Szatmármegyei Közlöny, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-23 / 4. szám

SZAT MAR MEGYEI KÖZLÖNY

Szatmármegyében nem a kultúra, hanem a fojtó nincstelenség teremtette meg az egyke-rendszert. A család nem a limitált gyermek jó megélhetését akarja biztosítani (amely körülmény külföldön fő indoka a neo-malthusianismus terjedésének), hanem a száraz és legtöbbször málékenyerét akarja a születendő gyermek elől a saját maga részére biztosítani. A kultúrának nálunk csak annyi köze van az ügyhöz, hogy a szegénységet már nem tekinti isteni rendelésnek a nép és hogy a nyomor elleni radikális küzdelem szükségének a felismerését dokumentálja. Ez ellen pedig hiába akar törvényt hozatni a nagybirtok, mert a szükség a már létező törvényeket is megbontja.

Specziális magyar szempontból tekintve a dolgokat, az egyke-rendszer terjedése elszomorító jelenség, mert az ország jövőbeni fejlődése, sőt fennállása első sorban és főleg a magyarság számbeli erejétől függ.

Ezért tehát ne törvényekkel akarjanak a bajokon segíteni. Nagyon helyesen mondja a Közegészségügyi Tanács, amelynek véleményét, a felirat egészségügyi vonatkozásainál fogva, kikérték:

„Népjólét, a népműveltség és vagyo- nosodás emelkedése, az ország egészségügyi adminisztrácziójának tökéletesedése, a szülészettel foglalkozó egyének felügyelete és fegyelmezése, a csecsemők táplálkozási hygiénájának irányítása és ellenőrzése a teendőknek az az egymásutánja, amelynek eredményeként várható hazánk néperejének számbeli gyarapodása.“

A hét

politikai eseményei.

Obstrukcziós hangulat uralkodott a múlt héten a képviselőház ülésein. Az ellenzék teljesen czéltanul pocsékolja az időt és ezzel megnehezíti a komoly munkálkodást. A bankvita hömpölygőn széles mederben. A hétfői ülésen csak Hegedűs Lóránt munkapárti képviselő felszólalásának^volt némi magja. Hosszasan fejtegette a koaliczios kormány által kötött kiegyezést, a kvóta-emelést, amely az erőviszonyok megromlását okozta köztünk és Ausztria közt. Kossuth Ferencz konstatálja, hogy a Széll-Körber-féle kiegyezést az ellenzék nem obstruálta meg. Elakarom mondani végre, — és magamra vállalom ennek egész felelősségét — hogy a legutolsó szakreferensi tanácskozáson Sieghardt az osztrák miniszterelnök nevében azt a kijelentést tette és azt jegyzőkönyvbe is foglalta, hogy a kvóta felemelésével szemben nemcsak közjogi, hanem katonai kompenzáeziókra is számíthat a koaliczió.

Kedden nagyfontosságu három törvényjavaslatot terjesztett be a képviselőházba Székely Ferencz 'gazságügyminiszter. A három törvény- javaslat a következő :

1. A leánykereskedés elnyomása végett Párisban létrejött nemzetközi megállapodás,

2. ugyanezen ügyben létrejött nemzetközi egyezmény beczikkelyezéséről és végül

3. a fajtalan közlemények forgalmának elnyomása végett létrejött nemzetközi megállapodás beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslat.

Mind a három törvényjavaslat a Magyar- országra nézve különösen fontos leánykereskedelem megakadályozása, illetve törvényes korlátok közé való szorítása és a fajtalan képek terjesztésének megakadályozását igyekszik elérni. A párisi megállapodás már 1902-ben jött létre, de egyes államok részéről folytonos akadályok merültek fel, úgy hogy kilencz esztendő telt el, mig végre a megállapodások beczikkelyezésére kerülhetett a sor.

Szerdán csendesen folyt tovább a bankvita. Az egyedüli érdekes, ami történt az, hogy Nagy György hódmezővásárhelyi ügyvéd, volt országgyűlési képviselő megjelent a ház folyosólyán és ismerőseinek előadást tartott a republikálizmusról és azzal lepte meg a világot, hogy Hódmezővásárhely székhelylyel köztársasági pártot alapit, amelynek már is 10,000 jelentkezője van. A hosszuhaju fiskális kifejtette, hogy a szervezendő párt nem ellensége a dinasztiának és csak az elméleti republikálizmus elveiért fog harczolni.

Ugyanazon napon az ülés befejezése előtt botrány történt a házban a kövér és nagyszájú néppárti törtető fiskális, Zboray Miklós, az ősz kereskedelemügyi minisztert parasztnak nevezte. Zboray tapitatlansága nagy kavarodást idézett elő.

Csütörtökön a bankjavaslat iránti érdeklődést még kevesebbre csappantotta az aznap előtti esemény. Békésen fejezték be az ügyet. Zboray un- dortkeltő kifejezését visszaszivta. Kijelentette, hogy sajnálja a használt kifejezést és kérte a házat, hogy tekintse azt einem mondottnak.

Pénteken Mezőssy Béla foglalkozott ama igaz vádakkal, amelyekkel Hegedűs L.óránd illette legutolsó felszólalása alkalmával a múlt kormány kiegyezését. A mezőgazdasági hitelről mondott propoziczióra Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnök nyomban reflektált.

Tegnap folytatták a bankjavaslat tárgyalását, illetve az üres szalmacséplést. Elmondtak egy pár interpellátiót. És egyelőre pontot tettek egész heti semmitevésük, politikai bohóczkodásuk után.

Adókivető bizottságok megalakítása.

Az 1911. 1912. és 1913. évekre alakítandó adókivető bizottságokba Szatmárvármegye alispánja kinevezte:

I. A Nagykárolyban működő adókiyető bizottságba: Rendes tagnak Janiczky Albert, Papp Béla; póttagnak Stróhmájer Ferencz és Lochmájer Márton nagykárolyi lakosokat. II. A Szatmáron működő adókivető bizottságba: Rendes tagnak Buttykay Samu szatmári. Mada- rassy Zoltán szatmárudvari; póttagnak Kossuth István komlódtótfalusi és Gáspár Sándor szat- márudvarii lakosokat. III. A Nagybányán működő adókivető bizottságba: Rendes tagnak Miskolczy Sándor, Moldován László; póttagnak Szász József és Molnár Antal nagybányai lakosokat. IV. A Nagysomkuton működő adókivető bizottságba: Rendes tagnak Dr. Olsavszky Gyula nagysomkuti, Brunner Károly pribékfalvi; póttagnak Prunker Dezső és Salamon Márton nagysomkuti lakosokat. V. A Mátészalkán működő adókivető bizottságba: Rendes tagnak Id. Jeszenszky Sándor, Pauszig Gyula; póttagnak Kovács , József és Szepessy Károly mátészalkai lakosokat. VI. A Fehérgyarmaton működő adókivető bizottságba: Rendes tagnak Mártonffy Lajos, Bakó István ; póttagnak Vaszkó Gyula és Kozma László fehérgyarmati lakosokat. VII. A Szinérváralján működő adókivető bizottságba : Rendes tagnak Dr. Ember Elemér, Losonczy Gyula; póttagnak Boér Károly és Szilvássy Dániel szinórváraljai lakosokat.

köztük ismét egy pólyás baba. Egy egész család, egy poczakos bácsi, egy vén nagyapó, nagyanyó előttük a koporsó fekete lepellel. Volt még más is a képen. Egy vitorlás hajó, egy torony, kék ég, virágos fák. Mikor az óra zenélt, akkor ezek az alakok úgy tetszett mozogtak is. Úgy tetszett, menekülni szeretnének a szörnyű kasza elől. Az a legény és az a lány a tüzes kereszt előtt roskadozva kapaszkodott egymásba.

Azon az estén zenélt az óra és Pap Zsa- nika sokáig állt aszóba közepén, a szeme tágra volt nyitva.

— Miért tüzes az a kereszt ? kérdeztem én és a képre mutattam.

Zsanika összerázkódott, sokáig nézte a képet és halkan ismételte.

— Miért tüzes az a kereszt ?

— Miért Zsanika?

— Azt neked még nem szabad tudni. Ha nagyra nősz, majd megtudod te is.

Fejére kulcsolta a két kezét és még sokáig állt mozdulatlanul ugyanazon a helyen és még egyszer mondta:

— Miért tüzes-a kereszt?

Letérdelt az ágy előtt és halkan imádkozott. Háromszor vetett keresztett magára és ahogy ég felé emelte a két szemét, otyan volt, mint egy angyal. De a szél nagyon rázta az ablakot és úgy tetszett, a nagy kaszás kilépett a képből és az ágy fejénél állt meg. A szivem vadul vert.

— Zsanika néni . . .

— Még nem alszol fiam?

— Nem merek.

— Gyere ide hozzám.

Olyan meleg volt ő nála és olyan puha, mint egy fészekben. Mellé lapultam, egészen mellé a szivéhez.

— Mitől leltél?

— Vidróczkitól. Vidróczki zörög az ablakon, holnap meghal valaki.

— Nem szabad ilyet mondani.

— De én tudom. Én halottam, a nagymama mesélte. Bizony. Vidróczki tud.mindent, lát mindent. Mindent.

— Aludj szivem. . .

Álom volt az egész. Úgy éjfél tájt Vidróczki verte ész nélkül az ablakot. Zsani néni megfogta a kezem.

— Szoríts magadhoz, fiam, ne eresz el.

Én szorítottam a kezét, de Vidróczki nem

nyughatott. Nagyon bánthatták az ördögök.

Reggel Zsani néninek olyan más volt az arcza.

— Zsani néni most olyan, arra a lányra mutattam a tüzes kereszt alatt.

Hallgatott.

— Zsani néni, elment Vidróczki mikor én elaludtam?

— Elment fiam, de visszajött.

— Aztán megint elment?

— Nem ment el, fiam.

Vidróczki miatt volt minden, a rettenetes Vidróczki miatt.

Délben azt mondtam, mikor anyám a levest elibém tette.

— A Vidróczki zörgetett éczczaka.

— Hol? — kérdezte apám.

— A Zsani néni ablakán.

Az anyám testvére halálsápadt lett.

— Láttad ?

— Halottam.

— Sokáig zörgetett.

— Zsani néni nem is tudott aludni, mert ott maradt és nem hagyta aludni az a csúf Vidróczki. Meg kell verni.

Az anyám testvére fölkelt az asztaltól, az apám is utána ment. Anyám is kiment és én újra hallottam, hogy apám bevágta az ajtót. Délután elment a vendég és Pap Zsanikához többet sohase volt szabad elmenni.

Egyszer megint láttam, egy este. A nagy eperfa alatt feküdtem a fűben és ö elment a házunk előtt. Nagy kendő volt rajta és nagyon sápadt, még sápadtabb, mint akkor reggel. A vasút felé ment. Utána futottam.

— Zsani néni.

Ijedten fordult hátra.

— Menj vissza fiacskám.

— Nem megyek. Zsaninénivel megyek.

— Menj vissza, lelkem.

— Vigyen magával édes Zsani néni.

— Nem szabad, nem lehet.

— Megharagszik anyád.

— Nem fogok sírni, ha megbüntet is.

Egy perczig tétovázott, de már halattszott

a vonat sivitása.

A rk, templommal szemben.

lB lBAlapittatott: 1902.

r

Ruhát lest-vesglleü tisztit Hauff elS. Haünliánilii Rölcsei-u.1.