Szatmármegyei Közlöny, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1911-07-30 / 31. szám
S7ATMARMEÓYEI KÖZLÖNY zet ettől a kérdéstől végre meg akar szabadulni, pihenni és legalább egy újabb évtizedig békében dolgozni akar .,. A hét politikai eseményei. Hétfő a Tisza napja volt. Tisza István azzal kezdte képviselőházi beszédét, hogy az obstrukczióra vonatkozólag nem adja fel a reményt, hogy nem azzal a végletekig menő elhatározással fogtak ebbe a munkába, amely a nemzeti ügy annyi nagy értékének lerombolásával járhat. Hangsúlyozza, hogy a nemzet, mikor már a munkapártnak többséget adott, ezzel eldöntötte a kérdést abban az irányban, hogy az ujonczlétszámemelést nemzeti kon- czesziók nélkül hajlandó megadni, megelégedvén annyival, a mennyit a kilenczes bizottság megállapított. Azt is hangsúlyozni meri, hogy a nemzet a mostani választáson az obstrukczió ellen döntött, mert ép a Justh-pártot tizedelte meg, viszont a Kossuth-pártból sokan csak azért jöttek be, mert a választások előtt az obstrukczió ellen foglaltak állást. Még nem adja fel a reményt, hogy a hazafiui belátás győzedelmeskedni fog és az obstruálok megállanak vészes útjukon. A maga részéről időt kíván engedni a meggondolásnak, teljes bizalommal viseltetik a miniszterelnök körültekintésében, hidegvérében és akaraterejében és czirkulusait zavarni nem fogja. Ezek után áttér a katonai kérdés részleteire és elsősorban azzal a kérdéssel foglalkozik, szükségünk van-e nekünk nagyhatalmi poziczióra. Szembeszáll azokkal, kik erre nemmel felelnek s részletes történelmi fejtegetésekbe bocsátkozik, annak igazolására, hogy ezt az országot fegyveres erővel kellett védelmeznünk és hogy erről a védelemről ma sem mondhat le. A bobóczpárti ellenzék kedden is a szokott módon folytatott a kisded játékait. Három szabadságot kérő beadvány felett döntöttek névszerinti szavazással, azután —• megállapodás szerint — folytatták a véderő vitát. Szabó István kisgazdapárti beszélt kedden és azzal kezdte, hogy mint a népparlament egyik hírnöke utasítja vissza a javaslatokat, Tisza István beszédével foglalkozott és a magyar nemzeti követelések teljesítését követeli. Kifogást tesz az önkéntesi intézmény fejlesztése ellen, amit igazságtalannak mond. A három évig szolgált legénységnek anyagi kárpótlást kell adni. A néptanítókra nagy szükség van. Eddig a va- káczióban szolgálhattak, most egész évet kell veszíteniük és ezt a népiskolák fogják megszenvedni. A szerdai ülésen egy óráig technikázás folyt névszerinti szavazással, azután interpel- lácziókat terjesztettek elő. Jaczkó Pál és Benedek János érdektelen interpellácziói után Egry Béla a bányatársládák kezeléséről és a bányászok nyugdijának biztosításáról interpellált. A bányatörvény revízióját is megsürgette. Az ellenzék csütörtökön sem engedett szóhoz senkit. Névszerint szavaztak és újból szavaztak. A jó hüs képviselőbázban az ellenzék kitünően érzi magát annál inkább, mert közben még meg is fürdik a Dunában. Hogy az ország népe izzad, szenved, kínlódik, dolgozik azzal nem törődnek az obstrukeziós honatyák, akiknek kisebb gondjuk is nagyobb, mint az ország érdeke. A szabadságot kérő szavazások után Ráth Endre a belügyminiszterhez intézett interpellácziót a Kovald-gyári robbanás ügyében. Pénteken változatosabb volt a képviselő- házi ülés programmja, mert egy óra hosszáig tartó házszabály vitával kezdődött és napirendi vitával végződött. Magyarul: a derék és egyáltalában nem tisztelt hontaták megint lopták az ország drága idejét. Gróf Apponyi Albert indítványozza, hogy a Ház napolja el üléseit f. évi szeptember hónap 25-ig, mert meleg van és pihenésre van szükség. Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök szólalt fel azután, Gróf Apponyi Albert indokait sajnálatára nem fogadhatja el. A munkát úgy kell beosztani, amint ezt az ország érdeke kívánja, még ha ez egyeseknek nem is kényelmes. A hőmérő foka nem lehet a hazafiakra döntő. A képviselőnek el kellett készülnie arra, hogy bármely perezben mikor hazája kívánja, félretegye minden más kötelezettségét bármily nehezére essék is az. Tegnap, szombaton a Ház napirendje a következő volt: Névszerint szavazások, a véd- erőj avaslat tárgyalásának folytatása és inter- pellácziók. Az ezrtois nil Rabló hadjárat a kisemberek zsebe ellen. A Magyar Gazdaszövetség fel akarja ébreszteni a szerinte nagyjelentőségű közgazdasági és vámpolitikai kérdések iránt azok érdeklődését, akik hasonló kérdések iránt fogékonysággal bírnak. Ezért megküldte a „Szatmármegyei Közlöny“ szerkesztőségének azon feliratit amelyet a montenegrói szerződés ügyében julius 12-én tartott választmányi üléséből a képviselőházhoz intézett és amelyben megokolta, miért kelt benne aggodalmat ez a szerződés, amely a monarchia területére élőállatok behozatalát kontemplálja. A feliratigyszól: Igen tisztelt Képviselőház! „A Magyar Gazdaszövetség igazgató-választmánya, támaszkodva az 1909. évi palicsi nagygyűlésen hozott s 1910-ben a nyíregyházai nagygyűlésen részletezett álláspontra, mely szerint Keletről az élőállatbehozatal elvileg tilalmazandó; szem előtt tartva továbbá az 1911. évi május hónap 6—8-án Budapesten lefolyt IX. gazdakongresszus egyhangú határozatát, mely szerint Montenegróból a eattarói kerületbe levágásra beereszteni tervezett élőállatbehozatalt eddigi vámpolitikai rendszerünk teljes felforgatásának tekinti, ha a eattarói kerületből, különösen a keleti marhavészt illetőleg állategészségügyi tekintetben extraterritoriális terület nem alkottatik s ha Németország e területet ilyennek el nem ismeri; — a Montenegróval kötött s a törvényhozás elé terjesztett kereskedelmi és hajózási szerződést a magyar állattenyésztésre és állatforgalomra a legnagyobb mértékben veszedelmesnek tartja. Ahhoz csakis abban az esetben járulhatna hozzá, ha Németország ezen feltételt elfogadja s ha Ausztria, amelynek érdekeit a szerződés szolgálja, a maga részéről Magyarországnak, illetőleg a magyar mezőgazdaságnak megfelelő kompenzácziót ad. Elhatározza ennélfogva az igazgató-választmány, hogy ily értelmű kérvényt nyújt be a képviselőházhoz, amelyben egyúttal leghatározottabb tiltakozását fejezi ki az állatok és állati termékek veszedelmes preczedenst képező vámmentes behozatalának engedélyezése ellen, felkéri továbbá azokat a képviselőket, akik mezőgazdasági kerületeket képviselnek, hogy választóik érdekeit szem előtt tartva, az eltemette már s az öreg szárnysegédet is kivitték a temetőbe. A czimbalom még mindig ott állt az ablakmélyedésben, de a húrjaiban már nem volt semmi vágyakozás. Sok, sok asszony járt a királyi palotában és mindannyian igy szóltak a királyhoz: — Felség, művészete tett rabbá. S a király egy darabig elhitte, pedig érezte, hogy czimbalma már nem szól úgy mint egykor. Ami láng, vágyódás, forró, tüzes szerelem volt dalaiban egykor, az mind elszál- lott belőlük. Az asszonyok vitték el magukkal. Valamennyi azzal jött, hogy a szivét hozza, pedig csak a szivét akarta elvinni a szegény királynak s valamennyi a király nótáit dicsérte, pedig éppen a dalok lelkét lopkodták tőle. Szegény királynak már semmi tűz sem volt a dalaiban, hangszere csak hurokból és fából állott, de lélek nem volt benne. Tudta már, hogy csalják, hogy csak gúnyolják. Egy darabig boldog volt ezzel is, hizelgett neki ez is, de mikor csendesen és nyugodtan gondolkozott a dolog felől, belátta, hogy mindig csalták, mindig lopták, legszebb dalaiból elvitték a legnemesebbet, a szikrát, s azzal saját érdekük tüzót élesztgették. Ekkor történt, hogy a király még egyszer boldog akart lenni. A palota előtt sétált. Hátratette a kezeit és fütyörészett. — Még egyszer — gondolta — mégegy- szer megpróbáljuk. A palota előtt a silbak feszesen állt meg és szalutált. Odébb egy öreg kertész nyirbálta a bokrokat. Az öreg levette kalapját és mélyen meghajtotta magát. — Hát te öreg, mit csinálsz ? — kérdezte a király. , — Élek, felség. — Van-e családod? — Nincs más, csak egy lányom, hanem az felér tiz családdal is. Szép, jó, egy kicsit szeles, de illik az a leánynak. A király mosolygott. — Szép ? — Nem dicsérem a magam lovát. Magyar ember vagyok. De meg kell vallanom, hogy annál szebb lány nincs is ebben az országban. — Hogy hívják ? — Piroskának. A 40 éves királynak valami gondolata támadt és odahajolt a rózsafák fölé. Leszakított egy rózsát és igy szólt. — Vidd haza öreg. Tűzze a keblére. Az öreg hazavitte a rózsát, a leány azonban nem tűzte a keblére, hanem elhajította. — No leány, mondta az öreg, nagy baj lesz ebből. — Nem lesz, — mondta a leány ka- czagva. — Van én nekem, aki rózsát hozzon, nem kell a királyé. Mikor a király meghallotta, hogy a leány nem tűzte ki a piros rózsát, nagyon megharagudott. Magához hivatta a leányt és hatalmát akarta éreztetni vele. Piroska nevetett. — Király ur — mondta — ne is akarjon bántani engem. Nem szeretem én felségedet, nem is csókolhatom hát meg. — Akkor beesukatlak. Tiz katonával vitetlek el, kövön fogsz hálni, víznél, kenyérnél, nem kapsz egyebet. A leány sirt egy kicsit. A köténye sarkával törölgette a szemét, de azért ráütött a király kezére, mikor az meg akarta csipni az arczát. — Beesukatlak, beesukatlak — kiáltotta a király haragosan és kikiáltott az őröknek. Az őrök aztán megkötözték a leány kezét. Szegénykének csak annyi ideje volt, hogy odaszólt a királynak: — Nem király az már, kinek erőszakra van szüksége. Szegény felség, fel és alá járt a szobájában. Az ablakhoz lépett, aztán czimbalmát nézte. A szép fehér hurok rozsdásak voltak és egy nagy vastag húr összezsugorodva feküdt rá a többire. A király letépte a hurt és egy darabig nézegette. Aztán végignézett a park fái felett, a szökőkutakon, a szép, sima márványoszlopokon és nagyot sóhajtott. Odalent csend volt. A szép asszonyok mind eltűntek már. — Igaza volt — mondta magában a király. Csendesen felakasztotta a czimbalom húrját egy szegre s aztán a nyakára illlesztette. Modern ruhafestés bármily divatszinre Hájtájer Pál Modern és tartós plissézés — és guowlérozás — NflGyKÁf^OLy Széchenyi-utcza 43. szám. a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.
