Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-17 / 3. szám
SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY — A nagykárolyi izr. tanuló sególyzö egyesület. mint már előbbi számunkban is jeleztük f. évi január hó 20-án azaz szombaton este a „Polgári Olvasókör“ nagytermében tombolával egybekötött táDCzestélyt rendez. A mulatság iránti nagy érdeklődést tekintve bízvást remélhetjük hogy az idei szezon legsikerültebb estéinek egyike lesz. Igen szép nyereménytárgyak fognak kisorsoltatni — melyeket Jakobovits József városunk előnyösen ismert kereskedőjénél teszünk ki közszemlére, úgy hogy ha a szerencse istenasszonya csak kicsit is kedvez, a kellemesen eltöltött estélyt egy-egy csinos emlékkönyv örökítheti meg.Külön meghívók nem bocsájtatnak ki, miért is a nagyérdemű közönséget ezúttal hívja meg a több mint 100 fiatal és tánczolni szerető ifjakból álló emberiség. Belépő jegy ára — melyhez 1 drb. ingyenes tombola-jegy is számítódik — 2 korona. Minden további tombolajegy 40 fillérbe kerül. Az estély kezdete 8 és V2 órakor. — Felhívás kendertermelésre. A Börvelyen létesülő kendergyár részére a Szatmárvármegyei Gazdasági Egyesület titkársága előjegyzésbe vesz kenderterületeket. A kendert termelni szándékozó gazdák jelentkezzenek az egyesület titkárságánál, mely úgy a kendertermelésre, mint a kender eladására, illetve beváltására nézve felvilágosításokkal szolgál. A kendertermelés nagy jövedelmezősége a mellett bizonyít, hogy a termelés elsősorban a gazda érdeke! Termeljünk minél nagyobb területen kendert és biztosítsuk az által megyénknek a kendergyárat, mely lehetővé teszi, hogy a jövőben termelendő kenderért jövedelmező árat kapjunk! — Iparosok állami támogatása. A kereskedelmi miniszter 1899. óta az arra érdemes iparosokat gépek adományozásával támogatja. Ez idő szerint 610 iparosnak több mint 1 millió 700 ezer korona értékű gépet osztottak ki. Legutóbb a minisztérium jelentéstételre hívta föl az iparfelügyelőket, vájjon a gépadományozásoknak meg volt-e a kívánt eredménye. A beérkezett jelentések legnagyobbrészt kedvezőek, nem csupán azért, mert a legtöbb kisiparos a segítség folytán nagyobbitotta üzemét és termelőképességét fokozta, de mert példát adott a többi iparosoknak is gépek használatára és vásárlására. DST3rilttér. (E rovat alatt közlőitekért a szerkesztőség nem felelős.) Nyilatkozat. A „Szatmárvármegye“ f. hó 6-án megjelent számának hírek rovatában „újévi tisztelgők Jakabnál“ czim alatt reám is történik vonatkozás. Minthogy a közlemény a hírek rovatában közöltetett, nem tudom magamat kellőleg aziránt tájékozni, hogy az mint megtörtént tény, vagy alkalmi élez gyanánt szerepeltetik nevezett lapban. Előbbi esetben kijelentem, hogy a közleménynek reám vonatkozó része első betűjétől utolsóig tendentiosus valótlanság, utóbbi esetben, tekintve hogy én, a t. szerkesztőségnek soha okot gúnyolódó élczelődésre nem szolgáltattam, ezen velem mint védtelen, kizárólag tisztességes megélhetése czéljából üzletének élő nővel szemben követett lovagiasnak épen nem nevezhető eljárást a nagy közönség bírálata alá bocsájtom. Feinsilber Betti. Felelős szerkesztő: STERNBERG OTTO Főmunkatárs: RÓNAY LÁSZLÓ. Laptulajdonos:RÓTH KÁROLY. 7823—1905. tkvi sz. Hirdetmény. Gyűrtelek,KocsordésTunyogközségek telekkönyvi betétei az 1886.: XXIX., az 1889. : XXX Vili. és az 1891.: XVI. t.-ez. értelmében elkészíttetvén és a nyilvánosságnak átadatván, ez azzal a felszólítással tétetik közzé: 1. hogy mindazok, kik az 1886.: XXIX. t.-czikk 15. és 17. §-ai alapján, — ideértve e §-oknak az 1889. : XXXVIII. t.-czikk 5. és 6. §-aiban és az 1891.: XVI. t.-czikk 15. §. a) pontjában foglalt kiegészítéseit is, valamint az 1889.: XXXV111. t.-czikk 7. §-a és az 1891.: XVI. t.-czikk 15. §. b) pontja alapján eszközölt bejegyzések érvénytelenségét kimutathatják, e végből törlési keresetüket, azok pedig, akik valamely tehertétel átvitelének az 1886.: XXIX. t.-czikk 22. §-a, illetve az 1889. . XXXVIII. t.-cz. 15. §-a alapján való mellőzését megtámadni kívánják, e végből keresetüket hat hónap alatt, vagyis az 1906. évi julius hó 20. napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz nyújtsák be, mert az ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte után indított törlési kereset annak a harmadik személynek, a ki időközben nyilvánkönyvi jogot szerzett, hátrányára nem szolgálhat; 2. hogy mindazok, akik az 1886.: XXIX. t.-cz, 16. és 18. §-ainak eseteiben — ideértve az utóbbi §-nak az 1889.: XXXV111. t.-cz. 5. és 6. §-aiban foglalt kiegészítéseit is, — a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése ellenében ellentmondással élni kívánnak, írásbeli ellentmondásukat hat hónap alatt, vagyis 1906. évi julius hó 20. napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz benyújtsák, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő letelte után ellentmondásuk többé figyelembe vétetni nem fog ; 3. hogy mindazok, a kik az 1. és 2. pontban körülirt eseteken kívül a betétek tartalma által előbb nyert nyilvánkönyvi jogaikat bármily irányban sértve vélik, — ideértve azokat is, a kik a tulajdonjog arányának az 1889.: XXXVIII. t.-czikk 16. §-a alapján történt bejegyzését sérelmesnek találják, e tekintetben felszóllalásukat tartalmazó kérvényüket a telekkönyvi hatósághoz hat hónap alatt, vagyis 1906. évi julius hó 20. napjáig bezárólag nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő elmúlta után a betétek tartalmát csak a törvény rendes utján és csak az időközben nyilvánkönyvi jogokat szerzetharmadik személyek jogainak sérelme nélkül támadt hatják meg. Egyúttal figyelmeztetnek azok a felek, a kik a betétek szerkesztésére a kiküldött bizottságnak eredeti okiratokat adtak át, hogy amennyiben azokhoz egyidejűleg egyszerű másolatokat is csatoltak, vagy ilyeneket pótlólag benyújtanak, az eredetieket a telekkönyvi hatóságnál átvehetik. A mátészalkai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság 1906. évi január hő 3. napján. Horváth György, kir. aljárásbiró. xslzzléuiecL. Állandó, észszerű és ügyes reklámozás minden gyári, kereskedelmi, ipari vállalatnak, üzletnek a a lelke, rugója, az éltető elme. Hogyan, hol és mikor hirdethető a legsikeresebben, legjobban és legolcsóbban, megtudható az Általános tudósító hirdetési osztályánál tulajdonos LEOPOLD GYULA szerkesztő. BUDAPEST, VII. Erzsébet-körut 41. ahol kiváló szakértelemmel, odaadó lelkiismeretességgel, pontossággal és olcsón eszközölnek hirdetéseket és reklámokat az összes budapesti, vidéki és külföldi lapokban és naptárakban. __________a_________ Kö ltségvetések és tervezetek ingyen. Iroda-áthelyezési Ezennel van szerencsém üzletfeleimet és ismerőseimet értesíteni, miszerint közel 30 év óta V., Fürdö-utcza 4. szám alatt létezett, hirdetési irodámat a ház lebontása folytán folyó évi november hó l-én Budapest, V., Mérleg-utcza 12. sz. alá helyeztem át. ^ZZZZZ Kitűnő tisztelettel Eckstein (Elek) Bernét hirdetési irodája Budapest, V., Mérleg-utcza 12. szám. Telefon 36-24. = SZER = Törvényi]*g védv*. Hatótgliaj «wlugtoaill Teljesen ní«a- h UT- jjjsíí mentes, nem mar és nem VMj ,t, karctól Tisrtit minden fémet; ezüstöt, aranyat, sárga- és vörösrezet, rozsdás ácséit, nicke». aipackái stb. stb. Minden takarékos háziasszony UNICUM fémtisztitó szert használjon, mert ez a páratlan és legjobb magyar gyártmány! Nem mar és nem karczol! Gyorsan és tartósan tisztit! Háztartásban ajtó- és ablak kilincsek, gombok, foganok, stb. konyha-edények, torta a kuglófformák bárminő fémből legyenek is, evő eszközök: kés, villa, kanál, késtartó, olaj-eczet tartó, salvétagyürü stb. (ezüst, alpacca, china vagy uj ezüst) ha még oly lekopott és összekarczolt is Unikummal tisztva örökbe uj fényt kapnak! = Ára üvegenként 20, 40 és 60 fillér. ss= Kapható Nagykárolyban: Kerekes Ödön, Wagner Lajos és Rótli Lipót kereskedésében. A magyar gyáros, iparos és kereskedő .... urak figyelmébe! ■■ A legújabb hivatalos adatok nyomán, kiváló gonddal készült, sajtó alatt van és legközelebb megjelenik a Magyar Gyárak és Iparvállalatok Címtára minden tekintetben megbízható és egyedül teljes magyar ipari czimtár. A száraz czimanyagon kivül feltétlenül biztos és megbízható források alapján a gyárak és ipar- vállalatokra vonatkozó minden oly adatot közöl, a melynek ismerete az üzleti érintkezésben nélkülözhetetlen. Ezen törzskönyvszerü Címtár kiáltó bizo- nyitéka annak, hogy az izmosodó magyar gyáripar ma már önérzettel és sikeresen veszi fel a versenyt a hazánkat kizsákmányoló, tolakodó és lelkiismeretlen osztrák gyáriparral szemben. Tanácsadója és útmutatója a beszerzési forrásokat kutató magyar iparos, kereskedő és nagyközönségnek, amely még mindig szívesen fedezi szükségleteit Ausztriából, holott a közelmúlt eseményei is igazolják, hogy Lueger honfitársai izzó gyűlölettel viseltetnek minden iránt, ami magyar s csupán a magyar pénzt fogadják szívesen. Ne küldjük ezt sem Ausztriába, de támogassuk vele a fejlődő magyar ipart. A Címtár egy példányának ára 20 korona. Megrendelhető (levelező-lapon is) a szerzőnél BACSKAY MIKLÓS pénzügyi számvizsgálónál LŐCSE (Szepesmegye) lapunk kiadóhivatalában jutányos árban vétetnek fel. ssjífrü ssap'ü ssihp.íik'j ssysssii ^ ^ "1 IZLESES disz-dobozokat, arczképkereteket, albumokat, ima- és emlékkönyveket, úgyszintén mindennemű díszmunkákat a legizlésesebb kivitelben készít MANYÁK MIKLÓS könyv- és diszműkötészete Nagykárolyban, Nagyhajduváros-utcza (Vetzák-ház), dl Nyom. Ró'h Károlynál Nagy-Kár oly.