Szatmármegyei Közlöny, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1903-03-08 / 10. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY bérleti szerződéseket jóváhagyás végett beterjeszti. V. 64. Vármegyei alispán előterjesztése — a „Budapesti Policlinicai Egyesület“ javára megszavazott 200 korona tagsági díjnak az 1902. évi betegápolási alap kimerülése folytán az 1902. évi közművelődési alap feleslegéből leendő kiutalása tárgyában V. 65. A kővárremetei gör. kath. iskolát terhelő tanítói nyugdijjáruléknak a községi pénztárból leendő fedezése ügyében kelt képviselő- testületi határozat. III. 66. Tanítói egyesületi gyűléseket látogató felekezeti tanítók útiköltségeinek megállapítása. 67—79. Nyír-Vasvári és Nyir-Császári 1903. évi költségelőirányzata,Válaszút, Ujhuta, Ó-Huta, Oláh-Mogyorós, Papbikó, Kölese kataszteri számadása, Fábiánháza 1903. évi közmunka, Nyir-Csaholy, Fábiánháza 1903. évi költségelőirányzata, Nyir-Csaholy, Penészlek 1900. évi számadása. II. 80. Kis-Hodos 1902. évi pótköltségelőirányzata. II. 81. Kányaháza 1901. évi mezőgazdasági költségvetése. II. 82—98. Tartolcz 1897., Dobra 1901.Terep 1897., Sályi, Porcsalma, Szamos-Kóród 1900., Papos, Jóháza, Csőit, Fericse, Buttyásza Jeder, N.-Körtvélyes, Somkutpata, Nyir-Csaholy és Nagy-Ecsed 1901. évi számadása. II. 99. Noéh Miklós íelebbezése a jegyzői nyugdíj-választmány 19—1902. sz. határozata ellen. II. 100. Huszthy Menyhért kérvénye a jegyzői nyugdij-szabályrendelet módosítása iránt.II. Nagykároly, 1903. évi márczius 2. Összeállította : llosvay Aladár, vm. főjegyző. Népgyülés városunkban. Folyó hó 1-én tartották meg városunkban azt a népgyülést, a mely tiltakozott a véderő törvény javaslatok s igy a katonai terhek felemelése ellen. Az előkészítő bizottság mindent elkövetett arra nézve, hogy a népgyülés impozáns lefolyású legyen, így megígérték Barabás Béla, dr. Lengyel Zoltán, Luby Géza és Luby Béla képviselők, hogy lejönnek a népgyülésre, azonban közbejött akadályok miatt csakis dr. Lengyel Zoltán jelent meg. Ő előtte való napon saját választó kerületében, Zilahon tartott hasonló népgyülést s egyenesen onnan jött át hozzánk. Szép, enyhe tavaszi időben tartották meg a népgyülést a városháza előtti téren. Az elnökség a városháza erkélyén foglalt helyet, innét intézték a néphez a beszédeket. A városháza és kaszárnya közötti teret ellepte a polgárság nagy tömege, a melynek számát körülbelül 3000-re becsültük. A közeli falvak lakossága is képviselve volt, sőt Debreczenből és Szilágyvármegyéből is többen átjöttek. Két óra után Baudisz Jenő ügyvéd nyitotta meg az előkészítő bizottság megbízásából a népgyülést, illetve alakította meg a népgyülés tisztikarát. Szóló egy pár szóban ecsetelve a népgyülések, a szabad gyülekezés és vélemény nyilvánítás jogának jelentőségét, ünnepélyes komolyságra és higgadtságra kérte fel a hallgatóságot. Majd javaslatba hozta a népgyülés elnökének Roóz Samu ügyvédet, alelnököknek dr. Adler Adolfot és Báthory Istvánt, jegyzőnek dr. N. Szabó Albertet, a kiket közfelkiáltással meg is választottak. Ekként megalakulva a népgyülés, Roóz Samu elnök megnyitotta a népgyülést, jelezve beszédében azt, hogy a mai népgyülés nem egy politikai párt gyűlése, de párt színezet nélküli népgyülés. Majd ecsetelte a mai népgyülés czélját, a katonai törvény- javaslatok káros voltát. Beszédét lelkesen megéljenezték. Ezután Pap Béla ügyvéd terjesztette a népgyülés elé az indítványt, szép, magas szárnyalásu beszéd kíséretében. Azon kezdte, hogy márcziusi szellő lengedez, a nemzeti öntudat, az ébredés szellője, mely 55 évvel ezelőtt orkánná fejlődve zúgta a nemzet fülébe: Talpra magyar! Majd rá mutatott arra, hogy ma nincs ugyan a haza veszélyben, de veszélyben van mindannyiunk szeme fénye, az ifjúság, a mikor azt kívánják tőlünk, hogy még 60 ezer ujonezot, újabb 40 milliót adjunk. De megmozdult ismét a magyar nép. A törvényhatóságok feliratokban, a nép gyűlésekben tiltakozik a javaslatok ellen s mindegyiknek refrénje az, hogy több vért nem áldozunk, több pénzt nem adunk. Ezután azt fejtegette, hogy csak az önálló magyar hadseregnek tudnánk meghozni a kivánt áldozatot, de nem annak, a melynek nyelve, szelleme, jelvénye nem magyar. Végül a következő határozati javaslatot terjesztette elő elfogadásra. „A nagykárolyi választó kerület polgáraiból párt- külömbség nélkül alakult népgyülés, tiltakozik az ujonczlétszám felemelése tárgyában az országgyűlési tárgyalás alatt álló katonai java vasiatok ellen. Ezt a javaslatot a nemzetre nézve károsnak s olyannak nyilvánítja, mely törvényerőre emelkedése esetén a íétfentartással ma is küzdő szegénysorsu magyar népet anyagi végromlásba döntené. Kérelmet intéz azért az országgyűléshez, miszerint ezt a javaslatot törvényerőre emelkedni ne engedje, illetve e czélból azt a napirendről levegye. Ezen kérelmének a képviselőházhoz leendő beterjesztésére — miután országgyűlési képviselőjével e kérdésben ellentétes alapon áll —• egyik vármegyebeli képviselőt kéri fel.“ A határozati javaslatot egyhangúlag elfogadta a népgyülés, lelkesen megéljenezve a szónokot. Ezután dr. Lengyel Zoltán országgyűlési képviselő lépett az erkélyre, a polgárság óriási éljenzése között. Dr. Lengyel Zoltán egy óráig tartó beszédet mondott a néphez, a melylyel kitűnő népszónoknak bizonyitatta be magát. Komoly érvekkel bizonyítgatta az ellenzék akcziójának jogosságát, humorus példákat, adomákat szőve bele beszédébe, úgy hogy a derültség és a tetszés nyilatkozatok lépten-nyomon félbe szakították szavait. Majd üdvözölte a város polgárságát, Szilágyvármegye és a maga nevében, köszönetét mondva azért, hogy elfelejtve a párt külömbséget össze jöttek, hogy védelmére kelljenek a haza érdekeinek. Hadd lássák úgy mond, a régi és az uj grófok, valamint a főispán-jelöltek, a kik oly beszédeket tartanak az országgyűlésen mint Lueger a bécsi rajkszrát- ban, hogy nem ők fejezik ki a nemzet akaratát, óhaját. Óriási lelkes éljenzés hangzott fel a nagy beszéd után. Ezután Báthory István alelnök magyarázta meg azt, hogy miért tömörültek az összes ellenzéki pártok a katonai javaslatok ellen. Beszéde folyamán egy oldalvágást miért a kerület országgyűlési képviselőjére, a midőn mameluknak nevezte, a kinek gondolata nem a nép gondolata, a kinek utai eltérnek a nép utaitól. Őt is megéljenezték. Végül dr. Adler Adolf alelnök köszönetét mondott a szabadelvű és néppártnak azért, hogy a függetlenségi párt által kezdeményezett népgyülésen megjelentek, majd felolvasta Kossuth Ferencznek a nép- gyüléshez intézett táviratát, a mely igy hangzott. „A most folyó nagy nagy politikai harcz alatt nap-nap mellett tapasztaljuk, hogy a magyar nemzet jobb jövőjéért, polgártársaink jólétéért folytatott küzdelmünkben minden igaz magyar velünk érez. Nagy károlyi polgártársaink pártkülömhség nélkül megnyilvánuló hazafias ténye megerősiti, fokozza nemes küzdelmünk igazságába vetett hitünket. Nagykárolyi polgártársaink fogadják köszöneterr. és hazafias, szives üdvözletem nyilvánítását“. Legvégül nagy tetszés között megújította dr. Lengyel Zoltán az iránti indítványát, hogy a feliratot egy nagy küldöttség vigye fel a képviselőházhoz, továbbá, hogy a népgyülés feliratilag üdvözölje párt- külömbség nélkül azon képviselőket, akik a javaslat ellen fognak szavazni és erről az ellenzéki pártkörök vezetőségét is értesíti. A népgyülés elfogadta ezt az indítványt is nagy lelkesedés között és szép csendben szét oszlott. HÍREK.-- Személyi hir. Gr. Hugonnai Béla vármegyénk főispánja f. hó 4-én Budapestre utazott, a honnét a ma déli vonattal érkezik székhelyére. — Kölcsey estély. A helybeli Kölcsey-Egyesület folyó 1-én rendezett estélyét ismét siker jellemezte, a mely Kemény Alajos az irodalmi szakosztály elnökének nevéhez fűződik. Mert a régi kaszinó nagyterme most is egészen megtelt előkelő közönséggel s a mi főleg örvendetes jelenség, leginkább nőkkel. A programúiban változás állott be, amennyiben Kacsó Mariska k. a. felolvasása azért maradt el, mert szerző, a kinek müvét felolvasni akarta, gyengélkedése miatt nem készíthette el. Andrássy Margit kisasszony pedig kénytelen volt a szereplésről lemondani betegsége miatt. Az elmaradt számokat Kemény Alajos pótolta, szellemes felolvasásával, a melyet a füttyről tartott. Zajosan megtapsolták. Utána Radó Sándor színész Hangai Ószkárnak „Afogadás“ czimü monológját adta elő ügyes színezéssel. Majd dr. Kovács Dezső olvasta fel „Vergődések“ czimü regényének egy fejezetét. A regény egy katonatisztből megyei pénztárossá lett egyén erkölcsi sülyedését és bukását tárgyalja, megkapó élethü rajzban. A töredék felolvasása is hatást keltett. A következő szám Puskás László előadása volt, Ga- bányi „Desperat ur“ czimü monológját adta elő humorosan, köztetszés között. Befejezte a felolvasó estélyt Kemény Giziké úrnő és Pintér Gabi kisasszony zongora játéka. Gabbinak „Magyar szerenádja“ czimüí darabját adták elő remek preczizitással két kézre zongorán. Sok tapsot arattak. A műsor befejezte után a közönség legnagyobb része az étterembe vonult társas vacsorára. Ezután a fiatalság táncza következett hajnalig. A belépő dijakból 200 korona folyt be. — Eljegyzés. Dr. Kovács Dezső helybeli ügyvéd f. hó 5-én váltott jegyet Schmilliár Rozika kisasz- szonynyal, a helybeli állami polgári leányiskola tanítónőjével, Gyimótfalván. Gratulálunk! — A nagykárolyi és zilahi küldöttség Budapesten. A városunkban megtartott népgyülésnek a katonai törvényjavaslatok elleni feliratát beadó küldöttség folyó hó 5-én az esteli vonattal utazott fel Budapestre. Városunkból és a vidékről, körülbelül 125-en utaztak fel, köztük dr. Adler Adolf a függetlenségi párt elnöke, Roóz Samu ügyvéd a népgyülés volt elnöke és Papp Béla ügyvéd a népgyülés szónoka. Ezenkívül ott voltak Csipkés András az Önsegélyző Népbank igazgatója, Báthory István gyógyszerész, Vetzák Ede a Takarékpénztár igazgatója, dr. Vetzák Ede ügyvéd, N. Szabó Albert ügyvéd, Strohmájer Ferencz, Janitzky Albert kereskedő, Róth Károly nyomdatulajdonos, Vida István kereskedő, Csőkör Ferencz, Csőkör Sándor, Csőkör Károly, Szalay Bálint stb. Gencsről 13-an és Er-Endrédről 5-en vettek részt a küldöttségben. Indulás előtt megérkezett a szilágysági vonat, a mely a zilahi deputáczíó tagjait hozta, körülbelül 40 tagot, ezek között Csetnek István, Kávássy Sándor, Erdélyi Jenő stb. A nagykárolyi küldöttség éljenzéssel és zeneszó mellett fogadta a T A R C Z A. Boston. Az természetes, hogy manapság már még nagyböjtben sem fog senki e czim után Észak-Amerika különben jeles és virágzó városára gondolni, ahol tudvalevőleg megszámlálhatatlan zsur-fixre elegendő thea lett valamikor pocsékká a tengerben. Nem is tanácslom, hogy valami pápaszemes szobatudós, aki a világ újdonságai körül a Hédin Sven fölfedezése iránt érdeklődik a legjobban, betévedjen egy modern bálterembe, mert ilyenforma meglehetős hihetetlennek tetsző beszéd ütheti meg a fülét: „Nagysád kérem, tudja a bostoni ?“ „Sejtem kissé, de nem tudom a balrafordulatot.“ „Hát te Kari ?“ „Nem én se bostont, se philadelphiát!“ hangzik a szellemes válasz ! Törhetné fejét a Hédin Sven embere, hogy miféle politikai fordulat történhetett Bostonban, tie mi, akik nem vagyunk pápaszemes tudósok, mindjárt tudni fogjuk, hogy a pár év óta oly óriási mértékben divatba jött tengerentúli yankee tánczmuzsáról van szó, a kecsesen sima lépésű, merész fordulatu, sikkes angolszász walczerről, amely hihetetlen gyorsasággal hódította meg a tért Európa, de különösen Budapest s az egész Magyarország, sőt most már Nagykároly partkettjein (?) is. Hiszen, hogy az édeskés bécsi keringőt, meg az unalmas ugrálós cseh polkát kiszorította Isten neki, ebben a véderő-vitás világban elkeseredett magyar szivünk tán nem is bánná és örömmel hajtunk fejet a legszebb táncziskolai kompliment kíséretében az Unió csillagos lobogója előtt, de hogy három órás szupé csárdásaink félórányira zsugorodtak már össze a fővárosi bálokon, aggodalommal töltheti el az összes hazafi és honleányi sziveket, ha mellesleg nagy kedvelői is véletlenül az „Ityóka, pityóka, csi- picsókának“ s a „Biróné három leányáénak. Azzal vigasztalnak bennünket az uj táncz apostolai, hogy annnyira nincs benne szabályosság, épp annyira érzék, szív és lélek kell hozzá, mint a mi szép nemzeti tánezunkhoz. Kell is ebben valaminek lenni, mert a hányán vannak, annyiféleképpen járják s valahogy a lényege, a jellege, a látképe mindig ugyanaz. A kü- lömség az, hogy ki mikor, merre és hány taktusban fordul. Természetes, hogy vitatkozni lehet rajta, hogy váljon melyik az — „igazi“ — ezen talán még Bostonban is vitatkoznak ! Különösen ambicziózus táncz- mesterek szoktak lándzsát törni a saját külön egyedül üdvözítő boston-rendszerük mellett; — a közönséges halandónak azonban csak azt tanácslom, tudjon lehetőleg szépen, simán és ügyesen legalább is másfelet fordulni lehetőleg jobbra-balra a saját tengelye körül, s megtalálta a boston bölcsesség kövét ! Látszólag pedig könnyű ez a táncz, aki csak nézi azt hiszi, mindjárt tudni fogja. Sőt mert olyan egyszerűnek látszik, mindjárt kész a vád — hátha nem is boston az! Különösen vidéki városokban, ahol a boston legalább is valami kaucsuk-emberi ügyes- ségszerü különlegességként él a derék lakosok képzeletében. Pedig kíván az elég ügyességet azért — türelem is kell hozzá, egy pesti boston-királynőről például egész bizonyosan tudom, hogy az összes angol és franczia tanóráit a boston lépés gyakorlásának szentelte az intézetben — folytatta aztán otthon a gymnazista öcscsével, ami ennél a latin vizsgán okozott némi károkat; a szakácsnő bostonozva égette el náluk a pecsenyéket és a szobalány boston lépésben tört el egy Zsolnay vázát. De tudja is remekül az egész ház ! Érdekes látvány, mikor a hajdani jó tanács apákat és bácsikat ejti tévedésbe a táncz látszólagos könnyűsége. „Jaj mai fiatalság — hát nektek még ezt is tanulni kell, hiszen tudja ezt az ember mindjárt!“ És fel is állanak megszégyeníteni a XX. század blazirt. ügyetlen ifjúságát. Egy két lépés, fordulás-próba, és bizony bácsikáink csak benne vannak a régi walezer vagy rezgőben — amiből nem is tudnak aztán kijönni — végre nevetve vagy bosszúsan megadják magukat, elismerik, hogy még is hunezut a — — — yankee! Hiszen szó sincs róla, azért néha boston gyanánt sok minden furcsát bevétetnek mit sem sejtő vidéki lábainkkal. Például egy fiatal ember nagy buzgalommal oktatott másfél óra hosszat egy olyan bostonra, — amiről kisült aztán, hogy az tót táncz. Három hétig titkos esti magányban kipirult arczczal abban a büszke reményben, hogy én leszek városunkban az első bos- tonozó — órákhosszat gyakoroltam egy olyan wal- czerszerüséget, amit aztán egy sváb lakodalmon mint a környékbeli falvak lakosainak ősrégi landlerjét ismertem fel. A régi csalódások emlékénél uj kétségek merülnek fel lelkemben. Szent Isten, ha hiába volna ismét 8 tánezórának 82 féle forduláspróbája 1 Pedig egy tánezmester ismerősöm, kinek bostonját vakmerő Tamások által kétségbe vonatni hallottam, kijelentette, hogy azonkívül nem létezik más — és ha valakitől mégis láttunk — az illető — be volt csípve ! Szent Isten! s nekem végső reményként maradt meg egy még meg nem támadott fess boston — mit pedig óh mily szörnyű és gyanús véletlen — épp a szatmári szüreten láttam !
