi történne majd Szatmármegyében egy esetleges kolerajárvány kiütése esetén, itt ahol még rendes viszonyok között is ijesztően kevés az orvos. Hát biz ez ázsiai állapot, igy nyugton nem alhatik itt senki s igazán nem tudhatja, hogy miért viseli az óriási adóterheket, ha igy gondoskodnak az arra illetékes és hivatott tényezők élete biztonságáról. A fenyegető veszedelemtől — meggyőződésünk szerint — csak úgy szabadulhatunk meg, ha egyáltalán kikerülhető nem lesz is már, úgy enyhíthetjük csak annak pusztító hatását, ha kormány és hatóságok nem bízva a jó szerencsében — úgy teszik meg intézkedéseiket, mintha egészen bizonyos lenne a baj s mintha már köztünk is lenne. Teljes odaadással és teljes szigorral kell elrendelni és végre is hajtani az óvó rendszabályokat, fáradtságot és költséget nem kiméivé. Szól ez a városi hatóságoknak is, de szól a kormánynak is, amelynek módjában van megtenni az összes intézkedéseket a pestis behurczolása ellen, hát tegye meg gyorsan és erélyesen, most midőn még talán nem késő. A lÉWmlí hépisHasztás. Február 27-én lesz. A központi választmány ülése. Szatmárvármegye központi választmánya f. hó 16-án, csütörtökön d u. tartotta ez évben első ülését. Elnök dr. Péchy István vármegyei főjegyző. A tagok letették az esküt és a saját kebelükből jegyzőül Medvey Lajost választották meg. Á választmány a képviselőház elnöksége és a m. kir. belügyminiszter rendelkezései alapján megtette a fehérgyarmati országgyűlési képviselőválasztásra szükséges intézkedéseket. A választás ideje 1911. évi február hó 27-ik napjára tűzetett ki. Választási elnökül Sántha Kálmán, jegyzőül Szolotnáyer Lajos küldetett ki. Szavazatszedő küldöttségei elnök : Dr. Torday Sándor ügyvéd, jegyző: Gacsályi Lajos. Helyettes elnökök: Kormány Lajos és Fried Dezső. A függetlenségi pártok és a gazdapárt már jelölték a maguk embereit. megmondani a nevét. Csak beinvitálta a házába, ahol egyedül lakik. Vesztának elakadt a torka, megfeszültek az agyidegei. Finom idegzetével az orrán át ismét az agyára tolult a tegnapi csudaasszony orkideaparfőmjének a füstje, amit még egyetlen nőismerősénél sem érzett. Az egész kocsi minden, minden tele volt orkideá- val, önkénytelenül az orrához emelte a kezét, mellyel az asszony puha kis kezét fogta egykét pillanatra az utczán — orkideás volt. Valósággal bódulatba dőlt, amikor a konflis hirtelen zökkenéssel megállt. Ott voltak. Földszintes nyaralóformáju ház, kissé beljebb az utcza soránál, előtte piczi kert. Veszta kiugrott a kocsiból, a kocsisnak megmondta, hogy várjon, amig visszatér, aztán megindult befelé. A kapu nyitva volt, látszott hogy ebben az órában már jártak itt. A verendán kopogott, nyomban beeresztették. Fehér bóbitás szobalány közömbös arcz- czal fogadta. Röviden elmondta, hogy a mél- tóságos asszonyt tizenegy óra tájban meggyilkolták. Hogy ki: még nem lehet tudni. Veszta riporteri szokásból megkérdezte, hogy ki volt ma este óta a méltóságos asszonynál? Vagy ki szokott hozzá járni? A szobalány titokzatosan habozott, aztán mégis beszélgetni kezdett. Elmondta, hogy az esti órákban az öreg gyároson kivül senki sem szokott vizitelni az asszonynál, de ma őt sem látták és különben is a hálószobának van egy kis hátsó ajtaja, mely a hátsó kertbe nyílik, ott is be jöhetett, aki jött . . . A szobalány bevezette Vesztát a viola- szinü hálószobába, a dráma színhelyére. Veszta i szokásától eltérően nagyfokú meghatottsággal, remegve lépett be, már az ajtóban örülve félt attól, hogy újra ráköszönt a tegnapi parfüm. S ahogy belépett, a kéjnek, a tulfinomult gyönyörűségnek egész csatája esett a tüdejének. Súlyos, lábról leverő, gerinczbe és agyba rohanó illat rázta még, az orkidea velőig ható elisirje, amely a tegnapi gyönyörű perczeket hozta vissza neki. De aztán rögtön elmosódott az érzése. Tekintete odavetődött a viola selyemmel letakart, széles, nagy rézágyra, melyen hanyatt fekve, csukott szemekkel, nagyon érdekes, halványan, mély fekete karikabarázdával a szemei alatt, halottan feküdt a szép asz- szony. A gégéje tájékán nagy, fekete vérfolt, ott hatolt be a golyó. De az a fekete folt a bársonysima, vakítóan fehér nyakon gyönyörű volt. Az asszonynak a ruháján dulakodás nyomai látszottak, a jobb kózcsuklója öszsze- karmolva. Ahogy ott feküdt, a ruhája térden felülig felszökve, nyilván estében rázta fel a lábaival. A violaszinü selyemharisnyák alatt még mintha szaladt, rohant volna a meleg vér, a forró, nagyszerű élet, a harisnyakötő tájékán gömbölyű volt a láb a térd körül, mint egy alabástromból faragott oszlop. A szobalány kétszer is odament, hogy rendbehozza a késői toalett-hibát, de a rendőrtisztviselő, aki már negyedórája ott volt, nem engedte a nyomozás sikere érdekében. A rendőrtisztviselő, most tovább faggatta a szobalányt. Mit gondolnak: ki lehetett? Hát a szakácsnő mit tud? Hiába ... a két szolgáló csak annyit tudott, hogy a szép méltósága hisztériás volt nagyon, de hogy ki ölhette meg, arról sejtelmük se volt. Veszta üdvözölte a „rendőrtisztviselőt, néhány szót váltott vele, meg az újságíró társaival, akik közben érkeztek. A rendőrtiszt ezenközben odament a rendőrorvossal a rézágy mellett álló éjjeli szekrényhez, melynek piros márványlapján levélformáju papirosok hevertek kuszáit rendetlenségben. A tisztviselő közéjük nyúlt, hogy van-e köztük az asszonynak, valami olyas Írása, amely világosságot vethetne a titokzatos esetre, vagy valami bűnjel. Nem volt semmi. Ahogy az írások közt turkált, kis vizitfénykép hullott a szőnyegre. A tiszviselő utána nyúlt, fölemelte, aztán hosszan Vesztára nézett, majd a körülállókra, aztán újra Vesztára nézett hosszan és az egész kis felvert társaságon nagy ideges izgatottság vett erőt. Egy-egy lépést tettek mindnyájan az ágy felé Veszta kivételével. Szorongó érzése támadt, tudta már, mert megérezte, hogy az arczkép őt ábrázolja, ő adta azt tegnap a szép asszonynak, aki kérte és kicserélte a magáéval. Elhalványult az arcza, az ajkáról kiszökött a vér, fehéren mozgott és nagyon nehéz lett a feje. Á rendőrtisztviselő hivatalos hangon igy szólt: — Veszta ur, ez az ön arczképe! Hogy került ide az ön arczképe ?! . . . A következő pillanatban, fölpattant az ágy baloldalán álló nagy sárga szekrény ajtaja. Magas, feketébe öltözött, dúlt arczu öreg ur lépett ki belőle: a gyáros, markában revolverrel. Egy pillanat müve volt. Körülnézett, fölemelte a fegyverét, félig lehunyt szemmel czélzott és lőtt, Veszta holtan bukott végig a szőnyegen. Rúnát fest-vegyileü tíszIHanüelS. Naiiultároig Kölcsei-n.i Ark, templommal szemben. ■Alapittatott: 1902. ■r
