Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-11-11 / 60. szám

POLITIKAI ÉS TAPSA HALMI LAP.

MEGJELENIK MINDEN VASARNAP.

SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL:

hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendendők:

N agykárolyban, Jókai-utcza 2. sz.

Utóhangok.

Nagykároly, 1906. november 10.

(*) A kik a mi halhatatlan, dicső emlékű fejedelmeink, II. Rákóczy Ferencz és Thököly Imre temetésén s a vármegyei és városi ban dériumnak soraiban részt vettek, igazi lelki örömmel láthatták azt, hogy a horvát képviselők tizenkét tagú küldöttségén kívül szerbek, szászok és románok is voltak a gyönyörű menetben; magában a nagyszebeniek küldöttségében is voltak szász polgártársaink közül; s Balla Aladár újvidéki főispán, az igazi függetlenségi párti délvidéki vezérférfiu szerb gör. keleti főespereseket s szerb polgárokat hozott magával Újvidék képviseletében. Mindjárt utána haladt Kállay Ubul, csikvármegye főispánja a derék fehér „harisnyás“ csíki székelyekkel. Mily szép jelenet! A szerbek és székelyek egymás mellett kisérvén Rákóczi, Thököly és Zrínyi Ilonának a hazai földre visszatért koporsóit.

E jelenetet ne hagyjuk emlitetíenül s gondolkodjunk kissé fölötte. Egészében bizonyos, dolog, hogy a nemzetiségeket, főleg a románokat és szerbeket nem nehéz dolog a függetlenségi eszméknek megnyerni.

Ha pontosan össze számláljuk, hogy hány román választó szavazott függetlenségi jelöltre, nem fogjuk indokoltnak találni némely lapnak és politikusnak azt az eljárását, hogy folytonosan ütve, vadítva a románokat, mindenáron még nagyobb ellenségeinkké akarják őket tenni. Való igaz, hogy nagyon sok helyen ég a magyar gyűlölet lángja; nagyon sok helyen azonban a közigazgatási közegek helytelen eljárása, némely helyen lokális és bár nehezen, de végre mégis csak legyőzhető okok idézik elő azt a körülményt, hogy a nemzetiségek, s főleg az oly sokszor inkriminált románok magyar ellenes tendentiákat hangoztatnak.

Ahol kell, lépjen fel az államhatalom az ő sújtó erejével; de igazságosnak kell lennie s nem kell például egyenlő esetben máskép bánni a szászokkal és máskép a románokkal. Meg

T Á R C Z A.

Aki másnak vermet ás.

Egész világ kaczag manap,

Önön kaczag, Dr. Plósz,

Hogy izlik a Mentelmiben Önkegyednek főzött szósz?

Látja kérem, addig irta A kriminális jogot,

Mig végre a saját műve Önmagán is kifogott.

Mondtam én a szigorlaton :

„Túlságos — nagy az anyag“ —

De ön erre büszkén felelt:

„Nem sok az, de ön hanyag“.

Bűnügyből én megbuktam, de Vigasztalom magamat,

Ön. ki engem megbuktatott.

Ón is bukott, -- s nagyobbat.

Bizony kérem, — e földi lét Sokszor igen figurás,

Nagyon gyakran igy járja meg,

Aki másnak vermet ás.

No de sebaj, ha bezárják,

Leszek majd én profosz,

S taníthat a pótvizsgára Au revoir dr. Plósz.

Búr.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona.

Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-5^ Egyes szám ára 20 fillér, i

aztán nem kell a priori valakire ráfogni, hogy hazaáruló. Hivatkozunk itt is Balla Aladár főispánra, az illustris férfiúra, ki az alkotmányvédők közt a legelsők sorában állva, vagyonát is koczkára tette, meggyőződését soha meg nem tagadva; hivatkozunk az ő elvtársaira, a kik csak még pár év előtt magyarellenes szer- beket lojális, koncilians eljárásukkal annyira megnyerték, hogy például most a „Zasztava“ igy ir:

Igaz ugyan, hogy a szerbek Rákóczi idejében ellene harczoltak, de ezt most csak sajnálni lehet, mert egy országnak a népei egymásra vannak utalva. Most örömmel üdvözöljük Rákóczi hamvainak hazahozatalát ; adná az Isten, hogy a szerbek és magyarok között testvéri kötelék létesüljön a közös haza javára. Magyarország összes népeinek törekedniök kellene, hogy Rákóczi eszméje, a szabad Magyarország, minél , előbb megvalósuljon.

Ennél okosabb, helyesebb czikket nemzeti ségi lapban még nem olvastunk. S csak azt szeretnők, hogy az erdélyi német lapok is igy imának. Mert tény az, hogy az erdélyrészi németajkú elem vezetői még nagyon is fáznak a negyvennyolczas eszmétől. Most újabb időben nem igen bántják, de a %1 lehet elhallgatnak mipden olyan mozzanaté* % mely a függetlenségi eszme terjesztésére alkalmas. Azonban polgáraik közül nagyon sokan hajlandók volnának a függetlenségi lobogót követni; s ha elkövetkezik az idő, hogy a negyvennyolczas eszme az egész vonalon győzni fog, bizonyára ők is ott lesznek a jó ügy harczosainak soraiban.

Azt hisszük nem sokára elkövetkezik az az idő, a mikor lehetséges lesz majd, hogy a függetlenségi vezérek e fontos kérdéssel is foglalkozzanak. Előbb azonban meg kell szüntetniük a főleg Erdélyben, de itt a közel szomszédságban is még mindig grasszáló darabontvilágot.

Az erdélyi részekben s tőlünk keletre is igen sok hivatalfőnök, iskola-igazgató stb. még

Az inasom.

(Egy orvostanár emlékirataiból.)

Irta: Fehér Jenő.

A „Szatmármegyei Közlöny“ eredeti tárczája.

Mintegy tiz évvel ezelőtt történt, — ha könyveimben utánna néznék, a napot is pontosan meg tudnám mondani — életemnek egyik legizgalmasabb esete. Nevem akkor már meglehetősen ismert volt, sőt — szerénytelenség nélkül mondhatom - harminczöt éves koromnak. Az operáló kést a legnagyobb biztonsággal kezeltem, s higgadtságom, hidegvérem a legkritikusabb pillanatokban sem hagyott el.

Egy ködös őszi napon táviratilag hívtak az öreg Csorbay báróhoz. A sürgönyben ez állott: haladéktalanul. Tüstént összecsomagoltam a műszereimet. Ha engem hívnak, — gondoltam — szükségem lesz rájuk. Azután kihajtottam a vasúthoz. Tudnivaló ugyanis, hogy az öreg báró körülbelül három órányira lakott a várostól, egy elhagyatott, mohos, vén kastélyban, a honnét egész éven át alig mozdult ki. Beszélték, hogy fiatalabb korában vidám életet élt, de mióta a feleségét és egyetlen fiát eltemette, teljesen elvonult a világtól, s bár dúsgazdagnak tudta mindenki, valósággal remete életet élt.

Alighogy elhelyezkedtem a vonat egyik fülkéjében, megeredt az eső. Hosszú vonalakban Hullott alá az ólomszürke felhőgomolyból és csöppekre válva foly- dogált végig a kupé ablakain. Kelletlenül gondoltam arra, hogy ebben a komor, zord időben a kastélyig még mintegy háromnegyedórai utat kocsin kell megtennem. Mire azonban a vonat berobogott az állomásra elállt az eső. Nyomát hatalmas pocsolyák jelezték. A falevelekről koppanva hullottak alá az esőcseppek.

Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér.

Kéziratok nem küldetnek vissza.

Hiruetések és előfizetési dijak a kiadóhivatalba (Nagykároly, Jókai-utcia 2. sz.) küldendők.

mindig darabont érzelmeket táplál; igy például megtörtént, hogy valaki egy iskolában indítványozta, hogy tartsanak Rákóczi-ünnepélyt. Ak- ko^.iTfig^neni lévén köztudomású az Apport yTHxndelete, az igazgató azt mondta, hogy nem lehet, mert tanítani kell, első a tanítás s csak azután jön az ünneplés, igy is sok az iskolakerülés stb. Ugyancsak a napokban történt, hogy egy helyen a függetlenségi párt ünnepélyt rendezve, nem nyert engedélyt arra nézve, hogy a tanulók testületileg vonuljanak fel, mert — úgymond a válasz — nemzetiségi vidéken ez rósz vért szül. Ezek bár jelentéktelen dolgoknak látszanak, a végeredményben igen fontosak s lerontják az államalkotó Magyarország tekintélyét.

Sok még a teendő, de hisszük, hogy a nemzeti kormány s főleg a közoktatásügy illusztris vezére mindent meg tesz majd e nevezetes kérdés megoldására.

Magyarország független s teljesen szabad csak népeinek akaratából lehet s lesz; s e népeknek egyesülniük kell a szent, nagy eszme kivivására.

Ottó főherezeg.

(1865-1906.;

Fekete fátyol borult a Habsburg színekre. Uj állomása volt a tragikus árnyéknak, amely az uralkodó házat hosszú időn át követi, gazdag megdöbbentő képekkel illusztrált krónikája van ennek a tragikumnak. A legújabb áldozata egy élete derekán elhunyt királyi herczeg, a kir. családnak egyik legrokonszenvesebb tagja.

Őszinte, parancstól független és szolgai görnye- déstől ment tisztelet veszi körül a királyt s e tisztelet melegéből rész jut a hozzá legközelebb állókra, a fő- herczegekre, Ő felsége rokonaira. S mégis hazugság lenne azt mondani, hogy a foherczegek iránt a magyarok szivében különös rokonszenv erősödött volna meg. József főherczeg családját kivéve, a melynek tagjai a magyar nemzetnek szinte vér szerint való fiaivá lettek, alig van a királyi családnak tagja, a kiben nem idegent, az osztrák főurakkal egyformákat láttunk volna. A szinpathia e végtelen szegénységét maguk a foherczegek okozták, akik egész lelkűkkel és rajongásukkal

Az állomásnál már várt reám a báró fogata.

— No, mi a baj, János ? — kérdeztem a kocsist.

— Rosszul vagyunk, nagyságos ur I — mondá, miközben leszedte a lovakról a pokróczot s az ülésre rakta.

— Hát mi a baj ?

— Délben ott volt a falusi doktor. Azt hívtam el hirtelenében, mert a méltóságos ur nagyon jajgatott. Rázta a fejét a doktor ur. Azt mondta, hogy valami incifincális történt.

— Hol, János ?

— A lábán, — szólt hátra a kocsis, miközben a lovak közé csörditett az ostorával.

A ruganyos kocsi nyilsebesen száguldott végig az utón. Olykor megzökkent egy-egy vizmosta árokban. a fekete sár magasra frecscsent, a lovak csatako- sak voltak, de azért repültek, mintha érezték volna, hogy gazdájuk életéről van szó.

A szürke párázatból már kirajzolódtak a kastély apró tornyai, amikor befordultunk az erdőbe.

Hátradőltem a kocsi fekete bársonynyal bevont támlájára és merengve néztem szét. Az utón tört gályák hevertek szanaszét, a sárga levelek egész kis dombokat alkottak. Beljebb a vihar derékon tört ketté egy karcsú tölgyet; lombkoronája a földet érte. Itt-ott panaszosan csipogott egy-egy veréb. Talán a fiókáit kereste . . .

Az egyik fordulónál hirtelen nagyot zökkent a kocsi, s nyomban utána recsegés hallatszott.

Thüh, az áldóját!, — káromkodta el magát a János és visszarántotta a lovakat. Aztán egy ugrással a földön termett,, hogy a recsegés okát kikutassa. Nem kellett soká keresgélnie. Az elülső kerekek egyike kettétört. A friss törés fehéren, reménytelenül villogott ki a kocsi alól.