Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-06-05 / 23. szám
Nagykároly, 1904. junius 5. 23. szám. XXX. évfolyam. A SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP, #=SZERKESZTÖSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : A agy kár olybán, Jókay-utcza 2. sz. Kereskedőink egyesülése. A hazai közgazdasági életnek piros betűs dátuma volt piros Pünkösd napja. A magyar kereskedő világ szervezkedése, tényleges megalakulása esett erre a napra. Közel másfélezer kereskedő gyűlt össze a fővárosból és vidékről erre a históriai jelentőségű alakulásra, az Országos magyar kereskedelmi egyesület közgyűlésére. A közgyűlés eseményei, lefolyása uj irányt, perspektívát nyitottak meg a magyar kereskedelemnek és hatalmasan juttatták kifejezésre az egyesülés nagy hivatását. Ez a hivatás — dicséret a magyar kereskedői testület hazafiasságának ! — első sorban nemzeti s ez a körülmény már egymagában a a legszebb reményeket kelti az uj intézmény jövendő fejlődésére és felvirágzására. Óriási erő rejlik ebben az egyesülésben, amely erő nemcsak a magyar kereskedelemre lesz kihatással, hanem a magyar közgazdasági életre is. A kereskedői szervezkedés vezetői a helyzet és viszonyok széleskörű átlátásával kimondották a közgazdasági élet orvoslásának szükségét, amelyet nem abban látnak, hogy támadják a más közgazdasági faktorokat, hanem abban, hogy a kereskedelmi érdekeket a maguk helye szerint helyezik el. A gazdasági önállóság, — ez a czél, amely íelé a felvilágosult, a bőséges tapasztalatokon okult magyar kereskedő világ tör És e czél elésére már erős kereskedői közvélemény alakult, amely nyilván napról-napra erősbödni fog. Azt mondják : nemzeti és gazdasági feladatainkat csak úgy oldhatjuk meg, ha az önálló vámterület mezejére lépünk. Mi, a közönség, az ily nagyarányú, nemzeti fontosságú szakkérdésben jórészt laikus közönség, el kell ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-s» Egyes szám ára 20 fillér. *éshogy fogadjuk ezt az állítást, mert hiszen kereskedők mondják. Kereskedők, akik közvetlen tapasztalatok, kutatások és tanulmányok alapján jutottak e meggyőződésre. A politikai közélet uj jelszavai között is egyre sűrűbben szerepel az önálló vámterület. Ha a politikai jelszavak megbizhatlanok, bíznunk kell az erős kereskedői közvéleményben, amely nem hazudhatik, mert hazugsága a kereskedőket ölné meg. Tehát az önálló vámterület. Ez a reform- gondolat, amely uj lendületet adna Magyarország fejlődésének és újra kipattantaná az ország enervált erőit. Hát lássuk ! A reformgondolat, mint minden ujitó eszme a világon, úgy látszik, harczot fog támasztani. Kivel szemben ? Nem magunkkal szemben, hanem Ausztriával, akinek létérdeke, hogy maradjon a vám is közös, aminthogy egész nemzeti életünk szellemét megbénítja ez a közösség. Harczolni fogunk Ausztriával. Valójában a régi, a folytonos és jelenlegi harcz folytatódik vele uj, megváltozott formában, Egyszer ezért, máskor másért. Ezúttal Önnálló vámterületért. És a harcz sikeres iesz. Ha van kérdés, amely a nemzeti közvéleményt ki tudja tüze- siteni, úgy ez a kérdés az, amely anyagi erejével hajt egy táborba bennünket. így lesz ez. A kereskedő a külömböző nemzeti érdek- csoportok érdekszolidaritásának leghivatottabb szószólója. Ez nem frázis. Kereskedőinknek a nagyközönség érdekeiért való lovagias sikra- szállása nem a puszta önzetlenség és önfeláldozás A kereskedő védelmezője a nagyközönség érdekeinek egyszerűen azért, mert az ő legönzőbb érdeke azonos a közönségével. Ez az uj küzdelem, amily mértékben a kereskedők anyagi javát szolgálja, olyan mértékben közérHirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. deket is szolgál, nagy nemzeti érdeket, az ország jövő boldogulásának életbevágó feltételeit. A Széchenyi Társulatról. A szatmári Széchenyi Társulat a napokban tartotta meg évi rendes közgyűlését, a melyen a társulat ügybuzgó igazgatója Nagy Béla terjesztette elő a társulat működéséről szóló éves jelentését. Anélkül, hogy e nemes missziót teljesítő társulat üdvös működéséről hosszabban megemlékeznénk, közöljük a részletes, eszme gazdag igazgatói jeléntést, amely minden kommentárnál szebben beszél. A jelentés a következőleg szól: Tekintetes közgyűlés ! Az elmúlt 1903. év hazánk történelmében a nagy szenvedélylyel vívott politikai harczok esztendje volt. E harcz legjobbjaink erejét, idejét teljesen lekötötte, az egész közvéleménynek nyugalmát felzavarta. 8 ha igaz a latin közmondás: „Inter arma silent musae,“ bizony megbocsátható volna, ha mostani kijelentésem annak beismerésével kezdődnék s belőle az a kép domborodnék ki a mélyen tisztelt közgyűlés előtt, hogy Társulatunk történetében az 1903-ik év, mint a bizonyos fokú lankadtság, mozdulatlanság, sőt talán visszafejlődés éve van feljegyezve. A csendes, zajtalan munka jellemezte Társulatunk működését mindig. Így munkálkodtunk azelmult évben is. Anyagi erőnkhöz képest igyekeztünk az alapszabályainkban lefektetett összes czélokat híven szolgálni ; ha egyben-másban hiányosság tapasztalható, nem másban, mint anyagi erőnk korlátoltságában keresendő. S ez igy lesz mindaddig, mig az állam az 1881. évi kisdedóvási törvény végrehajtásával — szintén anyagi okok miatt — késlelkedik, vagy Társulatunk uj erőforrásokhoz nem jut. Mert mig ez be nem következik, bevételeinknek legnagyobb részét a kisdedovási intézmények, a gyermekmenhelyek fentartása veszi igénybe s kötözi le. Megkíséreltük az újabb időkben évről-évre, megkíséreljük a jelen évben is, hogy Társulatunk igy lekötött anyagi erejét felszabadítsuk. Kértük és kérni fogjuk a nagyméltóságu vallás és közoktatásügyi m. kir. kormánytól Társulatunknak a menhelyek fentartása „czimén fokozottabb anyagi segélyezését, hogy igy felszabaduló erőnket más téren, T Á C Z A. Bikaviadaiok Budapesten. A középkor véres tornajátékainak utolsó, ' megmaradt látványossága, amely azonban a legerősebb hatású, mert nem puszta játék, hanem valóságos élet halálharcz: ez a bikaviadal. Junius első napjaiban külön e czélra épített hatalmas arénában a főváros közönségének része lesz ebben a látványosságban, amelyet Közép-Európában eddig sehol sem engedett meghonosulni a czivilizáczió kényeskedése. Spanyolország régi dicsőségéből, legendás hősei közül már csak egy maradt: a toreador. Aranyporos tarka spanyol legyezők csodaszép férfialakja, akiért szerelmetes lázzal hévül nemzetének minden asszonya, — ez a bikaviadali arénák hőse, akit legnagyobb művészeivel és államférfiaival egysorban emleget a népe s akit vagyonnal áraszt, el dicsőséggel kényeztet a hazája. A corridás de toro-a bikaviadal visszanyulik az ókorba. Valami római vezér, Littorius ötlete volt, hogy a bikával való mérkőzéssel ébren tartsa katonáiban a szilaj vadságot és harczi kedvet, nehogy a hosszú tétlenség ideje alatt elpuhuljanak a harczosai. Azokban az időkben még vad csordákban tenyészett Észak-Af- rikában és az ibériai félsziget területein a toro di Lidis nevű bikafaj, egy törpe fajta, de rendkívül veszedelmes duvad, amelyet emberi nevelés nem tudott a járomba szoktatni s amely pusztítva garázdálkodott az emberlakta vidékeken. Ezek ellen a bikák ellen uszította lovaskatonáit a római vezér s példáját a berberek utánozták Afrikában. A mórok aztán rendszeresítették a viadalokat zárt arénákban. A középkor spanyol királyai udvari ünneppé emelték a bikaviadalokat. Nagyszerűen beleillett ez a véres mulatság az inkviziczió korába ! Eleintén ugyan pánczélosan szállt szembe a főrangú levente a bikával, de a pánczélt hamarosan levetette a hősieskedés kérkedése. Ma valóságos mámorban él a spanyol nép a husvét után következő első vasárnaptól fogva Szt.- Mihály napjáig, amig a bikaviadalok tartanak. A legnagyobb szerencsétlenségnek tekinti a spanyol, ha oly szegény, hogy nem vásáiolhatja meg a belépőjegyét ezekre a viadalokra. A világ kincséért sem mulasztana el egyet sem a viadalok sorozatából, mert mindegyik más, mindegyik változatos, soha kétszer nem ismétlődő, vérfagyasztó jelenetek lázitóan megkapó képeiből áll a corridas de toro. Az évszázadok fejlődése során a finomodó Ízlés megfinomitotta ezt a sportot is. Ami azelőtt kizárólag vérengzés volt, azt az idő a művészettel határos bra- vurjátékká csiszolta. Az ember, amikor elvetette öldöklő szerszámait s puszta kézzel merészkedett a vad bika ellen, büszke elbizakodottsággal nemcsak méltó ellenfélnek minősítette magát, hanem az állat vad ereje fölé helyezte az emberi ügyesség technikáját. Képzeljünk el egy teljesen fegyvertelen embert, aki bízva aczélos izmaiban és a hidegvérében, arannyal himes öltözékkel és fehér harisnyás lábakkal, mint valami parketthez szokott diplomata, kiáll az aréna porondjára és — játékot kezd a bikával, amelyet úgy neveltek, hogy embert mást nem is látott soha annál a csordásnál, aki csak lóhátról mer vele szóba állani. És micsoda játék ez ? Egyetlen fegyvere a viadornak egy piros posztódarab, amelylyel a bika vad rohamait irányítja — maga ellen. S a toreádor átugrik a bika szarvain, néha széken ülve fogadja s akkor szökik csak oldalt, amikor a bika már belerontott a — vörös posztóba. Ebből a szempontból tekintve, ez a viadal bizonyára érdekes sport. Tekintsük azonban magát a bikavidalt, A ma divó mérkőzést ember és vadállat között, a művészi magaslaton álló espada-iskolát a XIX. század elején az a hires Poaro Romero alapította, akinek Sevillában gyönyörű szobrot emelt az elismerés. Ami azelőtt rendszertelen vad kergetődzés és öldöklés volt, azt ő megtette tudománynak. Tanulmányozta négylábú, szarvas ellenfelének az indulatát, megállapította a dühének psichologiáját és ahoz szabta az iskolát, mely a voltaképeni mai viadalnak a lényege. Szabályait pedig egybefoglalva, iskolát alapitott Sevillában, amelyet VII. Ferdinánd király 1830-ban olyan ünnepséggel, akár valami egyetemet, megnyitott. Ebben az iskolában négy esztendeig tanul a növendék, amig oklevelet kap s ezzel engedélyt, hogy a porondra lépjen. Hanem ekkor még korántsem nyerte el az espada rangot: ekkor még csak chulo, aféle arénabeli kadét, aki jóformán nézője csupán annak a három felvonásból álló drámának, melynek minden egyes jelenete gondosan kiszámított szövevény. A chuloból fejlődik a picador, a lovas harczos. Micsoda szerepe van ennek a furcsa leventének ! Bekötött szemű gebéjén ülve, kezében három méter hosszú és hármas hegyű dárdájával ő kezdi meg a bika feldühitését. És minden föllépte ebben a véres színjátékban egy egy lóhalál. A bika, amely felökleli a jámbor, bekötött szemű gebét, feldönti a picadort is, — hányszor tapos aztán lóval együtt lovast is agyon a toro, a bika ! A dráma második felvonásának hőse a bande- rillero ; ez az espada legközelebbi riválisa. Fegyvere nincsen ; nem is ölheti meg a bikát. Csak játszhat vele — az állat dühének végsőkig való fokozása. Szép, fehér harisnyás, gazdag aranypaszomántos hajlékony derekú, aczélizmu legény ez ; a mozdulatai fürgék, mint a gondolat és vakmerők a hátborzongatásig. Két kezében 74 czentiméter hosszú rúd, amelyen lobogó-
