Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-04-10 / 15. szám
Nagykároly, 1904. április 10. ±5- szám. XXX. évfolyam. Szatmármegyei TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ^ mi és MEGYEI ERDEKU HETILAP. A SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. v'"> ■ < V*- u * ^***i3W*%ME GJELEN MINDEN VASÁRNAP. SZERKESZTÖSÉG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Nagykárolyban, Jókay-utcza 2. sz. A véres dráma. Háború van künn a nagy világban s mi a nagy messzeségből feszült érdeklődéssel várjuk nap nap után, micsoda híreket hoz a véres események színhelyéről a táviró. Okunk van arra, hogy necsak a kiváncsi idegen szemeivel nézzük a Sárga tengeren folyó nagyszerű drámát, mert egy velünk közvetlenül szomszédos állam viseli a nagy háborút s ennek a sorsa ránk nézve közömbös nem lehet. Eltekintve a politikától, amelylyel nem foglalkozunk, számtalan közgazdasági érdek fűz bennünket Oroszországhoz. A japánokhoz már nem igen fűz bennünket az érdek, mégis, mi tagadás benne, a magyar nép többségének rokonszenve a japánoké, e müveit, vitéz, alkotmányos és szabadságszerető mongol fajé, amelynek országa Magyarország mintájára művelődött és formálódott át kulturnéppé a legutóbbi évtizedekben. Nagy miszsziót teljesít e nép messze innen Keletázsiában a Sárga tenger partjainál s hogy ezt a miszsziót az orosznál humánusabban s hozzáértőbben teljesiti, az bizonyos. Mint minden ujabbkori háborúnak, úgy ennek is közgazdasági érdek a rugója. Japánnak fogyasztó külföldre van szüksége, Kínára, Mandsuriára, gyarmatok is kellenek a lakosággal túlzsúfolt országnak s mindezt lehetetlenné tette az orosz. Ezért készült Japán már tiz esztendő óta erre a háborúra. S hogy milyen kitünően elkészült, azt fényesen bizonyítja az eddigi eredmény. Az orosz flotta csaknem tönkre tétetett s a szárazföldön sincs szerencséje a fehér czár hadseregének. A háború kimenetelét megjósolni természetesen vakmerőség lenne még, de a tudósítások, amik a véres külföldről ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona. Egyes szám ára 20 fillér. jöttek eddig hozzánk, arra engednek következtetni, hogy az orosz világhatalom egy nagy kudarczot fog szenvedni. Amint az angol-bur háború idején szívvel s lélekkel lelkesedtünk a burokért, úgy lelkesedünk most a japánokért. 8 nem azért fogjuk a pártjukat, mert ők a gyöngébbek, amint ez a buroknál volt az eset: Japán Keletázsiában legalább olyan erős, mint az ellensége. Hanem azért lelkesedünk a Japán győzelmek hallásán, mert nem szeretjük az oroszok birodalmát. A rabság hazája ez az ország még most is, midőn az alkotmányos szabadság napja süt már mindenfelé a müveit világon. Forradalmi mozgalmak által van aláásva e hatalmas birodalom és rémséges lesz az, amikor ezek az aknák felrobbanak. Nyomorban, rabigában sínylődik az emberek százmilliója, a föld munkása hitványabb érték, mint a háziállat, joga csak a katonaságnak, nemességnek és szabadult polgárságnak van. Szégyene a müveit világnak ez az állapot s bizony az európai népnek társadalmát szabadságát és kultúráját még mindig veszély fenyegeti a fagyos kelet felől. Az orosz 1848-ban letiport bennünket — ezt nem felejtjük el neki. Ugyanaz az Oroszország ez még most is, mint akkor volt — miért változott volna meg iránta á mi érzelmünk ? Azt tartjuk, hogy a lenyűgözött, rabságban tartott, elnyomott orosz népnek nagyobb hasznára lesz egy vesztett háború, mint a megnyert. Mert egy nagy vereség súlya alatt talán megtörne a gőgös népeket elnyomó és elbutitó hatalom és megadná a népének a szabadságot. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. Vármegyei közigazgatási bizottsági ülés. A vármegyei közigazgatási bizottság ápril hó 8-án tartotta meg Kristóffy József főispán elnöklete alatt rendes havi ülését. Jelen voltak Nagy László, Kende Zsigmond, Böszörményi Sándor, Reök Gyula, Nemes- tóthi Szabó Antal, llosvay Aladár, Dr. Schönpflug Richárd, Kacsó Károly, Kemény Alajos, llosvay Ferencz, Kováts Béla, Dr. Seríy Gusztáv, Dienes Lajos vármegyei közigazgatási bizottsági tagok. Az alispáni jelentés szerint a személy és vagyonbiztonság márczius hó folyamán kielégítő volt, s a márczius hó 21-én megkezdett 1903- ik évi ujonczozás példás rendben folyik, s a nagykárolyi, nagybányai, fehérgyarmati járási s Felsőbánya és Nagykároly városi sorozó járásokban be is fejeztetett. Az alispáni hivatal márczius havi ügyforgalma következő volt: február hó 29-én elintézetlenül átjött 711 ügydarab, márczius hó folyamán beérkezett 2886 ügydarab, s Így elintézendő volt 3597 ügydarab, melyből 2642 ügydarab elintéztetvén, márczius hó végén elintézetlenül maradt 955 ügydarab. Az állategészségügy márczius hó folyamán kedvezőtlenebbé vált azáltal, hogy az állatoknak a tavaszi legelőre való kihajtása előtt megtartott állatvizsgálatok alkalmával a lovak közt igen sok rühkóros találtatott, a mi az állatok hiányos téli gondozásának tulajdonítható. A márczius hó folyamán előfordult ragályos állati betegségek következők voltak, u. m.: lépfene Dobrácsapáti, Egri és Sárközujlak községekben és Nagykároly városban, takonykor Börvely és Papos községekben, veszettség Magosfalu, Vetés, Csomaküz és Remetemező községekben, sertésvész Ivácskó, Homok és Nagydobos községekben, rühkór Kömörő, Kányaháza, Nagypalád, Kispalád, Czégénydányád, Hagymás- lápos, Kolczér, Kölese, Fülesd, Kisar, Kapnikbánya, Magosfalu, Vámfalu, Olcsva, Tartolcz, Avasfelsőfalu, Komorzán, Aranyosmeggyes, Batiz, Oláhtótfalu, Reszege, Varalyu, Lekencze, Rózsapallag, Bujánháza és Hodász községekben fordult elő. Kende Zsigmond a vármegye területéről nagy mérvben megindult kivándorlás iránt tevén kérdést, az alispán kijelenti, hogy a kivándorlás tényleg nagymérvű és a kivándorlási törvénytől a baj szanálását nem T Á C Z A. A regényíró A regényíró Boronkaynak jó szeme volt mindenképen. Mert lám, ahogy az első látogatást megtette hajdani kenyeres pajtásánál, már tisztában volt azzal, hogy a régi jó barát szépséges felesége, a kétéves menyecske készül elpártolni az urától. Már mint a Kisfáy Laczi felesége, a kicsi, szőke asszony. Megrázta bozontos fejét Boronkay erre a fölfedezésre. Elégedetlenül, boszusan baktatott hazafelé a kis város hepe-hupás utczáján s mikor a házuk elé ért (egykor márvanytábla fog ékesedni az öreg ház falán, mert hogy itt született a kitűnő regénycsináló), tépe- lődve szólt be a kicsi húgának a muskátlival, lila fuksziával telerakott ablakon : — Piri te, ki az a Bajmok Gáspár? Piri — a kicsi, szöszike, kékszemü Piriké — ott termett az ablaknál és piros arczocskáját kidugva a virágok között, csufondárosan mondta : — Jé, jé ! Hát nem ismered ? Bajmok Gáspár . .. hát . . . hát az egy igen — szép ember! Boronkaynak nevetnie kellett a húga magyarázatán. Mert csufondárosan fogott bele a kicsi leány a folvilágositásba, de a Bajmok Gáspár nevét szinte áhítattal ejtette ki. — Jé, jé! — vágta vissza hát csípősen a húgának, — és te talán szerelmes vagy bele csöppség? De nem várt a feleletre Boronkay, hanem belépett a „hátulsó házba“, melyet neki rendezett be az a fejérfejkötős öreg asszony, aki fiamnak szólítja a nagy regényírót. Mert hogy tudnivaló a nagy regényíróról, hogy az most „pihen“. A szülőfalujába jött e nyáron a sok micsodás fürdő helyett. Leült a regényíró a régi faragásu, tágas karos székbe hát, mely az öreg űré volt életében és erősen kezdett gondolkozni. Gondolkozott, gondolkozott, amint már ez szokás az ilyen nagy agyvelejű embernél, aki minden embert fölapróz az esze peniczilusával. Kisfáy Laczit, a kenyeres pajtást aprózta most hát a regényíró. Na, de ezen a Kisfáyn épen semmi különös nincs. Csak oly jó, jámbor gyerek most is, mint régen, mikor együtt bújták a többszörösen átja- vitott kiadású iskolai, könyveket. Még alamuszinak is az maradt, mi hajdanán volt. De sokszor kellett ez alamuszisága miatt kirántania a bajból Boronkaynak. No, most úgy érezte Boronkay, hogy egy ilyen eset ujult meg. Mert megint beakarják csapni az alamuszi kenyeres pajtást ; épen a tulajdon, asszonya és egy ur. Lám, hogy Kisfáy Laczi ezelőtt két évvel meghitta őt a Iakzijára, ő már akkor látta ezt az esetet. Mert akkor igy sóhajtott fel magában : — Szegény Laczim, szegény Laczim ! Minek is házasodtál te meg? Téged megcsal a te hitestársad, ha maga lesz az égből lecsöppent angyal is. Mert vannak emberek, akik arra születtek, hogy megcsalják őket. És ime kezdik is már csalni Kisfáyt. Az asszonya és egy ur: ez a Bajmok Gáspár. Már bizonyomra úgy lesz, hogy megcsalják, mert Boronkaynak jó szeme van. Ma látta ugyan először az aszonyt is, Bajmokot is, de ez már elég neki. Ismeri a regényüket. Kiolvasta ő azt az egymásra való nézésükből, a kézszoritásuk- ból. Szent igaz, hogy még most csak a közepén vannak a regénynek, de csak alkalom nyíljék és — befejezik. Hát csak ne fejezzék be, ne! Szegény, szegény Kisfáy Laczi, áldott szivü, derék pajtás ne csaljanak meg tégedet, bárha jámborságodban szinte kínálod magad erre a mártiromságra. Látod, be nagy szerencse, hogy hazajött a te régi kenyeres pajtásod, a hires nagy ember, hogy megpihenjen az öreg szülei ház zsindelyes födele alatt. Lám, lám ez a nagy ember most egy regényhez ir befejezést, a te hátad mögött folyó regényhez, amelynek a hősnője úgy a szivedhez nőtt te jámbor ember. Na ne félj, pompás lesz az a befejezés. Nem leszel te mégsem megcsalva jámbor, vajlelkü férj. Itt van a te régi hü pajtásod. Nagy regényíró az mindenképen ! Hát lássuk azt a regényt. Először is kicsoda — micsoda ez a Bajmok Gáspár ? Mert ő volna a regénynek azon hőse, aki bukni fog. Lám, lám üres ember, közönséges, mindennapi ember ez a Bajmok. Ezt bizony semmi kiválósága nem kvalifikálja regényhőssé. Na ezzel hamar lehet majd végezni. Hát az asszony ? Ezt már élvezettel figyelte Boronkay. Úgy állt a dolog (ez már a megfigyelés, kérem !), hogy az asszony nem az egyént, nem a férfit szerette Bajmok Gáspárban, hanem a sima modorú, elegáns udvarlót, aki szépeket tud mondani és igen figyelmes is egyszersmind. Hát ez már egy kicsit súlyosbította a helyzetet. Mert ha a férfit szereti vala Bajmokban az asszony, akkor könnyű lenne kiábránditani belőle. De az udvarlóból ? . . . Hm ! — itt már csak hasonló fegyverek segíthetnek. Szóval udvarolni kellene az asszonynak. így ! Bebizonyítani neki, hogy egy udvarló még nem minden, több is akad, tehát nem kell egyhez ragaszkodni föltétlenül. Na, ez súlyos. Mert még se lehet az, hogy ő, Boronkay udvaroljon a kenyeres pajtása feleségének. De ... de mért ne ? Hát a czél, a czél ? Bizony meg kell lenni. — Te Piriké — szólott a húgának egyszer — hát csakugyan szép ember ez a Bajmok Gáspár ? Ez már akkor történt, mikor hozzáfogott a regény befejezéséhez. De nehezen ment a dolog. Mert tartotta magát ez az üresfejü Bajmok. Szép ember, ez az ember — gondolta, hát az is tetszik az asszonynak. És azért is kérdezte meg a Piiikét, hogy lássa, igaza van-e ? Már haragudott Boronkay, olyan soká tartja magát az az üres ember. Izzadott, mert nem akart a regény befejeződni. — Látod, látod te együgyü, jámbor lelkű Kisfáy Laczi, hogy fárad teérted a te hűséges barátod, csakhogy megmentse azt számodra, aki úgy a szivedhez nőtt ! Ez aztán ember ! Csupa szív, csupa nemes lélek 1 «) *
