Szatmármegyei Közlöny, 1908 (34. évfolyam, 14-52. szám)
1908-04-19 / 16. szám
i toil \ Nagykároly, 1908. április 19. (jói, ]V £Q ‘______16. saeám. XXXIV. értolyam. EGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL: kává a lap szclUmi réazét érdeklő II a hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők || közlemények küldendők Sstekenyi-u. 4. az. íffAGTKÁROIiYBAN Jókai-utcza 2. az. Telephon 59. szám. Telephon 56. szám. FŐSZERKESZTŐ: DR. PILISY ISTVÁN, országgy. képviselő. FKLELÓS SZERKESZTŐ : DR ANTAL ISTVÁN.......... Megjelenik minden vasárnap. : ■ -■ ELŐF IZETÉSI ÁRAK: Egy évre 8 kor. Félévre <4 kor. Nígyedévr» 2 kor. Egyes saám 20 m. Megyei községek, egyházak és iskolák részér* egy érr# 5 koron» Hirdetések jutányos áron kdzöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér FELTÁMADOTT! Irta: Dr. Nagy György, országgy. képviselő. Mintha az írásnak könyvéből olvasnám : Tizenhaton egybejövének egy akarattal s mondván, hogy az ő erősségük vagyon a seregek vezérének, Kossuth Lajosnak tanításában, párttá alakulának. A keresztségben pedig a balpárt nevet nyerék. Volnának pedig ezek tizenhatan derék, igaz emberek, a kik nem szegődének a császár cselédjeivé. Férfiak, a kurucz nemzetségből valók, kiknek szemeik vágynak a látásra és látnak, kiknek füleik vágynak a hallásra és hallanak. Tábort járnak azok ellen, a kik nem őrizék meg a nép előtt való esküvést és a parancsolatot, melyet nekik Árpádnak népe parancsolt vala. Azok ellen, akik félik a királynak orczáját, ki elveszi az ő fiaikat, hogy azok hadakozásba való szerszámokat forgassanak s béarassák az ő véres gabonáját. A pogányok a tizenhat igaz férfiútól rettegnek rettegéssel, mert tudják, hogy az Isten az igazak nemzetségével vagyon. Az ő félelmükben mondják az igazságnak beszédét hiábavaló beszédnek s véget vetnek annak, hogy legyen a nemzet néma, miként a setét koporsó. A reménységnek nappalát éjszakára forditák, épitének maguknak faragott képeket, cselekedének a pogányoknak minden utálatos vétkei szerint, az ő gonoszságukat ezzel is bizonyosképen megbizonyitva: Annak okáért határozának tizenhatan, a Prófétának igaz tanítványai, hogy szűnjenek meg ezek az emberek, ne kormá- nyoztassék az ország az ő tisztátalan cselekedeteik szerint, hanem hogy valóságos munkával ők elfordítsák a nép busulásá- nak haragját. Hogyne lenne haragos a mi beszédünk, mikor egy némely férfiú, a ki fia vala annak az Igaznak, ki kivezette nemzetét a szolgaságnak földjéről, idegen köntöst véve most magára s elszegődött Bécs- nek városába, a Fáraónak terhes szolgálatába. Mi pedig a Faraóval szemben valamire küldend a nép, oda elmegyünk s valamiket parancsoland nekünk, azokat megtartjuk. Mely hamar a mandula megvi- rágzik, oly igen vigyázunk a mi Ígéretünkre, hogy beteljesítsük azt. Az ellenünk viaskodók meg nem győznek, mert mi velünk vagyon az Igazság, mert mi velünk vagyon annak lelke, ki megrontotta a szolgaság igáját, elszaggatta az álnokság köteleit s Debreczennek városában, az Urnák kőből való házában kihirdette az Urnák parancsolatát. Fáraó szolgái, ha magokat salétrommal megmossák is, szappannal fehérítenék is, mindazonáltal a bálványimádással már mindörökre jegyeztetve vannak. Hiába szereznek hamis dekrétumokat s hiába mondanak vétkes szententiákat, hiába való minden képmutatásuk, mert elvesszük mi a követ a függetlenség koporsójának ajtajáról, mert megsegíti szolgáit az Ur, kik az ő utairól nem téve- lyednek el, kik az ő örökségének nemzetségéből valók. Lesz még a nemzetnek Husvétja, mikor félelmükben a császár cselédei megrettennek s lesznek olyanok, mint a holtak, a templomok kárpitja pedig ketté hasad a felétől fogva mind az alsó részéig, a kősziklák megrepednek, hallván a szózatot : „Nincs a sírban a szabadság, hanem feltámadott 1 ! !“ T A R C Z A. Népdalok/) Irta és megzenésítette: Dócxy József. Dombon van a babám háza A temető mellett. Temetőben keresek én Csendes nyugvóhelyet. Az a hűtlen nem hallgatott Szerelmem szavára, Meglássátok könnye pereg Koszorús fejfámra. * * * Írjátok fel a fejfámra, „Fit tizennyolcz évet, Keserűség, nehéz bánat Volt neki az élet, A szerelem vitte sirba Itt a pihenője, Barna legény, csalfa legény Volt a szeretője.“ _ * * * Ha kinézel ablakodon Fáj a szived tája Temetőből oda látszik A sirom fejfája; Hiába sírsz, késő lesz már Bármint hull a könnyed Nem lesz azzal én fölöttem ___Egy göröngy sem könnyebb. *) Újbóli megzenésítés joga mindenkivel szemben fenntartva A drótosok. Irta: Qaal József.*) Mikor jövünk ismét hárman össze Szélnél, viharnál —------Az ütközet, ha vesztve, nyerve lesz. Shakespeare : Machbet. Egy alföldi mezőváros előtt a Tisza mellett ballagott egy nyári délutáni nap hevében három izzadó vándor. Öltözetük elég széles volt, de a magyar póréhoz hasonlítva: keskeny ka- rimáju, gömbölyű tetejű kalap, melyen azonban a számos esztendő viszontagságai a szőr minden nyomát kiirtották s az idő tisztes moha helyett zsírral borították. Ingükről, melyet derekukhoz bőröv csatolt, csak az sejtheté, hogy valaha fehérek voltak, ki tudta, hogy mostani koromszinük nem eredeti. Gatyájukat, mely zsírosságra az ingükkel méltán vetekedett, bokájukhoz a bocskorszijjazat szorította. Vállukról barna szőröltöny lógott alá s nyakukon, *) A drótosoknak kisebb és tárgyilagosabb képét hiába keressük irodalmunkban Gaálnak e mozgalmas rajzánál. Külsejük leírása utón mulattató hangon mutatja be a három vándornak lelki világát, kiknek minden vágya az evésben merül ki. Egyúttal rövid, komikus színezetű kis elbeszélés keretében élénk, kidomborodó vonásokkal szembeállítja a magyar és tót jellemet. E rövid novella is Gaál József erős megfigyelő tehetségéről, szerkesztési ügyességéről, könnyed elbeszélő módjáról s mély nemzeti érzületéről tanúskodik. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy egészen Jókai Mórig, hozzá hasonló természetes nyelvezetű és vidám, derűs kedélyii elbeszélővel nem találkozunk múlt századbeli irodalmunkban. A többi nagy érdemén kívül már csak ezért is indokolt az a mozgalom, mely dicső emlékének szoboremeléssel történő megörökítésére városunkban és vármegyénkben megindult. mint mesterségük czimere: egy vastag dróttekercs és derekukon sárga gombokkal czifrázott bőrtarisznya függött. Gondoljunk még ráadásul mindenik kezébe egy-egy izmos botot s lelkünk előtt tisztán áll majd a repedt fazekaknak három bajnoka. De forduljunk öltözetükről saját becses személyükhöz. Az első, Janó, görbe, de azért nem sasorru, kiálló homloku és állu legény volt, apró szeme mélyen feküdt s csak úgy pislogott ki, mint kemenczéből a szén. Társa, Gyúró mindenben elütött tőle, mert a mi egyiknek arczából kidomborodott, az a másikéba éppen annyira behorpadt s valóban úgy látszott, mintha egy szeszélyes tündér egymásból szakasztottá volna ki fejüket. A harmadik, Apolda pedig alkalmasint jelen volt ezen erőszakos széttépésnél s úgy elbámult rajta, hogy arcza még most is azon elhült alakban maradt, mert képe elnyúlva, baresaszája örökké tátva és szeme meredten nézett, de ennek talán az is oka lehetett, hogy ő most tevén először lábgyó- gyitó zarándokságát az alföldre, elhült a bérc- telenül sima ország láttára. Hőseink tehát a mezőváros felé talpaltak . . . „Opolda, nem ehetnél még?“, kérdé modern franczia nyelven az ujoncz drótosnak gondviselője. „De bizony jó volna egy tál zsendicze vagy pohánka“ feleié Opolda. De az alföldön nem eszel ám olyat, itt jobban élnek az emberek, — vága közbe Gyúró — nem esnék-e jól egy bogrács gulyáshus?“ Tisztelettel értesítem a n. é. vevőközönséget, hogy | Ali á am újdonságaim a tavaszi és nyári idényre POdIIlLü IGNAil rendkívüli szép és nagy választékban érkeztek, u. m. férfi és fiú kalap, gallér, nyakkendő, kézelő, kötött harisnyák, parfüm, pipere szappan, öv, koszorú, virág fátyol, csipke, szalag, blúz, utazókosár, keztyü és minden czikkek, a mi a női, férfidivat, játék, kézimunka és rövidáru szakmához tartozik. Szives pártfogásukat előre is megköszönve, vagyok kiváló tisztelettel Nagykárolyban, Hadnagy Ignáez ur házában.
