Szatmármegyei Közlöny, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-29 / 5. szám

POLITIKAI LAP.

Pál legrégibb jóhirneyii saját készitményü

agy károly, Széchenyi-tér.

cziporaktára

nmemW ß D T O I ß I Női-és férfi saját készítésű czipőkben és a legtar11^1» w rllUln8.l9 I H tósabb vízhatlan vadászcsizmákban.

Estélyi és séta czipők, valamint párizsi modelek a legelegánsabbb kivitelben és dús választékban.

SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL:

hová a lap szellemi részét érdeklő || a hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők || közlemények küldendők

Széolienyi-u. 4. sz. NAGYKÁROLYBAN Jókai-utoza 2. sz.

_______Talephon 59. szám. . Telephon 56. szám.

FŐ

SZERKESZTŐ :

BR ANTAL ISTVÁN

Megjelenik minden vasárnap. 1:

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egy évre helyben házhoz hordva 5 K vidékre postán küldve 8 korona Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Myilttér“ sora 40 fillér

Amerikai magyarok.

Irta: Erdősi Dezső.

Egy new-yorki híradás ismertette a minap Apponyi Albert gróf amerikai kőrútjának programmját. Valóban fejdelmi személyiség sem utazik nagyobb és tömegesebb ünnepségek között, mint az eberhardi gróf. Roosewelt, Taft, Carnegie, az egyetemek és a milliós városok versenyeznek érte, bírni, látni, hallani kívánja őt tout Amerika. Magyar fényesség ragyog felénk az óczeán túlsó partjáról, amit pedig nem szoktunk meg. Milliónyi sötét árnyék integetett eddig tulonnanról.

Apponyi a világbékéről fog értekezni, illetve a nagy eszméért agitál. Sikere lesz, annyi bizonyos. Az angol nyelvet gyönyörűen beszéli és nincs kétség aziránt, hogy el fogja ragadni hallgatóságát, amely egyébként ismeri is őt már erről az oldalról. A világbéke valóban olyan czél, amely mindeneknek küzdésére érdemes, De ideális czél. Még messze, elérhetetlen régiókban lebeg és ha Apponyi Albert az ő agitácziójával egy lépéssel megközelíti, ez nem jelent többet az iszonytató távolság viszonyában egy lépésnél. A világháború Apponyi agitácziói után is bármely napon kitörhet. S mialatt ő künn időzik, hogy az ideál szeretetére buzdítsa a praktikus jenkiket, azalatt idehaza a delegáczió meg fogja szavazni a rémes háború uj

eszközeit, az óriás hajókat s néhány száz millióval megint szegényebb lesz a magyar nép.

Egy közelebbi, melegebb és reálisabb czél felé kívánjuk terelni Apponyi Albert gróf figyelmét. Olyan czél felé, amelyért ő sokat tehet Amerikában. A tiszteletteljes rokonszenvvel, amellyel őt az Egyesült Államok hatóságai és társadalma körül veszik, sokat használhat ő egy nagy, szomorú, szent ügynek a magyar kivándorlók ügyének. Másfél millió magyar él az Egyesült Államok területén, ezek közül alig kétszázezer él jó módban. A többi szétszórva, teljesen magára hagyatva robotol és részben a munkaadók, részben a barát és honfitárs álarczába bujt spekulánsok kizsákmányolásának a tárgya. Mindenfelé, ahová a vassinpár vezet, a nagy respublikában magyar burdos házak vannak, mindmegannyi árva, elhagyatott sziget a közömbösség és ellenséges érzés tengerében. A magyar kivándorlónak nincs odakünn becsülete az amerikai hatóság előtt. A munkaadók, a benszülött munkások sem tekintik „ őket -hasonló értékű emberi lényeknek. Ok a kivándorlók második klasszisába tartoznak, az elsőben az angol, ir, német kivándorlók foglalnak helyet. Köztudattá vált odakünnt, bogy a magyar munkás csak a legdurvább kétkézi munkára való, amilyen a bányászat, a földmivelés és napszámosság. Soha ennél gonosszabb igazságtalanság ! A kivándorló

magyar munkásanyag, melyet Elis Island- ban még külön megrostálnak, a javából való, bízvást vetekedhetik angollal, írrel, némettel, hátrányban csak a nyeívtudatlan- ság dolgában van velük szemben. A magyar munkás ügyességét, megbízhatóságát, józanságát és takarékos voltát már nem egy amerikai nemzetgazda állapította meg, legújabban is ezt erősítette meg két tekintélyes newyorki újság, de ezek elszórt jelenségek, melyek az általános bajokon nem segíthetnek.

Hogy ez a sajnálatos állapot meggyökerezhetett, annak többek között, de elsősorban külügyi képviseletünk az oka. Amerikai konzulátusaink osztrákokkal vannak megrakva, akik a hivatalos szobán kivül semmiféle nekszust a magyar kivándoroltakkal nem tartanak fenn s akiknek hivatalos ügyeit is a legridegebb bürokratizmussal intézik. A magyarok, akik valamely államba, vagy városba érkeznek, hiába várnak morális támogatást, útbaigazítást konzulátusainktól. Nem törődnek velük, akik tévedt bárányokként járják idegen népek rengetegét s szegények összebújnak burdos házaikban a szegénység és alkoholizmus tanyáin. Akik pedig törődnek velük, a magyar bankár, magyar orvos, magyar kávés, korcsmáros, magyar pap és magyar lapszerkesztő — mindnyájan belőlük akarnak megélni. Meg is élnek elég szépen, de a burdos házak lakói boldogulni nem tudnak. A német, angol

A vén szeladon.

Irta: Fred Boutet.

Az agg és hírneves Andréas szobrásznak a nagy szerencséje, mellyel uuos-untalan kérkedett, roppant ámulatba ejtette a barátait, bámulóit és tanítványait.

Az akadémia tagja volt s kitüntetésekkel, diszórmekkel halmozták el. Sok pénzt keresett s fiatalosan tartotta magát ősz hajával, élénk szemeivel, borotvált arczával, atléta termetével.

Hosszú pályafutásán ép annyi sikere volt a szerelemben, mint a művészetben, ellenál- hatian Don Juan volt, legalább azzal dicsekedett, akinek semmi sem áll ellen és kérkedő vallomásai szerint, melyekkel a barátait trak- tálta, mai sikerei éppen nem állanak a régiek mögött.

De mert hetvenhárom évet vallott be, az emberek kétkedtek egy kissé, anélkül azonban, hogy mutatták volna, mert ebben nem értett tréfát.

Egy este bankettről tért haza Sidierre festő barátjával. Jó hangulatban volt. Sok pezsgőt ivott és evett mindent. Vidáman lépegetett lapos romantikus sapkával a fején, I testhez álló felöltőben, vastag szivarral a szájában. I

Mellette tipegett Sidierre, a kollégája az akadémiából, ki pigmeonnak látszott a,z óriás mellett s ki fagyosan begöngyölőzve a köpenyébe, szórakozott füllel hallgatta az Andréas históriáit, mert rémülettel gondolt rá, hogy libamájat evett, amit meg fog keserűim az éjszaka.

— Kis Sidierrem, bömbölte a vén mester, igazán sajnállak . . . Mér régen meg akartam ezt neked mondani ! Sárga vagy, sovány vagy, olyan, mint a szárkofágjából kihúzott múmia. Pedig hát erős, izmos voltál fiatal korodban . . . Megmondhatom ezt neked, hiszen tiz évvel idősebb vagyok nálad.

— A kor nem tesz semmit, dönnyögte a festő.

— Nem, az igaz! Hanem az életmód! Te megölöd magadat az ásványvizeiddel, a tésztás ételeiddel, a herbateáiddal és az óvatosságoddal. Megfigyeltelek az ebédnél. Sírtam magamban miatta. Nézted az ételeket, éhes voltál és nem mertél enni. . .

— Májbajom van és rósz a gyomrom, fájdalom!

— Manó van; éhen fogsz meghalni!

| Nagyon gondozod magadat. Ismerlek jól . . .

te ép olyan tivornyázó voltál, mint a többi,

eo-vsnv a récri íá irlfíthfin Naivon rosszul tetted.

hogy nem folytattad. Én folytattam és lásd valósággal szikla vagyok. Eszem, iszom, dolgozom, sportot űzök és szeretkezem ! Teringettét, csak egyszer élünk!

— Bírni kell mindazt, sóhajtotta Sidierre, kit gyomorgörcs molesztált.

— Mindig bírja az ember, csak akarnia kell. Lássuk, kis Sidierrem, őszintén ... az asszonyok ?

— És te? — kérdezte a festő.

— Én ? De kicsikém, hiszen mindenki tudja; ez az én gyöngém kezdettől óta. . . és most még inkább, mint valaha.

— Ugyan menj! Tréfa az egész. Sokkal régebben ismerjük egymást, semhogy egymásnak nagyokat mondjunk. A szerelem jó a fiataloknak, nekünk öregeknek azonban tilos. Nekünk marad a munka, a hírnév, a nyugalom és ... az emlékek.

— A magad nevében beszélj, öregem!

— Ugyan A mi korunkban az már nem megy többé. Le kell szerelni. Ha lefekszünk, aludni akarunk. Miért tegyük nevetségessé magunkat diákos kérdésekkel, hogy ugrassuk a pajtásainkat. Azoknak nagyon korán, nekünk már nagyon későn van.

— Nagyon későn, nagyon későn! — fortyant