Szatmármegyei Közlöny, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-21 / 12. szám
SZATMAR MEGYEI KÖZLÖNY Tisztelt Uraim I Hatvanegy év választ el bennünket attól a korszaktól, amidőn a nemzet öntudatra ébredt. De mennél messzebb távolodik is ez az idő, annál ragyogóbb és fenségesebb annak a fénye és dicsősége. Sem a 49-es évek vészes viharai, sem az elnyomatás korszaka nem Írhatták ki a nemzet leikéből az eszmét, amelyeket a 48-as idők a nemzet tűrt és szenvedett, de a nagy idők alatt alkotott törvényeket már megsemmisíteni nem lehetett. A szabadság eszméje terjedt, a földművé« házban úgy, mint a gazdagok palotájában akkor is, midőn sírva vigadt a magyar. A korszellem változása nem irthatta ki a nemzet leikéből a múlt dicső emlékeit, a 48-as időket s azoknak a nagy alkotásait. Nagy küzdelemmel építgette a nemzet az alkotmány bástyáit, mint Izráel népe Jeruzsálem templomának falát, egyik kezében a vakoló kanál, másik kezében kard. A nemzet szívós kitartása, igazságában és győzelmében vetett rendületlen hite nap-nap után erősödött és nemcsak a nép széles rétegeiben, de immár a gazdagok és ^hatalmasok palotájában is győzött az az eszme, melyet Kos«uth 1848-ban hirdetett és tételes törvényekben megalkotott. íme, 61 év múlva a magyar törvényhozó testület nagytöbbségbe a 48-as törvények szellemében bontja ki nemzeti lobogóját. Jerikó falai azonban ma már a harczi trombita szavára nem dőlnek le, a nemzeti eszme érvényesülése ellenében állított hatalmas falakat türelemmel, bölcsességgel és kitartó munkával kell darabonként lemondani. A nemzetet nem a sikertelen harczra, hanem az okos, kitartó munkára, türelemre és mérsékletre kell buzdítanunk. Ma a munka korszaka következik. Az erők egyesítése, fejlesztése, a nemzeti kultúra megerősítése. Az évszázados küzdelemnek eszközei megváltoztak, a múltak nagy veszteségein okult a nemzet. Nincs helye az erők felcserélésének öntudatos munkával, szívós kitartással, lépésről-lépésre kell a tért meghódi tanunk. Magyarország ujjáteremtőjének emlékezetét városunk lelkes közönsége minden időben hálával és kegyelettel zárta szivébe. Eme hálájának, kegyeletének méltó kifejezője e Kossuth serleg is. Elismerés illeti a Kossuth-asztaltár- saságot, a Kossuth-serleg készítésének lelkes indítványozóit, elismerés illeti városunk haza- fiias gondolkodású közönségét, mikor példás áldozatkészséggel, vallás és pártkülönbség nélkül adakozott a szabad eszmék e szimbólumának költségeihez. Polgártársaim e nemes áldozatkészségéből itt van kezemben a kehely, mely minden évben — márczius idusán — Kossuth Lajos emlékezetére ürittetik. Mi halandó emberek vagyunk. Elporladunk, elmúlunk, újabb nemzedékek jönnek, talán izgatóbb eszmékkel, talán erősebb akaraterővel, talán más czélzattal; de azoknak az eszméknek, melyeket ő belénk csepegtetett, el- mulniok nem szabad, ezeknek fenntartására és állandósitására alkottuk meg a Kossuth serleget, hogy minden időben emlékeztesse Nagykároly város polgárságát arra, hogy a nemzet fennmaradása csak azon eszmék alapján van biztosítva, melyeket ő hirdetett és tételes törvényekben megalkotott. Tisztelt Uraim! Ennek a Kossuth-serleg- nek nagy jelentősége van. Jelentősége az az eszme, melynek e város polgársága mindig élt a Szabadság, Testvériség és Egyenlőség eszméje. Ma ezzel az eszmével eljegyezzük magunkat, de azzal a tudattal, hogy ez a serleg minden évben azokra az eszmékre ürittetik, melyeket 1848-ban Kossuth Lajos belénk csepegtetett. Ezt a serleget tisztelt uraim annak a kezébe adjuk, kinek lelkében ezen eszmék gyökeret vertek, aki a magyar állameszmének hive, és a magyar állameszme kiépítésének rendületlen harczosául bizonyul. Átadjuk ezt a város polgármesterének azzal a tudattal, hogy ő és azon bizottság, mely ezt őrizni fogja, meg fogja találni azt a férfiút, aki ebből üríteni fog Kossuth Lajos emlékére, ki eszméket fog adni, ha esetleg lankadunk és erőt fog adni, ha erőnk gyengül. Tisztelt Uraim 1 Kegyelettel és áhítattal emelkedünk fel Kossuth Lajos szelleméhez, hogy lelkének mérhetetlen kincséből szerezhessünk erőt a további küzdelemhez, hogy megvalósítsuk az ő igéit és azt a jelszót, amelyat erre a helyre irtunk: Szabadság, Dicsőség, Jólét és Boldogság a magyarnak. Te nagy szellem ott fenn a magasban: könyörögj érettünk az Ur zsámolyánál a magyarok Istenéhez, hogy védje meg ezt a Hont és annak minden fiát e sokat szenvedett nemzetet árassza el az ő áldásos kegyelmével, — adjon erőt, egyetértést és kitartást a Szabadság, Testvériség és Egyenlőség hármas jelszava megértésére adjon lelki erőt az egyetértésre, — bölcsességet a tovább fejlődésre, kitartást és mozgalmat a nemzeti munkára. — És most szent áhítattal emelem fel e serleget, amelyen Magyarország és Nagykároly város czimerei között Kossuth Lajos képe tekint reánk: legyen e serleg a város közönsége előtt végtelen időkig a szabadság eszméjének symboluma a melyet szabadsággal, jóléttel és dicsőséggel ürítse ki mindig a magyar, Magyarország ujjáteremtőjének, a magyar szabadság halhatatlan bajnokának 1 Kossuth Lajos emlékezetére ürítem e serleget 1 A magasszárnyalásu beszéd elhangzása után zugó éljenzés hangzott fel, mire Debreczeni István polgármester a következő szavakkal vette át a díszes serleget: Méltóságos Főispán Ur 1 Igen tisztelt Uraim ! Bár a mai ünnepély rendezésében én is részt vettem, de ennek miként leendő fefolyá- sáról fogalmam sem volt. A bizottságban az lett kimondva, hogy csak egy felszólalás lesz és igy én nem készülhettem. Nagyon szerettem volna, ha azok a magasztos szavak, melyeket a Főispán ur Öméltóságától hallottunk, ineg- örökithetők lennének, mert bár megvagyok győződve arról, hogy a mindenkori bizottság csak oly férfiút fog megbízni, hogy a Kossuth serleggel kezében beszédet mondjon márczius 15-én ki ezen eszméknek hive, de ezáltal óhajtanék alkalmat adni a kijelölendő szónoknak arra, hogy lássa minő eszmék voltak irányadók a serleg készítésénél és felavatásánál. Felavató beszédében Öméltósága azt mondotta, hogy a mai ünnepély alkalmával felavatott Kossuth- serleget nekem és illetve Nagykároly város mindenkori polgármesterének adják át őrizet és felügyelet végett. Amidőn tehát átveszem e serleget Nagykároly város nevében, teszem ezt ez ünnepélyes perczben azon ígérettel, hogy a dicső nagy eszméket személyesítő serleget mindenkor kegyelettel híven és becsű1 etesen megőrzőm és ismerve Nagykároly város hazafias közönségének gondolkozás módját megvagyok róla győződve, hogy mindenkor azt a férfiút fogja e serleggel megtisztelni, aki Kossuth Lajos magasztos eszméinek követésében arra legérdemesebbnek fog bizonyulni, ki azoknak mindenkor, minden időkben elszánt harczosa lesz, aki mindenkor példaként fog előttünk járni a nagy eszmék buzgó odaadó követésében. Megjegyezni óhajtjuk végül, hogy Dr. Falussy Árpád felavató beszéde után és még egy ízben vacsora közben a dalárda szebbnél- szebb hazafias dalokat énekelt kiérdemelve a jelenvoltak legteljosebb elismeréseit és tapsait. Vármegyei közigazgatás. A gyermekvédelem és a községek. A magyarországi gyermekvédelem prog- grammja immár csaknem megvalósulása előtt áll. Amióta az Országos Gyermekvédő Liga megkezdte nagyarányú működését, nagyrészben pótoltattak azok a mulasztások, amelyek eddig részint a társadalom közönye, részint a hibás törvények, hatósági intézkedések folytán oly sokáig stagnáltatták ennek a nagyfontos- ságu társadalmi problémának a megoldását. Állam, társadalom csak utóbbi években nyúlt radikálisan a gyermekvédelem megoldásához. Az állam törvényes rendeletéivel, intézkedéseivel, a társadalom pedig felébredt szo- cziális kötelességérzete tudatában anyagi és erkölcsi áldozattal járul intenzivebben a gyermekvédelem ügyének megvalósításához. Az Országos Gyermekvédő Liga, mint az állam szerve, nemcsak arra vállalkozott, hogy az állam rendeletéinek, intézkedéseinek társadalmilag is érvényt szerezzen azzal, hogy e téren az állam és társadalom között közvetítő és átutaló szerepre vállalkozott, hanem a saját programmjának is igyekszik a magyar társadalom minden rétegében érvényt szerezni, de szervezetének közvetlensége révén s intézményeivel kiegészíti azokat az intézkedéseket és rendeleteket, amelyek a kormány, az állam kebeléből indultak ki. Az ilyen állami rendeletek között a legfontosabbak egyike a Széli-féle törvény volt, amely, mint tudvalevő, minden hét éven felüli elhagyottnak nyilvánított gyermeket tizenöt éves koráig állami védelemre utal. Az állam minden ilyen gyermeket felvesz s állami men- helyekbe helyez el. Ennek a törvénynek szo- cziális és az állami rend szempontjából messze kiható jelentősége van s nagy lépéssel vitte előbbre a gyermekvédelem ügyét. Mégis sérelmes az a törvény! Sérelmes pedig a községekre, amelyek az elhagyottnak nyilvánított gyermekekért a tartásdijat fizetni kötelesek. Már magában a törvény szellemében bizonyos abuzus van, amely a szegényebb községeket érzékenyebb anyagi megterheléssel sújtja. A tömegnyomor — igaz — nagyobb ezekben a községekben s a szocziális igazság szerint ezeknek a községeknek elhagyottnak nyilvánított gyermekei jobban rá vannak utalva, hogy róluk az állam gondoskodjék, mint pl. a vagyonosabb mezővárosok, nagyközségek, gyermekei, csakhogy honnan vegye az ilyen szegényebb község a gyermekek eltartásáért fizetendő pénzt? . . . Nézzünk például egy szegénységben sínylődő falut. A szülők, férj és feleség, egész nap nehéz munkában robotolnak, az ilyen szülők képtelenek gyermekeik gondozása mellett kenyérkereset után járni. A létért való nehéz küzdelem nem engedi meg nekik, hogy gyermekeikre ügyeljenek, vagy nevelésükkel foglalkozhassanak. Hisz boldogoknak kell lenniök, ha apró gyermekeiket eltarthatják! Az állam az ilyen esetekben azután megállapítja az elhagyottságot s a gyermek bekerül az állami gyermekmenhelybe. Egy-egy ilyen szegény faluból igen gyakran 100—200 gyermek is állami gondozásba kerül, ami érthető is. Tény ugyanis, hogy a tömegnyomorral a gyermek szaporulat egyenes arányban áll. Az ilyen falu népe, amely alig képes megélhetési minimumát megszerezni aránytalanul nagyobb kontingensét adja az állami gondozásba kerülő gyermekeknek, mint pl. egy aránytalanul nagyobb város aránytalanul jobb- módú lakossága. Ez az aránytalanság az is, rendszerint a községek rovására van. Igen gyakori eset aztán, hogy egy-egy ilyen elszegényedett kisközség sokkal súlyosabban érzi a gyermekvédelem ügyében rárótt anyagi kötelesség teljesítését, mint pl. egy nagyobb lakosságú város. Nyilvánvaló tehát, hogy ez a törvény sérelmes ezeknek a szegényebb községeknek közteherviselésére nézve. Ezen csupán a törvénynek a megváltoztatásával lehetne segíteni, mindaddig azonban a sérelem súlyos hátrányát és terheit el kell viselnie azoknak a községeknek, amelyek azt sinylik. Az Országos Gyermekvédő Liga azonban ezen a bajon is igyekezett enyhíteni oly módon, hogy be nem várva, amíg a törvény megfor- máltatik, saját pénzalapjából fizeti ezekért a gyermekekért a tartásdijat. Természetesen ma még távol áll attól, hogy az összes szegényebb községek terhén enyhítsen oly módon, hogy annyi sok ezer gyermek eltartását magára vállalja, de az első lépést már e téren is megtette. Hogy a Liga nagyarányú programmjának ez a tevékenysége csak egy kis hányadát teszi ki, felesleges is megemlítenünk, de hogy magában ez a vállalása a gyermekek tartásdiját illetőleg tetemes anyagi áldozatokkal jár, evidens mindazok előtt, akik a Liga horribilis kiadásával — egyóbb irányban — tisztában vannak. Hisz, ha tekintetbe vesszük, hogy a Liga a gyermekvédelem minden irányában olyan kötelezettségeket vállalt, amelyeknek gyakorlati megvalósítása nagy pónzáldozatokkal jár, érthetőnek tartja mindenki, hogy a Ligát az egész magyar társadalomnak hathatós anyagi pártfogásában kell részesítenie. Elsősorban pedig a községeknek evidens érdeke, hogy a Ligát támogassák. Amit ezek a községek fillérek alakjában juttatnak a Liga urnáiba, visszakerül százszorosán is egy-egy gyermek eltartásában.
