Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-09 / 23. szám

Nagykároly, 1907. junius 9.

23. sz;á,3nh._

XX A . évfolyam.,

POLITIKAI ES TÁRSADALMI LAP.

MEGJELENIK MINDEN VASARNAP.

SZERKESZTŐSÉG:

hová a lap szellemi részét érdeklő közlemények küldendők

Deák-tér 20. sz. NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. sz.

Telephon 59. szám. Telephon 56. szám.

KIADÓHIVATAL :

hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők

FELELŐS SZERKESZTŐ :

Dr. ANTAL ISTVÁN. LAPTULAJDONOSOK : MANYÁK és TÓTH.

ELŐFIZETÉSI ARAK:

Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. ügyes szám ára 20 fillér. «=- Hirdetések jutányos áron közöltetnek. .Nyilttér“ sora 40 fillér.

A színfalak mögött

Nagykároly, 1907. junius 9.

— ő. — A politikai színpad függönyei legördültek. A felvonásközi szünet nyugalmas perczei uralkodnak az eddig zajos színen. A néző közönség rövidke időre meg van kiméivé a színpadon lejátszódó czirkuszi mutatványok bosszantó és unalmas szemlélésétől.

Annál mozgalmasabb azonban az élet a kuliszszák mögött. Ott játszódnak most le azon jelenetek, melyeket a közönség legjobban szeretne szemtől szembe látni és a melyekre jobban kiváncsi, mint a felhúzott függöny mellett eljátszott szemvényfesztő mutatványokra. De hiába. Az nem való a nagy közönség elé. A közönség csak arra jó, hogy drága pénzéért port hintsenek a szemébe és művészi szemfényvesztéssel elfelejtessék vele azt, hogy tulaj - donképen mit is követelhet meg az ő kitartott színészeitől.

De talán jobb is, ha nem tudjuk, hogy mi történik a színfalak mögött. Hiszen ismerjük annyira a festett világot, hogy sejtjük azt, hogy ott a művészek és szereplők közti harcz, intrika és kellemetlenkedés nem rokonszenves jelenetei kötik le a szereplők figyelmét. Az öltözőkhöz vezető homályos folyósokon a színházi habi- tüék járkálnak alá és fel, benn pedig az öltözőkben a művészek készülnek a következő jelenésre. Levetik azt a gúnyát, a melyikben az az előtti felvonásban gyönyörködtették a nézőt és öltik magukra azt a gúnyát, melyet majd megtapsolnak azok, kike nemes szórakozásáért nemcsak, hogy nem fizettek, hanem a kiket mi tartunk ki keserves filléreinkkel. Mi fizető közönség, szegény magyar „néptörzs“ tapsoltunk a nemzeti szinü ruhának, elhalmoztuk kedvencz színészeinket minden jóval, úrrá tettük őket, a szomszéd pedig, az osztrák, a ki nemhogy nem fizet, de a mi pénzünkért nézi végig a közösügyi komédiát, nagyban tapsol a második

T A R C Z A.

A Tüdővész Sanatorium Egyesületekről.*)

— Irta; Dr. Hosenberg Ignác». —

A tudományt, haladást és népfejlődést a könyvek úgy szokták ábrázolni és jelképezni, hogy a haladás geniusa egy égő fáklyát tart magasan kezében, mely fényt és világosságot vet a környezetre; vele szemben a rosszakarat, előítélet és tudatlanság foglalnak helyet és a világositó fáklyát eloltani iparkodnak. De hasztalan! Minél jobban erőlködnek, minél inkább igyekeznek a haladás lángját eloltani, az annál szebben ég az emberiség üdvére és boldogságára !

Az emberiség története számos példával igazolja, hogy a haladás, fejlődés, béke és testvéri szeretet apostolainak mennyit kellett életükben küzdeniük, mennyi ármánynak és rosszakaratnak voltak kitéve, soknak életében a zászlót már-már kicsavarták kezükből, — de végre is erős tusa után a legyűrt eszme halottaiból feltámadott és győzött az igazság . . .

Számos példa igazolja ezt. — Ottan van a legrégibb népek, a zsidók történetében Mózes példája, ki népének prófétája, igazi jótevője volt, ki olyan fontos egészségügyi törvényeket hozott, melyek korát messze felülmúlták és a közegészségügynek úgy szólván alapját képezik.

Népe kezdetben még sem akarta őt megérteni, elégedetlenkedett vele szemben és mint az irás megjegyzi „e nép morgott és zúgolódott“.

Később látjuk, hogy az első keresztényeknek és az apostoloknak mennyit kellett szenvedniük, pe•Felovastatott a „Mátészalkai Sanatorium-Egyesület“ folyó évi május 20-iki felolvasó-estélyén.

felvonásnak, a melyben a mi kedvenczeink hamisítatlan osztrák nemzeti öltözetben feledik el azt, hogy volt egy első felvonás is, melyben a darabnak kedvező sikerét sejtették velünk szegény nézőkkel, de elfeledik azt is nagy buzgalmukban, hogy jön még egy harmadik felvonás is, a melyben egy kissé zavarba fognak jönni kis játékaik közepette és a melynek végén a közönség félre nem ismerhető módon fog kifejezést adni azon nézetének, hogy megunta szörnyen az egész komédiát.

És valóban nem is lesz csoda, ha a közönség nézete bármilyen szokatlan módon fog kifejezésre jutni, a mi azt hisszük abban fog állani, hogy az egész tisztelt truppot világgá fogja kergetni. Még azt a szegény színigazgatót is, a ki szegény igazán nem tudja, hogy az ő igazgatása alatt színészei milyen botrányos előadást produkálnak. 0 szegény egyebet sem tud, mint Ígér a mélyen tisztelt publikumnak füt, fát. De ő reá bizony édes keveset hallgatnak. Direktor még soha komikusabb helyzetben nem volt és azt hiszszük, hogy néha ő maga sem tudja, hogy ő tulajdonkepen micsoda is, mikor őt még a saját társulata sem ismeri senkinek. Tesznek a mi nekik jól esik és még a közönség sem nézi soha sem, hogy a direktor hol van és mit akar. Csak az egyes magán szereplők uralkodnak: a szép hangú tenorista, a régi b. t. t„ a nagy salon szinész és a társulat disze a bonvivant, az uj b. t. t. Sőt meg az a négyszáz egy nehány statiszta is csak úgy fél vállról beszél vele. Hát ez elég tragikum.

Egyik roszabb szinész a másiknál, egyik jobban leplezi pályájához szükséges gyengeségét a másiknál. De egyben aztán együtt vannak. Mindegyik imádja a színpadot és a közönséget. Hogy egyszer egyszer elfeledik azt, hogy ők egy előkelő színház tagjai és gorombáskodnak akár csak egy vándor trupp tagjai akkor, ha az igazgató a 4 tagból álló személyzetet fizetni nem tudja, ez rnegmagya(lig a békét, egyenlőséget és testvéri szeretetet hirdették ; úgy hogy az egyik apostol, látván a tudatlanságot és előítéletet, felkiáltott ezen szavakkal: „Elvesz az én szegény népem,mert tudásnélkül való !“

Egy későbbi korszakban látjuk mint hurczol- ják a ref. papokat gályarabságra lelkiösmeretbeli meggyőzőpésükért, mint vetik máglyára őket hitükért, kik megtört testtel, de erős lélekkel mennek a halálba, énekelvén a fenséges dalt: „Erős várunk nékünk az Isten“! Galileit, a tudomány bajnokát, ki a föld mozgását kutatja és hirdeti, üldözőbe veszik és a 70 éves öreg embert börtönbe vetik, sőt alig akarják eltemetni.

Tudjuk, hogy a gőz- és villany mennyire átformálták az egész világot és milyen becses szolgálatára váltak az egész emberiségnek és mégis mit tapasztalunk ?

Mikor hosszas kutatások és fáradozások után Stephenson az első gőzgépet útnak akarja indítani, megtámadják és agyon akarják ütni.

Hasonló sosrban részesült egy hires orvos Harvey, korának legtudósabb embere. — Mikor a vérkeringés elméletét felfedezte és közzé tette, kinevették, tébolyodottnak mondták és virágzó orvosi gyakorlatát teljesen elvesztette.

Ilyen végzete volt egy nagy magyar tudósnak, a pesti orvosi egyetem egykori tanárának: Sem- melweisz Ignácznak, ki lángleikével és nagyhorderejű kutatásával uj irányt adott az orvosi tudománynak és a kinek ügybuzgósága és nemes lelke sokasok ezer nő életét adta vissza szerető családjának. — Mikor világra szóló tanával fellépett, egyszerűen kinevették, folytonos támadás és üldözés tárgya lett, inig végre is őrületbe kergették. — Későn kapta meg az elismerést, halála után; nemrég szobrot emeltek neki Budapesten.

Ezen példákat csak azért hoztam fel, hogy rámutassak egyes, rég letűnt korszakok kiváló emberázható, ez a zseni privilej^jw^sőt még ez tetszik is a közönség egyMT&zéft&kX

De a társaság tagjai között egy kis zava- rodás keletkezett. A nagy salon szinész uj szerepkört akar és nem adják neki, ezért felmondással fenyegetőzik. A bonvivant a társulat disze nagyon is érzékeny természetű, az apa- szinész gyermekei ellen fordult és e miatt kezd népszerűtlen lenni. A karszinészek egy része nem egyezik a másikkal, folyton kilépésekkel fenyegetőzik és e mellett titokban izgat a többi ellen. A sajtó kezd már beleunni a sok rósz előadásba és „lehúzza“ a társulatot. És a társulat hiába igyekszik a közönséggel elhitetni, hogy a társulat jó és csak a sajtó nem képes annak jóságát felfogni és hogy a sajtó gazember, hogy a sajtó bolonditja a közönséget, ez sem segít már semmit. Nagy a baj!

A válság szele csapkodja a koaliczió tengerét. Vihar közeledik. Az iránytű nem jól mutatta az utat, eltévedtek, köröskörül sziklák merednek, a kormányos elvesztette lélekjelenlétet, a matrózok rettegnek. A levegő kezd nyomasztó lenni, a hajó inog és már alig bírja ki a hullámverést. A bécsi világitó torony már nem képes irányítani a hajót a zugó hullámokon, az elhagyott világitó torony, a magyar nemzet rokonszenve és pártoló szeretete, már nem világit nekik. A vészmadár félemlitően suhog, a hullámok moraja megbénítja erejüket, mely hanyatlik, egyre hanyatlik. A vészsip rémesen sivit, a hajó ágyúja dörög, de segítség nem jön sehonnan sem. És a veszély egyre jobban és jobban nő, közéig az est is és egyre sötétebb és sötétebb lesz . . .

— Csanálos község küldöttsége az uj főszolgabírónál. Csütörtökön délelőtt Madarassy Istvánnál, a nagykárolyi járás újonnan megválasztott főszolgabírójánál Csanálos község küldöttsége tisztelgett, hogy őt hivatalának elfoglalása alkalmából üdvözölje. A község elöljáróságából és tekintélyesebb polgáraiból alakult népes küldöttség szónoka Rónay István plébános volt, ki lendületes beszéddel üdvözölte a járás uj főnökét

reinek titáni küzdelmeire, amit az emberiség haladásáért, jóvoltáért és boldogságáért tettek.

*

Minden halad, változik és fejlődik a nagy természetben, a hol úgyszólván egy perczig sincs megállapodás, melyhez hasonló fejlődést mutat az emberiség és a társadalom. Csakhogy ezen fejlődés közben újabb és újabb csapások, bajok és betegségek lepék meg a világot, amik aztán arra ösztönzik a század humánus és kiváló embereit, hogy vállvetve, egyesült erővel, sokszor hősies önfeláldozással segíteni iparkodnak embertársaikon.

Egy baj van különösen, mely valóságos ostorcsapása korunknak és a mit „leghirnevesebb orvosok“ a század legnagyobb betegségének tekintenek : ez a gümőkór, tuberculosis. Nálunk majdnem minden hetedik haláleset a gümőkórra esik és rettenetes elgondolni is, hogy évente 70,000 magyart dönt sírba a tuberculosis!!

Török, tatár és más idegen ellenség olyan csapást nem mért reánk, akkora áldozatot nem szedett tőlünk, mint a tuberculosis. — Gondoljuk csak meg, hogy a mohácsi vészben, a mely hazánknak egyik legnagyobb catastropbája volt, 20,000 magyar vitéz fedte a csatatért, míg napjainkban, békésidőben, évenkint 70,000 magyar embert veszítünk el e nem- zetpusztitó betegségben!!

A régi világban ilyen csapás esetén véres kardot hordoztak körül az országban, manapság egy vészkiáltás pótolja ezt, mely azt harsogja: emberi létezésünk, nemzeti fenállásunk parancsolja, hogy védekezzünk a tuberculosis ellen, mert védekezni lehetséges!!

Hogy ezen borzasztó betegség ellen védekezhetünk és manapság már nem tartjuk absolute gyógyíthatatlan bajnak, azt egy kiváló német tudósnak köszönhetjük: Koch Róbertnek, a ki nevét fényes betűkkel irta be az emberiség történetébe, aki pá-