Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-19 / 48. szám
Nagykároly, 1906. augusztus 19. 4=S. szám. ‘/i.’1 Yjj,; ■> . XXXII. évfolyam. POLITIKAI ES TÁRSADALMI LAP.------ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. == SZE RKESZTOSEG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendendők: Nagykárolyban, Jókai-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona. -5# Egyes szám ára 20 fillér. *=Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza. Hirdetések és előfizetési dijak a kiadóhivatalba (Nagykároly, Jókai-utcza 2. sz.) küldendők. Szent István napja. Első, szent királyunk emlékezetét ünnepeljük holnap, István király napján. Törvénybe iktatott nemzeti ünnepünk ez a nap, a melyen egy szivvel és egy érzéssel szent királyunk emlékét megillető méltó kegyelettel ünnepel széles ez országban minden magyar. E hazában mindannyiunké ez ünnep, kik egyforma szeretettel, hazafisággal és hűséggel élünk a magyar föld iránt. S ez ország népe áhitatos kegyelettel gondol a dicsőséges Szent Jobbra és áldja a kezet, mely ezer éves hazánkat vésszel és viharral daczoló erős állommá konszolidálta és nemzeti létünk alapját megvetette. Első királyunk emlékezetét hálás nemzete e nagy napon kettős okon ünnepli. Árpád fiait, kik addig hűvös kútfők mellett, csergedező patakok mentén, bálvány köveken fehér paripát áldoztak a hadak urának, ő terelte a kereszténység aklába, beiktatván ezzel a magyar nemzetet a nyugati keresztény népek közösségébe és a laza törzsszervezet, a melyben a fejedelem személye csak első volt az egyenlők között (primis inter parés), ő alakította át alkotmányos királysággá. Kilencz évszáznál több idő telt el azóta, hogy első királyunk rálépett az apostolkodás és a monarkia alkotás rögös és fáradalmas útjára. Nem könnyű munkára vállalkozott és munkája nem is ment simán. A magyarnak vérbeli természete, hogy szívósan, csökönyösen ragaszkodjék mindenhez, a mit már megszokott, a mi át ment a vérébe, legyen az jó, vagy rossz. A szent király reformjai ebbe a nemzeti csökönyösségbe ütköztek s a szent királynak megkellett törnie ezt a csökönyösséget, hogy fáradsága megteremje a maga gyümölcseit. Munkáján azonban áldás volt; az elhintett mag, bár nehezen csírázott, a csírázás után gyorsan hajtott gyökérbe. Kilencz,— időnként páratlanul válságos és viharos évszáz próbáját állottá meg Szent István alkotása. A magyar a mint megértette, megszokta a kereszténységet, példás kereszténnyé lett s a mint megszokta, hogy koronás királyának engedelmeskedjék, átalakult Európa legdinasztikusabb nemzetévé. Szent István király öröksége, a mit nemzetének örök, tőle elragadhatatlan birtokul hagyott, a kereszténység s a királyság ma is palládiuma a magyar fajnak és a magyar földnek. Szinte elképzelhetetlenül erős benyomást kellett lennie nemzete fantáziájára, hogy hagyományával együtt emlékezetét is olyan elevenen, olyan üdén őrizte meg a magyar évszázadokon s hogy emlékezetébe a mind nagyobb-nagyobb távolság arányában mind elevenebbé és üdébbé válik. Szent István király érdeme nem csupA az es annyi, hogy nemzetét átvezette a kereszténységbe, hogy nemzetének monarkikus államformát adott, hanem az is, hogy a kereszténységet s a királyságot tette fönmaradásunk legbiztosabb talp kövévé. Minden magyar király homlokát Szent István koronája érinti. Kilenczszáz esztendő óta ez adja neki a jogot, hogy Magyarország és a magyar nemzet felett törvényesen ural- kodhassék. Csak félesztendeig ülhet a trónon, mielőtt homlokát felkenik s Isten szentoltára előtt a koronát fejére illesztik és ő az alkotmányra megesküszik. Enélkül törvényt nem szentesíthet s királyi jogokat nem gyakorolhat. Milyen nagy hatalom van Szent István koronájában ! Nemzeti ereklye nincs ennél becsesebb ! Nincs korona a világon ennél régibb, szebb és erősebb! Nem puszta fejdisz, nem csak a királyság jelképe, hanem a magyar szent koronában benne foglaltatik az egész állam és az egész nemzet, a királynak és a népnek minden öröklött és szerződéses joga. Magyarország teljes szuverenitása. Ezért nincs korona, mely iránt nagyobb tisztelettel viseltetnék nép a föld kerekségén, mint Szent István koronája. Ezért oly monarkikus a magyarnemzet, hogy király hűségében nincs párja. A mely királyok felismerték Szent István koronájának varázserejét, nyugodtan és boldogan uralkodtak életük utolsó napjáig. Szent István király koronája körül csoportosul osztatlanul a magyar nemzeti érzés. Nem csak alkotmányunk rendelkezéséből szent és sérthetetlen a király fölként személye, de még inkább tántoríthatatlan és törhetetlen a dinasztikus érzésünkből. Erről ünnepibb, rá mindenképen alkalmasabb pillanatban, mint első szent királyunk ünnepén, nem tehetnénk vallomást. r r A R C Z A. Fel a hegynek. Irta : Pakots József. A Damokiet-orom felé törekedett a társaság. Az asszonyok világos ruhái rikitóan váltak ki a sürü fenyves sötét keretéből és Tarpatakyné, aki nagy kövérsége miatt leghátul kullogott, vörös ruhájában olyannak látszott felülről, mint egy széles pipacs virág. Zajos, vidám volt a társaság hangulata. Az erős, üde, fenyves levegő szinte mámorossá tette a társaságot. A fürdőorvos mesés dolgokat tudott mesélni azokról a látnivalókról, a melyek a Damoklet ormán tárulnak az emberi szem elé. Kérem, kérem, — erősködött egyre, amikor a társaság föl-föl mosolygott buzgalmán — majd meglátják. Higyje el — fordult egy úrhoz, aki leginkább mosolygott rajta — még a reumáját is el fogja felejteni ön nagy meglepetésében. A megszólított úriember zavartalan köhögött, a társaság pedig hangos kaczajra fakadt. Brávó, doktor ur, bravó! ön szellemes ember. Hjah, hjah, kérem az úgy van. A Damoklet felséges hely. Három országba lehet ellátni róla. Mindjárt a lábánál van Románia, egy-két ugrás. Távolabb Szerbia, három ugrás, alatta Bulgária.... Négy ugrás, vágott közbe a reumás ur, maliciózusan. Jó, jó, legyintett az orvos a kezével. Nem lehetett semmikép kihozni sodrából. Nézzék csak! — szólt hirtelen a társasághoz. Forduljanak csak meg kérem. Látják a fürdőt? A társaság meglepetten bámult a völgybe. Lent a fenyvesek között parányi foltokként villogtak elő a fürdőhotelek vörös tetői, alább a Cserna kristály tiszta vize kanyargóit el, mint egy ezüst fonál. Na mit szólnak hozzá? Pedig még messze vagyunk az oromtól! A társaság itt megpihent. Egy fiatal, tizennyolcz éves pejhedző állu gyerek egyik mellék ösvényen elszaladt és nemsokára egy nagy csomó vadvirággal tért vissza. Lihegett a fáradságtól és vérvörös arczczal nyújtotta át a virágokat egy magas, szőke, kékszemü gyermeklánynak. Az orvos észrevette : Ej, ej, önnek sem kellene annyit szaladgálni, fiatal uracskám ! — mondta maliciózusan — mert kifogy a szuszból.- A társaság újra nevetett s a két gyermek zavartan vörös arczczal állott egymás mellett. Menjünk, indítványozta valaki. Nem, nem megyünk, — mondta az orvos — várjuk be Tarpatakyné őnagyságát. Tarpatakyné lassan vánszorgott. Nagyokat lélegzett, alig czipelte a kilenczven kilóját. A társaság békétlenkedett. így aztán sohasem leszünk fönn. Dehogy is nem, szólt az orvos — hisz Tarpatakyné őnagysága úgy sem jön tovább velünk. Nemde, nagyságos asszonyom ? Tarpatakyné kétségbeesetten nézte a még megteendő utat. Szinte szédült, amint elgondolta, hogy ezt még meg kellene másznia és lemondóan susogta: Nem, én itt maradok. Persze, persze, — szólt az orvos — hisz innen is egész szép kilátás esik. És nagyságos asszonynak a további ut ma már nem is volna jó. De ne hagyjanak egészen magamra könyörgött Tarpatakyné. Na igen, igen — köhécselt zavartan a doktor. — Hat persze. Lám, a fiatal ur meg is tehetné, hogy itt marad őnagysága mellett, fordult a szőke, kékszemü leány udvarlójához. Úgy is annyit szaladgált már, hogy ki van most egészen faradva. A társaság helyeslőén rontott közbe : Igen, igen, vele marad. Vig mulatást! Es kaczagva, vigan törtettek fölfelé. A kis szőke lány szemébe köny gyűlt, amikor látta, hogy gavalérja visszamarad. A zsebkendőjét a szájához szorítva követte a társaságot. Tarpatakyné leült egy mohás sziklakőre. Lassan szuszogott és a homlokát törülte. A fiú keservesen bámult maga elé. A düh fojtogatta torkát, amiért itt kellett maradni és gyűlölettel nézte az asszonyt. Gondolkozott azon, hogy miképen állhatna bosszút. Jaj de utálatos, — gondolta magában — alig szuszog. Vájjon mit is csinálhatna neki olyat, hogy el- küldené magától? Hátha szemtelen lenne? Megkísérli. Odaült az asszony mellé. Tarpatakyné már kifújta magát. így mikor nyugodtnak látszott nem is volt csúnya asszony. Egy kicsit kövér volt, de telt karjai és formás vállai ingerlőén váltak ki a piros ruha- derékből. Özvegy asszony volt különben. Az urát már valami három éve, hogy elsiratta. A fekete ruhát egyenesen pirossal váltotta fel. A fiú odaült melléje. A vásott gyermek romlottságával nézte az asszony karjait s kivillanó vállát s szárazon mondta : Maga elég szép asszony ! Tarpatakyné meglepetten nézett a fiúra. Csodálkozva látta kihívó, daczos tekintetét, amint a ruha fodrai között kutat rendületlenül. Oly furcsa volt a kipirult arczu gyerek az elszánt tekintetével s a vonagló ajkaival, hogy elkaczagta magát. No igen, nekem tetszik. Köszönöm. De én megcsókolom. Az asszony elképedt. Tréfás mozdulattal állott föl. _____Maga kedves gyerek — mondta mosolyogva. Hu szthy Zoltán fényképésznek Kossutli-utcza 5-ik számú saját házánál PMT kizárólag e czélra épitett gyönyörű szép műterme nyitott remekszép képcsarnokkal, teljesen elkészült s úgy a helyi, mint a vidéki n. é. közönség rendelkezésére áll. s az