Szatmármegyei Közlöny, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-07 / 32. szám
Kggyi'Proly, 1910. augusztus 7. 32. szám. XXXVI. évfolyam SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi részét érdeklő II a hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők || közlemények küldendők Széchenyi-u. 4. sz. NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. sz. lolephon 59. szám. Telephon 56. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. ANTAL ISTVÁN Megjelenik minden vasárnap. ---------= ELŐF IZETÉSI ÁRAK: Egy évre 3 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám 20 f. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egyévreö korona Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Olvasóinkhoz ! Tisztelt olvasó közönségünknek szives tudomására- hozzuk, hogy az „Ország Vasárnapja11 czimen folyó évi szeptember hó 11-én megjelenik egy uj szépirodalmi és közgazdasági heti folyóirat, melyet minden egyes előfizetőnk díjtalanul, vasárnapi számunkhoz mellékelve fog megkapni. Ezen kedvezményünk bejelentésével nem öndicsekvés a czélunk, mert amit olvasógárdánknak ez által nyújtunk, reklámot nem igényel. Mindössze csak annyit jegyzür.k meg, hogy az „Ország Vasárnapja“-nak szerkesztősége az illusztris irodalmi és köz- gazdasági irók táborából áll, hogy regény, tárcza és novella sorozata a mestermunkák termékeit fogják képezni, hogy közgazdasági rovata független kiváló gazdasági szakírók czikkei révén ad olvasóinak tájékoztatást a hazai és világgazdaság termelésének, forgalmának és fogyasztásának fontosabb fázisairól és mindezeknek kiegészítéséül, hogy az „Ország Vasárnapja“ első számának tartalmát teljes részletességgel idejében fogjuk t. olvasóközönségünkkel tndatnt. A szerkesztőség. Harczok harcza. . —ő.— Európa legnyugatibb részéről, hol azonban a huszadik század liberális felfogása szerint még nagyon is Keleten vagyunk, uj hangokat hallat magáról egy nagyon régen tespedő és senyvedő nemzet. Spanyolországban, ebben a huszadik század kereteibe meg bele nem illeszkedett országban viharok vannak készülőben, viharok, melyek nem rombolni, de alkotni akarnak, viharok, melyek nem árthatnak senkinek és semminek, csak használhatnak mindenkinek, aki annak az országnak földjén el. Viharok, melyek uj életet lehelnek egy hajdan rettegett ország elsenyvedt ereibe, amelyek lázba, alkotó és korszakot alapító lázba hozzák egy ország lakosságát. Mintha a közelmúltban halálra Ítélt Ferrer kiomlott vere termékenyítette volna meg a spanyolok földét, mintha az ő szelleme felnyitotta volna honfitársai millióinak szemét, úgy ébredez, eszmél az ország, az elmaradottság birodalma. Talán e perczben, mikor e sorok napvilágot látnak, már dúlja harcz, mely a legszentebb eszmény, a váltás jegyében küldi a harcztérre, a fegyvergolyók elé áldozatait, hogy testvér testvér ellen ragadjon Jegyvert a történelem tanúságai szerint legelszántabb, iegelkescredettebb küzdelemre, a vallás- okozta háborúra. Nem akarjuk a spanyol eseményekben a vallás elleni küzdelmet látni. Nem akarjuk elhinni azt, hogyha vallás küldje esetleg a halál torkába ezernyi gyermekét és nem tartunk azokkal, kik a spanyol nemzet napjainkban folyó küzdelmeiben egy nemzetnek vallása elleni harczát látják. Nem. Nem pedig azért, mert a huszadik század eszmeinek, a szabadelvüség korszaka követelményeinek való meghódolást nem a vallástól való elpártolásban látjuk. De igenis látjuk az elszánt, önfeláldozó küzdelmet az akarat, a szabadság utáni ellenálhatatlan vágy és ennek korlátái között, látjuk az ember harczát azokkal, kik megfosztva őt önállóságától, akarat és eszme nélküli bábbá akarják sülyesz- teni. Látjuk a törekvést az állampolgári jogok egyenlősítése felé, lerombolását azoknak a korlátoknak, melyeket egyes bűnös emberek akarnak emelni ember és ember közé csak azért a vele született bűnért, hogy ő más módon, más templomban imádja a világ Urát és alkotóját. Nem a vallás elleni harcz az, ami most Spanyolországban dúl, — mert hiszen akkor elsők volnánk azok között, kik legkevésbbé a spanyol nemzet mellett dön- tenénk rokonszenv tekintetében, — hanem igenis küzdelem első sorban az emberi, másodsorban az állampolgári jogegyenlőség mellett, követése a franczia példának, hogy az állam nem engedhet * államot a saját kebelében, mert ez előbb-utóbb a végromlás felé vezet, aminthogy be is igazolta ezt Spanyolország szomorú példája, amidőn ijesztő gyorsasággal látjuk a valaha egy világot uraló nemzetet lefelé rohanni a pusztulás, a szétzüllés lejtőjén. Haladni, sőt megállani a nemzetek nagy harczában csak olyan nemzetek tudSirató ember dala. Irta: Ady Endre. Ravatalra rakom Halk szobában szépen, Amit kerülgettem És amit elértem. Minden ravatalnál Szivem épül, dobban Vigabban temetem Minden uj halottam. Minden éjszakában Más zsoltár vagy nóta : Más borért megyek el Minden siratóba. Minél kevesebben Maradnak az álmok, Annál vtrrasztóbban, Nótásabban járok. Éjfélkor-éjfélkor Már elmondom dalba, Hogy teszem majd magam Föl a ravatalra. Én árva magamnak Nem lesz siratoja, Senki a világon Ne tudjon majd róla. A borbélynál. Irta: Csehov Antal. Kora reggel. Még alig van hét óra és a Mokar Kuzmics Blestkin borbélyüzlete már nyitva van. A gazda, egy kicsi, huszonhároméves ember, gigerli módra öltözködve, bár már fényesre kopott ruhában, a helyiség rendbehozásával foglalatoskodik. Valójában nincs mit rendbe hozni mindazonáltal alaposan megizzadt. Itt letörli a ruhával a port, ott arréb tol valamit, emitt meg észrevesz egy poloskát és gyorsan lesöpri a falról. A borbélyüzlet kicsi, szűk, piszkos. A deszkafalakat szinehagyott tapéta fedi. A két homályos, megvakult ablak között keskeny, nyikorgó ajtó, amely fölött egy rozsdamarta kis csöngetyü hol élesen hol akadozva csönget. És nézzetek csak bele a tükörbe, amely az egyik falon lóg és arczotokat könyörtelen szívvel eltorzítja. Ez előtt a tükör előtt folyik a borbély tevékenység. A kis asztalkán, amely ép olyan mosatlan és zsírtól fényes, akár maga Mokar Kuzmics, mindenféle borbélyeszközöket találni; ollót, beretvát, olcsó pudert és jól felhígított kölni vizet. Megszólal a csengő és az ajtón egy férfi lép be, már java korban levő, durva bekecs van rajta, nemez csizma a lábán. Fejére női shawl van kötve. Erast Ivanits Jahotov ő, a Mokar Kuzmics egyik atyafia. Valamikor portás volt a konzerva- | tóriumban. Most a Vörös Folyónál lakik és lakatoskodik. — Adjon Isten, Mokaruska! — üdvözli Mokar Kuzmicsot, aki javában takarít. Megcsókolják egymást. Jahotov leveszi a sawl-t a fejéről, keresztet vet magára és leül. — Jó messzire van biz ez! — kezdi lihegve. — Jó kis mulatság volt biz ez. A Vörös Folyó-tól a Sáros kapuig! — Hogy megy sorsod ? — Rosszul testvér! Lázam volt. — Mi ? Lázad ? — Igen, lázam. Egy egész hónapig nyomtam az ágyat. Azt hittem, már meg is halok. A halotti szentséget is fölvettem már. Most megy a hajam. A doktor rámparancsolt, hogy nyirassam le. „A haja — mondta — megint sűrűn ki fog nőni!“ így aztán gondoltam magamban : elmész a Mokarovhoz. Inkább rokonhoz, mint idegenhez. Jobban is meg teszi, aztán meg pénzt sem vesz el érte. Kicsit messzire van ugyan, de hát mi az ? Egy kis séta. — Szívesen. Kérem ? Mokar Kuzmics csuszantott egyet a lábával és rámutatott a lábával a székre. Jahotov beleül, belenéz a tükörbe és láthatólag meg van magával elégedve. A tükörből puffadt, lelógó ajkú, széles, tompa orrú és kidagadt szemű eltorzult arcz néz rá vissza. Mikor Kuzmics ráterit vendége vállára egy fehér kendőt, mely tele van sárga foltokkal és elkezdi ollóját csattogtatni. — Egész kopaszra nyírlak ! — mondja. — Persze, hogy olyan legyen a fejem, akár egy tatáré. Annál jobban nő majd a hajam.
