Szatmármegyei Közlöny, 1908 (34. évfolyam, 14-52. szám)

1908-04-19 / 16. szám

SZATMÁRM EG YEI KÖZLÖNY

— Földes Béla dr. és az adóreform. Földes Béla dr., a nagybányai kerület orsz. képviselője az adóreformról nagyobb tanulmányt irt, mely a politikai világban általában nagy szenzácziót keltett. Földes kimutatja, hogy a reform nem fogja elérni tulajdonképeni czélját, az adózás arányosságát, sok intézkedése viszonyainknak meg nem felel, utánzása az osztrátc és német példáknak, sokszor pedig súlyosbítása. Földes e tanulmányában bizonyos tekintetben a kormánynyal ellentétbe helyezkedik, mivel azonban a tervezett adóreform ellen sok oldalról hallottunk panaszt, bizonyos megnyugtató érzést kelt, hogy a vezető, tudós, országos hirü emberek sem tartják éppen fenékig tejfelnek azt az uj adóreformot.

— Központi választmányi ülés. Szatmávár- megye központi választmánya szerdán délelőtt ülést tartott, amelyen megvizsgálta az ország- gyülésiképviselő-választók névjegyzékét,amelyet csekély észrevétel után elfogadott és utasította a választmány jegyzőjét, hogy az ideiglenes névjegyzéket állítsa össze, hogy az kellő időben köszemlére kitehető legyen.

— A vármegyei közigazgatás köréből. Am. kir. belügyminiszter vármegyénk alispánját arról értesítette, hogy Szatmárvármegye törvényhatóságánál 5 közig, gyakornoki állás beszüntetése és a mátészalkai járásban egy szol- gabirói állás, továbbá a nagykárolyi, nagybányai, fehérgyarmati és erdődi főszolgabírói hivatalhoz egy-egy dijnoki állás rendszeresítése tárgyában kelt közgyűlési határozatot jóváhagyta s felhatalmazta a vármegye közönségét, hogy az uj szolgabirói állást a legközelebbi közgyűlésen betöltheti. Az erre vonatkozó pályázati hirdetményt a vármegyei Hivatalos Lap legutóbbi száma hozza. Mint illetékes helyről értesülünk, az avasi járási íőszolgabiró állás is a megvalósulás stádiumában van, mert annak szervezése iránt abelügyi kormány- hatóság a májusban tárgyalandó költségvetés keretén belül fog határozni s igy remélhető, hogy annak betöltése az őszi közgyűlésen meg is történik. Ugyancsak ezen állással egyidejűleg egy tiszti ügyészi joggyakornoki és egy pár dijnoki állás felállítása is elintézést nyer.

Bünhödés.

—ő.—Azok, kik a bünliődés megérdemelt szomorúságai közapette gondolkodhattak azon, hogy egy nemzet elleni bűnös merénylet megtorlásául egy egész életre kiható, a múlt minden cselekedetét megboszuló és minden a jövőbe vetett reményt széttipró büntetés keresztjét kell hordozniok megérdemelt gyötrelmek és agyat bomlasztó kétségek közepette; kik már tudatára ébredtek annak, hogy egy élet legnagyobb bűne, melyért biinbocsánat sem ezen, sem a túlvilágon nincsen: a hazaárulás; a kik ökölbe szorított kezekkel átkozták annak a napnak felvirradtát, a mikor a nemzeti öntudat irtó hadjáratot követelt ellenük negyediziglen, — ma büszkén emelik fel lecsüggesztett fejeiket, a szégyentől halvány arczaikat elönti az öröm pírja és büszkén vágják szemeink közé azt a behívót, mely ismét megnyitotta előttük az ígéret földjének már-már örökre bezáródottnak hitt kapuit és a nélkülözés szomorú napjait bevilágította a bőség tündöklő sugara és a szomorúság gyászos napját felváltotta az arany csillogásának fénye. Hungária pedig megszag- i gatja ruháit, gyászköntöst ölt magára és siratja hitét, reménységét a megtorló igazság bukását . . .

Szomorú, leverő kép! Az egyik oldalon ( az örömmámorban úszó és szemünkbe vigyorgó darabonthad, k másik oldalon a tehetetlen magyar nemzet és.az erélytelen magyar kormány. Két esztendő megtorló munkája a semmiségbe vész, ismét felelevenedik a múlt, hogy annál rikítóbb színekben táruljon elénk a jelen sivársága és a múlt erélytelensége. Mindent lehet a politikai végszükség mentségével indokolni, mindent lehet egy néhány alkalomszerű frázissal feledtetni, csak ezt nem Az az aranyeső, amely a bécsi udvarból hullott az élsportnak hitt darabont had kitárt kezeibe: mint pusztulást hirdető jégeső zuhogott állá a reményekkel díszelgő mezőkre és magyar nemzet könybe borult szemmel nézi két esztendő keserves munkájának pusztulását. A nehéz, de már-már eredménynyel kecsegtető munkát, melyet nemzeti felbuzdulásunk melege nevelt, fejlesztett, erősített: tönkre tette az a fagy, a melyet magával hozott a valóságnak bizonyult rémhír. És beburkolózva az álszenteskedés mindent fedő köpenyébe, büszkén hirdethetjük, hogy ime bűnhődnek a darabontok, győzött a nemzeti álláspont, mert a darabontokat bünteti az alkotmányos korszak és borzasztó bünhődésük szenvedései közepette természetes, hogy alkalomszerű a könyörületes- ség. Mert a kormány ártatlan, az uralkodó annak dob alamizsnát, a kinek akar. Ez egyszerű jótékonysági kérdés és ehhez a politikának semmi köze nincs. Tehát nincs ok aggodalomra.

A kormány nem vétkezett. Sőt! . . .

A balpárt.

—ő.— Abból az alkalomból kifolyólag, hogy lapunk a balpárt lobogója alatt folytatja a nemzeti kormánynyal szemben a párt elveinek megfelelő alapon eddig is vívott harczát,: két helybeli laptársunk, a „Nagykároly és Vidéke“ és a „Közérdek“ vezető ezikkeiben foglalkozik a balpárttal és lapunkkal. E két ezikkre szükségesnek tartjuk megjegyzéseinket e helyütt megtenni.

A .Nagykároly és Vidéke“ már azt is nagy vívmánynak tekinti, hogy Kossuth és Apponyi annak daczára, hogy miniszterek lettek, benne maradtak a függetlenségi pártban, a mely párt programmja alapján lehettek csak | miniszterek. Ha ebben is vívmányt .és eredményt lát, ám teljék benne kedvük. Örömmel olvassuk azonban a jelzett czikkekben, hogy a jelen parlament működésétől laptársunk is | többet várt, mint a mennyit kaptunk, ez a mi álláspontunk is De osztjuk teljes mértékben a kérdéses czikk azon nézetét is, hogy minden kormánynak szüksége van ellenzékre, mert az ellenzék munkája az a mozgató erő, a mely a pártot intensivebb munkára serkenti.

De nincs semmi alapja annak a kijelentésnek, hogy a balpárt eddig semmit sem csinált, mert igenis a balpárt egy jelentős sikere már az, hogy megakadályozta a házszabályok revíziójának, illetve módosításának az eredeti tervezet szerinti keresztülvitelét és amennyire csak lehetett, keresztül vitt olyan módosításokat, melyek némikép megnyugtathatják a nemzetet, a mely a házszabályok kérdésében kitört harczban egészben és legintensivebben támogatta a bal pártot. Az az állítás pedig, hogy a harcz alatt a párt a nemzetiségekkel „kaczór- kodott“ volna, a harcz történetének nem ismerését bizonyítja, mert a ki ezt figyelemmel kisérte, beláthatta azt, hogy még a látszatát is kerülte a párt a nemzetiségekkel való barát- kozásnak és ha egyszer-egyszer indítványaira a nemzetiségek vele is szavaztak, a nemzetiségek indítványainak leszavazásánál mindenkor a balpárt járt elől és igyekezett azokat megakadályozni káros és időt fecsérelő munkájukban.

Hiszünk laptársunk azon kijelentésének, hogy eredményesnek és hasznosnak látszó munkánkban segítségünkre lesz, de nem vehetjük ezt a kijelentését komolynak akkor, a midőn az alkotások helytelenségének vádját azzal a kijelentéssel akarja megdönteni, hogy azok, kik azt óhajtják, vannak olyan jó hazafiak,

„Be jó volna egy tál káposzta szalonnával ! “ sóhajtá Janó.

„Be jó volna! sóhajtá Gyúró, — mert most rajta volt a sor — vagy egy lábas túrós ha- luska!“

„Be jó volna!“ sóhajták most mind a ketten, Opolda pedig jobban elhülte soha nem hallott neveken.

„Hát még egy tál töltött káposzta !“ mondá fejét csóválva Gyúró.

„Hát te, ettél-e már töltött káposztát?“ kérdé pajtását mintegy irigy csodálkozással Janó.

„Én — felele mosolyogva Gyúró — hát már hol ettem volna én töltött káposztát? De a sógorom nagybátyjának az öregebbik fia, a mikor hat esztendővel ezelőtt az alföldön volt, olyan hosszúkás fejér mosdótálat drótozott egy földesurnái, épen akkor ebédeltek, hát látta, hogy eszik az urak a töltött káposztát, csak innen tudom, milyen jó lehet az. Hátha még egy kulacs egri borunk volna“.

„Be jó volna! sóhajtá Janó.

„Hát jobb volna az az egri bor a borovicskánál?“ kérdé Opolda.

„Bizony csak gondolom, hogy jobb“ volt a Janó válasza.

Ilyen eszményi tárgyú beszélgítés között értek a mezőváros végére s már az első háznál zengedezték ismert szavukat: „Fazekat drótoztassanak aasszonyok!“ S ime az első kiáltásukra felhangzott ellenségeiknek, akutyáknak harsány ugatása. A vándorok, mint tapasztalt emberek tudták, hogy a tárogatót támadás fogja követni, sorba állottak tehát, botjukat hátratartották, s igy hidegvérüen ballagtak tovább, néha-néha elzugva ismert szavaikat. Közismert dolog pedig, hogy az alföldi kutyák különös tehetségükkel, a tótokat akárhol is megismerik, s e vonzalom következtében őket mindig számosán s erőszakos ugatással kisérik. így jártak embereink is, mert már az első ház ebei rájuk rohantak, s igy minden lépten-nyomon, minden kapunál szaporodott a kiséret száma. Ha egy-kettő a messzebb lakók közül kiugatván magát hazatért is, azt mindig újak pótolták. Azonban a hátrafeszitett botok mennykőháritó gyanánt szolgáltak az állatok dühe ellen, ha ezekbe hörgő ugatással néha- néha bele is kaptak.

Végre mégis megjelent egy piros, kövér menyecske háza nyílt kapujában s munkát ajánlott a drótosoknak Mind a hárman beléptek. Az asszony egy hatalmas fazekat hozott elő s egy középszerű lábost. Az elsőt Janó foglalta le, a másik Opolda kezébe jutott, Gyúró pedig csak úgy' pihenni ült le dolgozó társai mellé a földre, hátukat a ház falának támasztva. Janó és Opolda letekertek nyakukról egy csomó drótot, elővették kurta csipővasukat s mindegyik az erősítendő edényt térde közé fogván, gyorsan fonták azt be, főleg Janó gyakorlottabb keze báinulatraméltó sebességgel hadarászott. A menyecske egy lábas maradék káposztát adott most nekik, mire mindhárman összébb

húzódtak s a lábas csakhamar oly tiszta lett mintha kőporral súrolták volna ki.

„No hát mivel tartozom a drótozásért?“, kérdé az asszony. „Tiz garassal“, viszonzá Janó rövid gondolkodás után.

„Tiz garassal ?! — Ti földönfutók, hát azt gondoljátok, bolond vagyok? — Az egész város ismeri Harcsánét, hogy mertek ennyit csak kérni is?“ kiáltá a menyecske egyszerre neki vörösödve a haragtól, öklét mélyen a csípőjébe nyomva.

„Már pedig annyit fizet az asszony“, mondá lélelem nélkül a Janó, mert bátorsága evés után megnövekedett s azonfelül látta, hogy egyedül vannak az udvaron. Azonban Harcsáné nem volt az a lény, kit három drótos saját lakásában megijeszteni tudott volna, hirtelen elővett hat garast s az idegenek lábához vetvén kiáltá:

„Ti gazemberek, czudarok, itt van hat garas, — jintig elég rongyos munkátokért.“

„De tiz garast fizessen ám az asszony,“ viszonzá majdnem épen olyan fenhangon Janó s bár szándéka ellen, botja valahogy megmozdult. Harcsánénak sem kellett több, türelme különben sem volt nagy, de az effélék angyali béketürést is megtörhetnek.

„Tisza, Sajó, Száva, usz! kiáltá a bősz asszony s kutyái, melyek már úgy is természeti gyülölségüknél fogva a vendégek iránt csak kénytelenségből maradtak békén, nagy erővel rohantak elő. Janó és Opolda alig szed- hették föl a hat garast s az elsőnek kezét meg

mim ZOLTÁN fénufiépész

ST MATT-KÉPEKET '

készíti, még pedig a legméltányosabb árakon !

tisztelettel értesíti a n.é. közönséget, hogy Kossuth-utcai műtermében

is a legszebb kivitelben