Szatmármegyei Közlöny, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-21 / 34. szám
Nagykároly, 1910. augusztus 21. 34. szám. XXXVI. évfolyam SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi részét érdeklő II a hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők j| közlemények küldendők Széchenyi-u. 4. sz. NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. sz. Tolephon 59. szám. Telephon 56. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. ANTAL ISTVÁN ..........-—: Megjelenik minden vasárnap. : EL ŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre & kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám 20 í Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 filléa Nyolczvan év után. — ő.— Nyolczvan esztendő... Joggal az anachronismus vádjával volna* illethető az a tollforgató ember, ki e napokban írásaiban meg nem emlékeznék arról a nyolczvan esztendőről, amelynek viharai a legnagyobb magyar ember, a Király életén szántottak keresztül. Nyolczvan esztendő ! Az emberiség, mely bizonyos határjelzőket állított fel az idők végtelenségének beláthatatlan otszág- utján, ezt az időpontot az évek soha lenem jaró homokóráján meg nem jelölte. De annál ritkábban eszlelhető határt képez nyolczvan év az oly végesre szabott emberi életben, az emberek között, kik itt a földön csak jövevények idegenek vagyunk, kiknek itt tartózkodása rövid, mint a tűnő nap, mint a nyári álom. Nyolczvan esztendő! Az emberiség bizonyos megmagyarázhatatlan tisztelettel tekint lel azokra a fehér fürtökre, melyek nyolczvan esztendő nyomaiként díszítik az emberi fejet és megkülönböztetett tisztelettel környezi mindenki az aggastyánt, kinek megadatott a sorstól annak elérése, miben az embereknek százalékban alig kifejezhető része részesül. Királyok térdepelnek a bünbánás napjaiban az aggastyánok lábai előtt es a bünbánás, a magába- szállás, a vég gondolata vesz erőt az ő látásukra az embereken. Mindenki igaz szeretettel üdvözli születése napján az aggastyánt, és az évek múltával, az évek szaporodásában az ember hatalmát, az ember erejét véli feltalálni a termeszét, az enyészet örök törvényei felett. Mily fontos és jelentőségteljes pillanat, tehát egy nemzetre nézve az, amikor királya, legelső embere életének nyolezvanadik évében ereje csaknem korlátlan teljességében, szellemi világának zavartalan állapotában, hajlandóságának, jóságának változatlanságában családja körében, alattvalói szeretetétől és jókívánságaitól környezve ünnepli születése napját. Nyolczvan esztendő nemtünt el nyomtalanul, simán, szélcsendben sem az uralkodó, sem a nemzet fejei fölött. A történelem fogja megörökíteni a lefolyt idők viharteljes eseményeit, egy részét pedig a hagyomány, a mesemondó fogja megőrizni mindaddig, mig csak magyar lesz a földön. A történelem ítélőszéke mondhat majd bírálatot a késő századokban és felállíthat majd korszakokat, amikor ellentétek merültek fel a nemzet és királya között, a tárgyilagos kritikus azonban nem tévesztheti szem elől azt, hogy Ferencz József uralkodói erényei méltók arra, hogy zaklatott és szenvedésekkel is telitett életenek ezen jdlentőségteljes napján az egész nemzet tisztelettel és ragaszkodással tekintsen fel az ősz uralkodójára és imával forduljon az Egek Urához, kérve királyának még hosszú, örömteli eletet, zavartalan friss egészséget, hogy a nemzet és királya közötti összhang helyreállásának ez ünnepélyes perczeiben ennek áldásait kérhesse úgy a nemzet, mint Királya életere, hogy a kölcsönös megértés üdvös gyümölcseinek bö termése gyönyörködtesse még hosszú éveken át a magyar államhatalom mindkét tényezőjének életet. Ha voltak is tévedései, mert hiszen a királyok is csak emberek, — nagyok voltak szenvedései is, miért is nyolezvanadik évfordulóján tanulságos, az önmérséklés csodanehéz gyakorlása közben eltöltött eletenek egy szivvel egy lélekkel kivánja a magyar nemzet az Isten áldását szeretett öreg királyára. Felhívás. (\ polgári állami alkalmazottakhoz. Ő császári és apostoli királyi Felsége 1908 évi augusztus hó 14-én a „Budapesti Közlöny“ T A R C Z A. Életemet adnám érte. Életemet adnám érte, Ha még egyszer visszatérne Tűnő pillanatra bár: Az a forró, ifjú nyár. Tudom, fellobbanna akkor, Lelkemben az ifjú fény ... S csókos ajkkal járnánk újra Erdőmélyen: te meg én. És szivemből dal fakadna Csókjaidra angyalom. S visszaverné halkan, lágyan, Énekem az est homályban Meg-megrezdülő pagony, Szemed fénye rám ragyogna, Mint égről a csillagok ... ,0b azon a bűvös nyáron Nem voltam ily elhagyott. Életemet adnám érte, Ha még egyszer visszatérne Tűnő pillanatra bár: Az a forró, ifjú nyár... fllfay Zoitán. Borisról. Irta: Sámuel Izsó. Folyt, és vége. Három hétig volt Boris munkában. Három szombat este vitte haza a három koronákat. A harmadik szombat este, mikor a pénzt megkapta, azt mondták : ne jöjjön el többet, tovább nem kötnek. Erősebb munkára mennek s olyanra gyenge még az ő zsendüléses teste. Szomorú éjjel, bus vasárnap után merte csak megmondani az anyjának, hogy mi történt. Akkor már aratás volt. Az ember is, az asszony is a mezőre jártak. Naphosszat villogott kezükben a penge. Kémény, ádáz csaták ideje volt. Vér helyett bőven ömlött a verejték. Harmatosán borimba be a mezőket, ringott La'idén sárga kalászon. Részért dolgoztak és a kisleány pénze volt az egyetlen, ami befolyt a házba. Enni kaptak künn a mezőn, de azért nagyon elkelt volna a Boris keresménye. Különösen vasárnap, amikor otthon ebédeltek s mikor az ember a korcsmába is benézett egy kissé. Az első napok csak elmúltak csendesen a Boris feje fölött. Délelőtt csinált egy kis levest, kivitte a mezőre, hogy legalább valami melegített ételt is egyenek. Ott künn futkáro- zott, koszorúkat font búzavirágból,'szagos kakuk- füből. Este együtt jöttek haza. Minél közelebb jött azonban a szombat este, az ember annál dühösebb lett. Szidta megint a leányt, haragosan lódította el, ha egymáshoz kerültek és zsémbelt rá, mint még soha. Hogy hamar megunta a munkát, hogy csak a játékon jár az esze. Hogy biztosan nem dolgozott, azért lökték ki, hogy ki se lökték, csak rest tovább járni. Hogy semmit sem tud, hogy a levesét is alig lehet lenyelni. Maga sem hitte, amiket mondott, de mor- gott veszettül morgott benne az állat, mely mindig keres bűnbakot, hogy a nyomorúságunkért, a tehetetlenségünkért valakivel leszámoljon. Dühösködött az asszonyra is, hogy nem tud parancsolni a lányának, hogy nem fogja be semmihez. Az asszony is indulatos volt. Az állapota mind terhesebb lett, de a mezőt nem tudta ott hagyni: kellett az élet, a gabona. Kellett a kenyér. Viharos hangulatok liarapódz- tak el még jobban, mint valaha. És mindezeknek a hangulatoknak a gyökerei ott táplálkoztak a nyomor posványában. Izgatta őket a lelki és testi pihenés soha ki nem elégített vágya, a mával való örökös, buta birkózás. Vasárnap pénz nélkül, dühösen ment el az ember és este jókedvű dalolással jött hazaj: mámor csillogott a szemében. A zsebéből szivarok ágaskodtak sorban, katonásan. Büszkén feszitette ki a mellét, mintha érdemjeleket hozott volna, haza. A felesége elé állott, hogy lássa az is. Haräsz Pál legrégibb jóhiraevü saját készitményü czipőraktára Nagykároly, Szóchenyi-tér. 6 D r P I A I I e TT H Nöi-és férfi saját készítésű czipőkben és a legtar- w I L U I H L I 9 I H tósabb vízhatlan vadászcsizmákban. 2NF" Estélyi és séta czipők, valamint párizsi modelek a legelegánsabbb kivitelben és dús választékban.
