Szatmármegyei Közlöny, 1908 (34. évfolyam, 14-52. szám)
1908-05-31 / 22. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY A Kossuth-szobor leleplezése. A Kossuth-szobor leleplezésének napján lapunk rendkívüli kiadásban is megjelent. Ott megírtuk a leleplezés egész lefolyását és rövidesen ismertettük az ott elhangzott beszédeket is, melyeket jelen számunkban úgyszólván szószerinti hűségben bocsátunk olvasóink rendelkezésére részletes tudósítást nyújtva egyidejűleg a bankettről és az ott elhangzott toasz- tokról is. Debreczeni István polgármester megnyitó beszédej: Nagyméltóságu Miniszter Ur 1 Mélyen tisztelt vendégeink és ünneplő közönség 1 Nemzetünk ujjáteremtőjének 100-ik születésnapját hazafias érzések között ünnepeltük 1902. szeptember 20-án tartott városi képviselőtestületi gyűlésünkön nem tartottuk azonban elégnek, hogy hazánk halhatatlan emlékű fiának emlékét csak szivünkben és jegyzőkönyvünkben örökítsük meg, — szükségét éreztük egy látható jelvénynek felállítását, ahol hálánk lerovása végett megjelenhessünk, ahol csügge- dés esetén uj erőt merítsünk hazánk önállóságában élő hitünkben, ahol az ifjú nemzedék törhetetlen hazaszeretetei tanulhasson, elhatároztuk tehát, hogy Kossuth Lajos érczszobrát felállítjuk, a felállítás költségeinek fedezésére a képviselőtestület egy nagyobb összeget szavazott meg, hozzájárult jelentékeny összeggel Szatmárvármegye, de hozzájárult feledhetetlen emlékű volt országgyűlési képviselőnk Gróf Károlyi István saját és családtagjai nagy adományával és ösmerősei között gyűjtött nagyobb összeggel és hozzájárult városunk összes lakossága mulatságoknak rendezése és gyűjtések által úgy, hogy 1906. év folyamán hő vágyaink tel- jesithetésére a szobor felállítására a pályázatot meghirdettük. Ma itt áll már a szobor! Hogy lelki gyönyörűségünkre szemlélhessük. Midőn Nagyméltóságodat, mint egyidejűleg a kormány képviselőjét és a mélyen tisztelt vendégeinket és az ünneplő közönséget mély köszönettel üdvözlöm — kérem ünnepünk szónokát leleplezési beszédjének elmondására, hogy a szobor-bizottság működésének eredményét, a halhatatlant érczbe öntve szemlélhessük. A nagy tetszéssel fogadott szobor-bizottsági elnöki megnyitó után Papp Béla lépett az emelvényre s mondotta el az alábbi nagyhatású beszédet: Tisztelt ünneplő közönség! Kivételes idők kivételes embereket szülnek. A nagy franczia forradalom felrázta let- hargiájukbóla népeket, a szabadság szele végig sivitott fél Európán, felhangzott a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszava s a szabadság eme izzó, forró légkörében lett nagy- gyá nemzetének Megváltójává az a férfiú, kinek érczszobrát ma leleplezzük — Kossuth Lajos. A szabadság ősforrása a jog. Az 1848/49. legendás korszaka a jognak nagy küzdelme volt a hatalommal szemben. Eme nagy küzdelem minden alkotása, minden eredménye, minden fájó emléke és minden dicsősége KossuthLajos nevéhezfüződik. Kossuth Lajos nagy szelleme alkotó képessége és tettereje két irányban nyilatkozik meg. A küzdelmes harcz első szakában a nagy államférfiu, a merész reformátor áll előttünk, aki lerakja az uj Magyarországnak évszázadokra kiható alapjait, a másikban a lángszavu agitátor, a dicső szabadsághős, aki minden segédeszköz nélkül csupán a szó varázsával felrázza nemzetét álmából, hadverő sereget teremt a semmiből s megvívja a népjog, a nép- szabadság örökdicsőségü csatáját. S eme két irányú működésének egy közös mozgató ereje a mélységes szeretet. Ez a szeretet — a felebaráti szeretet — vezérelte akkor, midőn keblére ölelve hazájának egész népét, széttöri a szabadság rabbilincseit s a jobbágyság felszabadítására s a jogegyenlőség törvénybe iktatásával jogot ad a jogtalanoknak, szabaddá teszi születés, rang és nemzetiségre való tekintet nélkül a magyar haza minden lakosát s milliókat vezet be az alkotmány sánczaiba. Ez a szeretet — a hazának szent szere- tete — vezérelte akkor, midőn szembe szállva a zsarnoki hatalommal, fegyverre szólitja hazája népeit, hogy kivívja a magyar nemzet kétségbevonhatatlan jogait, szabadságát, önállóságát, függetlenségét. S bár elbukott a dicső harcz, vérbe fűlt a nemes küzdelem, de megteremtette a magyar nemzet számára a hitet. A jövőbe vetett hitet, hogy egyszer valamikor talán évek múlva, talán évtizedek múlva, talán évszázadok múlva, de el kell jönni annak az időnek, midőn ez a nemzet kivívja önállóságát. Megteremtette a nemzetben a bizalmat saját ereje iránt, megérlelte a tudatot, hogy majd akkor, midőn ideje elérkezik, lesz benne annyi erő, annyi életképesség, hogy hitét megvalósíthatja. Ebben a hitben, ebben a tudatban nyilvánul meg Kossuth Lajos eszméinek magasztossága. Mert ezek az eszmék a mi örökéletünk. Bele vannak vésve a lelkekbe kitörölhetetlenül, mig magyar földön magyar szív dobog. Ezt a hitet, ezt a bizalmat hagyta reánk szent örökségül Kossuth Lajos. Az ő nagy szive, az ő szent eszméi képezik azt a világitó fáklyát, a mely után haladva eljutunk az ígéret földére, a teljes önállóság, a teljes függetlenség birtokába. Ez a szobor nem a nagy agitátort, hanem a mély belátásu politikust, a bölcs törvényhozót tárja elénk, azt a Kossuth Lajost, a ki lángelméjével szervezte a független magyar államot s az 1848-iki törvények megalkotásával oly alapra helyezte, melynek talapzatán állva bátran daczolhat egy újabb ezredév viharaival. Ez a szobor arra tanít, hogy a jog alapján állva küzdjünk lankadást nem ismerő erély- lyel szabadságunkért, függetlenségünkért, de arra is, hogy jogunkat — nem félve nyomortól és szenvedéstől — erős akarattal, ha kell életünk árán is védjük meg. Kossuth Lajos nyomdokain járunk az ő tanítását követjük ma is. 0 maga mondá: A forradalom a nemzetek ultima ratiója. Mindig nagy szenvedésekkel jár. Ki kell menteni, meg kell kisérteni mindent, hogy azt kikerüljék. Ha Magyarország független lehet az osztrák házzal a 48-iki törvények alapján: akkor temessék el az én eszméimet. Ha önálló önczélu nemzet lehet mellette: én meghajlok az őszinte egyetértés előtt. Próbálja meg a nemzet. Ha lehet tegye, ha nem lehet, az eszme magától fel fog támadni. Igen, ha nem lehet, esküszöm Istenemre, hogy eszméim feltámadnak. A lánglelkü apának bölcs fia vezeti most nemzetét a 48-iki törvények alapján az őszinte egyetértés utján. Istenbe vetett bizalommal hisszük, hogy eljutunk a czélhoz. Ha nem . . . hát akkor be fog teljesedni Kossuth Lajos jóslata. És most! Hulljon le a lepel! A riadó éljenzéssel fogadott beszéd végeztével a dalárda éneklése mellett lehűlt a lepel a szoborról s látható lett Kossuth Lajos érczbe öntött alakja. Ezután Dóczy József szavalta el ez alkalomra készített kitűnő ódáját, melynek elhangzása után Günther Antal igazságügyminiszter lépett az emelvényre és a következő beszédet intézte a hallgatósághoz: Kossuth Lajos fiának, Kosspth Ferencz- nek üdvözletét hozom Önöknek. És midőn itt előttem látom ezt az érczszobrot, annak a férfiúnak érczszobrát, a ki parlamenti életünknek becsülettel is, hűséggel is, ahogy játszott a kis foxterrierjével vagy valamelyik udvarlójával, vagy velem. Még talán engem vett volna legkomolyabban, ha én nem vettem volna őt komolyan. Ha léha szerelemmel közeledtem volna feléje, talán lebilincseltem volna. Hiszen néha olyan igaz szerelemmel közeledett felém, mikor előadás után olyan fáradtan ültem odahaza. Hogy ugrott a nyakamba, hogy ölelt, csókolt! Azt hiszem, hogy meg kell őrülnöm, ha eszembe jut, hogy soha többé nem fog megölelni, megcsókolni. — Bizony az nem fogja — mormogta a biró ur — de kedves barátom, akit szeretünk, azt nem szoktuk ám lebicskázni. Azért öltem meg, mert szerettem! És mert azt hittem, hogy megcsalt. — Hát még hozzá bizonyítéka sem volt ? Csak hitte? pattan fel a biró ur. — Csak hittem! Egyre kutattam utána, egyre kételkedtem benne. S mi bizonyítékom volt? Egy csók, amit annyinaki ad egy színésznő. Kényszerből is, játékból is. Ez volt, semmi egyéb. S az utolsó perczben megesküdött, hogy csak engem szeretett, nem csalt meg senkivel! Ez az irtózatos! Meg az, hogy én még most sem hiszek neki! Neki, aki haldokolva esküdött 1 — Ne szavaljon és ne patetizáljon ! Nincs itt publikum. A dologra! — Hát megöltem! Akasszanak fel! — vágja oda daczosan és azzal elhallgat. _______ KI ZOLI fénuHepész Hanem később megint csak beszélni kezd : — Kiállhatatlan, utálatos voltam. Egyre féltékenykedtem. Hát még mikor láttam egy- egy operettben ingerlőén szép és szemtelen jelmezeiben ! Buja tűzben ragyogott a szeme; mozdulataiban annyi bűnös kaczérság volt és mosolyában, tekintetében annyi szédítő mámor. Oh, ilyenkor azt hittem, hogy az a nő befertőzi az én becsület 3met és megszentség- teleniti a művészet templomát! Mert én annak tartottam a színpadot. De mikor szóltam neki, kinevetett: — Csak nem játszhatom úgy, mint te! Nem vagyok én drámai színész! Nekünk ingerelni kell! Azért fizetnek ! Meg aztán jól is esik látni, hogy bomlanak utánam I Később aztán rám unt. S a szememre hányta, hogy minek vettem el! — Elvetted a legnagyobb érdekességemet 1 Kit érdekel többé egy színésznő, akinek férje van? Végünk van, ha tudják rólunk, hogy előadás után, odahaza papucsban meg hálókabátban vár a férj. Aki a színpadon hódítani akar, annak meg kell őriznie a leányság látszatát. Vagy pedig úgy kell játszania, hogy a férfiak a fejük tetejére álljanak! — És rossznak is kell lenni, kérdeztem egyszer tőle. — De hogy kell. Csak mutatni kell, mintha rosszak lennénk! Kaczérkodni, ingerelni, hódítani őkei! Szeretni, csak téged szeretlek ! És akkor elhittem neki! Abban a perczben! De már a következőben nem. Irtózatos élet volt ez! S még hozzá az az irtózatos ellentét, ami köztünk volt a művészeti kérdésekben. Nekem szentség volt a művészet és oltár a színpad; neki kenyérkereset és vidám kaczér- kodási hely. S mikor néha magasabb művészi czélokról kezdtem előtte beszélni, kikaczagott s felkapva a szoknyáját és mutatva a formás lábát, belekezdett valami pikáns kupiéba: — Ez kell a publikumnak, fiam! — Térjen már végre a dologra. — Rátérek. Próbánk volt aznap délelőtt. Az én próbám már elvégződött, de az övé még tartott. A szinpad homályos volt s ő nem látta, hogy én ott állok az egyik oldallal mellett. Nem volt jelenése s nem messze tőlem, a há- tulsó színfal mögött beszélgetett azzal az utálatos vörös kritikussal, aki engem mindig levágott, őt pedig mindig dicsérte. Egészen hozzásimult, a nyakkendőjével babrált és kaczagva beszélte neki, hogy én milyen féltékeny vagyok. — Tudja, kezdek már jóllakni vele. Ott is hagyom, ha nem becsüli meg magát. A vérem már akkor kezdett forrni. Hát itt akar hagyni ? Jóllakott velem ? Közelebb húzódtam hozzájuk, hogy minden szavukat halljam. A vörös majom czukorral kínálta meg. Bádogdobozban volt s nem tudták felnyitni. Kést vettek elő és azzal feszegették. A feleségem leült valami lóczára s egyik lábát kefSn MATT-KÉPEKET kivitelben készíti, még pedig a legméltányosabb árakon! tisztelettel értesíti a n.é. közönséget, hogy Kossuth-utcai műtermében
