Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-16 / 42. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY a mikor ép most emelték a fizetésüket. A kivethető 5 °/o pótadóból csak ez a V2% nem lett eddig felhasználva s azt fentartani kívánja arra az időre, a mikor ínség és más csapások között szükség lesz az utolsó fillérre. Nagy László alispán előtte szóló azon megjegyzésére reflektál, hogy ő nevetett volna akkor, a midőn az Ínségről beszélt. Erre azt az észrevételt teszi, hogy ő itt lesz akkor is, a mikor ó hozzá fognak fordulni az Ínséges időben az ügyes-bajos emberek, ellenben szóló Budapesten és ha akkor nem teljesiti kötelességét, akkor tessék őt kérdőre vonni. Az alispán talpra esett válaszát zajosan megtapsolták. Dr. Falussy Árpád személyes kérdésben válaszolt s kijelentette, hogy erre az érzékenységre nem volt elkészülve, mert ő nem akarta egy általán az alispán személyét érinteni. Jékey Mór szerint nem találták el a kellő időt a főszolgabirák arra nézve, hogy mikor kérjék ezt a pótadót. Ellenzi a pótadó megszavazását. Luby Géza: A főispán programbeszédében azt mondta, hogy őt cselekvéseiben a vármegye érdeke fogja vezetni. És most látjuk azt, hogy a vármegye a főispáni lakás kibővítése czéljából 250 ezer koronát ad ki, a mikor ínséges idő van. Most mikor emelték 50°/o-kal a tisztviselők fizetését, akkor V20/0 pótadót kérnek a főszolgabírók iroda átalányra. Kifogásolja azt is, hogy a főszolgabírók községről-községre jártak, csakhogy a publikumot mint birkát betereljék a szabadelvű párt gyűlésére. (Nagy zaj.) Minthogy pedig a vármegyei tisztikar eddig pártügyekbe be nem avatkozott, most méltán úgy tekintik ezt a 1/2°/o pótadót, mint kortes szolgálatok megígért jutalmát. (Zaj.) Tessék más alapból fedezni iroda átalányuk emelését. Nagy László alispán: Nem követi Lubyt abban, hogy a publikumot birkákhoz hasonlitsa. Csinálja előtte szóló ezt a vidéken, ő nem fogja ebben követni. Gusztus dolga. Ezzel a megjegyzéssel tehát nem foglalkozik. Azon állításra azonban, hogy a vármegyeházi építkezés 250 ezer koronába kerül a vármegyének, kénytelen constatálni, hogy csak 150 ezer koronát ad erre a czélra a vármegye közönsége és 100 ezer koronát a kormány. Es ha nyilvános tényeket nem akarunk megtagadni, be kell ismerni azt, hogy a székház már olyan szégyenletes rósz állapotban volt, hogy kijavítása elodázhatatlanná vált. A főszolgabírói iroda átalányra kért 1/2°/o pótadót ellenzők nem helyesen jártak el, a midőn rideg tagadó álláspontra helyezkedtek. Mert ha azt mondják, hogy nem adjuk a főszolgabíróknak, de a vármegyének, gondoskodjék ez a főszolgabírók szükségletéről, ennek lett volna értelme, a mennyiben csak Magyarországon van az, hogy oda vetnek a főszolgabíróknak e czimen egy bizonyos összeget, de hogy fedezi e a tényleges szükséget, azzal nem törődnek. Arra a megjegyzésre, hogy rósz időben hozakodtak elő e kéréssel, azt válaszolja, hogy ép ez mutatja azt, miszerint bíznak a kérés igazságos voltában. Ajánlja elfogadásra a pótadót. D r. Kovács Dezső azt tartja, hogy a vármegyeanyagi viszonyaihoz képest és a mellett a sok feladat mellett a mi reánk vár, túlságos díszes a vármegyei székházépítése, bár neki, mint nagykárolyi polgárnak ezen csak örvendeni kellene. A főszolgabírók iroda átalányának emelését luxus kiadásnak tartja és ezért nem fogadja el. Luby Géza: Kifogásolta az alispán, hogy a szabadelvű pártiak becsőditését birkák beterelésének nevezte. Állja a szót, mert az olyan választó polgárokat, a kiknek az úti költségét megfizetik, a kiknek az ebéd czédulát a kezökbe adják, nem lehet máskép jellemezni. Nagy László alispán: A pártoknak egymással szemben több tisztelettel kell viseltetniük. Mert mi lesz akkor, ha mi is ilyen zsanérban fogunk beszélni az ellenzékről ? Kölcsönösen lerontjuk a pártok közt szükséges tiszteletet és becsülést. Az ilyen eljárással szemben csak az az észrevétele, hogy ő sohasem gyanúsított senkit azzal, hogy nem meggyőződésből, hanem érdekből ment át az ellenzékre. Ilosvay Endre: A főszolgabírók nevében indokolja részletesen azt, hogy miért van szükség az iroda átalány emelésére. A rendszer kényszeritette őket ezen kérelem előterjesztésére. Mert újabb időben a járásorvost, az állatorvost és a járási számvevőt osztották be a főszolgabírói hivatalhoz és igy a megszaporodott személyzetet ugyanazon helyiségben elhelyezni nem lehet, ezenkivül a hivatalos kiküldetések száma emelkedett, úgy hogy szükség van az iroda és utazási átalány felemelésére. Kristóffy József főispán: Mielőtt a vitát bezárná reflektál egy felszólalásra, melynek kapcsán érintve lett az ő főispáni működése is. Luby Géza felemlítette azt, hogy ő főispáni működése megkezdésekor azt Ígérte,hogy mindenkor a vármegye érdekeit fogja szolgálni és ime rövid kormányzata alatt rnár is 250000 korona lett a vármegye házába beépítve. Ezzel a váddal akar egy- szer-mindenkorra végezni, ő a vármegye építkezéseire 100,000 korona államsegélyt eszközölt ki és talán megengedi felszóllaló azt, hogy a főispáni lakás nem került ennyibe? Tehát azt a vádat, hogy a főispáni lakást vármegyei, pótadóból építették volna fel, vissza lehet utasítani. (Élénk helyeslés.) Mellesleg kifogásolta Luby azt is, hogy ő hiába Ígérte meg a közigazgatás igazságos vezetését, a főszolgabirák mégis sorba járták a községeket párt politikai czélból. Erről nincs tudomása, de ha ez meg is történt volna, nem tartaná szükségesnek e tekintetben az intézkedést. Mert a főszolgabírónak mint állampolgárnak ép úgy meg van a saját politikai hite és joga arra, hogy politikai barátait felszólítsa a pártértekezleten való megjelenésre. (Nagy zaj). Ez ellen nem lehet törvényes kifogást tenni és ha az illetőket valaki ebben megakarná akadályozni ép az ellen kellene fellépni. Meg nem áll Luby vádja abban a tekintetben sem, hogy a fél százalék pótadó jutalma volna azon erkölcsi tőkének, a melyet a főszolgabirák párt szempontból érvényesítenek. Mert ő kijelenti, hogy a főszolgabírói iroda átalány emelését czélzó pótadó megpenditésére ingerentiát sem, ő sem az alispán nem gyakorolt. A főszolgabirák bármilyen lesz is e tekintetben a vármegye, határozata, az előtt tisztelettel meg fognak hajolni. (Éljenzés). Bezárja a vitát és elrendeli az összes pótadókra az együttes szavazást. A szavazás eredménye a következő volt. Megszavazták az összes pótadókat éspedig: 1-ör a főszolgabírói irodai és utiátalány emelésére a V2°A> pótadót 83 szavazattal, 37 ellenében. 2-or a vármegyei tisztviselői nyugdij-alapra szükséges 1% pótadót 105 szavazattal, 15 ellenében. 3-or a közművelődési l°/o pótadót 95 szavazattal, 7 ellenében. 4-er a viczinális vasutak segélyezésére az É/VVo pótadót 86 szavazattal, 16 ellenében. 5-ör a székház építési alapra szükséges 1/2% pótadét 83 szavazattal, 19 szavazat ellenében. A debreczenl átirat. Debreczen városának, a hazai nyelv jogainak megvédése tárgyában kelt átiratára azt javasolta az állandó választmány a közgyűlésnek, hogy ne a képviselőházhoz, hanem a kormányelnökhöz Írjon fel az iránt, hogy a magyar nyelv és jelvények a külképviseletben is kellőleg érvényesüljenek. E tárgynál is élénk eszmecsere fejlődött ki a debreczeni átirat pártolói és az állandó választmány javaslatának védelmezői között. Luby Géza: Az állandó választmány véleménye és a debreczeni átirat közt lényeges külömb- séget lát. Debreczen városa visszautasította a galaczi T A C Z A. A becsapott örmény. i. A zöld zsálugeteres ablakokból alázatos köszöntések hangzottak ki, amikor Áspis, az örmény végig ment a nyáradfalvi főutczán. Á férfiak dörmögve vették le a kalapjukat, az asszonyok pedig félresi- mitván homlokukról a fe,f<endőt, ami körülbelül annyit jelentett, mint a férfiak kalaplevétele, szorongva sipogták: — Csókolom a kézit, nacs,csás ur! Csak igy: nacscsás ur! És a világért el nem botlott volna egynek is a nyelve, hogy valahogyan tekintetes urat mondjon. Tekintetes ur már nem volt Nyárádfalván. Kipusztult, kihalt ez a nemes, úri nemzedék, az utolsót tiz esztendővel ennekelőtt tették sírba, a nyáradmenti temető szomorú füzei alá, a családi kriptába. Aki követte, az már nagyságos ur volt. Áspis, a gaz kis örmény, a kicserzett kordoványbőrü faluvégi boltos, akiből ur lett, a falu ura. Áspis mosolyogva ment a főutczán. Jó kedve volt és apró, zöldes fényű szeme egyre ugrált csontos üregében. Valósággal tánczolt az a két sóvár, éhes szem. Kiugrottak a házak födelére, levetette magát az udvarokra, fölkapaszkodott a kutágasokra, kikarikázott a kertekbe. Áspis beleszeretett volna kaczagni a napfényes levegőbe. Minden, minden az övé itt. Az egész falu és az egész határ. Aki csak itt lakik, az mind az ő zsellére, szolgája. Áspis a gaz kis örmény kinyújtotta kezét a levegőbe. Mintha meg akarná simogatni. Ez is az övé, a levegő is. Ha neki úgy tetszenék, még azt se szihatná itt senki. De ő jó ember, nagyon jó. Mindenkinek ad a levegőből, még a halnak is, amely Nyárád vizéből néha kiveti magát a partra. Ő nem tehet róla, ha a hal megdöglik a levegőn. És miért is hasonlít az ember néha annyira a halhoz ? Áspis gondolkozott, de ez nem volt neki kellemetlen. Szeretett gondolkozni. Ebben különbözött a többi embertől, aki Nyárádfalván élt. Ez igy helyes, ez igy jó. Az Áspis feje káptalan, elbírja ő az egész falu gondját. Egyszerre elkomolyodott. Ott a főutcza közepén gőgösen terpeszkedett egy tornáczos ház. Öreg meg- vedlett épület. A tornácz kőkoczkáit kiette az idő, az oszlopok megrepedeztek. A ház tetejét belepte a moha, a falakat végigverte az eső és sötét vonalakat húzott rajta, mint egy öreg, megviselt arczon a köny. És Áspis mégis úgy érezte, hogy ez az épület gőgösen néz rá. Miért? Áspis szitkozódni szeretett volna. Ez volt az egyetlen ház, a mely nem volt az övé. Az egyetlen valamennyi közül. II. Az öreg Gácsi Tamás ott gubasztott a tornáczon és melengette magát a napfényen. Nagyon vén ember volt már. A hatvant meghaladta, a szakála hófehér, a bőre kiaszott, a csontja zörög. Olyan ember, akiről azt mondják, halni jár bele a lélek. Áspis belépett hozzá: — Adjon Isten tejus ur! Tejus ur. Ez volt a Gácsi. Más fajtája azúrnak, a világért sem tekintetes ur, de azért ur. Az öreg Gácsi fogadta : — Hozott Isten ! Tegezte az ürmén}t. Az ilyen öreg ember mindenkit tegez. Még a viczispánt is. Azt mondja neki: — Szervusz uram öcsém! Ez kijár neki. Már tudniillik nem a viczispánnak, hanem az ilyenfajta öreg embernek, — a bizalmaskodás. konzul német átiratát és ezt a határozatot megsemmisítette az a belügyminiszter, akihez az urak most folyamodni akarnak, a helyett, hogy a képviselőházhoz imának fel. A külképviseletben >s leakarják sülyezteni a magyar nyelvet ép úgy, mint a hadsereg nyelvében lesülyeztették ezred nyelvvé. A debreczeni átirat sürgős orvoslást kér, holott pedig az állandó választmány csak közel jövőről beszél Ha hallaná ezt Kölcsey, akire hivatkozás történik a határozatban, megfordulna sírjában. Nem fogadja el azért az állandó választmány javaslatát, mert minden nemzetnek meg van a joga ahhoz, hogy nemzeti nyelve tiszteletben tartassák. Ezt történeti tények igazolják. Ezután kiterjeszkedik szóló történelmi fejtegetésekre, a melylyel bizonyítja állítását. Végül indítványozza, hogy a debreczeni átirat szellemében írjon fel a közgyűlés a képviselőházhoz. NagyLászlóalispán:Ne méltóztassék hinni, hogy politikai finesz volt az, hogy az áll. választmány nem a képviselőházhoz javasolja a felírást, hanem a minisztériumhoz. Mert ők másként fogták fel a dolgot. Ugyanis arra fektették a súlyt, hogy a magyar nyelv ne hozassák hasonlatba a nemzetiségek nyelvével. És e tekintetben szélsőbaloldalibb ő mint felszólaló, mert ő nem is beszél a magyar nyelv érvényesülésének jogáról, a mi kétségtelen igazság, hanem csak a magyar nyelv gyakorlati érvényesülését sürgeti. Annyi kétségtelen, hogy nem lehet azonnal behozni a külképviseletben azt, hogy ott mindenki magyarul beszéljen. Téved előtte szóló abban is, hogy csak azok az ezredek kötelesek a magyarhatóságokkal magyarul levelezni, a melyekben magyar az ezred nyelv. Mert ezt a sérelmet a nyár folyamán már elintézték akként, hogy minden ezrednek ilyen levelezése magyar legyen. És mert ezt a hadseregben kivinni nehezebb dolog volt, mint lesz az a diplomácziában, világos, hogy itt csak gyakorlati érvényesülésről, kellő számú magyarul beszélő diplomati neveléséről van só. De hát ehhez idő kell, ezt be kell ismernünk, ha csak nem akarunk e kérdésből politikai tőkét kovácsolni. Dr. Adler Adolf: Sajnos jelenségnek találja azt, hogy egy ezer éves államban még mai napság is ilyen dologról kell beszélni. Mindent el kell azért követni arra nézve, hogy, a magyar nyelv az egész vonalon érvényesüljön. És mert a debreczeni átirat e tekintetben többet tartalmaz, ezt pártolja. Dr. Falussy Árpád: Szerinte ezt a kérdést nem párt politikai, hanem nemzeti szempontból kell tárgyalni. Az alispán bámulatos elokvencziával igyekezett ezt a kérdést elhomályosítani. Nem arról van itt szó, hogy mit enged a katonaság, itt nem ezred nyelvről, hanem külképviseletről van szó, arról, hogy a magyar nyelv szuverénitása itt is érvényesüljön. Mártha József: Még a debreczeni átiratból is kihagyták ezt a szót, haladéktalanul, tehát még a debreczeni átirat is csak azt kéri, hogy a nemzeti nyelv jogait csak akkor emeljék teljes érvényre, amikor eljön fannak az ideje, kérdi azért, miféle veszély van ebben ? A debreczeni átirat csak figyelmeztetés a képviselőházhoz. Az átirat szellemében kér határozatot. Dr. Kovács Dezső: A nagykárolyi szabadelvű párt is olyan határozatot hozott, hogy pártolják a debreczeni átiratot. Nem tartaná azért konzekvensnek, ha nem szólalna fel a mellett. Bontakozzunk ki egyszer már a rideg pártfegyelemből, hisz a 67-es alapot fejleszteni kell, különben be áll a visszaesés. Ezután névszerinti szavazás utján 62 szavazattal 23 ellenében elfogadta a közgyűlés az állandó választmány javaslatát és igy e tekintetben csak a kormányelnökhöz Írnak fel. Egyéb ügyek. A közgyűlés második napjára maradt a 208 ügyből álló terjedelmes tárgysorozat legnagyobb részének a Folytatása a mellékleten. Áspis felült a tornáczkönyöklőre. — Hogy mint van tejus ur ? — kezdte a dis- curzust. Az öreg nem felelt és mégis felelt. El kezdett köhögni és úgy hápogott-krákogott, hogy majd kiszorította a lelkét. Jó fertályóra múlva nehezen kinyögte : — Látod! A gaz kis örmény élvezett. Tetszett neki az öreg kínlódása és örömében szinte dobolni kezdett lábaival a tornácz falán. De legyűrte magában az örömét és aggódást színlelő hangon mondta: — Vigyázzon az egészségére, tejus ur! Az öreg bosszúsan ütötte fel a fejét: — Vigyázzak ? Elhegedülte ezt már szent Dávid. Hírből sem ismerem én már az egészséget. Áspis megingatta a fejét. — De hát mi lesz ? — Meghalok! - jelentette ki keményen az öreg és nézte a csizmaszárát, amelyen már megfakult a varrás. Úgy járok, mint ez a csizma. Széthullok egyszer. Áspis azt gondolta: no, már helyben vagyunk! Köszörült egyet a torkán és újra kezdte : — Látja, tejus ur, magának már úgy sem telik sok öröme ebben a házban. Mi ? Nem igaz ? Látja! Hát mondom magának, miért ragaszkodik úgy hozzá? Miért ? Az öreg riadtan nézett az örményre s csak ennyit felelt: Mert! — Jó. Hát legyen igy. De látja nekem kellene ez a ház. Hiányzik. Adja el. — Nem. —- Jó pénzért. — Semmiért. — De mégis. Az öreg elgondolkozott. — Van nekem egy unokám — kezdte. Arra hagyom. Aztán itt akarok meghalni. Itt születtem. Az örmény gondolt egyet:
