Szatmármegyei Közlöny, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-11-28 / 48. szám
Nagykároly, 1909. november 28. 48. szám XXXV. évfolyam. SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi részét érdeklő II a hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők l| közlemények küldendők Széchenyi-u. 4. az. NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. az. Talephon 59. szám. Telephon 56. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. ANTAL ISTVÁN Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám 20 fi Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona Hirdetések jutányos áron közöltetnek. .Nyilttér“ sora 40 fillér HAFCZOK HARCZA. — ő. — A hónapok óta húzódó válság nyikorgó szekere ismét kátyúba került. Már-már azt hittük, hogy az uj erők félig meddig kivonszolják a sárból és azután ismét lehet a további útirány felett gondolkozni és ime, mikor már a vége felé lettünk volna a dolognak, vissza zuhant minden a régi helyére. A kibontakozás lehetősége napról- napra problematikusabb és a közel jövő eseményei fogják megvilágítani azt, hogy kik és melyik párt az okai a következen- dőknek, amelyeket még nem ismerünk, de amelyekről a közelmúlt szomorú eseményeiből következtetve fogalmunk lehet. Nem volna ma még időszerű elitélő- leg nyilatkozni egyik párt állásáról sem. Aki tárgyilagosan akar gondolkozni és nyilatkozni, kénytelen úgy véleményét, mint nyilatkozatát arra az időre fentartani, amikor a meginduló nagy politikai színjáték első felvonásának kezdő csoportjelenetei eltűnnek a szin elejéről és látjuk mögöttük a már- ott álló főszereplőt, vagy várjuk kíváncsian a czimszerep crealóját. Ma még a politikai láthatár sürii köddel van borítva, melyben minden ösz- szefolyik, a körvonalak még nem élesednek ki. Az egyéni meggyőződés felelőtlen nyilatkozatai és tényei ma még nem számíthatnak figyelemre és komoly megfontolásra, mert a jövő politikai események külön csapatokra oszthatják az egy czél felé törő sereget, de egyesíthetik is azokat közös munkára, közös küzdelemre. Be kell látnunk, hogy a kártyát ma Bécs keveri, mi csak pointeurök vagyunk és erővel azt a kártyát a kézből kiragadni nem lehet. Lassan, tervszerű játékkal kell őt kényszeríteni arra, hogy adja meg magát. Egy-egy tétet kell igyekeznünk megnyerni, hogy igy legyen biztosítva beleszólási jogunk a játékba és győzelmünk a végeredményben. így gondolkozik a pointeurök egyik csapata. A „Lassan járj, tovább érsz,“ jelszó gárdája. A másik csapat hirtelen, egyszerre akar úrrá lenni a bank adó felett, feltesz mindent egy blattra, egy számra, nevezzük azt jelenleg 1911 -nek és ha sikerül jó, ha nem . . . Ez a „ha nem“ az, ami gondolkodóba ejthet mindnyájunkat. Mi lesz, ha nem! Mi értjük Justh-ot de méltányoljuk Kossuth-ot. De hogy melyiknek van igaza, erre válaszolni elhamarkodott dolog volna. És ez az, ami rövidesen elválik. Mert ha semmi olyas jelenség nem mutatkozik, ami az első játékos álláspontját igazolná, ha semmit sem fog tudni elérni, ha egy tétje sün lesz honorálva, úgy bizonyos és egyedül észszerű az, hogy ő sem ki mélheti tovább sem magát, sem mást, akkor ő is azt kell, hogy mondja, ha nem . . . Es itt ismét megakadunk. Mi lesz, „ha nem,“ vagy ha még ez sem. Akkor igenis megújul előttünk a régi mese, a két viaskodóról, kik egymást ütik, egymást tépik és a két küzdő fél között nagyot nevet a harmadik, mert hiszen az is históriailag beigazolódott tény, hogy amint kettő üti egymást, ott a harmadik, aki a jajra kaczajjal felel, a minthogy a játékban is a két játékos akár mindkettő tönkre mehet, de mindent zsebre vághat a harmadik, vagy műnyelven „a prósitzer“, vagy esetleg a semmit sem koczkáztató kibicz. A nagy játék folyik és a madártávlatból még csak az látható, hogy Bécs és a két pointeur Kossuth és Justh vivják az élethalál harczot, közben ütik egymást. Andrássy, Wekerle, Apponyi mutyiznak és hogy ki lesz a nyertes porsitzer, Tisza-e vagy más, az teljesen közömbös. Valamint az sem lényeges, hogy ma a néppárt az a mitsem koczkáztató kibicz. Nem az elvek feladásáról vagy megváltoztatásáról van tehát szó, hanem arról, hogy azok felelőtlen kikiabálásával várjunk addig, mig belátjuk azt, hogy mi az időszerű és mi a czélszerütlen. Győződjünk meg előbb airól, hogy a korona részéről a rideg nem álláspontjának fagyos szele fú-e felénk, vagy pedig az engedékenység langyos szellője teszi-e kellemessé a hangulatot. Mert ha az első eset állana be a történetek után is, úgy kötelességégének fogja ismerni minden magyar ember, hogy egyesüljön azokkal, kik erre elkészülve jelölték ki az általuk követendő útirányt. De ha, mint hisszük a második eset a közelfekvőbb, úgy balgaság volna nem belátni azt, hogy amig lehet nem szabad kiadni kezükből az ütőkártyát csak azért is, hogy aztán azt az erre leső prositzerek és kibiczek vegyék kezükbe és játszszanak most már könnyen, felelőtlenül, potyára, kárára mindennek és mindenkinek. TÁRCZA. Látogatás. Álmodtam, hogy itt voltál egymagad És én betegen átkaroltalak. Mint egykor rég a zöld hegyek megett Ó, édes-bus emlékezet. Csend volt. A nesz elült, a szél is elpihent, Mintha kihalt von, minden idelent, Mikor a lombdus diófa alatt Először megcsókoltalak. Emlékszel? O, mint múlnak a nyarak, Hogy szivünk egymástól úgy elszakad, Napunk is lassan alkonyba merül S a lelkünk sir, zokog belül. . . S hiába várunk uj kikeletet, Mely minket ismét egymáshoz vezet, Az nem jő, nem! Talán más csillagon Veled még találkozhatom . . . ____________ Ny ugodj meg, Édes, végzetünk felett, Hogy egymással meghalnunk sem lehet! A siron túl ott végtelen a lét, S ott leszel az enyém s én a tiéd ! P. A. Igaz fájdalom. Irta: Fényes Marcel. A „Szatmármegyei Közlöny“ eredeti tárczája. A Becker és Kővágó család már régtől fogva szoros barátságban élt egymással. Gyermekeik, az erős, kifejlett, szeretetreméltó kisleány és a gyenge, elkényeztetett fiú, gyermeteg tudatlanságban játszadoztak valamikor egymással. Szülőik gyönyörködtek a gyerekes játékok komolyságában és miután tudták, hogy Adél idővel számos jövedelmező majorság örökösnője lesz, Kővágóék megindultan, köny- nyező szemekkel mondogatták :_____________ — Milyen kedves dolog lenne, ha idővel összeházasíthatnák őket! Rajta 1 János, csókold meg a kis feleségedet! Beckerék pedig szülői hiúságukban hízelegve kijelentették: — Csakugyan kedves lenne! Csókold meg a férjeeskédet, Adél! És a két gyermek öntudatlan gyöngédséggel szeretettel, csakugyan összecsókolózott. Később János iskolába került és elfelejtette szünidei barátjait; mig Adél az apáczáknál folyton csak Jánosra gondolt. Azonban Adél sohase jutott el Budapestre, János pedig, ki időközben férfiúvá érlelődött, minden szabad idejét utazásra használta fel. A leány szülői elhaltak, az elhanyagolt majorságot potom áron el kellett adni és Becker kisasszonynak csupán csak annyija maradt, amennyire a megélhetéshez feltétlenül szüksége volt. Kővágóék már rég megfeledkeztek régebbi terveikről, midőn Adél egy napon megtudta, hogy János Budapesten gazdagon nősült. Mindenki azt hitte, hogy Becker kisasszonynak ez nem okoz mélyebb Megkezdődött a nagy karácsonyi vásár különösen téli árukban és karácsonyi játék tárgyakban, nemkülönben úri-, nőidivat, kézimunka és rövidáru ozikkekben, rendkívüli olcsó árak mellett.^Kérem a nagyrabecsült vidéki RptybpH vevő közönséget, hogy szükségletét nálam mielőbb beszerezni méltőztassék mig a választék teljes. -■------- . . . P O L Szives pártfogást kérve vagyok, kiváló tisztelettel ITZER IGNÁC Z, úri- nőidivat, kézimunka-, Játék- és rövidáru kereskedő Nagykárolyban, Hadnagy Ignácz ur házában. Ugyanott egy tanuló fevétetik. I