Szatmármegyei Közlöny, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-28 / 35. szám
N agykároly, 1910. augusztus 28. 35. s;!ám. XXXVI. évfolyam SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI I.AP. SZERKESZTOSEG: He vá a lap szellemi részét érdeklő közlemények küldendők KIADÓHIVATAL: a hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők Széckenyi-u. 4. sz. NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. sz. Tolephon 59. szám. Telephon 56. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. ANTAL ISTVÁN : : Megjelenik minden vasárnap. : ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egy évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám 20 í Megyei községek, egyházak és iskolák részére egyévreö korona Hirdetések jutányos áron közöltéinek. .Nyilttér“ sora 40 fillér Városunk tűzbiztonsága. Isten különös kegyelme mentette meg Nagykároly városát péntek este nagyobb tüzkatasztröfátol, a mi okvetlenül bekövetkezett volna, ha a péntek este 8 óra tájban mintegy tiz perczig tartó tűzjelzés nem bizonyul vak tüzilármának, mely azonban igen alkalomszerű volt, hogy igy a közönség bepillanthat egy kissé tüzőrsé- günk titkaiba. Nem tartoztunk soha, sem a kicsinyes- kedők, sem a nagyképüsködők közzé, kik minden kicsinységet felfújnak és rögtön, hogy alkalomszerű kifejezést használjunk tüzet kiáltanak, azonban a mi péntek este az állítólagos tűz alkalmával történt azt szó nélkül hagyni nem lehet. Mintegy nyolez perez óta verték már félre a harangokat, a tűzjelző állomás harangján kivül megszólalt már a ref. templom tornyának harangja is, azonban az összeszaladt sétáló közönség nem látván a tüzet, mindenki a városházára sietett, hogy ott tudja meg a veszedelem helyét. Szazakra menő tömeg állott ott a városháza elöti, de még akkor az első tűzoltó kocsi sem indult el az őrségről. A tömeg ajkán végig futott a moraj, hogy nincsenek otthol a tűzoltók, az a késedelem oka. Azonban ez az első perezre hitelt nyert hir mint utólag értesültünk nem felelt meg a tényeknek, mert a késedelem oka az volt, hogy nem volt aki befogjon a fecskendőbe. Értsük meg jói, Nagykárolyban egy 16.000 lakossal biró városban esti 8 órakor kiütött tűzhöz nem tudott elindulni kellő időben a tűzoltóság, mert nem volt a ki befogjon a fecskendőbe és szerkocsikba. Szóval, ha a tűz tényleg a Gó zsor.ban lett volna, mint a hol gondolták, úgy addig egy egész utcza elhamvadhatott volna, mire a tüzőrség odaérkezik. Nem akarunk azzal előállani, hogy ilyen és ilyen pótadó mellett legalább mit várhatna a varos polgársága, mert ezt a kérdést nem találjuk a pötadó kérdésével semmi összefüggésben; mit csak azért említünk fel, mert az eset alkalmával mindenki csak a póladó ellen kelt ki. A pótadó daczára, vagy a nélkül se szabad előfordulni a ennek az eddig elképzelhetetlennek tartott esetnek, melynek okáról az idő rövidsége miatt már nem állott módunkban hiteles értesülést szereznünk. De azt nem képzeltük, ho_y daczára a fennálló szabályoknak, melyszerint nyáron egy íecskendőnek azonnal utraképesen, tehát előfogattal ellátva kell az őrségen állania, megtörténhetik az'az eset, hogy mert nincs a ki befogjon, hát csak égjen a város. Sürgős vizsgálatod kérünk. Vizsgálatod, hogy miért nem volt a fecskendő a szabályoknak megfelelőleg útra készen, miért nem volt abba befogva es hol volt az, a kinek a befogás és a helyszínen való tartózkodás kötelessége lett volna. És kérjük ennek a vizsgálatnak a város polgársága érdekében haladéktalanul köztudomásra való hozatalát. És ha, mit nem hiszünk, az volna a történteknek oka, mit első perezben hallottunk, hogy t. i. az egész napi kő- és földhordás miatt ló és ember egyformán kimerült volt, úgy természetesen egész más irányban kel! az intézkedéseknek megtörténniük és gondoskodni kell arról, hogy legalább nyáron két ló- és egy kocsis állandóan a tüzőrség mellé rendelve tegyen szolgálatot, hogy a péntekihez hasonló esetek többé elő ne forduljanak, mert ez azután nevetséges szinben tünteti fel az egész tűzoltói intézményünkét úgy magunk, mint idegenek szemei előtt is és illusoriussá teszi a polgárság személy és vagyonbiztonságát. TÁRCZÁ. Találkozás. T-ta : Gracza MiczyValamelyik ősszel rám jött a találkozás láza. A vándor madarak elköltözésével mindig jelentkezik ez nálam s ilyenkor szótlanul csomagolom össze bőröndjeimet, s megyek napfényt, meleget keresni. Akkor is igy tettem. Nekivágtam a világnak, s ösztönömre biztam mindent, az majd csak megtalálja, hogy hol lesz legjobb megtelepedni. Hosszas barangolás után végre egy kevésbé zajos, de annál szebb tengerparti falura bukkantam. Kedves, pormentes hely volt s én abban a boldog reményben, hogy itt nem fog háborgatni egy, az európai műveltség mázával bevont nagyon is ázsiai eredetű honfitársam se, kényelmesen helyezkedtem el az egyetlen, csendes, de finom hotelben. Rajtam kivül még nyolezan laktak ott modern kultur lények. Egy nagy lábú, de fehér fogú üde angol leány, a tengerpartok hagyományos missje, aczél idegekkel, struez gyomorral s egy másik különlegesség egy rövidárus vézna sovány német „Uberweib“, aki mindent tud, de semmit se alaposan, s kékharisnyáskodásával kétségbeejti embertársait. Volt még ott egy örökösen fecse- gős fiatal olasz asszonyka, alattomosan hallgatag urával, aztán egy öreg házaspár, tüdővészes fiával, s egy fehérruhás szomorú arczu asszony. Ez volt legérdekesebb alakja a társaságnak. Karcsú, magas nő volt, idegesen vékony kezekkel, hosszú keskeny lábakkal. Mindig fehérben járt, olyan volt mint egy liliom, tiszta, hajladozó. Areza valamikor szép lehetett, de időelőtt hervadt volt már. Pedig látszott, hogy szépitőszer rajta még soha sem volt s valami más hervasztotta el, valami, ami a szív mélyében lakik s rövid idő alatt ezüst szálakat lop a legsötétebb hajba is. Mindnyájan rajongtunk érte, a férfiak titkos érdeklődéssel néztek utána, ha mellettük elsuhant. A féltékeny olasz asszonyka erősen féltette életpárját, sőt a horpadt mellű szőke porosz fiút is, nem egyszer kaptam mohó, vágyakozó pillantásokon. Még a table d’ hotenál, a franoziának nevezett, de emészthetetlenül német konyha kitűnőségei mellett is folyton őt tárgyaltuk, őt, ki nem igen érintkezett velünk s az ebédjét is a szobába vitette. Őszinte tisztelettel viseltettünk iránta s ha közzénk jött, meg volt mindnyájunkban a rejtett igyekezett, hogy kedvébe járhassunk, hogy mosolyra derítsük sápadt ar- czát, még a mindig Poroszország túlkapásain s az angolok kiváltságos helyzetében veszekedő, az örök nőiességet gúnyoló angol és porosz lányok is respektussal hallgattak, ha ő ott volt, annyira érezték neme felsőbbségét, csodás varázsát ennek az asszonynak. Nem tudtunk róla mást, csak hogy elvált asszony és franczia. De olyan is volt ő‘ törékeny és bájos, mint a Lajosok udvarában a kecses finom gall marquisnők. Vörösbe játszó fekete haja simán volt fel- tüzve szép kicsiny fejére, a nyakig zárt előkelőén egyszerű ruhája, diszkrét modora elárulták a vérbeli nőt, az igazán tisztességes úri- asszonyt, a kinek nincsen szüksége ezégérre, feltűnő színekre, — kaczér suhogásra. Omlós puha szövetű ruhájára minndig három szál hossz uszáru la France rózsa volt feltüzve, szindusak, nehéz illatuak. Különösen szerethette ezt a virágot. Valaki hozhatta neki egyszer régen, valakivel együtt lehetett ked- vencze, valaki, akit már ezerszer elsirathatott, de azért várt, mindig várt epedő forrósággal. Nesztelen léptekkel járt a tengerparton, lázasan csillogó nagy sötét szemét a tenger azúrjába meresztve . . . Egy verőfényes szép napon egyedül ültem a viz fövényében s egy messzi földről jött levelet próbáltam kíbetiizni. Egyszer csak úgy éreztem, hogy valaki néz rám. Felpillantottam s elöltem állott a fehér asszony. Hosszunyelü napernyőjére támaszkodva halkan köszönt s szeliden kérdezte, vájjon nem zavar-e, s leül- het-e mellém? Örömmel intettem igent. _____ cz iporaktára legrégibb jóhirnevii saját készítmény ü agykároly, Széchenyi-tér. S P F P I fl I IßT« Nöi-és férfi saját készítésű czipökben és a legtar ■ ^ ^ ^ N “ tósabb w i zkatlan vad ászcsiz mákba n. Estélyi és séta czipők, valamint párizsi modelek a leyelegánsabbb kivitelben és dús választékban.
