Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-03-06 / 10. szám

Nagykároly, 1904. márczius 6.

ICL szám.

XXX. évfolyam.

Szatmármegyei

TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ^ és MEGYEI ERDEKŰ HETILAP.

■ ■ r

A SZATMARVARMEGYEI KÖZSÉGI ES KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA.

•v--* MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP.

SZERKESZTOSEG és KIADÓHIVATAL :

hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők :

A agy kár olybán, J ókay-utcza 2. ss.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évié 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona.

Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.

Egyes szám ára 20 fillér. «=Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér.

Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el.

Uj ipartörvény.

Húsz éven át folyó elkeseredett küzdelem után lélegzhetnek fel iparosaink, mert végre dűlőre jut az uj ipartörvény ügye. Az 1884. évi XVII. t.-czíkkbe foglalt ipartörvény abban az időben jött létre, midőn a korlátlan iparszabadság jelszava után indult az egész világ. Természetes, hogy alig íelserkent ipari életünk alaposan megsínylette ezt a viszonyainkba sehogy bele nem illeszthető törvényt, s iparosaink számos gyűlésen és kongresszuson tiltakoztak ellene, követelvén folytonosan annak revízióját.

Az uj ipartörvény nem csupán az iparosokat érdekelheti, hanem alkalmas arra, hogy társadalmunk legszelesebb rétegeinek keltse fel figyelmét, nemcsak az iparűzéssel, hanem az iparos-oktatás, vagy tanonczkérdés révén kapcsolatos szétágazó nagy érdekek folytan is. A nélkül, hogy az uj ipartörvényt illetőleg bármely jóslásba bocsátkoznánk, ezúttal főleg azon hiányokra kívánunk — illetékes forrásból merítve — rámutatni, melyek a jelenlegi ipartörvényt az iparosokra nézve elviselhetetlenné teszik.

Legfontosabb és leginkább érezhető hibája az ipartörvénynek az, hogy a kontárok elszaporodását és ártó munkáját nem hogy meg nem akadályozzák, hanem még elősegítik. Bátran lehet állítani, hogy valóságos rákfenéje ipari életünknek a vállalkozóknak az a része, mely minden képzettség és szakértelem nélkül, csupán pénzére és összeköttetéseire támaszkodva teszi lehetetlenné az ipar becsületes gyakorlását. Pályázik az ilyen vállalkozó mindenre, azzal az elhatározott szándékkal, hogy mindenáron és bármely körülmények között is nyernie kell az elvállalt munkán. A számítása nagyon egyszerű.

A vállalati összegből előre kihasítja a maga nyereségét, s a mi marad, annál többe nem szabad kerülnie a munkának. Már most két eset lehetséges. Vagy maga egyezkedik az iparosokkal, s ez esetben az árakat annyira leszorítja, hogy az iparos a legjobb akarata mellett nem képes szolid munkát végezni, vagy pedig alvállalkozóval szerződik, a minek követ- kezményekép ismét csak az iparos rövidül meg.

Nagyon természetes, hogy ezen eljárás, nemcsak az iparosok megélhetését teszi kérdésessé, hanem árt az ipar fejlődésének is. Ehhez sorozhatok még azok is, a kik megfelelő előképzettség nélkül, — a képesítés szoros meghatározása hiányában — kapnak iparengedélyt, s kontár munkával veszélyeztetik a tanult iparos megélhetések Ugyancsak szorítja iparosainkat a rabmunka versenye is, de ezenkívül az ipartörvénynek számos olyan rendelkezése, mely egyenesen zaklatás jellegével bir.

így különösen hibáztatandó a törvény 157. §-ának c) pontja, melynek értelmében azon iparos, vagy gyáros, a ki segédet kellő igazolás nélkül fogad fel, 400 koronáig terjedő pénz- büntetéssel sújtható; mig a 159. §. szerint az a munkás, a ki munkájából jogtalanul kilép, 40 koronáig terjedő pénzbüntetéssel büntethető. Ebből a rendelkezésből az tűnik ki, hogy a törvény a szökött munkás felfogadoját nagyobb mértékben rendeli büntetni, mint a megszökött munkást.

Sorra vehetnénk itt még a jelengi ipartörvény számtalan hibáját, de hiszen azokat az iparosok érdek képviseletei alaposan megvitatták. Mi ezúttal kötelező ellenőrzési tisztünket kívántuk gyakorolni, főleg azon czélból, hogy e nagy fontosságú reformra jóeleve felhívjuk az érdekeltek figyelmet. Ügy tudjuk, hogy a törvényjavaslatot még tervezet alakjában, egy nagy szaktanácskozás elé terjeszti a

kereskedelmi miniszter, s akkor az érdekképviseletnek módjuk lesz rá megtenni idejében észrevétLUlyet. Igen jelentős elhatározásnak uj javaslat nem kerül rögtön a Ljf elé, hanem megküldik azt

s. országban minden ipartestületnek.

Az ipartestület mindenesetre helyesen cselekszik, ha tagjait jóelőre figyelmezteti e fontos törvényjavaslat készültére, s arra, hogy minden egyes tagnak módjában lesz észrevételeit megtenni. De ha az ipartestület erre rászánja magát, akkor egy lepessel még beljebb kell mennie. Nevezetesen figyelmeztetnie kell tagjait arra, hogy a már eddig is tapasztalt serelmeket és hiányokat állítsák össze, hogy annál könyebben vonhassanak párhuzamot a meglévő és a tervezett intézkedések között.

De mindettől eltekintve azon további nagy kötelezettseg fogja terhelni iparosainkat, hogy a készülő törvényt necsak a részletkérdések szempontjából igyekezzenek szemügyre venni, hanem mérlegeljék azt is, hogy milyen alapelvek érvényesülteK annak elkészítésében. A rendszer megállapítása elsőrangú fontossággal bir, s hisszük is, hogy a készülő reformot iparosaink teljes odaadással, lelkiismeretességgel és buzgalommal fogják érdekeik szempontjából megvizsgálni. Végre is egész jövőjükről és boldogulásaik feltételeiről lesz szó, ez pedig senkit sem hagyhat hidegen. Mi megtettük kötelességünket, midőn idejében szóvá tettük ezt az ügyet

____________________________

Me

gszoktuk!

(A színkör építéséhez.)

Megszoktuk — szegény vidékiek, — hogy sárban járjunk, de szívesebben járunk asphalton. Megszoktuk, hogy a székház lépcsőházában két karon indultunk s egyen jutottunk a nagyterem ajtajához ; ma egy karon indulunk s kettőn jutunk ugyanoda. Sokan megszokták, hogy az asszony viselje a kalapot; a többség

r A R C Z A.

Tengeri csata.

1920-ban vagyunk. Gyönyörű augusztusi nap. Az ég fellegtelen, enyhe szellő jarja át a léget. Az Atlanti-Óczeán hullamain egy úszó vár siklik tova. Az amerikai hadihajó, a „Washington“ ez, amely a hajó- épités művészetének egyik legszebb vívmánya, legteljesebb tökéletessége.

Amerika jelenleg háborúban van .Angliával. A „Washington“ az angol „Stuart* nevű hajót keresi, hogy megütközzék vele.

A hadihajók alakjukra nézve már nem hajókra, hanem úszó czitadellakra emlékeztetnek. Az aczél- pánc.zélnak átlag fél méter a vastagsága. A hajó legfelsőbb emelete 80 láb magas a vizvonal felett, a zászló 110 lábnyi magasságban leng a hajó fölött. Az árboczkosárban ülő matróz villamos csengővel jelzi, hogy „ellenseg a láthatáron“. Az ügyeletes tiszt értesíti erről a kapitányt, a ki az első toronyból rögtön szemügyre veszi az ellenséges hadihajót. A legtökéletesebb messzelató segélyével meggyőződést szerezhet a „Stuart“ hatalmasságáról.

A kapitány parancsára az úszó vár megváltoztatja útirányát. Teljes gőzzel rohan most a „Washington“ a „Stuart“ felé. Még csak hét kilométer a távolság a két hajó között. Négyezer méternél a lővegek működni kezdhetnek.

A „Washington“ tisztjei kiadják a vezényszót: „csatára készen“. A két hajó nagy sebessséggel közeledik egymáshoz. Minden perczben ezer méterrel kiseb- bedik a távolság. A mérnökök a gépeknél állanak, a matrózok a hajófelszereléseknél várják a vezényszót, a katonák ágyúiknál lesik a parancsot, a tüzérek puskáikat szorongatják a kezükben az aczélpánczélozott '

mellvédők mögött. A revorverágyuk és kézi fegyverek csak kétezer méternyi távolságban használhatók. A hajó mélyén orvosok készítik a kötszereket és várják a sebesülteket. Már a betegek ápolói is helyükön vannak.

A „Washington“ négy forgó tornya következő- képen van felszerelve. A két főtornyon négy tizenkét fontos ágyú van elhelyezve. Minden tornyon két hasonló nagyságú löveg áll lövésre készen. Ezeken kivül a hajó még nyolcz fontos gránátlöveggel rendelkezik. Egy húsz hatfontosból álló üteg egészíti ki a hajó ágyufelszerelését s még két revolverágyu mellett is ébren őrködnek a tüzérek. A felső lövegek 25 láb magasságban vannak elhelyezve a vizvonal felett. A legalacsonyabb fekvésű ágyú 16 lábnyira emelkedik a viz felett. A fedélzet pedig valóságosan hemzseg a sok ágyútól . . .

A hajók közelednek. A jel a csatára minden pillanatban várható. Rövid beszélgetés után a kapitány parancsára az első tornyon levő hadnagy a fedélre megy. Ez azért történik, hogy a kapitány elesése után a hajó ne maradjon parancsnok nélkül.

A haditerv nagyon egyszerű. A jármüvek arra törekednek, hogy folyton jobbra-balra evezve, minél több jól irányzott lövést intézzenek az ellenségre. Az újkori tengeri csata csak nagyon rövid ideig tat that: a legénység tudja ezt jól és el van szánva mindenre. Mindenütt csak a parancsra várnak.

„Négyezerötszáz méter távolság az ellenségtől!“ jelentik az árbockosárból. Az üteg parancsnokok 4000 méterre állítják be ágyúikat. A tüzérek elektromos gyújtóikkal készülnek a bombavetésre.

„Vigyázz !“ hangzik a parancsszó. „Tűz“, reá a felelet. Borzasztó dörej és nyolcz csőből két négyfontos és hatfontus löveg hasítja át a léget.

A „Stuart“ a csata megnyitását nehéz lövegekkel várta, mert félperczig vár, mig a támadását viszonozza. A „Stuart“ könyü lövegei a „Washington“ egyik hatfontosát elhallgattatja és két embert megöl. A csata tovább folyik. A tornyokon a tisztek messzelátókkal figyelik a lövések hatását. A „Washington“ kapitánya meggyőződik róla, hogy méltó ellenféllel van dolga.

A hajók most kétezer méternyire közelednek egymáshoz és a „Washingtonéról két tizenkét és egy nyolczfontos dördül el.

Egyszerre a „Washington“ első tornyán egy véres jajkiáltás hallatszik és egy tizenháromfontos bomba az amerikai hajó pánczéljára hull, egy másik az első tornyon dörren szét s egy tizfontos gránát behorpasztja a fedélzetet, mig egy hasonló löveg léket üt egy kissebb torony oldalán. Tizenkét ember halott, tizenöt sebesült. Lényeges kár nem esett a „Washingtonéban.

A hajókat már csak ezerkétszáz méter választja el egymástól. Mindkét részen a leghatalmasabb golyó szórók okádják irtó golyóikat. Az öregágyuk dörrenése egybevész a gyorstüzelők bömbölésével és a revolverágyuk ropogásával. A könyü tüzérség, úgymint a kézi fegyveresek, a lövéseknél irányítják gyilkaikat az ellenre, hogy az ellenség tüzéreit jól czélozott lövéseikkel leteritve, az ágyúzást megakadályozzák. Ezalatt a nehéz lövegek a hajó alsó részére irányulnak, de csak a „Washingtonnak“ sikerült ebbeli czélja, mert „Stuart“ pánczélozása gyöngébb ellenfelénél.

Lángtól és füsttől borítva, folytonosan bömbö- lés és dörgés közepette, halált osztó lövegeket okádva, közeledik egymáshoz háromszáz méterre a két ellenséges hajó. Czélozni immár lehetetlen. Minden ágyú, minden puska a legelképzelhetöbb gyorsasággal ropog. Nem látni mást, csak tüzsugarakat, nem hallani egyebet, mint dörgést és csörrenést. A hajok már imbo- lyognak a vizen. Ez a halál és pusztulás pokla . . .

Lábnyi vastagságú aczélpánczélok robbannak szét, hatalmas aczélbástyák söpretnek el, torony emelvények dőlnek romba, óriási ágyuk csövei pattannak ketté, az emberek úgy hullnak, mint a legyek. A „Washington“ egyik tornya, melyen nyolczfontosok