Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1907-02-17 / 7. szám

^Nagykároly, 1907. február 17. T. száiOM— ___XXXIII. évfolyam.

PO

LITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP.

MEGJELENIK MINDEN VASARNAP.

SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL:

hová a lap szellemi részét érdeklő a hová a lap anyagi részét érdeklő

közlemények küldendők || közlemények küldendők

Deák-tér 20. sz. JSTAG-YKÁHOLYBAN Jókai-utcza 2. sz.

Telephon 59. szám. Telephon 56. szám.

FELELŐS SZERKESZTŐ :

Dr. ANTAL ISTVÁN. LAPTULAJDONOSOK : MANYÁK és TÓTH.

Hirdetések jutányos áron közöltetnek.

ígéretek.

Nagykároly, 1907. február 17.

— ő.— Múlnak a hetek, múlnak a hónapok, az idő végtelen árjában már kezdenek leperegni az évek is, az általános választói jog még mindig nincs meg.

A szép Ígéretek lassan-lassan elvesztik minden reális színezetüket, a remélt szép jövő lassanként egy álomkép színezetét ölti magára, mely gyönyörködtet egy kis ideig, hogy annál szomorúbb és annál kietlenebb legyen az ébredés. Azok, kiket ez részesévé tenne az állam- hatalom gyakorlásának, ma holnap mindnyájan egy boldogabb ország kebelén átkozzák azt á pillanatot, a mely felvetette szivükben a haladás, a felvilágosodás reményét. A közöny és részvetlenség dermesztő jege tartja már fojtó karjaiban ez eszme létért küzdő testéi, a felvilágosodás hajnalának napja még mindig nem ontja áldásos sugarait és a fojtó jégkarok között már alig vonaglik a legmagasztosabb politikai intézmények virága.

A társadalmi ellentétek Jericho falai fél- tékenyen őrzik a mögéjük zárt kincseket. Az ember és ember még mindig elválaszthatatlanul van elszigetelve egymástól és óvatosan kerüljük az eszközöket, az intézményeket, melyek közelebb hoznák őket egymáshoz. Nincs szív mely erezné, elme mely értené azt a mérhetlen fájdalmat, mely annak a szegény embernek lelkét betölti, aki látja, hogy ő csak azért, mert egy pár rongyos fillérrel kevesebb adót fizet, vagy egyáltalában nem fizethet, nem gyakorolhatja azt a jogot, mely minden, a legszegényebb embert is gyönyörrel tölti el. Azok, kik vagyon vagy születés, méltóság vagy képzettség folytán szavazati joggal bírnak, sohasem fogják megérteni, hogy milyen vágy él azoknak lelkében az ő joguk után, akik attól el vannak zárva. És viszont az a szegény ember, aki több adót nem fizethet, mert még a mindennapi kenyérre sem telik, sem nem képes megérteni azt, hogy mikor az ő gyermeke tagja elsősorban az állam hadi erejének, hogy mikor elsősorban az ő verejtékes munkája teremti elő milliók számára a megélhetéshez szükséges javakat, hogy a mikor ő az, aki elsősorban próbaköve a törvényhozás alkotásainak, hogy akkor épen ő legyen az, aki ki van zárva azon jogokból, mely jogok alapján ő felette rendelkeznek. És a probléma megfejtése közben eszmeköre természetszerűleg ellenséges indulatra ragadja azokkal szemben, a kiket sorsa intézőinek gondol és lát. Irigysége boldogabb, szerinte hatalmasabb embertársai ellen fordul és irigységének, majd kifejlődő gyűlöletének egész erejével fordul előtte az ő szemében, elnyomói ellen, felburjánzik a köznapi szoczialismus, mely elveszti az igazi bölcs és mérsékelt szoczialismus minden szép és üdvös vonásait es harczra készteti minden egyéb esetleg üdvös és szükséges intézmény ellen.

És ha tárgyilagosan belemélyedünk az ő •gondolatvilágába, be fogjuk látni, hogy azoknak, a kik e miatt fordulnak a meglévő világrend ellen, logikailag igazuk van. Kizárva lenni abból, a miben nem sokkal különb embertársainak része van, vágyni olyan után, a mi másoknak, mások előtt szamot nem tevő birtok, epekedni olyan után, amit ma még elérhetetlennek vél, kínos és ilyen bántó gondolattal eltelve megmaradni a lelki egyensúly talaján, emberi erőt, emberi önkorlátozást messze felülmúló feladat, a mit az a fegyelmezetlen jellem teljesíteni nem képes.

De hát van-e ok megtagadni ezektől a legszentebb emberi jogokat? Tudják-e az ezt ellenzők valamivel indokolni az ő álláspontjukat? Van-e joga egyik embernek megtagadni a másiktól azt, a mi nem is az övé és a mihez ő minden különösebb jogezim nélkül jutott? Indoka-e az ellenzőknek az, hogy ezek nem tudnának jogukkal mit csinálni? Hiszen erre

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre 8 korona. Félévre.4,JiSrmwivNegyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. -5# Egyes szám ára 20 fillér. «s=Nyilttér“ sora 40 fillér.

a tapasztalat anyagot még nem szolgáltatott. Kísérletet ez irányban még nem eszközöltek. Vagy meg képes-e valaki előre bírálni azt, hogy a másikhoz kepest neki szellemi fölénye van ?

Mind ezen kérdésekre a felelet az általános választói jog egyelőre kis számú harezosaira csak megnyugtató. Aki azt mondja embertársára, hogy te erre vagy arra méltatlan, vagy ehhez vagy ahhoz gyenge vagy, az gyengíti azt. De aki azt mondja, nézd, te olyan ember vagy mint én, neked teremtőd olyan jogokat adott születésedkor mint nekem, aki azt mondja embertársának: nézd te erős vagy, fejlődés képes, az erősiti bátorítja azt. És ezt kell mondanunk mindenkinek. Azt kell mondanunk, nézd mi jogot adunk neked, saját sorsod ez irányú intézésére is, jogot adunk neked beleszólhatni közvetve olyan dolgokba is, melyek a te megélhetéseddel szoros összefüggésben állanak es ha ezt fogjuk mondani annak a talán alacsony értelmiségü embernek, úgy meg vagyok róla győződve, hogy az általános választói jog ma még annyira perhorreskált elve a leg- dédelgetettebb intézmények egyikévé fog fejlődni, mert kétségtelen, hogy nagy nevelő erővel lesz e jog tudata és birtoka mindazokra nézve, a kik ennek birtokába fognak jutni.

Nem könnyű a keresztülvitel azt tudjuk, nem könnyű pedig hazánk tagolt nemzetiségi viszonyai miatt. Es érvnek ellene a magam részéről csakis ezt tudom elfogadni. Azonban lehet, hogy rajongó szeretettel csügvén ez eszmén, egy kissé optimista vagyok, én ezen a téren is csak előnyt várok az általános szavazati jogtól. Kizárt, az emberi természettel ellenkező dolognak tartom ugyanis azt, hogy azok az emberek, kik megkapják államuktól ezt a jogot, ennek ellenszolgáltatásául ellene forduljanak jóltevőiknek. Lesznek esetek erre is nem mondom, ez is az emberi természetben rejlik, de az esetek nagy többségében az eredmény

T A R C Z A.

Búesu.

Csöndes őszi est volt. Kopaszodó lombok, Sárguló fűszálak lesték el a hangot.

Esküdtünk egymásnak örök, hü szerelmet. Mely, mig szivünk dobc0, sohasem szűnik meg, Életünk végéig, el egész a sírig,

Szivünkben szerelem szép virága nyílik.

Nem szeretek sem én, sem pedig le egy mást; Mindig hívek leszünk, nem feledjük egymást.

Játékszere voltam, mint levél a szélnek;

Mint a tűnő nappal, a közelgő éjnek; Játékszere voltam pillanatnyi kéjnek,

Ma eldobott bábja egy női szeszéjnek.

De múlott az éjjel, véget ért az álom, Beláttam, hogy minden csalfa e világon,

Ön szeret ezentúl, talán én is egy mást,

De a mi volt, elmúlt, feledjük el egymást.

Majd, ha röpke szárnyán rohanó időnek,

Talán nemsokára olyan perczek jönnek,

Mikor megcsalatva, hütlenül elhagyva,

Álmái elmúlnak, reménye elhagyja,

S könnyek közt zokogva gondol vissza arra, Kit elhagyott egykor, hütlenül, megcsalva S visszatérne ahhoz, ki ma sem szeret mást; Hiába, mi többé nem értjük meg egymást.

Titokzatos történet.

i.

Bardócz Pál egy délelőtt rémülten tántorodott vissza első emeleti lakásának ablakától, ahonnan az eleven, nyüzsgő — forrongó utczát bámulta. Halálsápadt lett az arcza és remegve kapott a fejéhez.

— Mi ez ? Megtébolyodtam ? — kérdezte magától, szinte öntudatlanul és mereven szegzette szemét az átellenes ház egyik második emeleti ablakára.

Abból az ablakból egy férfi nézett le az utczára. Fiatal, szélesvállu ember, csontos, jellegzetes arczczal és mélyen ülő, kegyetlen szemekkel. Olyan ábrázat, aminőt elég egyszer látni, hogy sohase felejtsen el az ember. A sötétképü idegen szivarozott s a sűrű füstfelhőből csak néha bontakozott ki az arcza.

— Káprázat, merő káprázat! — ismételgette Bar- : dócz Pál, mintegy önmagát csillapítva, valahányszor a

szemközti ablakból kivillant a különös idegen képe.

De hiába áltatta magát. Az az arcz megmaradt olyannak, aminőnek először meglátta és Bardócz Pál titkos borzalommal konstatálta, hogy ő két példányban él a világon. Az a szivarozó férfi ott, az átellenes házban az ő másodpéldánya.

Hát lehetséges ez ? Sok ember él a világ tizenhat milliárd lakója közt, akik egyben-másban hasonlítanak j egymáshoz, de ekkora hasonlatosságot a természet legfurcsább szeszélye mellett se lehet megmagyarázni.

Bardócz Pálnak mély, széles kardvágás torzította el az arczát. Valami kamaszkori bolondság sivár emléke s a vágás vörös-vonala a homlokától az áliáig húzódott.

Annak a másiknak ez a vágás szintén ott éktelenkedett az arczán.

— Boszorkányság ! — dörmögte Bardócz Pál el- j tűnődve és becsöngette az inasát.

— Miklós, látod azt az urat ott, a szemközti ablakban?

Az inas bambám meresztette ki a szemét.

— Látom, — mondta hebegve — akármi legyek, ha nem a nagyságos ur!

— Bolond ! Én . . . én vagyok! Hanem most szaladj át gyorsan és tudd meg, hogy ki az az ur?

Az inas elképedve ment ki. Bardócz Pál türelmetlenül bámult ki az ablakon és valami szorongó érzés szállta meg. Az idegen már eltűnt.

Tíz perez múlva visszajött az inas. Egy szuszra, sebesen hadarta el a mondani valóját.

— Az az ur három nap előtt jött a városba. Gazdag ember lehet, de senki sem tudja, hogy kicsoda. Ördög Pálnak hívják.

Bardócz Pál megborzongott. Ah, a neve is milyen különös! Szintén Pálnak hívják s amellett Ördögnek. Talán csak nem nem épen az ördög üz vele csúnya játékot ?

II.

Az ördög, vagyis Bardócz Pál másodpéldánya azon a napon, amikor lakásának ablakában meglátták eltűnt. Se más nap, se harmadnap nem mutatkozott. Bardócz Pált kerülgette az idegláz.

— Mi ez ? E mögött valami rejtély lappang!

Ötöd napra átküldte az inasát.

—- Elutazott! — volt a válasz.

— Hova ?

— Nem tudják. A lakása kulcsát magával vitte.

A házfelügyelő szerint nagyon izgatott volt, mikor elment. ,

Bardócz Pál homlokán kiütött a hideg verejték. A titokzatossság, amely az idegent körülvette, mintha csak a sejtelmeit erősitette volna meg. Itt valami nincs rendjén. Szinte kedve kerekedett, hogy természetfölötti jelentőséget tulajdonítson a különös dolognak. Vagv, hogy a csudába lehetne elképzelni két halandó ember között ekkora hasonlatosságot ? Az ördög játszik itt vele, maga az ördög 1