Szatmármegyei Közlöny, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-10-30 / 44. szám
I fSZATMÁR MEGYEI KÖZLÖNY építés esetén remélhető. Ez esetben megtettünk mindent, hogy a várost megkíméljük s ha nem sikerült, az rajtunk múlott. A város jelenlegi viszonyai közepette mi ezt az utat tartjuk czélszerünek és a város érdekében lévőnek. A közvetlen kocsi. Annak a bizonyos örökösen panaszos közvetlen kocsinak minden menetrend- változáskor egész kis irodalma támad. A vasutigazgatóság gyermekded játékot játszik velünk ennek a közvetlen kocsinak a segélyével. Hol megadják, hol megint elveszik és hagynak bennünket kocsit kunyorálni, mig ismét visszaadják. Arról a közvetlen kocsiról van szó, amelyik a Nagykárolyból este 11 óra 16 perczkor Pest felé induló személyvonathoz van csatolva s amelyet Püspökladányban átkapcsolnak a gyorsvonathoz úgy, hogy a Pestre utazóknak nem kell átszállniok. Nagy kényelem ez azoknak, akik éjszaka utaznak és nem kell Ladányban csomagokkal le-fel czihelődniök, ott egy félórát várniok s a gyorsvonatban ismét hely után kóborogni. De a Máv. igazgatósága minduntalan megirigyeli tőlünk ezt a kis éjszakai nyugodalmat és ugylátszik: csak azért adja meg ezt a panaszos közvetlent, hogy ismét elvehesse. Október 1 -én megint elvette. Sőt mi több, még csak rendes kocsit sem csatolt a vonathoz helyette, hanem azokban az ócska, közepén átjárós, czugos, fertálydiványos kocsikban kell az utasoknak fázlódva kuczorogni, amelyek már csak a viczinális vonatok rövid utjain használatosak. Legutóbb, mikor megvonták ezt a kocsit, a de'oreczeni kereskedelmi és iparkamara közbenjárására kaptuk vissza. Minthogy pedig ez a közvetlen kocsi a Királyházától Püspökladányig terjedő vidék lakosainak fontos érdeke s minthogy ezek közül nekünk, nagykárolyiaknak más maradék kurtaszivarját, majd mikor észrevette, hogy nem szelei, valami régi nótát kezdett dudorászni. Az öreg pára koczogva ment a bárkával.,, — Üllői ut, czifra ut — motyogta magában a Móni és a belül ülő fiatal párra gondolt — ej, ugyan szép asszony . . . Ennivaló jószág . . . De a fiatalember sem utolsó . . . Az éjszakázó mámoros kocsis lehunyta bozontos szempilláit. A májusra gondolt, amikor ilyentájt, a város népének elpihenése idején megint jönnek majd az ifjú párok. Ej, menynyien jönnek. Fénylő szemmel, izgalmas ar- czal ... A fehérruhás nők, a vidám férfiak. Minden tavaszon újra jönnek. Evről-évre szaporodnak. És hányán ismerik . . . — Móni bácsi, hisz’ tudja már ... A ligetbe. Móni belehúzta a nyakát a föltürt gallérjába. ügy álmodozott a himbálózó bakkon Budapest élő virágairól, zöldbeborult fákról rózsaszín nyári hajnalok szerelméről. Szidta is magában egy kicsit a kegyetlen hideget meg a síkos aszfalt-utat. És eszébe jutott az a csikorgó téli éjszaka, mikor egyszer kilenczven- hétben, amint épp ilyenformán bóbiskolt, két revolverdurranás riasztotta föl. Még az a tunya ló is hogy megrémült. Vér futotta be a kocsi megviselt párnáit. Úgy húzták le róluk holtan a vendéget. Szép halovány asszony volt, mosolygó a sápadt halálában is. A férfi szintén deli . . . No, gondolta a vén kocsis, ezek csak nem . , . Ezek már bizonyosan melengetik egymást a csókjaikkal. így tűnődött, merengett még egy darabig majd tágraeresztette a gyeplőt és elszunditott. A ló koczogott tovább. A kocsiban pedig fázva, fanyar arczczal hatóságoktól nincs mit várnunk, ismét a kamarába vetjük minden reményünket: hátha sikerül visszaszereznie a közvetlen kocsit! Színészet. Vége felé jár a saison. A közönség a közeli elválás tudatában teljesen kifogástalan mértékben támogatja >a társulatot, mely azt meg is érdemli. A helyi sajtó egy részének addig tanúsított „szigorú“ magatartása is enyhülőben van és a társulat tagjai is méltányolva látván fáradozásukat fokozott erővel iparkodnak a jó vélemény fenntartásán. A múlt heti előadásokról részletes beszámolónk a következő: Szombat este a Rákosi Szabados-féle nem sablonszerű Operette „A bolond“ reprize volt. A szinlap a czimszerepben Mátrayt jelezte, a ki azonban már az első felvonást is csak nagy erőmegfeszitéssel volt képes végigjátszani, annak végére pedig oly rosszul lett, hogy kénytelen volt az előadást lemondani s helvére Vidor „ugrott“ be, hogy az előadás zavartalanul megtartható legyen. És e helyütt egy kissé el kell térnünk a szokásos sablonoktól. Vidor, mint tudjuk kiváló tehetségű drámai és társalgási színész, de tudtunkkal operette szerepekben még nem mutatta meg képességeit. Ez este azonban eltekintve’attól, hogy a közönség már magát ambitiózus vállalkozását, is elismeréssel fogadta, olyasmit produkált, a mi a legmesszebb menő igényeket is kielégítette. Játéka oly tökéletes, mesteri alakítás volt, a minőt még keveset élvezhettünk színpadunkon. A közönség az előadás végén tüntető szeretettel és elismeréssel hívta a lámpák elé. Bim- billa szerepében H. Bállá Mariska volt teljesen méltó partnere, kinek már színpadra lépése is elragadja a közönséget. A lovag szerepében Káldor Dezső igen jól játszott és szépen énekelt. A korcsmáros szerepében Herczeg, a sekrestyésében Heltai excelláltak. A kisebb szerepek is igen jó kezekbe voltak letéve. Vasáiü.tp osie „A bolond“-ot ismételték meg az előző előadáshoz hasonló fényes sikerrel. Hétfőn este a „Szulamith“ zónázott, a czimszerepben Dénes Ellával, ki gyönyörűen énekelt és játékával is n-ígyhatást keltett. Mint Abigael Bállá Mariska gyarapította eddigi fényes sikereit. Absolon szerepében nagyon jól megállotta helyét Káldor. Az 5-ik képben Buültek az asszony meg a fiatalember. Elfordultak egymástól és nézték a jégvirágos ablakot. Az asszony szólt végre: — Azt hiszem, mindjárt otthon leszünk. — Nem késik el —- felelte akaratlan haraggal a férfi, elárulva gondolatait. Mire az asszony megütközve nézett rá és sértődötten mondta: — Bocsánatot kérek . . . A fiatal ember közbevágott: Én kérek pardont. Ne haragudjék, hogy kitört belőlem az elkeseredés. Es bocsássa meg a félig vak voltomat, ami abban nyilvánult, hogy mindent csak a magam nézőpontjából látok. — Igen — mondotta az asszony — sokan vannak maguk ilyen félvakok. Sokan, csupán azért, mert nem tudnak, vagy nem akarnak idejekorán megházasodni, megvetik a más asz- szonyát, ha tisztességes és ha amellett némileg szép is. Nyíltan beszélhetünk. Hetek óta látom, hogy játsza előttem a szerelmest és dühös és gonosznak tart, mert nem óhajtom megvigasztalni. Hát, nyugodjék meg, ezután is igy lesz . . . A férfi fölzudult: — Csak igy félvállról, a legnagyobb nemtörődömséggel vágja ezt a szemembe ? Nekem, aki rajongó bolondja vágyóit . . . Es most a fiatalember elővette a szerelemre való fölhívásnak összes akkordjait, amelyek olyanok, mint a népszerű és elcsépelt operette- ária: mindenki fújni tudja. Hogy az asszony rabja a férjének. Virág, elesukva a napsugarak érintésétől. És a többi. Ki tilthatja meg, hogy szabadon induljon a vágyai után ? Az asszony válassza azonban túlságosan elütő volt. Még kaczér fohász sem, egyetlen biztató pillantás sem. Inkább öntudatos lemonrányi által előadott „Kol nidre“ ének csak megerősítette e kiváló énekesről táplált jó véleményünket. Herczeg az apa, Horváth Cingi- tang szerepében igen jók voltak-. Igen tetszett a színházat zsúfolásig megtöltő közönségnek a három kérő, különösen pedig Heltai és Sipos. Kedden a múlt saison nagysikerű újdonsága az „Elvált asszony“ került színre, a múltkori előadáshoz képest nagy változással. Karel szerepében Káldor, a hálókocsi társaság igazgatójáéban Rónai helyett Herczeg, a kalauzéban Somogyi helyett Sipos, az elnök szerepében pedig Sipos helyett Vidor. Bállá és Dénes régi szerepkörükben voltak. Az eltávozott Lu- gossy Irén helyett Pongrácz Matild szerepelt. Az előadásról úgy fejezhetnünk ki véleményünket, mint az a pinezér, a ki a chocoládé tortát kifogásoló vendéget azzal igyekezett megnyugtatni, hogy a chocoládé jó, a ezukor jó, a tojás jó, a crém jó, akkor hát, hogy lehet az ezekből készült torta rossz. Az előadáson is minden szereplő játszott, igyekezett és mégis valami vontatottság, nvomottság uralkodott. A tavalyi előadás hasonlíthatatlanul jobb volt. Itt említjük fel azt, hogy véleményünk szerint a szereposztásoknál van valami zavar. Például Sipos egyike a társulat legkiválóbb erőinek. Képzett, üayes, tehetséges és ambitiózus színész, de ő nem operette színész. Vétek ő vele a „Szulamith“-beli kérőt, vagy az „Elvált asszonv“-beli kalauzt játszatni. Egyik sem neki való szerep. Hiába igyekszik, önti bele tudása javát, mi és a publikum ilyen szerepekben nem élvezzük az ő játékát. Neki szerep és neki való szerep kell!! Vidort is kár operette szerepekben kihasználni, ezzel csak erejét gyengítik. Neki is más szerep kell. Ellenben neki való szerepekben nem látjuk Heltayt, Baghyt! Szerdán este Molnár Ferenez kiuinő vig- játéka az „Ördög“ került szinre, a czimszerepben Vidorral, kinek ez a legsikerültebb alakítása, hogy úgy mondjuk sláger szerepe, a melylyel a nagykárolyi és szatmári közönség előtt először tűnt fel. Ez este is elbűvölte a közönséget gyönyörű előadásával és kiváló játékával. Uj szerepben láttuk Zöldy Vilmát, ki csak gyarapította eddigi sikereit, úgyszintén Horváth Lenke és Dinnyéssy Juliska. A neki való szerepben kiváló alakítást produkált Sipos és mint mindenkor remek volt Herczeg. Csütörtökön este Kazaliczky Antalnak nagy sikert aratott társadalmi színmüve „ A kard becsülete“ került szinre. A szereplők, mintha érezték volna azt, hogy egy kollegájuknak kell a mi színpadunkon is az irói sikert kivivniok, oly előadással és ambiczióval dás. Könyörtelen némaság és nyomán nagyobbodott a hideg a megviselt konflisban: A fiatalember belevetette magát a sarokba és nem nézett többé a nőre, aki most némileg, ebben a helyzetben csakugyan kissé gyűlöletes volt. — Lehetetlen, hogy még ne értünk volna haza — mondta idegesen, türelmetlenül és kez- tyiijével ledörgölte a fehéres fagyot a kocsi ablakáról. Kinézett aztán az üvegen, de homályt látott. ’ — Csak nem tévedtünk el? — folytatta izgatottan és megzörgette a kis keresztablakot a kocsis háta mögött. Nem kapott választ, A konflis egyhangúan zörgött tovább. Erre aztán a fiatalember is kizökkent komorságából. Nagy vesződséggel félrenyomta az ajtó félig befagyott rugóját és a kocsisra kiáltott : — Hol vagyunk ? A másik pillanatban már magától tájékozódott. A télbeborult Városliget nyirkos, elhagyott korzóutján jártak. Két oldalt, a hó közül kibarnultak a nedves padok és a magas fák csupaszon meredtek. Itt-ott egy gázlámpa sárga fényt vetett a fonnyadásban összeroskadt bokrokra. Az asszony is egyszerre megértette a helyzetet. — Borzasztó ! — csapta össze a kezét — állítsa meg! A férfi azonban újra becsukta a konflis ajtaját.. Hirtelen átvillant a fején, hogy erre nem jár senki és a magányt ki kell haszná'nia. Elöntötte a forróság. — Egyedül vagyunk —- súgta bambán és kábultan, s már nyúlt az asszony keze után. — Mit akar ? — kérdezte rémülten. Félig föl is emelkedett és daczosan nézett a fiatalemberre, akit a pillantása még jobban fölinI gerelt.
