Szatmármegyei Közlöny, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1911-08-13 / 33. szám
szatmArme'gyei közlöny ® Gallérok gözmosása ® tükörfénynyel hófehérre Hájtájer Pál Kézimunkák, glassé keztyük, Bútorok, szőnyegek tisztítása NAGyKAf^OLy, Széchenyi-utcza 43. szám a róm. kath. elemi fiúiskola mellett. kozunk, reá jövünk s reá jővén mi hamarabb megállapítjuk, bogy itt baj van. Legyünk csak tisztában. Már II. Endre megmondja 1222. évi aranybullájában, Verbőczy bármaskönyvében, sőt §-ba is van szedve, bogy senkit illetékes birájától elvonni nem szabad, nem lebet. És mit jelent már most a javaslat 11 §-a, mely valamennyi bűncselekményre nézve a hadseregi büntetőbíráskodás illetékességét állapítja meg ? Azt, hogy a javaslat e §-a a fentebb idézett alkotmányjogi alaptételeken üt csorbát, azt dönti meg és ekként alkotmányjogi, állam jogi sérelem. Mert gondolkozzunk csak. Vannak katonai bűncselekmények, amelyeket a katonai szolgálati kötelességek megszegése által lehet elkövetni, (pl. fegyelem sértés, szökés, önszolgálati mulasztás stb.) vannak katonai jellegű bűncselekmények, amelyeket mint ilyeneket a katonai anyagi büntető jog külön törvényhozás utján állapit meg (pl. jogosulatlan toborzás, kémkedés, felségárulás) és vannak végre közönséges bűncselekmények, amelyek neme, faja közös bármely ország polgári büntető törvénykönyvében foglalt bűncselekményekkel (pl. gyilkosság, rablás, lopás stb). Már most mindezeket egy kalap alá vonni azért, mert az egyén, aki mikor azt elkövette rendes polgári foglalkozásától elvonva, tényleges katonai szolgálatot teljesít csak ezen szolgálati viszonyából kifolyólag személye el- vonassék és hadseregi büntetőbíráskodás elé kerüljön: nemcsak merev, tulkapott felfogás, hanem valójában államjogi sérelem. A javaslat ezt az intézkedést a katonai fegyelemmel indokolja meg. Mindenesetre katonás indokolás. A helyes álláspont a franczia törvénye, amely a hadsereg büntető bíráskodását csak a katonai és katonás jellegű bűncselekményekre terjeszti ki. Ezt és igy kell megállapítani a magyar katonai büntető perrendtartásban is a képviselő- házi tárgyalás során; mert ha a javaslatnak ez a rendelkezése megmaradna: államjogi sérelem származnék belőle. Már pedig ilyesmiből van már elég, sőt talán tulon túl is elég. Szatírái» Hasi. közigazgatási bizottság ülése. Pénteken délelőtt Szatmármegye közigazgatási bizottsága rendes havi ülést tartott. Az ülésen a szakelőadók terjesztették elő szokásos jelentéseiket, amelyek közül kiválóan érdekesek voltak a tiszti főorvos és a kir. tanfelügyelő jelentései. A tiszti főorvos Szatmármegye közegészségügyi viszonyait ismertette a legkisebb részletre is kiterjedő gondossággal. Az általa e tárgyban beterjesztett jelentés csak újabb bizonyíték arra, hogy Szatmármegyének a múltban elhanyagolt közegészségügye Dr. Schönp- flug Béla vármegyei tiszti főorvosnál kitűnő kezekbe került. A főorvos lelkiismeretes és ügybuzgó munkálkodása révén joggal remélhető, hogy a vármegye közegészségügye a lehető időn belül mintaszerű és kifogástalan lesz. A kir. tanfelügyelő jelentését pedig azért tartjuk érdekesnek, mert a jelentés szerint, a megye tanügyi állapotát — nagyon helyesen — állami iskolák létesítésével kívánja szanálni. Az ülésről részletes tudósításunk a következő : ______________________ Az alispáni jelentés megemlékszik a múlt hónapban Kölesében és Csegöldön pusztított tűzvészről és jelenti, hogy a károsultak segélyezése iránt a szükséges intézkedések megtörténtek. Amerikába szóló útlevél 90 adatott ki. Visszavándorolt 37 egyén. Az alispáni jelentéshez Dr. Falussy .árpád bizottsági tag szólalt fel és azt indítványozta, hogy a főispán, illetve az alispán hasson oda, hogy a községek lépjenek be a vármegyei szövetségbe. Csaba Adorján főispán méltányolja és helyesli az indítványt, mert személyesen is volt alkalma meggyőződni a tűzbiztonsági intézményeknek elhanyagolt és tarthatatlan voltáról, amely nemcsak a községekben áll fenn, hanem Nagykárolyban is. Ilosvay alispán bejelenti, hogy az indítvány értelmében a megyegyülésnek előterjesztést fog tenni. A tiszti főorvos jelentése szerint a közegészségügy júliusban eléggé kedvező volt. A múlt hónapban és e hónap elején közegészségügyi szempontból az egész vármegyére kiterjedő vizsgálatot tartott, amelynél különösen a kolera elleni óvintézkedésekre volt tekintettel. A közegészségügyi állapot a nép szegénysége, müveletlensége és a közigazgatás nehézkes' volta miatt nem valami kielégítő. Jellemző, hogy pl. falvakban hatósági intézkedésre minden udvaron árnyékszékeket állítottak fel, de a nép nem használja azokat. Különösen sötétek a viszonyok a járványkórházak tekintetében. Egy helyen a községi ménistálló deszkával elkülönített része van járványkórházul berendezve. Indítványozza, hogy a megyei közgyűlésen járvány kórházak építése czéljaira kölcsönfelvétele kéressék. A nagybányai kórházat elhanyagoltnak találta a vizsgálat. A nagykárolyi járás I. számú egészségügyi kör székhelyéül Vállaj, az újonnan rendszeresített orvosi körök székhelyei a következők; Jánk, Alsóhomoród, Kishódos, Aranyosmed- gyes, Szatmárököritó, Kiskolcs. A kir. tanfelügyelő arról tesz jelentést, hogy Szatmármegye tanügyi állapotának alapos rendezése czéljából állami iskolák építkezésére 1 millió 400,000 korona, tanítók szaporítására 79,950 korona, községi iskolák segélyezésére 11,200 korona, felekezeti iskolák építési segélyére ötven éven át évi 25, 200 korona volna szükséges s ily értelemben fog felterjesztést tenni a tanügyi kormányhoz; hangsúlyozván, hogy minnél több állami iskola létesítése szolgálhatja csak az ideális népoktatást. A közgazdasági előadó jelenti, hogy a termés az őszi kalászoknál jóval a közepesen alul maradt. A tavaszi kalászosok és kapásnövények is sokat szenvedtek a szárazságtól, sarju takarmányra kevés kilátás van, a legelők kiégtek s a kutak sok helyen kiapadtak. Szőlőben elég kedvező a kilátás. A közgazd. előadó kéri a bizottságot, hogy a legközelebbi megyegyülésen tegye indítványba, miszerint Szatmármegye csatlakozzék az Országos Gazdaszövetségnek a kormányhoz intézett azon feliratához, amelyben azt, hogy Montenegróból Cattaróba levágás czéljából szállítandó élő állatok bevitelére engedélyt adott — károsnak mondja ki. A kir. pénzügyigazgatóság, a júliusi adófizetésről a következőkben tesz jelentést: Egyenes adóban befolyt: 136.928 K. hadmentességi díjban 1548 kor., bélyeg és jogilletékben 79.296 kor., fogyasztási és italadóban 30 446 korona. Az állategészségügy a múlt hóban kedvezőtlen volt és végül jelentjük, hogy a köz- igazgatási bizottság Karácsony Gyula alsófer- nezelyi aljegyzőt állásától elmozdította, ______ Be csiig Bíza iileona. A Szatmármegyei községi és körjegyzők Egyesülete rendkívüli közgyűlése. Külső kereteiben nem nagyméretű, de annál bensőbb és jelentőségteljesebb jubileumi ünnepség színhelye volt kedden Szatmárvár- megye ősi székházának friss aranyozással ékített tanácskozó terme. A vármegyei közigazgatás legfontosabb szervei, a községi és körjegyzők gyűltek egybe e napon az egész Szatmármegyéből, hogy a maguk körében, a kartársi összetartozandóság érzetével ünnepeljék egyik ősz kartársukat, Becsky Géza érdengelegi körjegyzőt, aki a folyó év augusztus hó 8-án töltötte be jegyzői tevékenységének negyvenedik évfordulóját. Az ünnepély egyszerű volt, de meleg és őszinte. Látszott a jelenlevőkön, hogy nem a formálitás kedvéért vagy udvariassági tényként jöttek el, hanem azért, hogy az önzetlen tisztelet és elismerés babérkoszorúját rakják le a munkában megőszült kartárs lábai elé. A kartársak tiszteletének megnyilvánulása pedig több beccsel bir minden más kitüntetésnél, mert hiszen csak egyedül ők azok, akik egy negyvenéves jegyzői működést a kellő módon értékelni és méltányolni tudnak. A falu pennájának nevezték el régebbi időkben a jegyzőt. Azt akarták ezzel kifejezni, hogy a jegyző a falu esze, bölcses lelke, egyszóval mindene. A magyar jegyző a modern államokban kizárólagosan egyedül álló tiszt- viselőtipus. Egymagában két egymással ellentétes és külön-külön is egy-egy egész emberi tevékenységet megkivánó hivatást tölt be. És ha nem akarja, hogy lépten-nyomon tengernyi akadályba ütközzék, úgy állandóan ügyelni kell arra, hogy egyik hivatásbeli munkája a másik rovására ne történjék. A jegyző képviseli a községben a mindenható Államot. Az Államot, amely rendet tart, amely ellenőriz, amely terheket ró ki, amely igazságot oszt és amely büntet. A jegyző a község pátrónusa, aki irányit, aki vezet, aki támogat, aki tanácsot ad és aki megvéd. Ha mint az államhatalom képviselője a törvény szeretet és méltányosságot sem ismerő rideg §§-ai értelmében jár el: a falut találja szemben magával, az egyszerű robotoló embereket, akik egész éven, egész életen át előtte, mellette, körülette élnek, akik kismüveltségüek, a dolgok mélyére nem látók, nem bölcselkedők és csak a közvetlenül őket érintő terheket, zaklatásokat, kellemetlenségeket érzik. Ha meg a jegyző, mint a falu érdekeinek védője végzi hivatalos teendőit és aszerint jár el, úgy huszonhat felettes és büntető hatalommal biró hatóság fenyegető réme mered elé. A lelkiismeretes, hivatását becsülettel és ambiczióval betöltő jegyző tehát minden dolgában valóságos tojástánczotkell, hogy járjon. Ember legyen a talpán, aki ilyen rendkívül nehéz helyzetben úgy felettes hatóságai, mint községe lakosságának teljes megelégedését érdemelje ki. Két község, Dengeleg és Iriny ügyeit vezette negyven éven át Becsky Géza, felettes hatóságainak és községeinek teljes megelégedésére. Ezt a gigászi munkát dicsőítette meg a „Szatmármegyei községi és körjegyzők Egye§r\ a «I Vil főváros központján. Villamos megálló. 10 perez a központi és nyűgöt! pályaudvarhoz. 80 legmodernebben rendezett szoba. I I Augusztus hó elsején megnyílt az — | EDISON-SZÁLLODA "Ma Budapest, VII., Hársfa-utcza 59. sz. (Király-utcza sarkon.) § - Tulajdonos: POLLÁK JÓZSEF. .... . | Hi deg és meleg vizve zeték. Központi fűtés, villanyvilágítás. Figyelmes kiszolgálás. Értekezés minden modern nyelvben Szobaárak 3 K és, I :rn vÄ 3K mm*