Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-14 / 19. szám
Nagykároly, 1906. márczius 14. szerda. ±©. SZéoSCLXXXII. évfolyam. FÜGGETLEN POLITIKAI LAP. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. A -Ä ■' T $06 Hl !5 j SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: V a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények •- í..- küldendendők: Nagykárolyban, Jókai-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ARAK : Fgész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-5# Egyes szám ára 20 fillér, msHirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyiljttér* sora .40 Kéziratok nem küldetnek vissza. Hirdetések és előfizetési dijak a kiadóhivatalba (NagykádMJwkSf utcza 2. sz.) küldendők. Lesz még egyszer ünnep a világon! És hullasson bármennyi krokodilus köny- nyet a nemzetiszinü maradiság, mégis örömmel üdvözöljük a holnapi napot : rügyfakasztó tavasz legszebb ünnep napját : márczius tizenötödikét. 58 esztendeje annak, hogy a rendi alapokra felépített Magyarország egyesült az emberi jogok egyik legnagyobbikának a sajtószabadságnak kivívására. Az idestova hat évtizeddel ezelőtt történt nagy eseményekről sok dicsőséget zengett már a megihletett toll, lelkesedést édes, honszerelmes reményt keltve a hazafiak lelkében. Ez a lelkesedés azonban nemcsak a sajtószabadságnak, hanem inkább a legdicsőbb idus ama következményének szólott, hogy benne és általa omlottak le a válaszfalak a rendek között, hogy egygyé lett az ur és szolga, nemes és paraszt, vallás és vailás a nyugati kultúra hajnali csillagának : a gondolatszabadságnak kiküzdésében. 1848-ban nem volt osztály különbség hazánkban. A haza szeretete, a Francziaország- ból átcsapó hullámok, a tespedésből való ébredés, a láng leik ü és igazi vezérek szózata egy táborba szólította a nemzetet, és úgy a vérnélküli kultur forradalomban, mint a véres, de rnég dicsőségesebb szabadságharcz- ban egymás mellett küzd a négy folyam minden rangú és rendű szülötte. A leveretés szomorú napjaiban nem változik a helyzet, s akik egyek voltak a küzdelemben, egyek maradtak az elnyomatás idejében. Vége volt a szabadságnak, békót vertek a gondolat szárnyaira is. A nemzet bilincsekben hevert, s vele együtt a sajtó is, mert igazságaival ismét talpra állíthatta volna a dicsőséges hadjáratban megedződött, a fegyver- letétellel elnémított, de meg nem alázott nemzetet. 19 évnek kellett eltelni, inig király és nemzet megértette egymást. A kibékülés megtörtént, s a nemzet felszabadulásával a sajtóról is lekerültek a békók, melynek első szavai a legnagyobb eseménynek a kiegyezésnek magasztalása voltak. A jogfontosságra helyezkedett nemzet közjogilag a 48-as vívmányok alapjára állott, de társadalmilag a fejlődés érdekében, sem a politika vezérei, sem a parlament, de még a legliberalisabb sajtó sem tettek eleget. A szabadság, egyenlőség és tes- vériség hármas jelszava mint jelszó állandóan ajkunkon lebeg, de tovább fejlesztésére, a Kossuth Lajos akarata szerint való megvalósítására 48 óta alig gondoltak. Szép Magyarországon 37 esztendő óta parlamentá- rizmus van, de a nemzet szabadságáról beszélni egyszerűen hazugság volna. Mert lehet-e szabad olyan nemzet, mely gazdaságilag egy másik országtól van függővé téve. Lehet-e szabad az a nemzet, melyet vezérei, a helyett, hogy a gazdaságot és nyugalmat adó munka mezejére vezetnének, a kétes eredményű, mindenképen pedig a nemzeti elszegényülést előidéző közjogi harczok vagy a forradalom áradatába sodornak. Van-e ott szabadság, hol a politikai hadvezérek nyugodtan tűrték, hogy a hatalom négy évtizeden át akaratunkat elbágyassza, kezünket megkötözze. Van-e ott egyenlőség, hol a nép milliói ki vannak közösítve az alkotmány sánczaiból, ahol nincsen szava az ország intézésében, csak egy előjogokkal felruházott kiváltságos osztálynak, s az államfenntartó nemzetnek : a kitagadottak millióinak ökölbe szorított kezekkel kell türniök mit határoz rólok — nélkülük — az ócska kasztrendszer néhány ezer kiváltságossá. Van-e ott egyenlőség, hol az adó még mindég aránytalanul jobban nehezedik a kis emberre, mint a latifundiumok mágnás-tulajdonosaira, a hol az állásokat a protekció és az „idegen befolyásr érvényesülése“ tölti be a maga uri-he- réivel. És végül lehet-e ott testvériségről beszélni, a hol legnagyobb, legádázabb harczát vivja egymással a munka és a tőke, a foldesur és a fold megmunkálója, a hol a megélhetés kiszívja a milliók csontjaiból a velőt, ereikből a vért, a hol a gazdag apák fiskális fiai, a nép zsírjából élő ifjú bankdirektorok mig egyik Írásukkal a párnát veszik ki a szegény emberek fejei alól, a másikkal csatasorba szólítják a tönkretetteket az alkotmány — a puha-fehére hízott fiskálisok és bankdirektorok talmi alkotmányának — védelmére. Hát lehet-e ott testvériségről beszélni, a hol összetett kezekkel ül a liberalizmus, felette és ellene pedig gúnyosan űzik kisded játékaikat a haladás sötét ellenségei: a reakczió fekete lovagjai; a hol összeölelkeznek a radikálisok a legádázabb maradiakkal, hogy egymást fogcsikorgatva bár, de segítve, megvédjek az ezer czafrangal körülbástyázott, voltaképen pedig csak az ő szekerüket toló osztályaikot- mányt,.. Magyarországon nincsen szabadság, nincsen egyenlőség, nincsen testvériség. Hazugság volt minden szózat, s hazug a betű, mely ezek létezését hirdette. 1848. márczius 15 ike követeden maradt a nemzeti fejlődés-történetében. Akkor össze volt forrva a nemzet, ma széttagolva osztály, vagyon, rang vagy czim és felekezet szerint. A sajtó hatalmas szárnycsattogása elnémult, pártpolitika, egyesek hatalmi önkényeinek szolgálatába állott, s elvesztette irányitó, eszmeadó, zászlóbontó erejét. Tepnap még a hatalom szószólója, ma g mágnásforradalom harsonáját fújja. Demokrata irányelveiben még csak nemrég is, ma a népjogok rnegtagóinak elveivel izgatja a nemzetet. És a sajtó ismét békókba van verve. Nincs lakat a száján, de korlátozva van a hangja, mely a régi dicsőségből táplálkozva elég erővel birt az események megtévesztő kiszinezé- sével- a közvéleményt íelizgatni. Magyarországnak pedig nem végnélkül! és czéltalan küzdelemre, hanem gyümölcshozó verejtékes munkára kell szervezkednie. Mert Magyarországnak nincs ipara, nincs kereskedelme, és megdöbbentően kicsiny a kultúrája. Mindezek nélkül pedig nem lehet szabad, nem lehet a nyugati müveit nemzetekkel egyenlő és mig mindenkinek nincsen ez országban társadalmi eszköze a megélhetéshez, addig nem is lesz testvériség e hazában. Mig ezt a hármas jelszót valóra nem váltjuk, addig nincsen nemzetünkkel szemben más kötelességünk. Ezt akarjuk elérni s addig ne is legyen más akaratunk. Es hulláson bármennyi krokodiluskönnyet a maradiság, mi mégis örömmel üdvözöljük rügyfakadó tavasz legszebb ünnepét: márczius idusát. Ne csüggedjetek hát ti se, gyenge kétkedők, gondolatitok nyomában ne a reményt fagyasztó csüggedés járjon, hanem föl a szivekkel ! A ti vágyaitok hatalmasok voltak, szépek voltak, de koraiak voltak. A független szabad haza eszméje nem délibáb, mely pillanatra is eltűnjék a magyar szeme elől. Imádság az, mely szivünk minden dobbanásával visszatér lelkűnkbe ! De mig az valóra válhatik, addig nagyon sok tenni valónk van. Félre az útból a sötét kárhozatba vezetőkkel, legyünk vezetői saját magunknak: legyen vezetőnk maga a nép. S akkor valóvá lesz világzengető márcziusnak hármas vezéreszméje: a szabadság, egyenlőség, testvériség ! Népek milliói ! Ne csüggedjetek ! Lesz még egyszer ünnep a világon ! — Nagyítás a végletekig. A „Szatmárvár- megye“ valamelyik utóbbi számában hatalmas czikket penderített „Mátészalkai beszámoló“ czimen Szúnyog Mihály volt képviselő érdekében. Miután még szükkeretü vármegyei életünkben sem fontos Szúnyog urnák a beszámolója, nem tartottuk szükségesnek, hogy annak mikénti lefolyásáról tudomást szerezzünk. Most aztán értesít bennünket egyik olvasónk, hogy a „Szatmárvármegye“ czimü ellenzéki tulordi- tóban a valóságnak 99°/o-a erejéig elferdítve volt a Szúnyog beszámolója megirva. Az igazság az, hogy a lakosság teljesen közömbösen vette a piros szinü és lepedő nagyságú plakátoknak beszámolóra hivó szózatát, a melynek meghallgatására alig 25—30 választó sereglett egybe a zárt helyiségben. A többi diszes hallgatóság a szokásos vasárnapi csőcselékből, cselédlányokból és gyerekekből állott. Ez utóbbiak most nagyon haragusznak a volt képviselőre, mert nekik eljövetelükért egy a követ ur arczképét tartalmazó nemzetiszinü melltü volt Ígérve, de még ezt sem osztották ki közöttük. Igaz ugyan, hogy Vadász Gusztáv róm. kath. plébános felajánlotta Szúnyog urnák az újabb képviselő-jeiöltséget, de — csak a saját személyében, mert a mátészalkai választókerület vezető férfiainak eszük ágában sincs rnég egyszer Szúnyog urat jelölni. Úgy tudjuk különben, hogy Szúnyog maga sem óhajtja magát a biztos bukásnak kitenni és nem is fog fellépni Mátészalkán. — „Nemzeti biztosítékok.“ Derék díszpolgárunk Apponyi Albert tegnapelőtt beszámolt jászberényi választóinak. Apponyi is, mint a vezérbizottság többi tagja, egy óvatos nyilatkozatot tett az általános választó jogról. Valamiféle reformot ő is akar, de hogy milyen legyen ez a reform, ezt nem tudjuk kihámozni a gróf ur beszédéből. Nemzeti biztosítékokkal ellátott választó jogról beszélt. Hogy mit ért nemzeti biztosítékok alatt, erről óvatosan hallgatott. S mi már most megjövendöljük, hogy Apponyi annak idejeben, ha a választó jog reformjának kérdése tárgyalásra kerül, -a nemzeti biztosítékot használja majd ama hatsó ajtónak, melyen át az általános választójog elől megszökik. Mert roppant tágas ajtó az az úgynevezett nemzeti biziositék. Kifér rajta minden, amit az általános választójog fogalma felölel. Ha tetszik, azt lehet majd mondani, hogy a nemzeti biztosíték követeli, hogy csak azok kapjanak választójogot, akik hivatalosan bizonyítják, hogy imádják Apponyit, vagy hogy életük minden napján háromszor elénekeltek egy hazafias nótát. Szóval a nemzeti biztosíték egy
