Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-11 / 18. szám
Nagykároly, 1906. márczius 11. vasárnap. IS. szám. f JJ 25 ii XXXII. évfolyam. .V tf' FÜGGETLEN POLITIKAI LAP. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ^ , & tp ’ 1!»1, Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 filljfK* Kéziratok nem küldetnek vissza. Hirdetések és elöQzetési dijak a kiadóhivatalba (Nagykároly, JókaNutcza 2. sz.J küldendők. SZERKESZTOSEG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendendők: Nagykárolyban, Jókai-utcza 2. ss. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-síi Egyes szám ára 20 fillér. #=„ ft Kiáltvány a magyar néphez! Az ezeréves magyar alkotmányt kardcsapás nélkül verhette szét a hatalom. Kardcsapás nélkül kobozhatta el az egyesülési, gyülekezési és sajtószabadságot. Kardcsapás nélkül szerelheti le a kurucz vármegyéket. Állami életünk alkotmányos működése megakadt. Föloszlatták a képviselőházat, mely a modern eszmeáramlatok elől egy rég letűnt világnézlet dohos légkörébe menekült. Aggály nélkül feloszlathatták, mert a koalicziós pártok parlamenti többségük daczára nem képviseltek semmi erőt sem fölfelé, sem lefelé; föloszlathatták, mert a parlamenti többség a népmilliókkal való közösséget megsza-' kitotta és elvesztette érzékét az élet eleven szükségletei iránt. Amit mi előre láttunk mindig, amit mi hirdettünk mindig, az bekövetkezett. Bekövetkezett, mert e társadalom törvényei ellen lehet büntetlenül cselekedni. A koalicziós pártok nem tudták belátni a nemzeti vívmányokért folytatott harczban a maguk gyöngeségét A durva tények sem tudták belevinni a fiskális koponyákba azt a felismerést, hogy a politikai eletbenjogczimek, nem úgynevezett alkotmány biztositó paragrafusok, nem a holt betű a szervetlen papiroson, hanem az eleven társadalom testében kialakult és élő erőtényezők döntenek. így a prókátorok, demagógok, agarászpolitikusok parlamentje forradalmi helyzetbe kergette az országot és forradalmi ellentétet létesített a nemzet és királya között, a mely mögött azonban nem állott a kellő erő, — az uj jogokért. küzdő népmillióknak legyőzhetlen anyagi és erkölcsi ereje. Ellenkezőleg, a parlamentnek csúfolt urikaszinó mérhetetlen nyegleségével és tudatlanságával egyszerre izent háborút a trónnak és népnek egyaránt. Az egész nemzeti harcz igy csak egyetlen szomorú eredményt hozott létre. Megmutatta ellenségeinknek a napnál is világosabban, hogy milyen irtózatosan gyönge ma ez az ország, milyen koldus, védtelen és kimerült — hála érte egy szűkkeblű önző törvényhozás félévszázados működésének ! A nép, a nagy magyar nép pedig, mely munkájával és vérével rartotta fenn ezer éven át ezt az országot, hideg közönnyel nézi a koaliczió és a korona harczát, az ezeréves magyar alkotmány halálhörgését. Hisz ez az ezeréves magyar alkotmány, mely a nép kezében ellenállhatlan fegyverré lehetne, mindaddig, mig azt kizárólag egy kis csoport kezelte a saját hasznára, a népmilliókra közömbös volt vagy épen terhes, kinos, gyötrelmes rabláncz. Mit bánja a nép az abszolutizmus eljövetelét? Mit bánja azt, hogy a parlamentbe képviselt érdekkörök abszolutizmusát a hatalom abszolutizmusa váltotta fel ? Talán még azt is hiszi, hogy ez az uj abszolutizmus valamivel jobba réginél, mert nemcsak őt nyomja, hanem az urakat is. Hisz emlékezzünk csak vissza. Az úri parlament jóvoltából az abszolutizmus nem a mai nap találmánya. Jóval előbb, hogy királyi biztosokat küldtek az úri vármegyékre, ugvan- csak királyi biztosokkal fojtották vérbe az Alföld munkásnépének szabadság-törekvéseit ; jóval előbb, hogy a koalicziós lapokat üldözték, a szoczialista sajtónak úgyszólván minden életnyilvánulását lehetetlenné tették ; jóval előbb, hogy politikai pereket indíttattak a nemzet vezerei ellen, a bíróságok kormányutasitásra kegyelem nélkül csukhatták el még a szoczialista költőket is. Ugyanez volt a gyülekezési és egyesülési jog sorsa is. Az abszolutizmus ellen tehát erkölcsi joggal csak mi szólalhatunk fel, mi, kik az abszolutizmus minden formáját, bárki ellen is, megvetjük, mint a kultúra szégyenét és veszedelmét. De még ez az ijesztő közöny és gyűlölet sem tudta felvilágosítani a junker-koponyákat. A koalíciós pártok által kiadott manifesztum, mint valami kimustrált cintorna folyton ugyanazon a hengeren jár; c: ak úgy hemzseg benne az alkotmányos jog, a felségjog, a jogbiztosi- ték hangoztatása. De népjogról, népjólétről, népkult uráról, népszükségletekről nem esik szó benne. Itt fel kell hagyni minden reménynyel. Ezek az urak a saját tapasztalataikból sem okulnak. De vájjon van-e remény arra, hogy az eddigi kudarcz diadalra fog változni, ha a megkezdett utón tovább haladva folytatjuk a nemzeti ellenállás hazárdjátékát? A hős „nemzeti ellenállás“ néhány szerencsétlen vármegyei hivatalnok exisíencziájá- nak feldulására kuporodik össze, akiknek a dölvfös hübérurak oda kiáltják : Hát csak vérezzetek el! ez a ti hazafias kötelességetek ! És ezek a szegény emberek engedelmesen szót fogadnak s nincs annyi bátorságuk sem, hogy latifundiumos uraiktól megkérdezzék : Miért kell eppen nekünk elpusztulnunk, dicső kegyelmes urak ! Rengeteg birtokaitoknak egy ötvenedrészét sem kellene feláldoznotok és egy hatalmas ellenállási alapot teremthetnétek az összes vármegyéknek. De kimerne igy beszelni ezekkel a kis királyokkal, kik munka nélkül milliónyi jövedelmeket harácsolnak össze mialatt népünk pusztul, éhezik vagy kivándorol ! Mi ma a helyzet ? Az egész magyar politikai élet felfordult, a frázisok uralma kegyetlenül megbosszulta magát. Tanujelei annak egy napról-napra mindinkább erejét vesztő ország, egy éhező, közömbös vagy legfeljebb az úri politika hunczutságát megvető nép, egy. csomó párt, mely elveszített minden kontaktust az elet szükségleteivel és egy mind jobban közeledő fegyveres erőn alapuló abszolutizmus. Ez a mai magyar politika. E kétségbeejtő helyzetben erőt, reménységet és bizodalmát a történelmi fejlődés vastörvényeiből meríthetünk csupán, melyek erősebbek, mint minden törvény, minden formula, paktálás vagy abszolutizmus. Ezek a törvények pedig azt mondják, hogy ma a huszadik század elején és Európa közepén a tartós abszolutizmus ép oly lehetetlenség, mint egy, a nép millióit kizáró, szellemileg és erkölcsileg silány osztályuralom maradandó kalandorpolitikája. A gazdasági, szellemi és erkölcsi erők fejlődése vissza fogja terelni a magyar politikát minden politikai erő örök forrására : az államot és nemzetet fenntartó dolgos népmilliókra, a népre, mely urai békóját lerázva, a saját boldogsága fegyvereit kivívja és az egész ország, az egész nemzet, az egész állam biztos előrehaladását teremti meg jólét, a kultúra, a szabadság utján. Ma már csak a Kossuth Lajosok jobbágy felszabadító politikája kövétkezhetik, — melynek ma általános, titkos, egyenlő választójog a neve. Az általános, titkos, egyenlő választójogon alapuló népparlament a mai abszolutizmusnak fog véget vetni és a becsületes munka szo- cziális politikájával létre hozza majd azokat az erőforrásokat is, melyek már a közel jövőben lehetetlenné tesznek minden abszolutisztikus hajlandóságot. Ezek egybeforrasztják az egész magyar népet, megteremtik a magyar demok- ráczia alapján azt a független, boldog és erős Magyarországot, melyet a magyar olygarchia nem is tudott, nem is akart kiküzdeni. A kinek van szeme, hogy lásson, van füle, hogy halljon és a kinek nincsenek érdekei a nemzet felett, lehetetlen, hogy meg ne értse: Ma Magyarországon csak egyetlen egy becsületes és maradandó kibontakozás van : Az, mely az általános titkos választójog törvénybe igtatásával egyszerre két abszolutizmusnak fogja a nyakát szegni: az egyre jobban közeledő katonai abszolutizmusnak és az agrár-feudeális abszolutizmusnak. — A díszoklevelek átadása. Csütörtökön délelőtt nagykárolyi világ volt a Pannóniában. Úgy kell ezt érteni, hogy soha annyi snapsz nem fogyott el még egy délelőtt a jó forgalmú kávéházban, mint csütörtökön. Nem csoda, mert a mióta Magyarország létezik — nem tud a magyar másképpen várni, mint jófele papramorgó mellett. Már pedig derék helybeli magyarjaink ugyancsak vártak csütörtökön délelőtt valakit. Égy urat. Egy nagy urat. Egy még nagyobb urat. A szeretett exképviselőjü- ket. Az úgynevezett „nemes grófot.“ Károlyi Istvánt. A ki azonban mégsem jött el hűséges választói körébe. Pedig megint csak úgy kell mondanunk, hogy a mióta Magyarország létezik: a választókat minden politikai jártukban- keltükben a képviselőjük szokta vezetni. Vagy hogy már nem képviselőjük nekik Károlyi István ? Nohát ne is legyen soha többé! Ä küldöttség különben igy is eltalált a Kossuth Fe- rencz lakására, a hol már Apponyi is várakoHuszthy Zoltán fényképésznek Kossuth-utcza 5-ik szánni saját házánál kizárólag e czélra épitett gyönyörű szép műterme öltözőszobával s az álandóan nyitott remekszép képcsarnokkal, teljesen elkészült s úgy a helyi, mint a vidéki n. é. közönség rendelkezésére áll.
