Szatmármegyei Közlöny, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-14 / 7. szám
SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY zebb keresni — a parasztnak is, a kultúra úri munkásainak is. És ezt nem hibájául rovom fel neki; ellenkezőleg, tisztelem benne, mint fajfentartó erenyt. De hát ez az erény nem a munkásoknak kamatozik. Ezek bizony a népmentő földosztás miatt megszokott foglalkozási területeket is elvesztették. A munkáskivándorlás ellen tehetetlenek vagyunk. Ipar és mezőgazdaság marasztaló képességeit a lefolyt ideges tevékenység nem tudja fokozni. Pedig itt is, ott is milliók és százmi’liók úsznak, melyeket a nép itthontartásának jelszava mozgósított. Úszik az állam a kisember-politikának nagy befektetéseivel. Úsznak a pénzintézetek, melyek óriási tőkét vertek a földbe, mint hitelalapba. Immár nincs pénz és a földhitel gyeplőjét rövidre fogják. Egyik spekuláns felhizctt a jelszavakból, a másik belesorvadt, a közvélemény azonban tökéletesen kiábrándulhatott. Itt állunk majdnem meztelenül. A földön átrohanó manipulácziókkal egy- időre elkészültünk. Nem tudom: kimerült ki jobban: a hitelező-e, vagy a névleges birtokos? Borzasztóan ködös kérdés immár előttem, kié a magyar föld; annyit látok, hogy a spekuláczió szenvedélylyel belefeküdt s most már nemcsak a középbirtok, de a parasztbirtok is a jelzálogkölcsön bilincsébe van verve; a termelés kultúrájának emelésére pedig nincs pénz. Óriási tőkét kötöttek le szerény viszonyainkhoz képest a terjeszkedő parasztbirtokokba, mely igen lassan térül vissza s mig itt izzadják a kamatokat, azalatt a vállalkozó tőke elvont tápláló nedve a hitélet terén sivatagi szomjúságot kezd okozni; a külföld rideg bizalmatlansággal nézi vergődésünket, a munkásember pedig az eddig valónál még rongyosabb tarisznyával ballag Amerika felé. Se pénz, se posztó. Beteg a hitelező és az adós, beteg a munkaadó és a munkás. Beteg az egész szervezet, mert fáj a feje. Ilyen kis és úgyszólván hangulatoktól függő országban, mint a mienk, egy hatesztendős politikai krízist tálán még a nádiverébnek is meg kell szenvednie. Az egészségtelen jelszavas és zavaros politikai viszonyokkal olyan szorosan összefügg a közgazdasá i élet szeszélyes tevékenysége és mai kimerültsége, mint esőhiánynyal az aszály. Gazdasági életünk éppen csak arra vár, hogy tökéletesen dúlt politikai helyzet teremjen. Ettől reméli, hogy végre a politikusok is elmennek. Bizony mondom: halálos beteg ez az ország ! Ä vármegyei közigazgatási bizottság ülése, Dr. Falussy Árpád főispán elnöklete alatt vármegyénk közigazgatási bizottsága f hó 12 én rendes havi ülés tartott, melyről mindössze Papp Béla orsz. gyűl. képviselőnk hiányzott, aki azonban távolmaradását kellőleg igazolta. Az alispáni jelentésből azt emeljük ki, hogy a kivándorlás rohamosan emelkedett, továbbá kívánatosnak tartja, hogy minél több állami iskolát állítsanak fel, mert a nemzetiségiek nem bírják iskoláikat fedezni. Ezt megelőzőleg az erdőkihágási bizottság tagjai esküttettek. Árvaszéki fljyeL Ilosvay Ferencz árvaszóki elnök jelentette, hogy 1909 január havában elintézés alákerült 2477 ügydarab, melyből elintéztetett 2335 darab, elintézetlenül maradt 142 darab. Az árvaszéki kiadóba 2335 ügydarab érkezett be, amely mind elintéztetett. Keiegészségügy. Dr. Aáron Sándor vármegyei főorvos jelentése szerint a közegészségügy a múlt hóban kedvezőtlen volt. Heveny-hurutos és lobos bántalmak számos helyen fordultak elő s a kellő intézkedések ezek megszüntetésére foga- uatosittattak. N. Szabó Antal e tárgynál azt a panaszt terjesztette elő, hogy a télen egy vármegyei ur, (Luby Zsigmom’ fülpösdaróezi nagybirtokos) eltörte a lábát és elküldte egyik emberét Mátészalkára orvosért. Az ottani orvosok azonban felette negligensen viselkedtek, mert sem dr. Vida, (aki beteg volt) sem dr. Csató (aki Szal- kay Sándornál vacsorán volt), sem dr. Rózen- feld körorvos, aki — „mivel sohasem hivatta!“ — nem állott rendelkezésre. Hanem mégis csak akadt egy esküvel is kötelezett fiatal orvos: dr. Bródi Sándor, aki elment. Azt indítványozta a főorvos, hogy indit- tassék vizsgálat ez ügyben, amit helyesléssel fogadott a bizottság. Ilosvay Aladár alispán ez ügyben beható vizsgálat elrendelését hangsúlyozta, Szalkay Sándor pedig a nála vacsorázott Csatónak próbáit védelmére lenni. Elnök indítványára az alispán és Szalkay bizottsági tag nyilatkozatai jegyzőkönyvbe iktattattak. Tanügy. Bodnár György tanfelügyelő jelentette, hogy január hónapban 16 iskolát látogattak meg és 27 tanító munkásságát vizsgálták fölül. Az iskolák — a fehérszékit kivéve — megfelelnek a követelményeknek, az uj népoktatási törvénynek szemmel látható hatása van. A kultuszminiszter szeptemberre a herendi, lajos- völgyi, törökfalusi. 1910 januárra azalsóferne- zelyi, 1910. szeptemberre a szatnoskóródi, sza- inosborhidi és batizi állami iskolákat engedélyezte. Megindultak ezenkívül a tárgyalások a nagykárolyi állami iskola engedélyezése iránt is. Pénzügyigazgató jelentése. Egyenesadóban befolyt 1908. év végével behajtható tartozás 1 330,986. K 99 f. Lev mások után maradt hátralék 1 249 847 K 83 f. Az általános befizetés januárban 16,986 K 07 fillérrel kevesebb. Hadmentességi díjban 101,547 K 44 fillér tartozással szemben 2546 K 59 f. folyt be, fogyasztási adóban pedig 10,403 K 77 f. Biró Ernő vámfalui jegyzőt a bizottság állásától felfüggesztette, mivel a községhez befolyt pénzt nem szolgáltatta be a pénztárba, hanem magánál tartotta. Börtönügy Dr. Fabó Zoltán kir. ügyész jelentése szerint a múlt hónapban 259 egyén volt letartóztatva, akik közül a hó végével 18 egyén maradt vissza. ÁliamépitészetKacsó Károly államépitószeti hivatali főnök referádáját nem lehetett hallani. Megjegyezte itt a főispán, hogy czélszerü volna, ha a műszaki tanácsos ur egyszer már a vármegyei általános telefonhálózatról is megemlékeznék, amilyennel manap-ág minden modem vármegye rendelkezik. Állategészségügy. Czilli György főállatorvos jelentése szerint az állategészségügy elég kedvezőnek mondható, mindössze a veszettségi esetek -zaporodtak. Az alispán szigorú rendeletet bocsátott ki ez ügyben az állatorvosokhoz. Szatmárvármegye és Érmihályfalva. Mozgalom Érmih ily falván. — ő. — Lapunk előbbi % számaiban már szóvá tettük azokat az abnormis állapotokat, melyek a tőszomszédságunkban fekvő és ritka helyiségekben tapasztalható módon fejlődésnek indult városkában, Ér- mihályfalván igazságszolgáltatási és köz- igazgatási szempontokat figyelembe véve madarak. Kövér szirmú rózsákon önfeledten ringatja magát a fénybogár s a kis patak széléről mosolyogva kandikál felém a szelíd szemű nefelejts. Sűrű bokrok közt megszólal a madár. Enyelgő csaholással kerget egy őzet az okos vizsla. A távolabbi majorból ide hallatszik a kolomp. Egy berzenkedő galamb kedvesen veszekszik az ügyetlen pávával nehány buza- szem felett. Ebbe az édes hangzavarba boldog gyermekek játékos lármája vegyül. Hívogató kémény füstje szelíden öleli körül a lakóház födelét, melynek homlokzatán arany betűkkel fénylik e szó: család. Amint ezt láttam, egyszerre megértettem mindent: az eltévedt múltat, a czéltalan napokat s vágy és reménység alakot öltött lelkemben és megragadott egy érzés odamenni abba a kertbe, abba a házba, ahol minden olyan szelíd, olyan hangzatos, olyan édes. Meg- fürödni ama tó vizében és megtisztulni habjainak lágy ölelésétől. Igen, oda megyek, hogy uj feladatok ösvényére lépve, boldog kötelességek teljesítésében teljék el az élet. Lázasan kerestem a kaput, hogy berohanjak a kertbe. De nem találtam rá sehol. Ekkor eltökéltem magamat, hogy erőszakkal is áthágok a kerítésen. Lehetetlen volt: pedig összeszedtem minden erőmet. Kétségbeesett őrjöngéssel tettem uj meg uj próbákat. Mind hasztalan. Az erős kerítést sem lerombolni, sem megmászni nem tudtam. És amig végig tombolt rajtam a vágynak és tehetetlenségnek fergetege, ott benn oly szelíd, tiszta, enyhe és nemes volt minden, mint egy szűzies álom a hajnali sugár tüzében. Végre egy kopott ruháju, öreg, szürke lény jelent meg előttem és igy szólott: ,.Rossz utón jársz; igy nem jutsz oda soha“. Álmélkodva néztem a kopott öregre s biztosan hangzó, kimért szavait tovább hall- gatám : „Ha oda akarsz jutni, nagy kerülőt tégy ám! Menj föl ama kék hegyek ormaira, ott megtalálod a szerelem útját. Messze van az nagyon s ha lelkednek nincsenek szárnyai, sohasem jutsz fel oda. Hát csak eredj. Mikor megtaláltad a csipkebokorral fedett utat, indnlj el rajta hivő lélekkel, dobogó szívvel. Félre ne lépj; a sima mellékutak el ne csábítsanak; eltűrd a tövisszurást, ne gondolj a röggel. Vészes meredélyek fölött vezet az ut. Vigyázz, meg ne szédülj. Ne legyen egyébb gondod, mint megtenni az utat. Szivedből tépd ki a többi vágyat; kergess el magadtól minden mellékgondolatot. Ha lábaidra kúszik az a rep- kény, melynek gyökere múltaiból táplálkozik: szaggasd el onnan kíméletlenül. El fogsz fáradni, de ne pihenj. Az ut hosszú és sok fájdalmat okoz. De biztosan odavezet a tündérkertbe, ha lelked tiszta és szived arany!“ Vérző kebellel hagytam oda a tüneményes tájképet és a kék hegyek ormán a vágynak, képzelődésnek, óhajtásnak és káprázatnak e földöntúli világban rátaláláltam a szerelem útjára. Ezen jutottam be az édes, a boldog, a verőfényes tündérkertbe. Később ismét találkoztam a kopott, szürke, öreg lénynyel Hálásan borultam lábaihoz és forró köszönetét rebegtem, hogy megjelölte életem czélját, lerázta lelkem kételyeit és elringatott a családi örömök szelíd karjai közt. Azután kérdezőm: „Ki vagy te, aki olyan biztosan mutattad meg az utat, amelyen ide juthatok?“ — A nevem: Tapasztalás — felelt a lény nemes egyszerűséggel. IV. A magánakvaló. Gazdag ember volt, de mint a nép szokta mondani: .magánakvaló“. Senkit sem szeretett; családtalan magányban élt, mint redves fűzfa az ut szélén. Házát nem látogatták vendégek; szivét nem töltötték be baráti érzelmek. Háza és szive egyaránt üres volt. Nem volt senkije. De mégis . . . Emberi lény nem élhet egyedül. Kell, hogy valakit szeressünk. Volt egy kutyája. Ő nevelte, ő gondozta, ő tanította. Okos állat volt. Együtt lakott gazdájával; együtt jártak-keltek, együtt étkeztek, együtt aludtak. Ha ez az állat beszélni tudott volna, czimbo- raság fejlődik ki köztük. így azonban csak a barátságnál maradtak. • * * A nemzet fölött vihar zúgott végig s ez elsöpörte a gazda vagyonát is.
