Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-24 / 5. szám
SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY — Most jön a java. E czim alatt irt a napokban czikket Lengyel Zoltán. Össze vissza beszél mindenféléről, de van két értelmes mondata. Az egyik mondat igy hangzik: Hogy a megyei tisztviselőket mi fizetjük, ez nem megoldás. Kristóffyék csak nyernek az üzleten s mi vagyonilag kimerülünk, de czélt nem érünk. A másik mondat a következő : „Folyton csak áldozatokra hívni föl a nemzetet, úgy szabad- ságharczot vívni nem lehet.“ Ajánljuk ezt a két mondatot, amely annyira beszédes, vármegyei tisztviselőink szives figyelmébe. Olvassák el és merítsenek erőt és biztatást belőle a további „küzdelemre.“ íme még a „harcz“ kezdetén vannak, s a legvéresebb szájú koalicziós képviselő, bár még egy fillért sem áldozott a tisztviselőkre, máris sokalja az áldozatot s már is attól fél, hogy vagyonilag kimerül. Gondolják meg a tisztviselők, hogy mi lesz ezután, ha már most igy terhére vannak a koaliczió- nak. Gondolják meg, hogy nem volt-e kár beugrani törvénytelensegekbe és nem volna-e jó mennél előbb visszatérni esküjök szerinti kötelességeik teljesítéséhez, mielőtt hivatalvesztésre ítéltetnének. Eddig valahogy még össze- koldulták a fizetésüket a kolalicziós urak, de lám, már kezdik unni a dicsőséget. Ha észre nem térnek a tiszviselők, szomorúan fogják érezni Lengyel Zoltán tételének igazságát: Most jön a java. Jön majd a szánom-bánom azért, hogy hittek a szólamok hőseinek, kik cserbenhagyják őket. De már akkor késő lesz. Miért nem akarja a parlament az általános szavazati jogot ? Erre a kérdésre az alabbi statisztika felel meg, amelyet a képviselőház arisztokratáiról összeállítottunk. Gróf. A szabadelvű párton: Bethlen Balázs gróf, Bethlen Sándor gróf, Csáky Lajos gróf, Csekonics Gyula gróf, Esterházy Kálmán gróf, Karácsonyi Jenő gróf, Héderváry Károly gróf, Serényi Béla gróf, Tisza István gróf, Zselénszky Róbert gróf, Wenckheim István gróf. A függetlenségi pártom Apponyi Albert gróf, Batthyány Tivadar gróf, Benyovszky Móricz gróf, Benyovszky Rudolf gróf, Benyovszky Sándor gróf, Bethlen István gróf, Károlyi István gróf, Károlyi Mihály gróf, Vigyázó Ferenez gróf, Zichy Jenő gróf, Zichy Miklós gróf, Zichy Valdimir gróf. A disszidensek közt: Andrássy Géza gróf, Andrássy Gyula gróf, Andrássy Sándor gróf, Andrássy Tivadar gróf, Batthyány József gróf, Batthyány Lajos gróf, Erdődy Gyula gróf, Esterházy Mihály gróf, Hadik Béla gróf, Ha dik Janos gróf, Hadik Sándor gróf, Sztáray Sándor gróf, Teleki Pál gróf. A néppárton : Zichy Aladár gróf. A pártonkivüliek közt: Batthyány Zsigmond gróf, Károlyi Sándor gróf, mondja. — Most meg már rosszakarat is. Nem látja, hogy ezt az egész dolgot félremagyarázzák. Azt hiszik, vagy ha nem is hiszik, de jól esik nekik úgy tenni, mintha azt hinnék, hogy valami tolvajságról van szó. Hogy megakartam önt rövidíteni. — Amint hogy úgy is van. — Hogy? Mit beszél? — Voltaképpen erről van szó. Kiakarta csempészni a zálogtárgyat. Ha nem veszem észre, a zálogtárgy már nincs a ház falai között. S aztán futhatok utánna. Igenis. — Hát nem hallja, hogy a kárpitoshoz viszik. Vagy nem hiszi? A kis, jóltáplált emberke újra türelmetlenül intett. — Hallom is, meg hiszem is, ha akarom. De én nem akarom, tetszik érteni. Tisztelt ur, tetszik érteni, hogy a zálogtárgy a házban marad. Az emberekhez fordult: — Vigyék vissza. / Azok egymásra néztek. Az egyik vállat vont, aztán a másik is és megindultak lefelé a lépcsőn. A dívány a lépcsőfordulónál maradt, a falhoz dűlve, nyo- morékan, szomorúan. Genes András pedig kiindult az utczára, hogy keressen valakit, akivel fölvigye. Azalatt közelebb bátorkodott a nevezetes bútordarabhoz a ház népe. Nézték, csóválták a fejüket, egy kövér, vörösszoknyás asszony mégis tapogatta s a folyosókról átkiabálva egymáshoz a részleteket közölték egymással az asszonyok. Genes András azt hallotta, amikor valami napszámosféle emberrel befordult a lépcsőházba, hogy : — Pedig jóravaló embernek látszott. — Ez én vagyok — gondolta magában. Rögtön rá pedig egy száraz, sovány asszony rekedtes károgása hallatszott a fülébe : — Hát mi a lopás, ha ez se az ? Hát ? mi ? Ez se hozta volna azonban ki végképpen a sodrából, ha nem éppen akkor jöttek volna le a gyermekei a lépcsőn. Valahogy nagyon furcsán néztek reá. Bámulva, elképedve. Erre elfutotta a düh és torkon- ragadta, megpofozta a háziurat. Ezért aztán még majd be is fogják zárni. Mert ma olyan társadalomban élünk, amiben hál’ Istennek : rend van. Mailáth Géza gróf, Zichy János gróf. Báró. A szabadelvű párton: Dániel Tibor báró, Nopcsa Elek báró, Podmaniczky Frigyes báró, Revay Simon báró, Stojanovits Iván báró, Szentke- reszty György báró, Vojnits István báró. A disszidensek közt: Inkey József báró. A néppárton: Kaas Ivor báró. Az ujpárton: Bánffy Dezső báró, Wesselényi Miklós báró. Belső titkos tanácsos. A szabadelvű párton: Berze- viczy Albert, Erdély Sándor, Gränzenstein Béla, Gromon Dezső, Karácsonyi Jenő gróf, Héderváry Károly gróf, Láng Lajos, Lukács László, Nyíri Sándor, Perczel Dezső, Podmaniczky Frigyes báró, Tallián Béla, Tisza István gróf, Zselenszky Róbert gróf. A függetlenségi párton : Apponyi Albert gróf, Zichy Jenő gróf. A disszidensek közt: Andrássy Géza gróf, Andrássy Gyula gróf, Andrássy Tivadar gróf, Batthyány Lajos gróf, Darányi Ignácz, Wlas- sics Gyula. Az ujpárton: Bánffy Dezső báró. A pártonkivüliek közt: Károlyi Sándor gróf, Szeli Kálmán. — Nyissuk ki erszényeinket! Ezt mondotta a héten Apponyi. Nyissuk ki erszényeinket, ne nézzük páholyból a póttartalékosok szenvedéseit. Valóban, igaza' van. Csak az kár, hogy Apponyi nem jár elől a jó példával. Mig ugyanis másokat áldozatkészségre ösztökél, -— ő még egyetlen egy fillért sem adott a póttartalékosok nyomorgó családjai szamára. ■— Hát Károlyi István gróf? Hát a Lubyak? Hát Kelemen Samu? Ugyan kérem hová gondolnak ? De hogy el ne feledkezzenek derék képviselőink róluk, ezennel nagybecsű figyelmükbe ajánljuk szegényeket, s reméljük, hogy nem fognak, mint Zichy Jenő „egészségi okokból“ Afrikába menekülni előlük. A nagykárolyi Kölcsey-Egyesületröl. (— Aknamunka egy irodalmi körben. —) A néhány évvel ezelőtt megalkotott Köl- csey-Egyesület a jelenlegi viszonyok közt nem hallat magáról, a mi természetes is, mert mind megalkotásánál, mind eddigi működésénél oly irányzatok, oly szellem nyilatkozott meg, hogy a jelenlegi időkben működnie lehetetlen, ha csak nevetségessé nem akarja tenni magát, meghazudtolni eddigi irányait és szellemét. A nagy politikai emotiók kártékony hatásai legelébb a társadalmi életben nyilatkoznak meg s annál nagyobb mérvben, minél kisebb a város. Budapestre nem hivatkozunk, hol az akadémiától kezdve le hosszú sorozatán a társadalmi egyleteknek e politikai emotiok meg nem látszanak, de hivatkozunk Szatmár városára, hol a Kölcsey-Egyesületnek működése zavartalanul folyik tovább. Ennek két oka van. Egyik feltétlenül az, hogy ott személyi indokok nem játszottak közbe a politikai mozgalmaknál, a másik pedig az, hogy nagyobb város lévén, még ha a társadalom egy része visszahúzódott vagy húzódott volna is, maradt meg annyi, hogy egy társadalmi egyesület működését zavartalanul folytathatja. Nem igy van a mi városunk, melynek intellectualis ereje csak annyi, hogy zavartalan összmüködéssel képes ily fajta társadalmi egyesületeket fenntartani. A nagykárolyi Kölcsey-Egyesület csakis ily feltételek mellett létezhetett s ha ezek a feltételek nincsenek meg, kénytelen létezését megszüntetni, mert más czelokat szolgálni megengedni nem lehet azoknak, kik ez Egyesületet letre hozták. A nagykárolyi Kölcsey-Egyesület nem szolgált és nem szolgál soha oly czélokat, melyek felekezeti vagy politikai tendentiákkal terhesek s tisztességesebbnek találjuk, hogy becsülettel meghal, mintha megtagadva múltját, nem egy város értelmiségének tiszta kifejezése marad, hanem az intelligentiaegy töredékének szolgájává sülyed. Sokkal helyesebb ha ez az egyesület eddig gyűjtött pénzét valamely emberbaráti czelra áldozza fel, mintha azok a fillérek, melyeket egyesek a szép, nemes és szabadelvű eszmék czéljaira adtak össze, oly irányok ístá- polására fordittatnék, mely ép az álmodott czélokat egészben vagy részben hiúsítanák meg. A politikai és ily fájta eszmék hullámai először ép a Kölcsey-Egyesület külömben sem nagyon erős hajóját érintették. Mindenki érezte a tisztviselői karából történt első lemondás indokait. Lehet, hogy roszul, vagy félremagyarázták az indokokat, de mindenesetre oly körülmények közt történt, melyek e magyarázatnak jogosultságot adtak. Azután ismét történt lemondás, mely hasonlóan ily szerencsétlen körülmények közt történt, mig végül szóban és írásban történtek nyilatkozatok, melyek e felbomlás okát nyíltan az elnök, a főispán személyében keresték, illetve ezzel okadatolták. Mindenesetre mindennek csak egy következménye lehetett volna rendes körülmények közt s ez az elnök lemondása, mely annyival inkább várhatónak látszott, mert az elnök eddig legalább sohasem ragaszkodott — ellenfelei kedvéért ide tesszük — ilyen semmiféle renu- meratióval nem járó tisztségekhez, sőt nem is nagyon régen — nyílt titok volt — szívesen szabadult volna meg az elnökségtől. A mint tudjuk, az első pillanatokban ez a szándéka meg is volt, de később ez a szándék megváltozott s ma egyáltalában nem ugrik bele abba a csapdába, mely azt eredményezné, hogy az Egyesület vezetése más kezekbe s ez által más irányzás szolgálatába menne át. Mi magunk részéről méltányoljuk is ezen elhatározását, mert elismerve azt, hogy műveltség, józan gondolkozás, a nemes és szép iránt való lelkesedés terén messze túlszárnyalják is ellenfelei, annyi képességet hiszünk benne, hogy hanyatló kora daczára változatlanul fenn képes tartani a nagykárolyi Kölcsey-Egyesület eddigi irányzatát, mely az Egyesületet annyira ked- veltté tette, hogy a ezég- értékkel bir ellenfelei szemeben is. Ezen gondolatoknak jogosultságát megadja az, hógy nem az Egyesület feloszlását kívánják ellenfelei, hanem csak az ő távozását azok, kik az Egyesület ezégének dicsőségéhez kevéssel vagy epen semmivel sem járultak. És mi czélzattal és mi jogon kívánják ?! Ha annyira szivökön fekszik ezen Egyesületnek működése, már magában az, hogy ezt politikai indokolással meggátolják, bizonyítja azt, hogy nem az Egyesület régi irányzata kedves előttök, hanem a tisztességes, becsületes ezég, melyet az Egyesület megszerzett jelenlegi elnökének vezetése alatt. Amint hibának tartanók, ha jogos panaszra is megtartaná valaki egy egyesületnek elnökségét s inkább engedné megsemmisülni az Egyesületet, mint személyes ambitióját áldozná fel, ép úgy határozottan gyávaságnak tartanók, ha beteges érzékenységből kiengedné csavartatni kezéből a vezetést egy elnök, hogy az Egyesület egy eddig köz- megelégedésre követett irányzattól eltérittessék. A Kölcsey-Egyesület sem felekezetet, sem politikai pártot nem szolgált s ha feladatának meg akar felelni, jövőben sem szolgálhat s ez annyira meg volt eddigi vezetésében, hogy midőn a múlt évben aszeődemeteri ref. egyház felsegélyezeséről volt szó, bár azt nagy Kölcsey nkkel és az ottani magyarsággal való szoros összefüggése ezt majdnem kötelességéve tette, az elnök a legkisebb akadálynál megállóit s inkább elejtette az ügyet, mintsem csak látszólagos okot is adjon azon vádra, hogy az Egyesület felekezeti czélokat követ, ha burkoltan is. Amint tudjuk, nemsokára eljön az idő, mely az Egyesület léte es nem léte felett határoz, de nyíltan kimondjuk, a mit már feljebb megtettünk, hogy inkább látjuk a Kölcsey- Egyesületet tisztességesen eltemetve és sirja felett emlek gyanánt egy alapítványt felekezeti és politikai czélok kizárásával, mintsem azt, hogy ezen Egyesület eredeti czéljaival ellentétes irányban haladva, dicsőséges múltját megtagadja. Helyzetdal. (Énekli egy koalicziós főur.) Kutyát, kártyát rég meguntam, Nem is duellálok. Becs nem barátkozik vélem: Gyönyört nem találok. Az asszonyok... hej, régen volt! Szomorú az élet! Felcsaptam hát bánatomba Helyi nepvezérnek. Mit törődöm én azzal, hogy A nép pusztul, senyved ! Hogy maholnap földönfutó Koldus lesz a nemzet.
