Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-04 / 31. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY kocsira tették, amelybe hat fekete ló volt befogva. A vendégek kocsira szálltak, és megindult a gyászmenet a Gróf Károlyi-téren, Deák-téren, Széchenyi- utczán, és Kaplony-utczán át Kaplony felé. A menetben 318 kocsi vett részt. Az útvonalon, ahol a temetési menet elvonult a közvilágitásra szolgáló utezai lámpák égtek, a járdákat pedig mindenütt elfoglalta a vidékről is besereglett kiváncsi embertömeg. A koszorúkat két, erre a czélra szolgáló külön kocsi szállította. Itt említjük meg, hogy a temetési szertartás alatt a gyászoló családtagok által küldött koszorúk a ravatal előtt a földön feküdtek. A koporsón csak egy koszorú volt fehér tearózsákból, amelynek violaszinü szalagján a következő felirat volt: „Emlékedben is hű Margitod“. Mikorára a menet a nagykárolyi Önsegélyző Népbank elé ért, a nagytemplom felől egy sebesen robogó automobil jött a menettel szemben. Az automobilban gróf Andrássy Gyula belügyminiszter és Szabolcsvárme- gye főispánja érkeztek, kik is a menetet városunk határáig kisérték, a honnan az automobilon visszajöttek a grófi kastélyba. A menet egy félóra után ért ki Kaplony ba, melynek határában egyházi ornátusban a vidéki papság és a kap- lonyi Szent Ferencz-rendi papok várták a koporsót. Kaplony község egész lakossága a templommal szemben levő korcsma előtt leste a temetési menetet. A kaplonyi templom belseje teljesen be volt vonva fekete posztóval, az oltár helyét egy óriási fehér kereszthimzés jelezte. A rendet a menet megérkezéséig a Károlyi-uradalom tisztjei tartották fenn. A templom, valamint a kápolna és sírbolt előzetes megtekintését csak a sajtó képviselőinek engedték meg. Pont hat óra volt, mikor a koporsót vivő gyászkocsi a templom elé ért. A püspök és kísérete a templom ajtajában helyezkedett el. A budapesti Entreprise emberei hatalmas gyertyákat osztottak szét a közönség között. Nyomban ahogy a koporsót a templomban elhelyezett ravatalra tették, megkezdődött a tulajdonképeni temetési szertartás, ámennek befejezése után König nagykárolyi kántor megható éneke és a Ferencz-rendi atyák hangos imája közepette a család tagjai a koporsót a sírboltba vitték le. A kápolnát az oltáron égő hat gyertya világítja meg. A baloldali bejárattal szemben egy, a főoltárral szemben kettő és a hajó közepén három hatalmas vörös rézkoporsó, illetőlep sarkofag van elhelyezve, amelyben a gróf Károlyi család nevezetesebb tagjai, úgymint Károlyi Sándor gróf, Károlyi György gróf stb. nyugosznak. Gróf Károlyi István uj sirfulkéje a kripta jobb oldalán levő fülkékben alulról kezdve az első sorban van. Mellette Károlyi Gábor, fölötte pedig Károlyi Tibor sirfülkéje következik. Fölötte az oltár felé a most elhunyt Gróf édes anyja, szül. Zichy Karolina grófnő koporsója van elhelyezve. Az elhunyt gróf koporsóját és egy koszorút, az özvegyét rövid ima kíséretében, helyezték be. Azután a fülkét befalazták befedték az elzáró márványlappal, miközben úgy a család, mint a jelenlevő közönség a kápolnából és a templomból eltávozott. A koporsó átvételét tanúsító okmány a Szent Ferencz-rendi szerzetesek által már előzőleg kiállíttatott és aláíratott. A templomból kijövök aközben megindult zápor miatt a Kaplonyban kint volt kocsikat valósággal megostromálták és .heten, nyolczan is ültek egy kocsiban, természetesen azonban a kint volt nak már annyi magyar önérzet és meggyőződés áldozatul esett. Ha majd jönnek idők, mikor ki kellene valakinek mondani a nagy és merész igazságot és nem lesz, a ki e szóra kinyissa a száját, akkor tudjuk meg csak igazán, hogy mi volt ő a mi közéletünknek. Es ha az embert nézzük ebbeli szereplésében, méltán kérdhetjük azt, hogy talán becsületőrző hivatása közben, az egyes múló kellemetlenségeket ha le is számítjuk boldog, nyugodt volt-e élete? A kik ismerték lelkületét, azok méltán azzal felelhetnek e kérdésre, hogy nem! Mert eltekintve attól, hogy néha önkéntelenül túlzásba ment, a mi őt utólag méltán bánthatta, az ő lelke sokkal érzékenyebb volt, sem hogy a becsület radikalismussát következetesen végig csinálhatta volna a nélkül, hogy jó szive ezt meg ne érezte volna. A szívtelen embereknek való az ilyen szereplés, nem annak, a ki mint ő, maga volt az érzékenység, a kit inkább uralt szive, mint agya. Mert két Károlyi István élt köztünk! Az egyik, az angolosan hideg, hogy ne mondjuk gőgös mágnás, a ki ilyennek látszott mindenkivel szemben, a trónörökössel szemben épp úgy, mint a kisemberrel, mert ez volt vele született külseje, modora, jogos önbecsülésének kinyomata. És a másik jószivü, érzékeny ember, aki ha például anyjáról, a nagyhonleányról megemlékezett pohárköszöntőjében, azonnal elérzékenvült és nem szégyelt a nyilvánosság előtt könnyezni. Ilyen volt ő valójában! E kettős természetben lelték magyarázatukat az ő fény és árnyoldalai. Az a gőg, amelylyel tekintete a nem korrekt embereken, észrevétlenül végigsiklani tudott. A becsületes ember azaz öntudata, amely kis és nagy embert egyforma bánásmódban részesített. A hirtelen harag, szenvedélyesség, a mit nyomon követett sokszor a béke szivárványa, az elér- zékenyülés. A lángoló hazaszeretet, a politikai ellenfelek mély gyűlölete, megvetése. közönség nagyobb része igy is csak gyalog volt kényteien a városba bejönni. A vendégek nagyobb része még az nap este elutazott és csak a család legközelebbi rokonai maradtak itt. Az elhunyt lelki üdvéért az engesztelő szent miseáldozat tegnap délelőtt 11 órakor volt a katho- likus templomban, ahol a családon kívül a vármegyei és városi hatóságok képviselői is részt vettek. Hajsza az örökség után. A franczia nemzet, alighogy meglengette egy párszor meghalt királya után kitűzött gyászlobogóját a szellő, máris kitűzte az uj király trónraléptét hirdető nemzeti színeitől pompázó lobogót. „Meghalt a a király, éljen a király!“. De igy van ez mindenütt szerte e világon, ahol csak van állás, méltóság, vagy tisztség, melyre reflectáns van. Hiszen tudjuk, hogy amint egy lemondás, vagy haláleset történik, ahogy a hir megjelenik, nyomban utána meginduljak a combinátiók az uj jelölt személyét illetőleg. És e már gyakorlattá lett szokással szemben ellentétbe helyezkednünk nem lehet, hódolnunk kell az évtizedes gyakorlatnak. Gróf Károlyi István halálával megüresedett a nagykárolyi választó-kerület, melynek az elhunyt több cykluson keresztül országgyűlési képviselője volt. És bár alig pár órája helyezték el örök nyugalomra a kaplonyi sírboltba ősei közzé, az uj választásra irányuló mozgalom már megindult, megindult a hajsza a politikai örökség után, sőt már hangoztatják az örökségre vágyók neveit. Bár korainak tartjuk az időt, és különösen a halálhírrel kapcsolatosan hagyatékról czikkezni, de nem zárkózhatunk el előle, mert a nagykárolyi kerület érdekei feltétlenül megkívánják, hogy a választás a választókat ne találja készületlenül és hogy az újságok, mint a közhangulat előkészítői már eleve teljesítsék kötelességüket. Az uj jelölt személyére vonatkozó combinátiók már a napokban megindulnak és ezért már most felhívjuk a választó közönség figyelmét arra, hogy a képviselő választás Nagykároly városára és vidékére talán soha oly jelentőségteljes még nem volt, mint jelenleg. Közállapotaink az átalakulás stádiumában vannak, nagy kérdések megoldása előtt áll az ország, mely körülmények mind meggondolásra intik a választó-közönséget. De szükebb hazánkra Nagykárolyra nézve is rendkívül fontossággal bir az uj jelölt személye. Ismerjük azt a pangást, mely városunkban minden téren dominál. Ismerjük a vágyakat, melyek lelkünket betöltik, ismerjük a törekvéseket, melyek bennünket meggondolásra intenek. Az uj jelölt személyében olyan egyént kell tehát keresnünk, ki a nagykárolyi választó-kerület közismert liberális és megalkuvást nem ismerő függetlenségi elveit kifejezésre juttatni már személyi súlyánál fogva is képes lesz, ki méltó arra, hogy Kölcsey vármegyéjének székhelyét a parlamentben képviselje és aki felfogni és megérteni, követni és követtetni tudja az újabb kor polgári és társadalmi egyenjogúságát hirdető szózatát és aki hive annak a nagy eszmeáramlatnak, mely odaczéloz, hogy amint minden egyes állampolgárnak egyenlőnek kell lennie a közterhek viselésénél, úgy egyenlőnek kell lennie a polgárjogok gyakorlásánál is. Olyan férfiút válaszszunk, ki tántoríthatatlan hive a magyar haza A külseje volt csak rideg, de érző lelket, szivet takart! Es ez a szív, nemes lélek, egészen magyar volt, a soviniszta magyar eszményképe, a magyarság egy szép példánya, lélekben, aspirácziókban, eszmékben és külsejében egyaránt! Es mikor elérkeztem az ő magyar voltának kiemeléséhez, itt térek át arra, hogy Károlyi István gróf nem csak azzal töltötte életét, hogy fiatalkorában légionárius volt, mint gyermek megfordult az emigráczió körében, hogy később a magyar becsület felett őrködjék, de nemzetéért gondolkozni is tudott, helyette és érdekében nagy eszmékkel is tudott elő- állani. Avagy nem a hazájáért aggódó főur férkőzött hozzá a feledhetetlen emlékű Rudolf trónörököshöz, hogy megismertesse a magyar mágnás világgal, s igy közvetve a magyarság világnézetével is ?; Az 1884. évi október hó 10-ik napján fogadta a gróf vendégéül a magyar korona várományossát nejével együtt nagykárolyi kastélyában. Vadásztak napokig. De a búcsú lakomán megszólalt a magyar mágnásgazda. Nem az udvarmesteri czenzurán át ment megszokott meghunyászkodó beszéd volt ez, de egy önérzetes nemzet önérzetes fia (és milyen tudott ő lenni, ha akart) szólott a korona örököséhez, első sorban a hazáról beszél ve éscsak azután a loyalitásról.Ha igy beszéltek volna minden magyar királyfival!! Okos, előre látó törekvés volt az, megnyerni a leendő királyt a magyarságnak. Sajnos, elmúlt, mint egy álom, nyomtalanul, álommá varázsolta azt a mayerlingi katasztrófa. De a mi Károlyi Istvánnak halhatatlan nevet biztosit a magyar közmüvelődéstörténetében, az az egyszázalékos közművelődési pótadó kivetése iránti indítványa volt. Mert a helyzet az volt a fúzió korában, hogy a nemzetiségekkel szemben tehetetlenül állott a magyar közművelődés. — Szükség volt a nemzetiségi voksokra a választásokon s azért a kormány semmit sem tett ellenük, mindent a társadalomra bízott. Pedig javában dühöngött az elkeresztelés és ez által önállóságának és aki a végsőkig elszánt hive „Szabadság testvériség és egyenlőség nagy eszméinek, és a ki megtudja valósítani Nagykároly városának és vidékének évek óta vajúdó, de megszületésre hivatott vágyait és törökvéseit. Utazás Majos körül. Lapunk legutóbbi számában már részletesen foglalkoztunk azon inditványnyal, a melyet a vármegyei legutóbb tarlott függetlenségi pártgyülés hozott, Majos Károly darabont alispán pénzügyi tanácsossá történt kinevezéséből kifolyólag. Az indítványban kért rendkívüli vármegyei közgyűlés, mint tudjuk a mai napig még össze hiva nem lett.’ Ebben találjuk indokát a fehérgyarmati függetlenségi párt múlt hó 29-én hozott határozatának, mely- szerint amennyiben a jelzett rendkívüli vármegyei közgyűlés össze nem hivatnék, maga a párt fog népgyülést összehívni és az ott meghozott bizalmatlansági szavazatot fogják megküldeni VVekerle Sándor miniszterelnöknek és hasonló értelmű határozatok és eljárás czéljából megkeresik az ország valamennyi törvényhatóságát. Szóval nagy kavarodásra és még nem igen Ízlelt politikai pikantériákra van a közel jövőben kilátásunk. Az érdekes gyűlésről az alábbi jegyzőkönyvi másolatban nyújtunk részletes tudósítást. Jegyzőkönyv. Mely felvétetett Fehérgyarmaton 1907. július hó 29-én délelőtt 11 órakor a fehérgyarmati függetlenségi párt pártgyülésében a kaszinó helyiségében. ThuryZsigmondkerületi pártelnök üdvözliameg- jelent párttagokat s tudatja velük, hogy julius hó 23-án Szatmáron Luby Géza megyei pártelnök elnöklete alatt tartott pártgyülés a Majos Károly darabont alispán pénzügyi‘tanácsosi kinevezése ellen tiltakozását akarta kifejezni és felkérte Falussy Árpád főispán urat, hogy a legközelebbi napokban rendkívüli megyei közgyűlést hívjon össze, a melyen a megyén ejtett sérelem és megalázás alkalmából bizalmatlanságát fejezze ki a párt Wekerle pénzügy- miniszter ellen. Még eddig nem vagyunk biztosak a felől, hogy a főispán ur Öméltósága a függetlenségi párti bizottsági tagoknak milyen választ ad, összehivja-e a a rendkívüli közgyűlést? Ennélfogva inditvánvozza, hogy a közgyűlés hívja fel Luby Géza megyei függetlenségi párti elnököt, hogy a főispán vonakodása esetén haladéktalanul hívjon össze Szatmáron népes pártgyülést és az ott hozott bizalmatlansági szavazatot küldje meg Wekerle Sándor miniszter- elnök urnák és e határozatot tegye át az ország valamennyi törvényhatóságához hasonló szellemben való eljárás czéljából. Luby Géza megyei pártelnök kijelenti, hogy a kívánalomnak készséggel eleget fog tenni. Ezzel a gyűlés befejeztetett. Kelt mint fent. Bakó László, Thury Zsigmond, jegyző. kér. pártelnök. Bakó István, kér. pártalelnök. Ezen ügyben kifolyólag felkérettünk a következő sorok közzétételére, melynek személyes meg- támadtatói szolgálván alaprajzul, pártállásra való a magyarság eloláhositása a veszélyeztetett végpontokon. És a társadalom szervezetlen volt, nem rendelkezett elég anyagi eszközökkel. Ekkor a mi grófunknak a magyar faj jövőjéért aggódó lelke segítő eszköz után nézett. így állt elő az egy százalékos közművelődési pótadó eszméjével a Széchenyi-Társulat 1885. szept. 15-én tartott közgyűlésén. Nagy, erős fegyvert adott volna ez a magyar culturának kezébe, mert ha a többi törvényhatóság is követi vármegyénk példáját, évenkint egy milliói áldozhatott volna az ország culturális egyletei utján a közművelődésnek. Akkor a lapok dicshymnuszokat zengtek az indítványt tevő grófnak, nemzeterősitő nagy eszmének deklarálták. Sajnos, kevés vármegye követte Szatmár példáját és most halálakor a nemes indítványozónak ezen érdeméről még a napi lapok is elfeledkeztek. Tehát ő nemcsak az ország első gavallérja volt, nem merült ki az ő tevékenysége a nemzeti kaszinó irányításában, politikai afférjeiben, klubbeli fellépéseiben, de gondolkodó, mélyen érző fia is volt a magyarságnak, a melynek egy eszmében szép örökséget hagyott. Hogy a mi grófunk mi volt nekünk nagykáro- lyíaknak, a városnak, felesleges ecsetelnem." Nemcsak képviselői fizetését adta közczélokra, nemcsak akkor tört lándzsát a város érdekeiért, mikor létkérdéséről volt szó a székhelykérdés harczában, de minden egyes kérdésben hűséges, ha kellett erőszakos közbenjárója volt városunk érdekeinek. Azon fejlődésre, a melyen keresztül ment a város az utóbbi 20 éven át, az a biztos tudat adott ösztönt, hogy az ő erős egyénisége mindég a hátunk me- gett van. Mi azért a hála igaz érzetével kisértük el őt a kaplonyi sírboltba, és sajnos azon tudattal, hogy igazabb barátunk, pártfogónk talán nem lesz soha! Festesse meg azért a város az ő arczképét gyü- lésterme részére! Hálája legkisebb jele lesz ez! Tehát meghalt! Hihetetlennek látszik most is előttem, hogy ez az erős tölgy, a férfias szépség.
