Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-18 / 29. szám
s z a néppárt részéről kétszáz ember se, hanem — igenis — ott voltak Nagykároly város független polgársága közül mintegy ötszázan, a kik lehetetlenné tették, hogy a hamis tanok a nép leikébe gyökeret verhessenek és azt megmételyezzék. A népgyülés lefolyásáról kiküldött tudósítónk a következőket jelenti: Fél kettőkor robogott be a pesti gyorsvonat, mely a keresztény szocziálisták központi kiküldöttjét, Szalánczy Andort hozzánk repi- tette. A pályaudvaron Szabó Albert dr., Gózner Elek dr., Horváth Jenő kegyesrendi áldozár és még néhányan a helybeli néppárt részéről várták. A polgárság részéről is megjelent néhány kiváncsi, azonban rendzavarás nem történt. Rövid üdvözlő szavak után egy fuvó- banda hangjai mellett kocsira ültek a vezérek és a piarista rendház elé hajtattak, hová későbben a „hangászok“ is megérkeztek mintegy 16 csendőr kíséretében. Itt Szabó Albeit dr. mint a gyűlés főrendezője és elnöke kijelentette, hogy Szalánczy ur még nem ebédelt, tehát meg fog a papoknál ebédelni, három órakor pedig eljön a népgyülésre. Vonuljanak tehát a hívek a városháza nagytermébe és várjanak türelmesen. Ez utolsó szavakhoz Szalánczy ur is megjelent, és maga is biztosította a nagyérdemű közönséget legmagasabb megjelenéséről. Az „uj igék“ hirdetője csinos ember magyaros arczéllel, ravasz, nagyon ravasz szemekkel. A bevonuláskor kapott néhány „abczug“ cseppet sem izgatja, látszik rajta, hogy az ilyen csekélységeket alaposan megszokta. Nagy szalmakalap van rajta, szürke ruha, nyakkendőjében kis fehér kereszt van szúrva. Járása ruganyos, kezei barnák, szinte feketék, de nem kérgesek. Ez az ember sohasem lehetett munkás. Pedig azt szeretné elhitetni hallgatóival. A városháza előtt ez alatt különös dolgok történtek. Mintha nem is a 67-es alapon álló néppárt akarna itt gyűlést tartani, egymásután jelennek meg a48-asok, az ipartestület, a Kossuth asztaltársaság, a református társaskör tagjai, majd tömegesen a munkásosztály képviseletében a szervezett épitőmunkások Varga Ferencz és egy budapesti kiküldött: Kenéz József vezetése mellett. Vagy kétszázan lehettek az épitőmunkások, a kikhez még a szabó és czipész munkások is csatlakoztak. Az igy mintegy ötszázra felszaporodott tömeg a Kossuth nóta hangjai mellett bevonult a nagyterembe és helyet foglalt a székeken. A polgárok és a munkásság nyugodtan várták a gyűlés megnyitását, midőn az időközben felvonuló fúvó banda apápaihymnuszt kezdte játszani. „Nem kell a pápai hymnusz, a magyar hymnuszt játszák“ kiáltották többen. A nagy zaj közben érkezett meg Szabó Albert dr. és Horváth Jenő áldozó pap, a kiknek láttára még nőtt az elkeseredés. „Papnak a templomba a helye“. Lehet néha igazsága —: Azonnal ötvenet vágnak Szerencsétlennek talpára. A ki pedig úgy gondolta, Hogy a jog és erkölcsiség Irányítja az életet Politikát, egyetemben : — Menten megkövezték érte. Ha még találkozik olyik A ki vakmerőén mondja : „Nem szép dolog bármi módon Ellenfelet leteperni1“ „Hazugsággal rágalmakkal Ellenféllel viaskodni — Ezt azonnal nyakon csipték S becsukják a bolondházba. A ki valamiképp arra Vetemedett volna, hogy egy Ügyet más szempontból Mint a pártnak szempontjából Lehet szintén megítélni: Ezt a szörnyet fölnégyelték. Ki lapjában olyat közölt, Mi, bár igaz, nem kedvezett A pártügynek, mivelhogy csak Azt lehetett közzé tenni, Mi a pártnak hajtott hasznot: — Ezt a balgát mindjárt másnap Kerékbe törte a pártlap. * * * Aktuális szatíra, mely a mi nemzeti szinü spanyol fallal osztály érdekeket leplező, tulipános időnkre teljesen ráillik, bár német ember irta e szatírát. Dr. Czirbusz Géza. ATMARMEGYEI közlőn „Maga vezette a nemzeti ellenállást ?“ „Szégyelje magát“. „Ezt nem vártuk Szabó Berczitől“. „Becsapott bennünket“ kiálltották minden felől. A nagy zajban bevonultak a csendőrök is, és leparancsoltak mindenkit a szónoki emelvényről, Szabó Albert pedig felszóllitotta a fúvó bandát, hogy a magyar hymnuszt játsza. Az elkeseredés azonban már benne volt a szivekben, mely egyszerre hatalmasan felcsapott, midőn Szalánczy Andor lépett a dobogóra. „Abczug, le vele.“ „Nem kell mümunkás“ „Papok konyháján a helye.“ „Népcsaló“ „gazember“ ilyen épületes szavak röpködtek a levegőben. Szalánczy és Horváth biztonságban érezvén magukat a csendőrség oltalma alatt, gúnyos szavakkal illették a felhevült tömeget, a mely már igazán nem türtőztette magát. A helyzet mind fenyegetőbbé vált Szabó Albert dr.-ra és Horváthra nézve, mikor megjelent Demidor rendőrkapitány, és nyugalomra intette a népet. — Mind nem használt semmit. A zaj nőttőn nőtt, mikor Szabó Albert kijelentette, hogy a teremben lehetetlenné válván a gyűlés megtartása, azt a városháza udvarán fogják megtartani. A közönség erre levonult az udvarra; Szabó, Gózner, Horváth és Szalánczy uraimék pedig a csendőrök — és rendőrökkel jól védett és fedett folyosón maradtak. A zaj egy pillanatra most lecsillapult, a mit Szabó Albert arra használt fel, hogy, a gyűlést megnyissa. Az általános kavarodás és a nemzetközi szocziálisták által támasztott, és a gyűlés megzavarását czélzó lárma arra indítja őt — úgy mond — hogy eltérve eddigi czéljától ne vázolja a politikai helyzetet és a jelenlegi népgyülés czélját, hanem egyenesen átadja a szót a központ kiküldöttjének Szalánczy Andor urnák. Hangos abczug volt a válasz ezekre a szavakra és válogatottnál — válogatottabb becsmérlő kifejezések repültek a magasba, mikor a folyosó egyik ablakában Szalánczy megjelent. „Le a bitanggal.“ Ez az igazi hazaáruló,“ felekezeti gyűlölködést akar csinálni, „pusztuljon innen“ ordították minden oldalról. Más oldalról meg a munkások kiabáltak: „Halljuk Vargát,“ „Halljuk Kenézt.“ Azok az igazi munkások, nem maga. Az általános tumultusban Demidor rendőr- kapitány parancsára a csendőrök kivezettek nehány embert, majd a szuronyok hatalmával mintegy ötven embert szorítottak a másik udvarra, a hol a tűzoltók gyakorlatukat szokták tartani. Szalánczy azonban igy is csak pár pillanatig beszélhetett. Mert hiszen mit ér az, ha csendőrök 50-60 embert eltávolítottak, mikor voltaképen az udvar 3U része néppárt-ellenes független polgárokból állott. Gúnyos elkeseredett közbeszólások zavarták meg a hamis tanok hirdetőjét. A munkásság Vargát akarta hallani. „Halljuk Vargát.“ Ekkor Szabó Albert kijelentette, hogy ha az ő három hivatalos szónokukat meghallgatják, ő azután megadja Vargának a szót. „Nem hiszünk maguknak.“ Ismerjük a taktikájukat: kibeszélik estig a gyűlést, azután berekesztik. Abczug Szabó, abczug Szalánczy. „Éljen a 48. Éljen az általános választói jog“ zúgták minden oldalról, még az oldalfolyosókról is. Horváth áldozár ki volt kelve önmagából. Tajtékzott a dühtől. Piszok zsidók, Gazember zsidók. A „reformátusok is velük tartanak.“ „Éljen a katholicismus.“ Éljen a néppárt. Bitang szocziálisták.“ „Kibújik a lóláb a reverenda alól“ vágta oda neki egy 48-as polgár. Demidor ismét parancsot adott ki. „A ki abczugol, azt ki kell vezetni“ vezényelte. — O is abczugot kapott, mire néhány embert csakugyan kikisértek. Szabó Albert ekkor haditanácsot tartott alvezéreivel. „Megint fel kell vonulnunk a nagyterembe.“ A tanító és jegyző urak vezessék fel embereiket, adta ki ekkor a jelszót. Talán hajtsák, — szólt közbe valaki. Vagy negyven környékbeli sváb fel is vonult a gyülésterembe, ahol bezárták maguk Y után az ajtót. Városunkból Szabón, Gózneren, Horváthon és Rády tanáron kívül alig voltak négyen-öten a helyiségben, melynek ajtóit és a folyosókat szuronyos csendőrök és rendőrök zárták el. Lélek az ajtón se be, se ki. Még tudósítónkat sem bocsátották be. Hogy mi történt bent, nem tudjuk, de nem is vagyunk kiváncsiak. Ismerjük a gyűlölködő elveket, a melyeket ezek az urak hirdetni szoktak. Programijuknak pontjai pedig nagy részt a többi pártokéból vannak összelopkodva. így kívánja a keresztény szoczializmus az általános választói jogot, de — katholi- kus szellemben. Kívánja a fokozatos jövedelmi adót, de — katholikus szellemben. A kisbirtokosokon is segíteni óhajt, de — katholikus szellemben. Szalánczy ur is—-misem természetesebb, — minthogy mindent megígért, a mi csak eszébe jutott és a miről föltehette, hogy csekéíy hallgatósága előtt rokonszenves, mindazonáltal, mint hallottuk — nem tudott nagy hatást elérni. Len az udvaron ez alatt különös dolgok történtek. Egy be nem jelentett nép- gyülést tartott Nagykároly város független polgársága és munkássága. Nem volt azon elnök, nem volt azon jegyző, de volt lelkesedés. Az emberek ujongtak örömükben és a Kossuth nótát énekelték. Első eset volt, hogy a polgárság kezet fogott a munkássággal közös ellenségük leverésére. „Le a reakcziós bandával“. Halljuk a mi emberünket. „Halljuk Vargát“ kiabálták egyre. Varga Ferencz — egyik helybeli nyomda derék rokonszenves gépmestere — fel is” állott a szószékre. A meggyőződés igaz szavaival ecsetelte a munkásság szomorú sorsát, mely ki van szolgáltatva a nagy tőke minden szeszélyeinek. Majd az általános választói jogra tért át és kézzelfoghatólag azt bizonyította, hogy épen a néppárt volt az, mely a jogtalanok kívánságának a legfanatikusabban ellenállott. Szavait azzal fejezte be, hogy a papságnak elég hivatása van a templomban, ne akarjon a nép küzdelmében annak a vezére lenni, mert a nép vezére csak maga a nép lehet. Ezután a közóhajnak engedve Kenéz József egy temperamentumus debreczeni születésű budapesti szervezett épitőmunkás szólalt fel. „En nem vagyok munkás ur, én egyszerű épitőmunkás vagyok, nem jöttem gyorsvonaton, nem ebédeltem a papok konyháján, de nem is bolondítom a népet“ harsogta, érczes hangon. A továbbiakban a gúny maró fegyverével ostorozta azokat a papokat, a kik a helyett, hogy a szeretetet hirdetnék, a néppárti keresztény szoczializmus terjesztésével a gyűlölet mágvát hintik el. Erősen kikelt azok ellen, a kik hazafiaknak tartják magukat akkor, amidőn a legsötétebb középkorba akarják visszavezetni tévtanaikkal a nemzetet. De a nép átlát a szitán es ahhoz a párthoz fog csatlakozni, mely nem szít gyűlöletet, hanem a munka szeretetét, és annak megbecsülését hirdeti. Még hosszasan beszélt volna Kenéz, de megjelent az emeleti folyosón Demidor rendőr- kapitány és szejjeloszlásra szólította fel a tömeget. A nép pedig a mily gyönyörű csendben hallgatta végig szónokait, ép oly csendben és rendben oszlott is széjjel lelkes óvácziókban részesítve azokat és a 48-as eszméket, meg az általános választói jogot éltetve. A néppárti zárt gyűlés csak V2 7 óra tájban ért véget, a mikor is a 40—50 főt számláló „tömeg“ élükön N. Szabó Albert dr.-ral a „Szat- már vármegye“ czimü lap vezérlőbizottsági tagjával és Gózner Elek dr. - ral ugyancsak a S z a tm ár vár megye czimü lap vezérlő-bizottsági tagjával elvonult „dicsőségének színhelyéről“. Az igazság kedvéért megjegyezzük itt, Varjas Endre a Szat m árvármegye czimü lap szerkesztője, bár a népgyülés összehívói között ő is szerepel, nem volt azon látható.
