Szatmármegyei Közlöny, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1911-07-16 / 29. szám
Nagykároly, 1911. julius 16. 29. szám XXXVII. évfolyam SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi ós anyagi részét illető közlemények küldendők: Pártoktól független NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. sz. POLITIKAI LAP. Telephon 56 szám. , 1 Megjelenik minden vasárnap. ■■ "■ -----: EL ŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva 5 K vidékre postán küldve 8 korona Megyei községek, egyházak és iskolák részére egyévreö korona Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér \lí Iztti-hóBtaái! — k. — Egy régi latin közmondás jutott az eszünkbe, ahogy e czikk czimét papírra vetettük: „A halottakról vagy jót, vagy semmit.“ E régi axióma kétségtelenül igen — igen sok igazságot tartalmaz. A sajtó jó része azonban, különösen helyi vonatkozású közügyekben, ma már ez axiómát az élőkre is alkalmazza azzal, hogy az élőkről is csak jót ir; ha pedig jót irni már nyilt szemtelenség volna, akkor egyszerűen hallgat. Annyira mennek aztán e jeligéjükkel, hogy a közönség, az illető város közéletének irányitói, a városi magisztrátus már megszokván e folytonos ömlengő dicséretet; nem szereti, ha kellemetlen igazságokat mondanak róluk. A hibákat látni sem szabad, nemhogy említeni. Lármázni kell az erényekről, igv nem ötlik szembe, hogy mizériák is vannak. Mi a magunk részéről azonban nem követjük e kétségtelenül hálás, de kétségtelenül elitélendő irányzatot s az alábbiakban, ha keserű labdacsokban is, de kénytelenek vagyunk immár a városi képviselő- testületnek beadni egy-két nemcsak eszthe- tikai, de közegészségügyi tekintetből is lontos és mérlegelendő igazságot . . . Valahányszor köztisztaságot emleget a nyilvánosság, tulajdonképpen közpiszkosságról esik szó mindig. Nagy dolog ez s megérdemli a komoly mérlegelést. En- gedelmet kérünk, de a köztisztaságot tartjuk annyira városi szükségletnek, mint a törvényszéket. Mert a törvényszék nagy dolog, nagy érték, drágaság; úgyszólván a korona lesz Nagykároly fején. De mi úgy tudjuk, hogy a korona csak annak a fejére illik, aki ahhoz illendően van fel- ruházkodva; a városok ruhája pedig a köztisztaság. S ez még a koronánál is előbbvaló. A kérdések ilyen összekapcsolása talán nem eppen tetszetős, de azt senki sem vonhatja kétségbe, hogy az elkeseredés teljesen jogos. Mindenkinek el kell ezt ismernie, aki egyszer végigsétál a nagykárolyi utczákon. Nem a külső részeken, a perifériákon, ahol a bűzös árkok partja döglött macskákkal van kiczifrázva, hanem még a város legszebb, legmodernebb ut- czáin is. Itt sokkal észrevehetőbb és föl háboritóbb a köztisztaság elhanyagolása, mint amott. A piszkos faluval könnyebb megbékülni, mint a piszkos várossal. A szegény ember szennyes ruhája szánalomra méltó; az úri ember, ak. piszkos ruhában jár, undorító. Pedig egy városnak r nn maga a czim adja meg az igazi városi jelleget, hanem az, hogy külső tekintetben, az eszthetika szemével néző emberre is tisztasága folytán városként hasson. El kell ismernünk, hogy vannak városok, hol a szerencsés földrajzi fekvés, folyóvíz mellettiség folytán nem kell annyi anyagi áldozatot hozni a köztisztaság érdekében, mint nálunk; ebben az igazi sár-és porfészekben. Viszont azonban ennek folytán azt a mucsai magisztrátus közvilágítási elvére vonatkozó, ma már szállóigévé vált elvet sem szabad követnünk, hogy : — Kitünően be vagyunk rendezkedve, de csakis holdvilágra. Nagykároly mindig álmos és maradi városatyái pedig ezt az elvet követik. S az idén még szerencséjük is van. Eddig a természet, a folytonos esőzések által gondoskodott arról, hogy rend legyen és tisztaság. Most azonban, hogy már ismét melegebbre kezd fordulni az időjárás, nem igen lehet reményünk arra, hogy továbbra is pormentesen éljük le a még hátralévő két nyári hónapot. Pedig ezen igazán oly könnyű volna segíteni. Ha jól tudjuk, van a városnak egy-két öntözőkocsija, lovai is vannak, egy pár napszámos ember mindig akad, meg aztán viz is van bőven a somos erdői kutakban s legalább a főutcza locsolásához igazán nem kell semmi egyéb különösebb kellék. Csak még egy kis jóakarat. Ha Falussy Árpád íőispáni instal- lácziója, meg Károlyi József gróf prog- rammbeszéde alkalmával fel lehetett locsolni az utczákat, (meri e két alkalommal voltak legutoljára fellocsolva), úgy fel lehet azokat ma is. Ma, amikor a kolera réme Olaszország felől ismét fenyegeti hazánkat s tudvalevőleg a kolera elleni védekezés legsikeresebb eszköze: a tisztaság. E tekintetben pedig épp a városnak kellene jó példával előljárni a köztisztaság gyors és eredményes megoldása által. Mindezek józan ész szerint való és minden szezon alkalmával elmondott (igaz, A koldus. Irta: Csehov Antal. — Nagyságos Ur! Három napja, hogy nem ettem . . . még öt kopekem sincsen, éjjeli szállásra ... A teremtő Istenre mondom! Nyolcz évig voltam falusi tanító és a hibámon kívül vesztettem el az állásomat! Bevádoltak ártatlanul . . . Már egy éve vagyok állás nélkül . . . Skvozov ügyvéd végignézett a koldus feketéskék, kopottas felöltőjén, nézte a homályos fényű, ittas szemeit, arczán a vörös foltokat — és arra a meggyőződésre jutott, hogy ezt az embert már ezelőtt is látta valahol. — És most állást kaphatnék a kalugai kerületben —• folytatta a kéregető — de nincsen útiköltségem. Nagyságos ur, az Isten szerelmére könyörgöm, segítsen rajtam ! Szégyen- lem a koldulást, de . . . mit csináljak? A keserves nyomorúság. . . Skvorzov a kéregető sárczipőit nézte, egyik magas szárú volt, a másik kivágott — amikor hirtelenül visszaemlékezett mindenre. — Hallja barátom, maga engem tegnapelőtt a Sadovaján is megszólított? De akkor nem falusi tanító volt, ellenben kitöltött diák ? Igaz ? — N-n-nem, az kérem lehetetlen! — mormogta elfogódva a kéregető. — Falusi tanító vagyok, ha parancsolja megmutathatom az okmányaimat! •— Eh, ne folytassa ezt a buta hazugságot ! Diáknak mondta magát és elmesélte, hogy miért csapták ki. Hát nem emlékszik? A másik csóválta a fejét. Skvorzov elpirult az utálat kifejezésével fordult el a rongyos alaktól. — Ez igazán szemtelenség! kiáltotta dühösen : „Fuj, szégyelje magát! Legjobb volna, ha letartóztatnám. Az ördögbe hát, ha akármilyen szegény és éhes, azért még sem szabadna oly szemtelenül hazudnia! A koldus óvatosan és zavartan hátrált és a kilincs,után nyúlt. — En ... én nem hazudtam . . . dör- mögte. Megmutathatnám az okmányaimat. — Aki hiszi! izgatódott Skvorzov. Falusi tanító, vagy diák képében spekulálni a közönség rokonszenvére — ez aljas, gaz, undok eljárás ! Fuj! Skvorzov dühös volt és kegyetlenül lehordta a kéregetőt. Szemtelen hazugsága által undort keltett benne, megbénította az emberiségébe helyezett bizalmát, valósággal bemocskolta azokat az adományokat, amelyeket ő tiszta szívvel szokott osztogatni. A koldus még igazolni igyekezte magát, esküdözött, de végre elhallgatott és megszégyenülten hajtotta le a fejét. — Nagyságos ur, — mondta szívre tett kézzel, igaz . . hazudtam . . . hazudtam. Nem vagyok sem falusi tanító, sem pedig diák. A templomi karban énekeltem és ittasság miatt csaptak el. De hát mit csináljak ? Hazugság Ruhát test-vesuileci tisztit Hauffe!S. Nátháról)} Köicsey-u. l. nélkül igazán nem boldogulok. Ha megmondom az igazat nem ad senki egy kopeket sem. Az igazság által megdögölhetnék éhen! On igazságosan ítélkezett fölöttem . . . természetesen ... de hát mit tegyek,? — Hogy mit csináljon ? És ezt még kérdi? — dörögte Skorzov szorosan melléje lépve. — Dolgozzék! — Dolgozni. . . szép ! De honnan vegyek munkát? Nem adnak nekem. — Hülyeség! Maga egészséges, fiatal és erős . . . majd talál munkát, csak akarjon dolgozni'. De maga lusta, elkényeztetett . . . iszákos! Már tiz lépésre érzik magán a pálinka! Már annyira magába szívta a hazugságot, hogy,mást se tud már, csak koldulni és hazudni. És ha egyszer kegyeskedik dolgozni, akkor, ugy-e kicsi legyen a dolog, de annál nagyobb a bér? Akar-e egyáltalán dolgozni? Házi szolga vagy gyári munkásnak lenni — ugy-e az nem felelne meg magának ? Persze, hiszen megvannak az igényei! — Már hogy tud igy beszélni ... — mondta a kéregető és keserűen mosolygott. Honnan vegyek munkát? Kereskedősegédnek nem mehetek, ebből kivénültem, erre már gyermekkorban kell készülni, ugy-e ? Házi szolgának nem fogadnak fel, mert nem akarnak letegezni . . . gyárban sem . . . valami mesterséget ha tanultam volna, de nem tanultam! — Kifogása az van elég ... De mondja csak, hátha fát kellene vágnia? _____ Ä rk, templommal szemben, ■álapittatott: 1902.
