Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-08 / 19. szám
Ml: Nagykároly, 1904. május 8. ( 904 V 8 ^ \ 1.0. szám. XXX., évfolyam. ‘Y • -I9 w , Közlöny TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI és MEGYEI ÉRDEKŰ HETILAP. ^ A SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. r r HIEGJELEN MINDEN VASÁRNAP, SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : ELŐFIZETÉSI ÁRAK: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. küldendők : Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona. Nagykárolyban, Jókay-utcza 2. sz.-=s Egyes szám ára 20 fillér, Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. JÓKAI MÓR. Szül. 1825. február 19., — meghalt 1904. május 5. Nagy halottja van a magyarnak, a magyar Géniusznak ! Hogy ezt is megkellett érnünk ! Úgy vagyunk a megrendítő halálhírrel, hogy nem akarunk hitelt adni neki, nem akarjuk elhinni azt, hogy Jókai visszaadta volna csodás, szivárvány cs napfényből szőtt lelkét, vidor szellemét alkotójának; nem akarjuk elhinni azt, hogy az a világcsodálta fényes csillag, a mely tovább mint félszázadon át ott ragyogott a magyar költészet egén, lehanyatlott volna a sötét semmiségbe ?! De hát hogy is higyjük el mi halálát, mikor egy íélszázadon át Jókai neve egy volt a magyar irodalommal ? Nehéz annak a halálhírét elhinni, a ki őszülő fővel, de ifjú lelkesedéssel, hálával gondolhat vissza arra, hogy az első könyv, a mit szüléink kezünkbe adtak olvasni, a Jókai elbájoló szép elbeszélései voltak; nehéz Jókait elveszitettnek tudni azoknak, a kik egy félszázadon át egyik regényének megjelenését a másik után lesték, a kiknek ő volt egyedüli költőjük, humoristájuk, szórakoztatójuk, a kik még epigonjainak műveit is csak akkor olvasták el szívesen, ha őt utánozták, ő hozzá hasonlítottak. Nem csoda, ha nem tudunk belenyugodni az ő elvesztőbe. Mert annyi szépet, gyönyörködtetőt irt és alkotott ez az Isten jóvoltából költői szellem több mint egy félszázados irói pályája alatt, annyira megszoktuk az ő szellemének gazdagságát és örökös tevékenységét, hogy szinte jóleső hitté vált bennünk az a hiedelem, hogy nekünk a mig csak élünk, mindig írni fog, mindig élni fog Jókai! Sírva, megdöbbenve látja most a magyar, hogy az örök szellem forrása mégis csak kialudt! De nem apadt ki a kiapadhatatlan szellem, csak az örökeleté lett, a melyet fizikai érzékünk nem foghat fel, csak lelkünk sejthet. Nem maradt vissza belőle más, csak sírja és könyvei, szellemi nagyságának emlékei, visszfényei. Olyan nagy, kedves és jólesően megszokott volt ő nekünk, hogy lesújtó veszteségünk első perczeiben jóformán fel sem tudjuk fogni veszteségünk egész nagyságát, fájdalmunk nem képes teljes képet alkotni arról, hogy mi volt ő a magyarnak ? Mert Jókai egy magában regény, történet, korrajz írója, humoristája, költője és nemzetismertetője volt a magyarságnak, ső«- több, egyedüli és hamisítatlan kifejezője a magyar sajátos szellemnek, a melynek elszigeteltségét ő szüntette meg. Hogy mi volt ő nekünk, azt csak érezni tudjuk elvesztőnek közvetlen hatása alatt, de érzésünk hasztalan keres kifejező szavakat. Csak az övéhez hasonló toll tudta volna megírni azokat az érzelmeket és gondolatokat, a mit elveszte a magyar eszmevilágában támasztott. Visszatekintve a lezárult dicső múltra, önkéntelenül azt kérdjük, hogy mi volt Jókaiban a legnagyobb ? Talán az elbeszélő képesség az a sajátos szelleme, a mely elannyira az ő irói sajátsága volt, hogy egyetlen kiszakított lap pár sora elárulja már azt, hogy ezt csak Jókai Írhatta ? Talán költői fántáziájának az a szemkápráztató fénye és ereje, a mely őt az összes próza irók felé helyezte? Talán a meseszövés az a bája és meglepő fordulata, a mely regényeit a világ összes könyvpiaczára eljuttatta? Talán az a jóizü humor, a mely azért hatott egyaránt eredetben és a világ bármelyik nyelvére átültetve, mert speczifikus magyar humor, magyar kedélyesség volt ? Mindezek nagygyá, szellem óriássá tették őt és kedveltté az egész emberiség előtt. De nem ezek a fényes szellemi tulajdonságok tették őt a nemzet bálványozott Írójává, hanem a költőnek azon művei, a melyek csak saját fajának szóltak, a melyeket teljesen csak a magyar eszmejárás volt képes megérteni. Mert Jókai különösen korrajzaiban, történelmi hátterű regényeiben visszavarázsolta a mai sivár jelen magyarja elé a dicső múlt, daliás idők fényes magyar világát, nemzeti büszkeséget és öntudatot csepegtetett kortársai szivébe. Abban rejlett nagy hatalma saját népe felett, hogy minden sorát a nemzeti érzés ereje hatj a át, még társadalmi regényeiben is nagy része volt a hazafiság mozgató erejének. Méltán uralta azért annyira az irodalmi tért, hogy életének több évtizedén át, jóformán egész napjainkig az egyedüli olvasottságnak örvendő Írója volt a magyarnak. Ennek a félszázad irodalmának méltán lehetne ezt a czimet adni : a Jókai irodalmi kora. De a mi örök hálát kötelezi le iránta nemzetünket, az a szellemi hatalom, a mely által művei utján ismertté tette az egész világon a magyart. Mert semmiféle magyar államférfiu, nemzeti hős, a szabadságharcz csodás korszaka nem ismertette meg a külfölddel úgy a magyar népet, mint a világ valamennyi művelt nyelvére lefordított regényei. Ezekből a hazafiság érzésétől áthatott regényekből ismerte meg a külföld a magyar nép létezését, jó tulajdonait, nemzeti aspi- ráczióit, álmait, azt, hogy mi volt és hogy mi lehet még a magyar, ha az Isten is úgy akarja. Ezért fog örökké élni a nemzet lelkében a Jókai emléke iránti hála és kegyelet! Mert ő, mint a magyar szellem legsajátosabb, legeszményibb kifejezője, a haza határain túl is utat tört magának a dicsőséghez, nemzete dicsőítéséhez ! A nemzeti szellem nagysága tette Jókait világszellemmé ! Fajunk büszkesége, eszménye volt Jókai! Áldás soha el nem"muló emlékére !! Bauckisz Jenő.
