Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-08-19 / 48. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY A honvédség lejáratása felé. A magyar közönség és ennek „közvéleménye“, a magyar sajtó semmi figyelmet sem fordít arra a kitartó hadjáratra, amelyet Ausztriában a honvédség lejáratása végett rendszeresen folytatnak és mely végczéljául még a honvéd névnek is eltörlését tűzte ki. Katonabarátok sohasem voltunk, sőt nyíltan ki­mondjuk : gyűlöltük mindig a militarizmust. A militariz- must, mely nálunk még egy idegen népnek sok száza­dos elnyomó törekvéseit is jelképezi és tényleg végre is hajtja. Nemzeti törekvéseink, hazánk védelme azonban mindnyájunktól megköveteli azt, hogy „elvei föntartá- sával“ — ezzel a jelenleg divattá lett móddal még a névleg közös, tényleg osztrák hadseregben is egy-egy arkimedesi pontot igyekezzék elfoglalni, hogy onnan segítse ezt az intézményt feke-sárga sarkaiból kimoz­dítani. A magyar sajtó nagy része süket és vak. Nem lát és nem hall semmit, ami a leglokálisabb politikán túl terjed. Politikusaink pedig a múltban olyan mame- lukok voltak, akik a fáktól az. erdőt sohasem látták. Régi fogása az az osztráknak, hogy mig ő maga meszszebb, távolabb, nagyobb czélok felé tör, a ma­gyart benső marakodásokra birja, avagy közjogi parag­rafus rágással izgatja, foglalkoztatja. Mi meg rohanunk az elénk tartott piros posztó­nak és mialatt azt öklözzük, a viador, az osztrák, zavartalanul űzi kis és nagy játékait. Az osztráknak a honvédség mindig szálka volt a szemében és valljuk be őszintén, de büszkén is: honvédeink 48-ban adtak rá elég okot, hogy még a nevüktől is fázzanak ezek a kiporolt nadrágos urak. Az egyensúly föntartása szükségessé tette ugyan, hogy odaát is létesítsenek „honvédséget“, azaz hogy : „Landwehrt“, de ezt csak kényszerűségből tették és egyáltalában nem látják be, hogy mire való nekik két teljesen azonos szellemű, azonos nyelvű sereg föntartása, mikor az „egy“ is lehetne. Nálunk a honvédségnek a negyvenyolczas hon­védségben fényes múltja, szivünkben gyökere van. Nálunk a honvédség a külön nemzeti hadsereg képvi­selője, nemzeti önállóságunknak házi használatra enge­délyezett egyedüli kifejezője. Őnáluk a meglevő haderő nem eléggé megokolt ketté osztása, „honvéd“ neve pedig egy kellően gyűlölt idegen, a múltban ellenséges, a jelenben szeparatisztikus törekvést szolgáló magjmr intézményre emlékeztető, kellemetlen memento mori. Egy nyugalmazott osztrák törzstiszt igy fejezte ezt ki nemrég: „Ugyan hogyan tetszenék a magyarok­nak, ha magyar fiiukból „kozák“-ezredeket létesitnénk ?“ Hát bizony, a magyar fiú, aki a közös hadseregbe sem igen kivánkozik, a „kozák“ nevet el nem tűrné sehogy sem. — „No látja — az osztrák meg kénytelen volt az őt megverő magyar „ kozákok “-nak, a honvédeknek a nevét fölvenni“. Ezek és hasonlók csak érzelmi okok! De a Landwehr azonkívül bizonyos kicsinylésben is részesülni szokott — felülről, sőt mindenféle tekintetben kedve­zőtlenebb viszonyokban kell élnie. így aztán „lassan-lassan“ oda fejlődtek a dolgok, hogy ma már a közös hadseregben és a Landwerhben a „Landwehr“ nevéről máskép nem is beszélnek, mint : „der Titel „Landwehr“ ist ganz unpassend und nicht mehr zeitgemäss“. (A „honvéd“ név már egyáltában nem illő és többé nem korszerű“.) A maradiságáról világhírű osztrák hadsereg tehát egyszerre annyira modern lett a honvéd névvel szem­ben, hogy már a korszerűtlenséggel is érvel ellenne. És e kifakadásokat, agitáló iratokot I. Ferencz József, Ausztria császárjának hűsége­sen az asztalára teszik reggelenként ! És én magát mégis megcsókolom . . . Ott ni . .. erősködött a fiú és az asszony vállára mutatott. Tarpatakyné hangosan kaczagott. Igazán mulatságos. A fiú hirtelen felugrott. Oda állott az asszony elé és dadogó ajakkal mondta : Meg . . . meg . . . megcsókolom . . . Tarpatakyné bosszankodni kezdett. Rendre akarta már utasítani a gyereket, mikor az hirtelen körülkarolta a derekát és vadul, dühösen csókolta meg a vállát. így ! Most kergessen el! Tarpatakyné szinte elszédült. Értelmetlenül, szinte elképedve bámult a gyerekre, aki daczosan, villogó szemekkel állott előtte. Hát kergessen el! — lihegte újra a fiú. Nem, nem . . . felelte zavartan Tarpatakyné és leült. Maga gyerek és nem tudja mit csinál. Valami meleg gondolat csapta meg az asszonyt. Kéjesen bizsergett végiga vérén az a gondolat és meg­rázkódott. Ez a gyerek szerelmes belé. Ah, egy jó­magával örökké elégedetlen kövér asszonynak, aki ön­magában éppen ezért mindig a világ legcsunyább te­remtését látta és fogyni, fogyni akart sokat, nagyon sokat, jól esett ez a gondolat. Gyöngéd hála támadt a szivében a fiú iránt és megfogta kezét: No lássa, én még sem haragszom magára , . . A fiú dühösen kapta ki kezét. És miért ? Mert maga kedves fiú . . . Úgy? A gyerek felsziszszent. Tarpatakyné ismét szelíden megfogta a gyerek kezét és beszélni akart hozzá. Ta­lán arról, hogy milyen czéltalan ez a gyerek szerelem, hogy hisz ő (a gyerek) még oly nagyon fiatal s több eféle. De ekkor érezte, hogy mint remeg a fiú keze az övében s önkéntelen lehunyta szemeit. Talán várt valamit. Talán azt, hogy nyakába borul a fiú és meg­Csoda-e, ha a magyar honvédek egyenruhája most egyszerre a közöshöz hasonlóvá vedlett ? Elvették az atillát, ezt az igazán nemzeti és specziálisan magyar ruha darabot s helyette az osztrák zsánerű dolmányt írták elő részükre. A zubonyokról lekerült az arany zsinór. Csoda-e, hogy a honvédséget tüzérséggel kívánták ellátni mindaddig, amig ezzel újabb lépést láttak a be­olvasztás felé, de menten befagyott a tüzérség eszméje, amikor arról kellett meggyőződni, hogy a magyar nem szűnt meg kurucz lenni ? Csak mikor már meg van az osztrák, akkor került a sor miránk, hogy ezzel is kifejezés adassék annak a következetesen betartott eljárásnak, hogy a magyar mindig hátrább álljon, mint az osztrák. Szüntessék be az osztrákok az ő Landwehrjeiket, vagy nevezzék el kozákoknak, ha az bennük szebb történelmi emlékeket ébreszt, de újabb közös intézmé­nyek létesítéséhez magyar ember hozzá nem járulhat, szemünk fényének, dicső honvédségünknek újabb hát­térbe szorításához segédkezet nem nyújtunk, sőt ellene leszünk minden rendelkezésre álló erőnkkel. Előfizetési felhívás. Van szerencsénk T. olvasóink tudomására hozni, hogy a XXXII. év óta fennálló „Szatmár- megyei Közlöny“ kiadó tulajdonjogát átvettük. Felelős szerkesztőül Kunéry Kálmán iró urat nyertük meg, kinek avatott kezében biztosítva látjuk lapunk szellemi sikerét. A „Szatmármegyei Közlöny“ XXXII. éves múlttal bir és ezen idő alatt irányzata, szellemi nívója — egy pár hónapot kivéve — általános közmegelégedésre szolgált nemcsak Nagykároly városiban, hanem az egész vár­megyében. Mi szerény tehetségünkkel igyekezni fogunk mindég a legjobbat nyújtani es a leg­nagyobb áldozatoktól sem riadunk vissza, hogy előfizetőink olvasó igényeit kielégíthessük. Minden nagyhangú Ígérgetések helyett csak annak kijelentésére szorítkozunk, hogy minden személyeskedést szigorúan kerülve fogjuk szolgálni a közügyeket. Kérjük olvasó közönségünk széleskörű támogatását, Lapunk előfizetési ára : Egész ivre.................8 kor. Félévre .........................4 „ Ne gyed évre'. . ... 2 „ Egyes szám ára . . 20 fillér Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona. Bárki kívánságára lapunkat egy hónapig tel­jesen díjtalanul és ingyen küldjük. Nagykároly, 1906. augusztus 4. MANYÁK ÉS TÓTH laptulajdonosok. csókolja az arczát, ajkát, a vállát, a haját. Oh igen, igen ezt várta. Valami bolondos vágy fogta el, hogy szerelmes ajk érintse az ő ajkát. Láng lobbant vérébe, emésztő, szerelmes láng. És most már férfi volt előtte ez a gyerek. És ekkor egyszerre azt érezte, hogy ellöki kezét ez a fiú. Rémülten nyitotta föl szemét és felsikoltott. A gyerek ott állott előtte dühösen, toporzékolva. Lán­goló tekintettel nézett reá és rekedten rikácsolta : Hiszen én magát ki nem állhatom ! Ki nem áll­hatom ! Tarpatakyné lesújtva, érthetedenül bámult a fiúra. Kövér alakja megreszketett és kinyújtotta jobbját. Takarodjék! És ebben a pillanatban a meredek ösvényen fel­tűnt a társaság, amint rendetlenül törtettek lefelé, elől az orvos hadonászott a karjaival : Na, na, mi az ? Hogyan mulattak ? kérdezte az orvos vidáman. Tarpatakyné őnagysága halálsápadtan fordult a társaság felé, azután vakmerőén vágta feléjük : No hiszen pompásan mulattam. Majd megölt a nevetés, képzeljétek el, szerelmi vallomást kaptam. Hogy, hogy ? Kérdé a társaság meglepetve. Ez a gyerek . . . Nem folytatta tovább. Gúnyosan nézett a fiúnak a szemébe és sarkon fordult. A gyerek pirulva, rekedten rikácsolva kiáltotta : Hazudik, hazudik. A kis lány pedig szótlanul vonta ki kezét a fiú kezéből és hidegen elfordult. És a társaság vidáman, nevetve ment tovább. A fiú pedig ott állott könnyes szemmel, összeszoritott ajakkal a mohos szikla — élen és — gondolkozott. íme gyerekfejjel egy asszony játszotta ki s egy lány hagyta már el . . . Mehetett hát ki az életbe. HÍREK. — Személyi hir. Dr. Falussy Árpád vár­megyénk főispánja folyó hó 17-én délután érendrédi birtokára utazott. — Ünnepélyes szentmise volt a jóm. kath. temp­lomban e hó 18-án d. e. 9 órakor Ő telsége a király születés napjának 76-ik évfordulója alkalmából. A szentmisén — melyet Dr. Titz Antal plébános mondott Pap István és Horváth Jenő lelkészek segédkezése mellett — az összes hivatalok tisztikara, hivatal főnö­keik vezetése alatt és a m. kir. honvédség és csendőr­ség tisztikara részt vett. — Szolgabirák áthelyezése. Vármegyénk főispánja Dr. Falussy Árpád Jeszenszky Béla mátészalkai szolga - birót —- Nagykárolyban; Dr. Galgóczy Árpád erdődi szolgabirót — Csengerbe ; Kállay Ödön csengeri szol- gabirót — Mátészalkára helyezte át. — Eljegyzés. Dávid István tasnádi kir. járásbiró a napokban váltott jegyet Sántha Dezső tasnádi kir. közjegyző leányával, Evelinnel. — Áthelyezett kegyesrendi tanárok. A kegyesrendi kormány intézkedése folytán Molnár Kálmán — Debre- czenbe, dr. Pécsi Ödön Máramaros-szigetre, Bárdossi Ferencz Nagykanizsára, Polgár György Pozsony-szent- györgyre és Niklos János saját kérelmére Kecskemétre helyeztetett át. — Viszont városunkba jönnek : Arendt Endre Trencsénből, Sróff Gábor Kis-Szebenből, Hatvani Ede Kecskemétről és Barna Leander Váczról. — Esküvő. Kosa Ede kölesei ref. lelkész a napok­ban esküdött örök hűséget néhai Fekésházy Péter uradalmi jószágigazgató leányának Lujzának. — Á „budapesti egyetemi hallgatók nagykárolyi köre“ e hó 16-án csütörtökön, a „Polgári Olvasókör“ nagytermében rendezett hangversenynyel egybekötött tánczvigalma igen szépen sikerült. A mulatság védnöke dr. Falussy Árpád főispán volt, ki kedves nejével együtt fél 9 órakor Ilosvay Aladár alispán társaságában jelent meg az estélyen; a figyelmes rendezőség a fő- ispánnét a terembe lépésekor egy remek virágcsokorral lepte meg. Ezután nem sokára fellibbent a kortina és megjelent a színpadon Adler Ernő és igen sikerültén adta elő Makkai Emil „Műkedvelők“ ez. prológját. Utána Bérezik Árpád egy felvonásos vigjátéka, a „Tulipános lányok“ került színre, melynek előadásával szereztek megérdemelt tapsokat a szereplők. Kerekes Anna, Boriska, Kacsó Irén Leonie, Janitzky Irma Ilonka, Bornemissza Malvin Lipike, Govrik Anna Mariska, Illés Jolánka a szobaleány, Borody Dezső Zoltán és Toóth József Elemér szerepét adták kitűnő alakításban. Sok taps és a hölgyeknek azonfelül egy- egy virágcsokor volt a jutalom. A műsor harmadik számaként, Kun László: „Petőfi a Hortobágyon“ ez. remek melódiáját szavalta, Brandsch Gyula kellő präeczi- zitással, melyet zongorán : Czukor István, hegedűn: Taub Géza és czimbalmon : Chirke Vilmos ^kísért, ki­váló gyakorlottsággal kezelve hangszerüket. Ők is meg­érdemelték a sok tapsot, melyben bőven volt részük. Végül Erdélyi Zoltán „Megjött a papa“ bohókás egy felvonásának kitűnő előadása keltett általános derült­séget. A megérdemelt sikerből az oroszlán rész Papp Béláné úrnőt illeti meg. Teljesen otthon érzi magát a színpadon, játéka kedves és hóditó, hogy határozott tehetsége van az ártistasághoz ezt ismételten bebizo­nyította. Algay Ödön a férj szerepében mutatott be igen sikerült előadást, mig Puskás László, mint a papa nevettette meg a közönséget. Illés Irma igen jó szobacziczus volt. A lelkes tapson kívül a hölgyek még egy-egy virágcsokrot is kaptak. A hangverseny után kedélyes társalgás közben eltöltött vacsora követ­kezett, melynek végeztével kezdetét vette a táncz, mely kiváló jó kedvben a kora reggeli órákig tartotta együtt az aranyos ifjúságot. A honvédség köréből. Dr. Hollóssy Árpád m. kir. honvéd főorvos Budapestről a helybeli zászlóaljhoz helyeztetett át. — Az idei fösorozás. A honvédelmi miniszter leg­közelebbi körrendeleté értelmében az 1906. évre vonat­kozó fősorozást október 10-től, november 30-áig terjedő időközben kell megtartani. A fősorozásra vonatkozó tervek, az idő előrehaladottságára való tekintettel, vár­megyénként mielőbb megállapitandók. — Gyászeset. A vármegyei jegyzői kar egy igen derék és szorgaslmas tagja Kondor Sándor, Cseke nagyközség jegyzője, folyó hó 12-én hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése 13-án délután ment végbe nagyrészvét mellett. Halálát özvegye szül. Décse Berta és négy gyermeke siratja. Béke lengjen hamvai felett! — Tánczmulatság Bikszádon. A bikszádi gyógy­fürdő igazgatósága aug. hó 25-én szombaton, a fürdő­vendéglő nagytermében zártkörű tánczmulatságot rendez. Belépti dij nincs, hanem a meghívó egyúttal belépti jegyül is szolgál. A zenét Fátyol Józsi zenekara fogja szolgáltatni. — A körorvosok fizetése. Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter méltányolva a vármegyei körorvosoknak a fizetés-javítás tárgyában évek óta hangoztatott pana­szát, már legközelebb rendezni óhajtja a körorvosok illetményeinek kérdését. E czélból rendeletet intézett valamennyi vármegye alispánjához, hogy a vármegye járásainak székhelyén lakó körorvosokra vonatkozó kimutatásokat tiz nap alatt terjesszék fel. E kimuta­tások a körorvosok működése körére, fizetésére és uti- átalányára vonatkoznak. — Halálozás Városunk egy köztiszteletben álló tekintélyes polgára, Serly Ferencz, a helybeli ipar­testületnek 20 éven ót volt elnöke, megyebizottsági, képviselőtestületi tag folyó hó 15-én délután V2 5 órakor élete 69-ik es boldog házasságának 41-ik évé­ben elhunyt. .Temetése e hó 17-én délután 3 órakor ment végbe óriási részvét mellett. A család a követ­kező gyászjelentést adta ki: Fájó szívvel, de Isten

Next

/
Thumbnails
Contents