Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-08 / 19. szám

SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY Vármegyei közgyűlés. Szatmárvármegye közönsége folyó hó 5., 6. és 7-én tartotta tavaszi rendes közgyűlését Kristóffy József főispán elnöklete alatt. A közgyűlés ezúttal nem volt valami népes, ami annak tudható be, hogy nem volt napi­rendre tűzve semmiíéle politikai aktuális kér­dés és választás is csak egy volt, egy szolga- birói állás betöltése. De azért a törvényhatóság a napirenden levő politikai kérdések tekinteté­ben gyakorolta önkormányzati jogát, megbe­szélés tárgyává tette azokat és élt felirati jogával. Ilyen aktuális közügy volt az a hazafias érzéstől sugalt királyi tény, a melylyel ő felsége II. Rákóczi Ferencz fejedelem hamvainak haza­szállítását elrendelte. Erre vonatkozólag tartal­mas megnyitó beszédében a főispán adott alkalmat indítványával a törvényhatóságnak, hogy háláját a trón zsámolyánál tolmácsolja. A napi politika másik közérdekű ügye volt a vasúti sztrájk. Erre vonatkozólag az alispán terjesztett elő indítványt oly értelemben, hogy a közgyűlés fejezze ki elismerését a vasúti sztrájk erélyes megszüntetése felett gr. Tisza István belügyminiszter és miniszter társaival szemben. A közgyűlés ezt az indítványt is egy­hangúlag elfogadta, a mi némi feltűnést keltett. Mert tényleg ez az elismerés, a kormány iránti bizalmi nyilatkozatot foglal közvetve magában és igy méltán feltűnt, hogy a bizottság ellen­zéki tagjai nem ellenezték az indítványt. Oka lehet ennek az is, hogy maga az ellenzék is belátja azt, hogy a közérdek parancsolta a vasúti sztrájk elfojtását. De része lehet ebben az uj főispánnak is, a kiről látják azt, hogy tapintatosan, igazságosan vezeti a közügyeket, megállja helyét és befolyását a kormánynál a vármegye javára használja fel. Azért a köz­gyűlés ellenzéki tagjai, akik még a közelmúlt­ban is a volt főispán régiméje alatt minden kérdésből politikai kérdést igyekeztek csinálni, heves vitákat provokáltak, az uj kormányzat­nak nem gördítenek útjába nehézségeket s a politikai kérdéstől eltekintve, bíznak a vármegye uj kormányzatában. A politika szőnyegen levő kérdése volt még Csanád vármegye átirata a magyarnyelv jo gainak megadása iránt, a mely átiratot tudo­másul vették az adott felvilágosítások folytán. A közgyűlés harmadik napján megejtették a választást is. Különben mint jeleztük is már, a három­napos közgyűlés minden nagyobb vita és in- czidens nélkül folyt le. A közgyűlés lefolyását rövid kivonatban az alábbiakban ismertetjük. A közgyűlés megnyitása és hála felirat. Kristóffy József főispán a közgyűlés tagjainak szívélyes üdvözlése között elfoglalva az elnöki széket, megnyitó beszédében napirendre hozta a II. Rákóczi Ferencz hamvainak haza szállítása tárgyában kelet­kezett királyi kéziratot is. A főispán megnyitó beszé­dében körülbelül a következőket mondta : Örömmel üdvözlöm a törvényhatósági bizottságnak a közügyek érdeklődése körül összegyűlt igen tisztelt tagjait s ezzel a mai napra összehívott rendes közgyű­lést megnyitottnak nyilvánítom. Mielőtt azonban arra kérném a t. közgyűlést, hogy szokott hazafias belátásával az előttünk fekvő munka- program tárgyalásába bocsátkozni szíveskedjék, méltóz- tassanak megengedni, hogy egy momentuozus lélekemelő királyi tényre hívjam fel az igen tisztelt közgyűlés nagybecsű figyelmét, ó Felsége urunk királyunk április hó 18-án kelt legfelsőbb elhatározásával elrendelni méltóztatott, hogy megdicsőült fejedelmünknek, Il-ik Rákóczi F erencznek idegenben nyugvó hamvai hazaszállittassanak s örök pihenőre a magyar anyaföldbe helyeztessenek. —- Nem én hirdetem, hanem az egész ország hirdeti, hogy Ő Felségének atyai szivéből és fejedelmi bölcsességéből fakadó ebbeli elhatározása az öröm, a lelkesedés és a hála érzéseit váltja ki minden magyar ember szivéből, íme uraim a trón magaslatáról zendül meg a kibékülés­nek, a király és nemzet együtt érzésének hatalmas szózata, s ebben a felséges harmóniában csodálatképen olvad fel két nemzeti érzés, egyik a hűség és ragasz­kodás Szent István koronájának fenkölt viselője iránt, a másik a hála és kegyelet azon megdicsőült nagyjaink iránt, kik nemzetünk jogaiért és szabadságáért küz­döttek. Ami vármegyénket azonban nemcsak általános nemzeti szempontok folytán érinti a királyi tény, ami szivünket nemcsak az általános nemzeti érzések heví­tik, minket ez a kérdés sokkal közelebbről is érdekel, mert hiszen a kurucz épósz utolsó eseményei itt zajlottak le. Vármegyénk legnemesebb sarjai abban a hadverő táborban küzdöttek, talán e viharlepte lobogók, melyek e teremben lengenek, még látták a fejedelem szomorú és daliás alakját, kinek neve azóta harczi riadó lett, mely megdobbantja a magyar férfi szivét és könnyet csal a magyar nő szemeibe. Aztán itt van Tisza-Becs az első kurucz győzelem helye, itt van a majtényi sík, ahol kiesett a kard a kuruczok kezé­ből, itt van Szatmár, a kurucz épósz utolsó béke aktája; mind tanúságai annak, hogy minket egész közelről érint a királyi tény, melyről azt érezzük, hogy ezáltal vármegyénk történetének legfényesebb korszaka nyer méltó befejezést. (Viharos éljenzés.) Készüljünk tehát Rákóczi fogadtatására, de előbb köszöntsük és üdvözöljük a magyar királyt, ki most is bebizonyította, hogy jól tud olvasni nemzete szivében s fejedelmi ténye által bölcsen és nemesen fejezte be a kurucz hőskölteményt. Ezen érzésektől áthatva bátor vagyok a következő előterjesztést tenni az igen tisztelt köz­gyűlésnek : „Méltóztassék kimondani, hogy Szatmárvármegye közönsége Ő Felségének abbeli elhatározásáért, mely­lyel II. Rákóczi Ferencz hamvait hazaszállítani rendelte, köszönő és hódoló feliratot intéz Ő Felségéhez és ezt a m. kir. kormány utján a trón zsámolyához juttatja.“ Ezen előterjesztésemet hazafias jő indulatukba ajánlván, kérem a tisztelt közgyűlést, hogy ezt hatá­rozati erőre emelni szíveskedjék. A közgyűlés az indítványt nagy lelkesedéssel egyhangúlag elfogadta. Az alispán féléves jelentése. Az alispán féléves jelentését felolvasottnak és tudomásul vették, azonban Luby Géza indítványára elhatározták, hogy jövőre, mint ez a múltban is tör­tént, ismét kinyomatják és a bizottság tagjainak meg­küldik. A választás elnapolása. Az alispán tette szóvá az ügyet. Ugyanis azt indítványozta, hogy amennyiben a választásra kitűzött szolgabirói állásra hirdetett pályázat csak folyó hó 7-én jár le, halasszák a választást a közgyűlés harma­dik napjára, kimondva azt is, hogy nem akar ez eset­ből preczedenst alkotni. Luby Géza felszólalása után, a ki szintén beleegyezett az elhalasztásba, elfogadták az indítványt. Tudomásul vett ügyek. A közgyűlés a következő ügyeket vette tudo­másul. Először a kereskedelmi miniszter leiratát, a melyben tudatja, hogy az ecsedi lápon keresztül vezető törvényhatósági ut kiépítése czéljaira engedélyezett államsegélyt egyszerre nem folyósíthatja. — Hasonlókig nem igényeltek intézkedést a fekérgyarmat—beregszászi, a nagybánya—alsófernezelyi, a tasnádszántó—érmi- hályfalvai h. é. vasútvonalokra vonatkozó előmunkálati engedélyek megadását illetve meghosszabbítását tudató leiratok. A matolcsi vashid. Ez a kérdés, amely annyit foglalkoztatta már a közigazgatási bizottságot és közgyűlést, a mely iránt annyit kérvényezett a Szamosmenti érdekelt lakosság jogos kívánalmainak megadása iránt, ezúttal is egy kis vitát idézett elő. A földmivelésügyi miniszter tudatta a vármegyé­vel, hogy hajlandó a Matolcsnál építendő törvényható­sági közlekedési vashid építési költségeihez 70 ezer korona segélylyel hozzájárulni. A mátészalka—nyíregy­házai h. é. vasút részvénytársaság pedig, mint a ter­vezett mátészalka—fehérgyarmati h. é. vasút enged­ményese azon ajánlatot tette, hogy e vasút czéljaira szolgáló hidat akként építi ki, hogy az a közlekedés érdekeit is szolgálhassa, ha a vármegye erre a czélra segélyt ad. Az Állandó választmány véleménye az volt, hogy annyi segélyt szavaz meg a mátészalka—fehér- gyarmati vasútra, amenyibe fog kerülni a közúti köz­lekedés czéljaira is szolgáló a gyűrtelek—csekei közút forgalmának lebonyolítását eszközlő vasúti hid, a kor­mány által adott 70 ezer korona betudásával. Miért is a segély összegének már ezúttal számszerűleg leendő meghatározását nem javasolta az állandó választ­mány. Kende Zsigmond ajánlotta az állandó vá­lasztmány véleményének elfogadását. Mert ha a vár­megye közönsége mint közúti hidat létesíti a győrtelek— csekei összeköttetést és nem a vasútnak adja segély­képen a hid építési költségét, akkor végkép elesik a vármegye attól, hogy a mátészalka—fehérgyarmati vasút valaha kiépüljön és igy a szatmár—fehérgyarmati vasút zsák vasút marad. Ha azonban a hidépitési költséget a vasútnak adja, ez esetre azon előnyben fog része­sülni, hogy erősebb közlekedési hidat kap, az hama­rabb épül ki és annak fentartásárol a vasút társulat lesz köteles gondoskodni. De különben is most már a viczinális vasútra adott segélyek más szempont alá esnek, amikor átveszi az állam a viczinális vasúti rész­vényeket. Minthogy pedig ennek a vidéknek életbe­vágó kérdése a hid mielőbbi felépítése, az a kérdés igy oldható meg a legczélszerübben. Csak még azt kívánná a határozathoz hozzá tenni, hogy ha előbb épül ki a hid, mint vasúti hid, az esetre fizesse mega kormány a 70 ezer korona segélyből még nem folyó­sított részletek után eső kamatokat. Nagy László alispánnak nincs kifogása az ellen, hogy a kérdéses hid a vasútnak adandó segélyből építtessék ki. A határozati javaslathoz módosítást nyújt be, hogy a segély összeget annak idején az államépitészeti hivatal javaslata alapján a közgyűlés fogja számszerűleg meg­Folytatáaa a mellékleten T A 1^ C Z A. t VANKE JÓZSEF ,,A harmoniás lelkű szent öreg“. Mintha a napsugár tűnt volna el, hogy nem lát­juk többé azt az idylli képet a klastrom előtt : egy mosolygó arczu, szelíd szemű öreget körülvéve csi­csergő gyermekrajtól. Szivünk meg-megrezdül ilyenkor. Ez a húr nem zeng többé. A lelkűnkhöz nőtt öreg piarista meghalt. Szentül, a mint élt. Május színes, verőfényes hónapjában szállt föl lelke — mint a virágok illata az oltárról —- Istenhez. Szemünk sokáig lesz könnyes, szhünk sóhajos, hogy elveszítettük őt, a ki előtt gyermeki, tiszta érzés szállt lelkűnkbe mindannyiunknak. Úgy szerettük őt, mint elmúlt sok esztendő előtt annyi tanítványa az iskolá­ban, a hol nemzedékeket nevelt. Tanítványok vették akkor is körül, mikor az aggság tiszteletreméltó erőt­lensége nem engedte munkálkodni Kai. Szt. József szőlejében. Ám munkálkodott akkor is. Csak a déli verőn, csak a leszálló alkonyatban láttuk meghajolt alakját a piarista ház előtt — nappal szobájában ült könyvek fölé hajolva. Csak ezeket a könyveket tartotta meg magának, mást mindent szétosztott. Hosszú életének becsületes munkájával szerzett filléreit a templomnak, az iskolának, a társadalomnak adta, magának semmit nem tartott. Szobája és mindene a szegényeké volt; bőséges ala­mizsnát nyújtott szerető szívvel és kézzel mindenkinek, a ki hozzá fordult. S mily sokan fordultak hozzá ! A mig erősebb volt, maga kereste föl a szükölködőket, a betegeket ; az alacsony kunyhók népe köréje gyűlt a gerendás, szűk szobákban, a hol végigrezdült eny­hülést adó, vigasztaló szava. Útjában mindenkihez volt jóságos szava, szeretetteljes köszöntése. Főkép a gyermekek érezték ezt, a kiket vonzott az ő leikök érintetlenségéhez hasonlatos ártatlansága. Szavait, me­lyeken átrézegett szeretetének melegsége, lesték s rajong­va hallgatták. A lelki szegényeknek is vigasztalója, gyámolitója volt. Még elgyengült aggságában is ott lehetett látni már kora hajnalon a gyóntatószékben s majd minden­nap gyóntatott soha meg nem fogyó türelemmel, krisztusi szeretettel. így jött reá a vég. A békességes, szent halál. Rendtársai imádsága közt szállt el tiszta lelke a szen­tek országába. A szatmári püspök betegségéről hallva X. Pius pápától áldást kért a haldoklóra ; kérésére a következő válasz érkezett: „Summus Pontifex Patri Josepho Vanke e Scholis Piis aegrotanti ex animo benedicit omnibus consolationibus pro eo invocatis a Domino Card- Mery de Wal. — A szentséges atya a beteg Vanke József kegyesrendi miséspapnak szívből küldi áldását és az Urnák minden vigasztalását esdi le rá. Mery de Wall Kardinális.“ * * # Vanke József született Kőszegen. Vas vármegyében 1821. szeptember hó 20-án. A rendbe beöltözött 1838. szeptember 18-án, fogadalmat tett 1846. julius 26-án s 1846. aug. 6-án áldozó-pappá szenteltetett.— 1863 — 67-ig, mint a Szögyényi Marich Victor nevelőjét talál­juk, 1868-ban pedig gróf Andrássy Géza nevelője lett. 1869-ben a tatai piarista rendháznak tagja, hol mint főgymn. tanár a magyar, latin nyelveknek, földrajz és menyiségtannak volt előadója. 1882-ben nyugalomba vonult s ugyanekkor házikönyvtárnok, 1884-ben pedig házi lelkiatya lett. Tatán 1886-ig maradt, honnan egyenesen városunkba jött, mint házi lelkiatya és könyvtárnok. 1894-ben tiszteletbeli kormánytanácsossá nevezték ki, mely tisztség ben haláláig megmaradt. 1896-ban érte meg áldozárságának 50 éves évforduló­ját. Azóta csendes nyugalomban töltötte napjait, rendtársai s a nagy közönség osztatlan tisztelete és szeretete által környezve. ♦ * * A megboldogult temetése f. hó 4-én délután 4 órakor történt meg, óriási közönség részvétele mellett. Kivonultak az összes fiú- és leányiskolák növendékei. Megjelent a temetésen gróf Károlyi István, Géressy Kálmán debreczeni kir. tankerületi főigazgató, Dr. Jordán Károly apát, Dr. Hám Antal kolozsvári theolo­giai tanár; a szatmári kir. kath. [ főgimnázium kép­viseletében : Dr. Fodor Gyula és Fölkel Béla tanárok ; a társházak küldöttei közül : Váradi Károly igazgató, Holczinger Imre és Vitkó József tanárok Debreczenből, Kovács Endre igazgató S.-A.-Ujhelyről, Nádor Béla tanár Máramaros-Szigetről. Testületileg vettek részt a temetésen : a helyb. tisztikar, a Nagy-Károlyi Oltár­egyesület, a Legényegyesület. Jelen voltak a protestáns lelkipásztorok. A temetési szartartást Szabó István apát, püspöki titkár végezte Moldován fényi, Cziereizer mezőteremi, Matlavszkovszky vállaji plébánosok, Antal Miklós kálmándi, Rokk István mezőpetri-i segédlelkészek, Páter Victor és Páter Péter kaplonyi ferenczrendi szerzetesek segédlete mellett. A szertartást a helybeli dalárda éneke nyitotta meg, majd a koporsó beszen- telése után Varjas Endre főgimnáziumi tanár a követ­kező beszédben búcsúztatta el a szeretett rendtársat. Mélyen tisztelt gyászoló gyülekezet! A megéledő természet nagy tavaszán, amikor lombba szökken minden — halált látni, a virágnyitó, illatos élet küszöbén — koporsóra borulni, a madár­dalos levegőben — gyászos harangbugást hallani: fáj. S mennyivel jobban sajog e fájdalom, ha a halál minket rabol meg, ha a koporsó azt rejti, a ki hozzánk tartozott, ha a harangzúgás azt siratja, akit szerettünk. Mert szerettük ezt a szent öreget, a ki még nagyobb szeretettel ölelt szivére mindnyájunkat. Nem­csak mi, őt gyászoló rendtársai, de ti is, akik itt álltok sóhajtó ajkkal, rokonai, testvérei, lelki gyermekei voltunk. Testvérként ölelt magához örök ifjú szivével s mi atyánkat láttuk, éreztük benne. Oh Uram, ha zokogunk csoda-e ez ? De nem Téged vádol a mi megcsukló sirásunk, nem is őt siratjuk, de önmagunkat, a kiket most itt hagyott atyátlanul, árván. Sirathatjuk nincs senki közöttünk, a ki olyan volna, mint ő volt. Nem viselt bár magas méltóságo­kat, az emberi dicsőítés hiú érdemjelei nem borították mellét, az Ur Jézus szerény szerzetese volt, a ki a maga önzetlen egyszerűségében ellensége volt minden külső fénynek és pompának — mégis az ő megható hitével, csodás szeretetével, érintetlen lelkének gyermeki tisztaságával jobban beírta nevét szivünkbe, mint azok, a kiket királyok tüntetnek ki. Sírja felett nem a csodáló

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents