Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-05 / 46. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. = SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendendők: 2Vagykárolyban, Jőkai-utcza 2. sz. Olvasóinkhoz. Van szerencsénk T. olvasóink tudomására hozni, hogy a XXXII. év óta fennálló „Szatmár- megyei Közlöny“ kiadó tulajdonjogát Róth Károly úrtól mai számunkkal véglegesen átvettük. Felelős szerkesztőül Kunéry Kálmán iró urat nyertük meg, kinek avatott kezében biztosítva látjuk lapunk szellemi sikerét. T. előfizetőink további pártfogását kérve maradtunk hazafiias üdvözlettel: a „Szatmármegyei Közlöny 4 kiadótulajdonosai Manyák Károly és Tóth József. A nép felsegitéséröl. Irta: Kunéry Kálmán. A statisztika fényesen bizonyítja, hogy a magyarság örvendetesen szaporodik. De ugyanakkor szomorúan kell tapasztalnunk, hogy munkát, megélhetést nem találván, kénytelen e hazát, amelyben számára nincsen hely — odahagyni koldusbottal, tóidus tarisznyával; hogy földönfutó s később idegen állam polgára legyen. S ha ilyen szomorú kép tárul elénk, valljuk be őszintén, hogy ennek oka kizárólag abban rejlik, hogy az arra hivatott hatóságok és tényezők nem foglalkoznak hivatalon kívül társadalomi téren a néppel. A szakminiszELÖFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-5^ Egyes szám ára 20 fillér. teriumoknak a nép javát czelzó intézkedéseiről tudomást sem vesz az értelmiség, sőt bizonyos nemével a lekicsinylésnek nézi, ha a törvényhozás és kormány egyes humánus alkotásait, intézkedéseit valaki megvalósítani igyekszik, a népoktatás, földmivelés, ipar, kereskedelem vagy a művészet terén. Az értelmiség, fájdalom teljesen visszahúzódik a néptől s átengedik a tért azoknak, akikben (anélkül, hogy ezért hibáztatnánk őket) nincs meg a kormányzati képesség, kellő előtanulmány és készültség a nép bajain segíteni. így aztán a nép előtt — minden jóakaratuk mellett is — nem a bajok orvoslásának módját fejtegetik, hanem csak az úrgyülöletet hangoztatják, mert ehhez nem kell semmiféle államtudományi készültség. Ha pedig a közállapotokról, a nép bajainak orvoslásáról beszélnek, akkor teljesíthetetlen Ígéreteikkel csak az elégedetlenséget fokozzák, tévedésbe ejtik a könnyen hivő népet, amelynek átka, hogy az egyszerű, kézenfogható igazságokat visszautasítja, mert bizalmatlansága folytán mellék- czélt gyanít: hanem a képtelenséget, amit meg nem ért rögtön elhiszi, csak czifra és hangzatos jelszavak alatt hirdessék s azt hangoztassák, hogy nem kell hinni az uraknak. így aztán abban a tévhitben hagyjuk felnőni a népet, hogy az ő legnagyobb ellenségeit éppen azokban a tisztviselőkben látja, a kik boldogulásukat elősegíteni óhajtják — de hivatalos állásuk és helyzetük korlátozza őket abban, hogy társadalmi téren is tevékenységet fejtsenek ki, mert esetleg ezt némelyek rósz szemmel néznék. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza. Hirdetések és előfizetési dijait a kiadóhivatalba (Nagykároly, Jókal-utcza 2. sz.] küldendők. Hozzájárul a nép szánalmas helyzetéhez az a körülmény is, hogy földművelő népünk körülbelül 6 hónapon keresztül nyer foglalkozást s keres kenyeret, holott családja egész éven át fogyasztja azt es ruházkodik, anélkül, hogy azoktól, akik hivatalból hajlandók lennének nyomorán segíteni: a jóakaraton és szánalmon kívül egyebet tapasztalhatna. Mert hiábavaló itt a súlyos terhek alatt roskadozó községi hatóságok minden jóakarata, amig a nép négy legégetőbb sebét nem orvsolja a törvényhozás: 1. A minden jogtól megfosztott és minden teherrel megrakott községi szervezet, amely nemhogy felbirná segíteni a gondjaira bízott népet, hanem a 80—100 perczentes pótadók súlya alatt maga is majdnem összeroskad s a felvidéki kisebb városok haladásával szemben, a polgárosodástól messze elmarad. 2. Magánosok kezén levő nagybérleti és nagyvállalati rendszer. 3. A munkahiány ; amennyiben az óriási birtokokon alig van házi és gyáripar. 4. Az intenzív gazdálkodás teljes hiánya, amely a mai gazdasági viszonyok mellett tarthatatlan hetyzetbe sodorja úgy a gazda, mint a munkás közönséget. Hogy ez a 4 tórdés képezi a nép nyomorúságának főokát, alig szorul magyarázatra. Kétségtelen pedig, hogy a nagy uradalmaknak sem áll érdekükben az, hogy a föld- mivelő népben, az izgatások folytán az a gyanú maradjon meggyökerezve, hogy a nagy- birtokosokban és nagybérlőkben ők ellenségeiket lássák. T A I< C Z A. Két öreg jószágról. A mi házunknál a Legszebb bútordarab, Tudom, nekem mindig Két vén szekrény marad. Szu ette az egyik, A másik sem uj már. .. Úgy állanak ottan, Mint öreg házaspár. Egyik édes apám Roppant könyvesháza... Roskadozó volna Életét példázza. Azt a szu, — őt titkos Kór férge őrölte; Az most indul, — ő már Elment mindörökre. Benne a tenger könyv Egyszerű kötése : Az is édes apám Élete menése. Mily nemes tartalom ! — Kivül mit se mutat: Úgy futá ő is a Félbeszakadt utat, A másik szekrény a Vén könyvesház mellett, Édes anyám munkás Éltére felelget. Régi jó időknek Ritka emlék jele : — Szebbnél szebb vászonnal Van telisden tele. Hanem mai módra Az nem bolti fajta ! Dolgos két kezének Munkája van rajta. Ezer bu, baj, gond közt, Hosszú téli este Minden egyes szálát Maga eregette. Ezért házunknál a Legszebb bútordarab, Tudom, nekem mindig E két jószág marad. A vásznas szekrény meg Apám könyvesháza : Hiszen életüket Oly szépen példázza ! Szarka Lajos. Fonnyadó levelek, múló — álmok. Irta: Szentágothay. Csak két barátja volt: az emlékezet és a magány. Kisfalusi lakásában éldegélt csendesen. Napjai egymásután hasonló nyugalomban, zavartalanul teltek el. Vén leány volt, kezei vékonyak, kiaszottak, haja tiszta fehér, arcza ránczos, de szemében még volt valami bánatos ború, ajkain a néha néha végig rezdülő fájdalmas mosoly. Mindenki jónak szelídnek ismerte ; ifjú, öreg, — jó szivéért, nemes szavaiért, bánatosan szelíd arczáért. Késő ősz van. A falu utczájára köd feküdt és nemsokára rájött a sötétség. Mindenütt néma csend honol, csak a szél sivitása hallatszik. A vén leány szobájában ül. Bele néz a kályha izzó parázsába, lobogó tüzébe. A vihar végig száguld az utczán és tépi a házak ablakait. A vén leány ott ül a kályha mellett, papír van a kezében, azt nézte hosszú ideig, azután sirt, sirt, keservesen. Halkan morzsolt néhány szót s azután csendes gondolkodásba merült. „Meghalok nemsokára, meghalok nyugodtan .... Hosszú haldoklás után boldog perez a halál!“ — Hetven év repült el fejem fölött, hetven év ! lelkemre mint köd a fehér lepellel beborított téli mezőségre, régen leborult már a bánat sötétje ; az életem nem volt virág, mely nyilt és elhervadt, hanem száraz levél, mely régen évtizedek előtt lehullott a fájáról és ott, a fa tövében az idő porlasztotta el... a szivem csupa bánat, fájdalorn, életem sivár, hideg, magányos. Emlékezetem temető, melyben régen lenyugodtak szeretteim, barátaim, mindenki, akit ismertem. Felette mind köd borong az első szerelem, a régi tündér álom és benne, mint kisértet járok én néha néha, — és felbolygatom az alvók csendes nyugodalmát. Nemsokára én is oda költözöm hozzátok és boldog leszek. De boldog, aki meghalhat ifjan, kéjes gyönyörrel és én most leszek boldog, most midőn szivem, lelkem minden vágya, reménye szenvedése már régen meghalt. Jöjjetek el ide mind, ti a kik életemben szerettetek, jöjjetek el még egyszer, látogassatok meg utoljára, mert jön a vad fergetek és a semmiségbe sodor, mint az elfonnyadt, elsárgult levelet. Rázzad csak bősz vihar! Lelkem már nyugodt, már tiszta. Keblemben jóttevő meleget érzek. Elmúlok, meghalok csendesen, nyugodtan, mint a gyermek a ki nem tudja még miért jó meghalni neki. Elmúlok, Huszthy Zoltán fényképésznek Kossutli-utcza 5-ik szánni saját házánál kizárólag e czélra épített gyönyörű szép műterme öltözőszobával s az állandóan nyitott remekszép képcsanokkal, teljesen elkészült s úgy a helyi, mint a vidéki n. é. közönség rendelkezésére áll.
