Szatmármegyei Közlöny, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-15 / 3. szám
Nagykároly, 1911. Január 15. 3. szám. ^ _______________XXXVII. évfolyam SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY POLITIK VJ LAP. . *J"l1™!111111 ■ ’ TJf" jJ______ ' nm ■■■■ SZ ERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL: hová a Lap szellemi részét érdeklő .11 a hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők || közlemények küldendők S zéchenyi-u. 4. sz. NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. sz. Telephon 59. szám. Telephon 56. szám. Megjelenik minden vasárnap. * FŐSZERKESZTŐ : ELŐFIZETÉSI ÁRAK: PR. ANTAL ISTVÁN Egy évre helyben házhoz hordva 5 K vidékre postán küldve 8 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egyévreö korona Hirdetések jutányos áron közöltéinek. .Nyilttér“ sora 40 fillér fEISEB ANTAL illése. Aki püspökséget kíván, jó dolgot kíván. Akár mondta Szent Pál ezt az igazságot, akár nem mondta: körülbelül mindnyájan egyetértünk benne, jámbor hívők és istentelen pogányok. Mert a püspökség valóban a kívánatos dolgok közé tartozik. Ma talán jobban, mint a Szent Pál idejében. Mert a püspöki kereszt, a püspöki gyűrű akkor is megvolt ugyan, de más anyagból és némi- nemüképen más rendeltetéssel. A gyűrű vasból volt és nem a kézen pompázott, hanem a lábon csüngött bilincs gyanánt. A püspöki kereszt sem nehéz arany ékesség volt, mely drága kőbetétekkel gerjeszt tiszteletet a violaszin taláron, hanem volt igenis nehéz fafeszület, melyen jámbor püspökök a földi szenvedések jutalmául elnyerték az örök élet vértanúi koronáját. Ma nem igen kívántatik meg, hogy a jó püspök vérével pecsételje meg földi szenvedéseit; sőt a földi szenvedésekből is mintha kevesebb jutna a pásztoroknak, mint a nyájnak. Fejedelmi hódolat ragyogja körül őket, mely kétségtelenül megilleti az isten választottjait; zavartalan békességben munkálkodjék az ur útjait és köztisztelettől környezve élhetnek hivatásuknak; már itt a földön körülveszi őket a szentség légköre és emberek milliói látják nimbusos fejük fölött lengeni az isten lelkét; mellékesen pedig a földi javakból is olyan szépecskén jutott osztályrészükül, hogy egy kis türelemmel az Ínséges esztendők terhét is elviselhetik. A, dolgok ilyen állásában igazán nem lehet megütközni rajta, hogy a magyar mágnás családok sarjai is azok között vannak, akik nem tartják kellemetlen foglalkozásnak az Úristennek püspöki székből való szolgálatát Nekik bizonyára igazuk van, amint a legifjabb szemináriumi növendéknek is igaza van, ha a pápai tiarával álmodik — hanem az már nincs rendén, hogy nehány év óta minálunk leginkább a mágnáspapok ambicziói nyernek kielégülést. Abból az alkalomból közöljük ezen tiszteletteljes sorokat, hogy a nagyváradi püspöki széket, egy nagyon gyöngén czáfolt hir szerint, végre betöltötték. Ez a püspöki szék már kezdett veszedelmesen hasonlóvá lenni a Lucza székéhez. Két éve áll gazdátlanul, nem éppen azért, mintha rossz ülés esnék a két millió korona évi jövedelemmel kipárnázott püspöki trónusban. Inkább az volt a baj, hogy sokan kívánkoztak bele ülni bársonyos ölébe, még pedig olyan czimeken, amik közt igazán nehéz volt választást tenni. Azokat akik nem tudtak egyebet mdndani csak azt, hogy ők jó papok, könnyen ellehetett igazítani : maradjanak csak ők jó papoknak, azokra is van annyi szükség, mint a püspökökre. S ha most még czáfolnák is, alkalmasint nem sok idő múlva valóra válik a hir, hogy a nagyváradi püspöki széket Széchenyi Miklós gróf győri püspök nyerte el. Sajátságos, hogy nálunk most a legdemokratább intézményt, a papságot is, a felső fokon az arisztokráczia sajátítja ki magának. Annál sajátságosabb ez, mert a magyar püspöki karnak régi történeti nagy alakjai között akárhány plebejusi származású van s ma is százával vannak a püspöki méltóságra hivatott magyar papok. Szivükben istenfélők és ember szeretők, elméjükben tanultak és tudósok igazi papok a Melchizedek rendje szerint és püspökök lennének a Viktor Hugó mon- seigneur Bienvenu-jének rendje szerint. Csak az az egy hibájuk, hogy nem mágnások. Ilyen méltó vezére lehetne a nagyváradi egyházmegyének a nagykárolyi születésű Fetser Antal czimzetes püspök, aki most mint nagyváradi püspöki hely nők működik és akinek mellőzése fájdalmas lekicsinylése a magyar katholikus polgárságnak. Francziaországban, a régi Franczia- országban megtörtént, hogy egy falusi papot csak azért neveztek ki püspöknek, mert nagyon megnézte az utczán a császárt. — Mit akar jó ember, hogy úgy megnéz? riadt rá nyersen a császár. — Sire — mondta nyugodtan az öreg pap — fenséged egy jó emberre néz, én pedig egy nagy emberre nézek. Ez mindkettőnknek hasznára válhat. Neki hasznára vált: másnap kinevezte a . császár püspöknek és nagy püspök lett belőle. Igaz, hogy a császár se volt kisebb császárnak: I. Napoleon volt. A becsületes megtaláló. Maíno Elena grófnő izgatottan jár a szalonjában. Néha árnyék vetődik magas, szigorú homlokára, amelyen a harminczöt tavasznak még semmi nyoma. Megáll a tükör előtt, szépnek, tetszetősnek találta magát. Mindamellett kissé nyomott a hangulat. Eszébe jut a pár nappal ezelőtt elvesztett smaragd nyaldáncz. Miután minden kísérlet, hogy megtalálják, hiábavalónak bizonyult, plakátokon hirdették ki az utczasarkokon, hogy a becsületes megtaláló illő jutalomban részesül. Hirtelen kinyílt az ajtó és megjelenik egy szolga s bejelenti Diego Fabri ur látogatását. — Mit akar ? —- Nem tudom. Azt mondja, hogy olyan fontos dologban kell neki beszélni, a mely a grófnőt is közelről érinti. — Bocsássa be. Harmincz éves, elegáns ember lép a szobába, hanyag frizurával, szőke bajusszal és meghajtja magát. A grófnő azonnal felismerte és igy szól hozzá: — Hogyan uram, ön itt, az ón házamba ? — Bocsánatért esedezem, grófnő. . . . — A bátorsága túllépi a határt. Nem elég önnek, ha az utczán üldöz, ha az üzletek kirakatai előtt vár reám, ha a kapuk ajtajában lesi, hogy mikor hagyom el a házat, ahol látogatóban voltam. — Ezer bocsánatot kérek, grófnő. De nincsen más eszközöm, mint az, amely biztosítja számomra azt az élvezetet, amit az ön személye bennem kelt. — Igen, de végül még a házamba is tolakodik. Talán nem tudja, hogy férjes asszony vagyok és hogy Gábriellé Maino felesége. — Sajnos, tudom, grófnő. — Ha most a férjem tanúja volna az ön merényletének, bizonyára alaposan megleczkéz- tetné. — Tudom, tudom. — És ? — Én minden titkos remény, minden megvetendő szándék nélkül jöttem ide, csak úgy, mint más halandó, akinek megadatott az a szerencse, hogy önnek kellemes hírrel szol- gáljon._____________________________ ____ — Mondja már meg végre, hogy mit kíván ?-- Semmit ... és mindent, grófnő. — Hogyan érti ezt? — Egyszerűen, elhoztam önnek a nyak- lánczot, amelyet ön . . . — A nyaklánczomat ? Az lehetetlen ! Ön találta meg ? — Igen grófnő. — Itt van. (Ezzel átnyújtja.) A Piazza San Fidele sarkán találtam, ahol az ön kocsija várt. — Köszönöm, nagyon köszönöm. Bizonyára leesett, amikor a kocsira szálltam. Ha mindjárt tudtam volna idejövetelének czólját... Foglaljon helyet, uram. — Köszönöm. — Bocsásson meg, uram, hogy csak most mondom, de megjelenése a házamban kissé megzavart. — Miyen módon? — Oh, nagyon kellemesen. — A nyakláncz felfedezése, vagy az én személyem ? — Mind a kettő. — Köszönöm. Pál legrégibb jóhirnevü saját készitményü agy károly, Széchenyi-tér. ozipőraktára áSllllPf®* d, föl IST ff* 1 JS 1 SCfe T M Női-és férfi saját késztiésü czipőkben és a legtar j|$FaiÍ» r £■ V I « i— S B « tósabb vízhatlan vadászcsizmákban. Estélyi és séta czipők, valamint párizsi modelek a legelegánsabbb kivitelben és dús választékban.
