Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-11 / 50. szám
SZATMARMEGYÉI KÖZLÖNY is. Neki erről a székről ezen kérdések elintézésénél szava nincs, méltóztassanak ezen kérdéseket legjobb meggyőződésük szerint elintézni s csakis arra kéri a közgyűlést, hogy véleményét objektiv módon nyilvánítsa, a vitát ezen a nívón tartsa fenn, mint a mely egyedül alkalmas arra, hogy a vármegye álláspontjának ezen kérdésnél erkölcsi értéket adjon. (Ügy van!) Méltóztassanak ezen kérdéseket a diskusszió teljes szabadságával letárgyalni, az ő feladata csak az lesz, hogy elnöki jogánál fogva mindenkinek biztosítsa politikai meggyőződésének nyilvánítását. Még egyszer üdvözli a megjelenteket és a közgyűlést megnyitja. (Nagy éljenzés). A két Inditíány. Tudvalevő, hogy az egész országot foglalkoztató politikai kérdés két indítvány alakjában került a közgyűlés elé. Nevezetesen Nagy Béla indítványával, a melyben a kormánynak bizalmat kívánt szavaztatni az obstrukczió megtörése miatt és Luby Géza ellen- inditványával, a melyben a kormány alkotmánytipró eljárása felett bizalmatlanságot kívánt kifejezni. A főispán a tárgyalást mindkét indítványra együttesen rendelte el, ellenben a szavazást akként, hogy először a Nagy Béla indítványára helyezkedő állandó választmány javaslatára történik a szavazás és ha ez elfogadtatik, elesik a Luby Géza indítványa, ellenkező esetben a Luby Géza indítványára is szavazás lesz. Miután a közgyűlés a tárgyalás ezt a rendjét elfogadta, megkezdődött az indítványok tárgyalása. A bizalmi indítván; előterjesztése. Mikor Nagy Béla felállott, hogy megindokolja bizalmi indítványát, óriási zaj, eláll kiáltások fogadták, úgy hogy a főispán kénytelen volt folytonosan rázni az elnöki csengetyüt, mert indítványozó perczekig nem jutott szóhoz. Mikor aztán megkezdte beszédét, az ellenzék ekkor is folytonosan félbeszakította, „Eláll“ „Éljen Apponyi“, „Abczug“ felkiáltásokkal, sőt midőn szóló beszéde folyamán odajutott, „hogy nemcsak bizalmunkat bírja“ nem fejezhette be a mondatot, olyan elementáris erővel tört ki a zaj. De a szabadelvű párt elnöke nem tágított ismét ott kezdte beszédét, ahol elhagyta, s ezt a mondatot „nemcsak bizalmunkat birja“ négyszer is elismételte, nem törődve azzal, hogy az ellenzéket ezzel újabb félbeszakításra ingerli. Beszéde közben lépett a terembe gróf Károlyi István, akit az ellenzék perczekig éljenzett, tapsolt. Mikor aztán a bizalmi indítvány pártolói azzal kezdtek fenyegetőzni, hogy viszaadják a kölcsönt, ők sem hallgatják meg az eileninditványt és a főispán ismételten tüt elemre intette a közgyűlést, végre indítványozó befejezhette beszédét, a mely a következőleg hangzott. Méltóságos Főispán Ur! Mélyen tisztelt közgyűlés! Hazafiui kötelességet teljesítek ma, midőn lehető rövid felszólalásommal, becses figyelműket néhány perezre igénybe veszem. Azt hiszem mindnyájan egyet értünk abban, hogy a képviselőház utolsó ülésében lefolyt eseményeket elhallgatni, vagy azok felett napirendre térni nem lehet. Nem lehet már azért sem, mert magok a tényezők a nemzet elé állva hívták fel a közvéleményt cselekedetük elbírálására; — ez okból nekünk is Szatmárvármegye törvényhatóságának is bírálatot kell mondani a képviselőházban történtek felett. Mielőtt azonban ennek elbírálásába bocsájtkoz- nánk, méltóztassanak megengedni, hogy az előzményeket is elősoroljam, mert csakis ezeknek figyelembe vétele mellett lehet elfogulatlanul bírálatunkat kimondani. Fájó érzéssel és aggodalommal kisértük a képviselőház beteges működését az utolsó években, hol nem a többség vezetett, hanem a kisebbség játszotta a vezérszerepet, és a képviselőházat dolgozni nem engedte, — és ez nekünk annál inkább fájt, mert a kormány élén álló férfiú, nemcsak bizalmunkat birja, mint annak több Ízben kifejezést is adtunk, hanem elösmert nagy tehetsége — kitartása és férfiassága, bennünket azon reményre jogosított, hogy ő képes lesz, a képviselőház méltóságának —• tisztességének — munkaképességének helyreállítását végrehajtani. E czél elérhetése végett hozta ő javaslatba a 21-es bizottság kiküldetését, mely hivatva lett volna, a szólás szabadság fentartásával, a házszabályait oly formán módosítani, hogy képviselőház munkaképessége helyreállítva legyen. Ezen javaslatot az ellenzék még tárgyalni sem engedte. Kényszerítve lett tehát a többség a már határozott alakban formulázott Dániel-féle indítványt beadni. Mely indítvány beadása után az összes ellenzéki pártok egyesülve, bejelentették a technikai obstruktiót és igy lehetetlenné tették a képviselőház további békés működését. Ezen előzmények után a többségben lévő pártnak más teendője nem volt és nem lehetett, mint — vagy tétlenül nézni a kisebbség működését és engedni vagy a képviselőházat mint a nemzetet is a legnagyobb válságba sodortatni, — vagy pedig felelősségének és többségének tudatában a Dániel-féle indítvány elfogadásával a képviselőház munkaképességét helyreállítani. A képviselőház többsége a bejelentett obstruktió után más megoldást nem talált és felelőssége tudatában elfogadta a beadott indítványt. — Lelkem egész melegével üdvözlöm én a többségben lévő pártot és különösen annak vezérét gróf Tisza Istvánt, hogy volt bátorságok a képviselőház munkaképeségének helyreállítása végett az első lépést megtenni. — Indítványozom: „Mondja ki Szatmárvármegye törvényhatósága, hogy gróf Tisza Istvánt a képviselőház munkaképességének helyreállítási törekvéseiben üdvözli, támogatásáról biztosítja“. Az indítványa mellett kitartó Nagy Bélát pártfelei a beszéd végén lelkesen megéljenezték és tapsolták. Ezután felolvasták az állandó választmány javaslatát, a mely a Nagy Béla indítványának álláspontjára helyezkedett. Ezt is fülsiketítő zajjal fogadták az ellenvélemény üek. A bizalmatlansági indítvány előterjesztése. Mikor Luby Géza emelkedett szólásra, hogy a kormány iránti bizalmatlanságot provokáló indítványát megokolja, őt viszont a kormánypárt hívei nem engedték szóhoz jutni perczekig. Hiába csitította az alispán pártfeleit, csak nem akartak elállni a kölcsön visszaadásától s csakis mikor a főispán végre szóhoz juthatott a nagy zajban s arra kérte a közgyűlést, hogy tartsák tiszteletben mindenkinek politikai meggyőződését, juthatott szóhoz végre Luby. Beszédét azzal kezdette, hogy felemlítette a nov. 18-iki képviselőházi 32 .»fi ülést, a mikor a miniszter- elnök (Éljenzés) indítványára a házelnöke a magyar törvényhozás terén páratlan brutalitással elfogadtatta a képviselőházzal a Dániel-féle indítványt, a melynek értelmében a szólás szabadságot örökre megakarják a parlamentbe szüntetni. (Úgy van! Nem igaz! Rémképek ! közben szólások). Ügyanis ezentúl 50 képviselő indítványára a vitát mindég berekeszthetik, nem gyakorolhatja az ellenzék ellenőrzési jogát az ujoncz- megajánlásnál és a költségvetésnél. Pedig erre az indítványra most szükség nem volt, mert ezt a revíziós indítványt már márcziusban felvetették és ekkor Thaly kérelmére Tisza kész volt visszavonni azt, ha az ellenzék az ujonczjavaslatot és költségvetést megszavazza illetve akadályokat nem gördít a tárgyalás rendes menetének újában. Az ellenzék becsületesen megtartotta ígéretét, az 1904. évi ujonczjutalékot szónélkül és a költségvetést gyors tempóban letárgyalta. Ez alatt az idő alatt nem volt egy szó, egy jel sem arról, hogy obstrukezióra készül. Ennek daczára Tisza miniszter- elnök (Éljenzés) megszegte nyilvánosan adott szavát és előállott a Dániel-féle javaslattal. Ez által nagy szolgálatot tett az osztráknak, kicsavarta a nemzet kezéből az utolsó fegyvert, a mely utolsó mentsvára volt a nemzetnek. — Elakarják adni a magyart az osztráknak. (Éljenzés. Ellenmondások). A nemzet tiltakozását ez ellen mutatják a népgyülések. Mutatja a hangulatot a miniszterelnök fogadtatása Budapesten és Győrben, a hol csak csendőr, rendőri kísérettel jelenhetett meg. Tisztába volt azzal, hogy midőn a bizalmi kérdést felvetik, a hatalom minden eszközt fel fog használni, befogja rendelni a jegyzőket, a bírókat (Zaj) a mint példa erre Pest vármegye közgyűlése, a hol a volt államtitkár produkálta azt a levelet, a melyből kitűnt az, hogy a bizalmi indítvány mellett napidij mellett hozták be a többséget. (Zaj). A mi Pest vármegyében megtörtént, azt most megteszik itt is. (Óriási zaj). A berendelt hivatalos apparátus a felfüggesztéstől félve, megszavazza a bizalmat (Óriás zaj. Nem áll felkiáltások). Megvan győződve, hogy itt is igy fognak szavazni, mint a képviselőházban szavaztak, a mikor fejükbe szállt a gőg. (A pezső ! közbekiáltások). A nemzet itélőszéke megfogja őket bélyegezni. Reméli, hogy a kioen a hazafiságnak egy szikrája él, az az utolsó órában magába fog szállani és nem szavaz a bizalmi nyilatkozat mellett. Befejezi beszédét azzal, a mivel Szentiványi Árpád indokolta meg kilépését. Kilépek a pártból, mert mint becsületes ember akarok meghalni! (Éljenzés. Taps. Nem igaz! Nem lépett ki, felkiáltások). Ezután felolvasták a Luby Géza indítványát, a melylyel felhívja a közgyűlést, hogy szavazzon a kormánynak bizalmatlanságot. (Éljenzés. Abczugolás.) Pro és contra. Domahidy István szólalt fel ezután, azonban beszédéből csak egyes töredékeket lehetett hallani a nagy zajban. Beszéde lényege az volt, hogy cons- tatálni kivárna azt, hogy az ellenzék, a mikor maga is szükségesnek tartotta a házszabály revidiálását, nem ment bele a 21-es bizottság alakításába s kimondta, hogy most az obstrukczió következik. Minthogy pedig az obstrukczió megakadályozza a parlament működését, elfogadja a bizalmi javaslatot. (Éljenzés.) Ezután gróf Károlyi István emelkedett fel az ellenzék szűnni nem akaró éljenzése és tapsai között. A hazafiui szív meghatottsága, a meggyőződés ereje látszott ki minden szavából, a mely pár perezre az egész közgyűlés figyelmét feléje irányította. A nemes gróf a következő beszédben utasította el magától a bizalmi nyilatkozatot és adott kifejezést bizalmatlanságának : Tisztelt közgyűlés ! Beteg vagyok, ágyamból jöttem ide: de felkeltem volna félholtan is, nehogy feltehesse felőlem egyetlenegy polgártársam is azt, hogy megjelenésem esetén hajlandó lettem volna a miniszterelnök és a kormány „alkotmánytiprását“ beadandó szavazatommal támogatni. Senki nálamnál nem imádhatja, nem szeretheti jobban hazáját, a magyar nemzetet! Senki nem tisztelheti jobban az ország törvényeit, alkotmányát; senki nem bízott jobban az alkotmányra letett királyi esküben és bízom még ma is — nálamnál és ép ezért Folytatása a mellékleten. T A R C Z A. Kuruezok: és labanezok: harcza. Mintha csak a kuruezvilág elevenedett volna föl. Egyik oldalt Luby kapitány fuvatja a tárogatót. A másik pártnak Nagy Béla lengeti zászlóját. Le a hazaárulóval! Kiáltják a kuruezok; „éljen a honmentő !“ — dörgik vissza a labanezok. Egyre szaporodik a két tábor, s a dicsért, gya- lázott Tisza — ott a Duna partján lesi az ütközet végét — a verdiktet. A L u b y vezérkara derék legényeket számlál; ott van Béla unokavére, a csenged követ; a mindkét táborban kedvelt Jékey Zsiga, a daliás ; M a d a- rassy Dezső, ami megyei madarászunk; lejött Pestbudáról Falussy Árpád, aki Polónyi genrében méri a csapást; Adler Adolf, aki modern és klasszikus Íróktól idéz ; P a p p Béla, akinek gyilkos beszédére nem jutott sor; a néppárti fürge Szabó Bérezi bennrekedt beszédével s szavazástkérő derűs ivével; Böszörményi Emil, a nagy Apponyista, Komoróczy Iván, a közigazgatási tudós, a mér- mondó ináncsi Papp Kálmán, a temperamentumos Dienes Lajos, Jakó Kálmán a bánatos, hogy lekéste a szavazást, Tóth Móricz, a nyakas független, Kossuth Pista, aderékszáll legény, — barátja Szarka Andornak, Luby Lajos, a lelkes; a jókedvű S z e ő k e ; a heves Kávássy; Világos s y, a rajongó és még kitudná hányán; de ne feledjük a jó Gots, sürjén közbeszólót se. De a másik ezereskapitány tábora sem himmi- hummi emberekből áll ki; Nagy Béla, a kis zömök angol mellett sorakozik a hatalmas termetű Károlyi György gróf; — a fiának antipodes-se N e m estó t h i Szabó Tóni; a jó Bocskay alak: Domahidy Pista és a rokonszenves Viktor a világjáró Pállal,- a nagy sportmann: Kováts Jenő; a három Madarassy: László, Gyula, Sándor; a minisztert- ölő Bay La jós; a volt nemzeti párti s most annál becsesebb Szentiványi Gyula és Böszörményi Sándor; a népszerű Csaba, Isaáka rozsályi vár ura; Pásztory a magyar pap ; Boer Endre a jó gazda; a két főfizikus: Fekete és Seri y, a két 48-as honvéd; a derék Jékey Sándor; Szu- hányiak ketten: Ödön, a közkedvelt, a selyemember: Feri; a három Péchy, a két főbíró és a fő-lápos László; a táblabiró Papp Sándor; a hazafias Mánn Lajos; a bányaigazgató Neubauer; Mol- csányi a medvék réme; a Pestről lerándult Szerdahelyi Jenő (contrája Falussynak) és még sokan, nagyon sokan. Mindkét tábor várja, de hiába várja, Jékey Mórt, az emeritus alispánt, a Telekyek közül legalább egy grófot, Domahidy Sándort, a két P é c h y t Sárköz és Porcsalmáról, Szuhányi Lajost, Kende Bélát, Sváiczer Gábort. A megyei dzsentri előkellő vezérét Kende Zsigát is várják, de ő családi körülményei miatt nem jöhet. Megjön Szerdahelyi Guszti, a valódi urak igazi típussá, örül az ellenzék, s leesik az álla, merthogy György gróf mellé telepedik a jövevény. Türelmetlen a két tábor; a 10-esnél is nagyobb számú keztyüs kezek szorítják a kardot; a karzat szép női szörnyen kiváncsiak; füledt a levegő; torokköszörülés emészti a gégét; liheg a mell, csillog a szem; ember halál lesz. Megjött a döntnök: az elegáns Kristóffy; összes fegyverzete a nagy csengő és a nagyobb esze. Érzi, tudja, hogy most nem installál; ma teszi le vizsgáját, az elsőt a „politikai viharszabályozás“ kényes mesterségéből. Ma nem hódolnak, de megeszik az emberek egymást. Kitüntetéssel vizsgázott: olyan szigorúan törvényes, előzékenyen okos, türelmesen diplomatikus volt, midőn kihirdette a víszabályokat, hogy a tisztesség határán belül a viadal minden formája megengedett, a szúrás sem tiltott, csak aztán halálos legyen, (ezt különösen följegyezte magának az alispán) — hogy a legtöbb ember csak azt hallotta: jól kezeli a csengőt, szépen tud kérlelni, holott a vezetés prae- cisitásával czéltudatos fölénynyel uralta a tanácskozást. „Rajta urak! Üssétek egymást!“ N a gy Béla rontott ki, vágta a hol érte, s egész addig, mig ki nem vágta a Tisza iránti bizalmat, sok sebet ontott ... De már erre Lubyék is felemelték, a honmentő nagy fene pajzsot, az obstrukeziót. Óriás zsivaj! Az „abczug!“ az „fláll!“ kopog a kis öreg hátán, akár a jégeső. És nem jut többet szóhoz. Az ősz -liberális pátriárka, Kölcsey Antal szánakozva gondol arra, hogy a jó vitézek a szólás szabadságért harczolnak. Kristóffy csenget, a kormánypárt éljenez, a kis öreg daczosan vár s a fáradozó zaj első csendrésén újból nagyot sújt a bizalom pallosával. Tomboló orkán! De hirtelen őrült éljen riadalom, egy betegen is daliás levente rugtat elő nemes alakjával: gróf Károlyi István; közlegény sorba áll a vitézek vitéze, hogy száz halált osszon. A labanezpárt aggódva súg össze: „A nagy ágyú!“ „Ej, — gondolja berenczei Kováts —- nekünk is van grófunk!“ s bizalommal szemlélgeti a György gróf higgadságát. A mindenütt kedves Sántha Kálmánt, a liberálisoknak ezt a prototipjét, nem szállja félelem, a nagy eszű alispánt vigyázza; ő is valaki!“ Közben a kis öreg, aki daczosan áll, mint a vasék a lármázó tömeg közt, harmadszor is kivágta a Tisza iránti bizalmat, sőt hogy a nagy Károlyi is hallja, még egy negyedikkel is megtoldta. Luby Géza következett; két marokra fogta kardját, úgy vágta a képzelt ellenséget. Csakhogy a labanezok is megkedvelték a jó kuruez pajzsot, obstruáltak; utóvégre a döntnök Kristóffy ha közbe nem lép, s maga a vicispán nem csititja népét, Luby else mondhatja tán, hogy az átkos Tisza még álmában sem tesz egyebet, minthogy megszegi a szavát, naponként eladja a hazát, osztráknak liferál, s császárra esküszik ! Zúgott a bal tábor, ez már nekik való beszéd. Luby olyan ellenzéki ember, a ki akkor is ellenzéki lesz, ha maga Kossuth Ferencz lesz miniszterelnök. Előtte a hatalom embere mind terhelt! Ha tán maga juthatna oda, önönmagának lenne ellenzékié. Megérdemli a tapsot! Most már Pista bátyánk vagdalkozik, s hiába mondja az intrikus kuruez nép, hogy a főispán fiáért cselekszi csak — az öreg egy ember életen át a patent szabadelvű, súlyos csapásokat oszt.
