Szatmármegyei Közlöny, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1903-09-27 / 39. szám
s Az emlékoszlop. A beszéd végső szavai után, a melyet zajosan megéljeneztek lehullott a lepel az emlékoszlopról. A 13 méter magas emlékmű felirata a következő : Az első táblán : Istennel a Hazáért és a Szabadságért! * II. Rákóczi Ferencz nemzeti szabadsághar- czának kezdetén vívott 1703. évi julius 14-iki üszabecsi győzelem 200 éves emlékezetére. A második táblán Jenser Mihály r. kath. főgymnasiumi tanár és festőművész által megrajzolt kurucz fegyverekből és zászlókból álló díszes tropheum alatt a Rákóczi család jelmondata : Si Deus pro nobis qms contra nos. A harmadik táblán : Emelte Szatmár vármegye, Ugocsa vármegye és Szatmárnémeti szabadkirályi város közönsége 1903. szeptember hó 20-án. Az oszlop felett az 1 méter magas és 2 méter széles Turul-madár terjeszti szárnyait s csőrében kurucz kardot tart. Ezután Domahidy István vármegyei bizottsági tag a következő kurucz beszéd kíséretében adta át az emlékművet gondozás végett Ugocsa vármegye törvényhatóságának : Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Szeretett honfitársaim ! Az előttem szólott szónok urak történelmi kutatásai meggyőztek bennünket arról, hogy eljutottunk tehát két hosszú század után azon terület megörökítéséhez, melynek tájain szabadsághősünk II. Rákóczi Ferencznek vezetése és zászlója alatt az egyesült magyar, ruthén és lengyel kurucz csapatok összetiporták a történelmi jogaink leverésére utalt császári hadakat. Az ige testté lön ! Hazafias és kegyeletes eszményeink teljesedtek, mert áll a szobor, mely hirdetni fogja az utókornak, hogy e vidéken, sőt a szobrot emelt három törvényhatóságnak csaknem egész területén minden göröngy, melyről őseink vérét az idő már fölemésztette, szent, s egy-egy kisebb emlék oszlopa elődeink hazafias küzdelmeinek. Áll a szobor t. honfitársaim ! igazolásául annak, hogy e nemzet hazafias és erkölcsi ereje törhetetlen ! — igazolásául annak, hogy oly hosszú múlt után ma is állandólag önállóságunk és függetlenségünk tündérképeivel tetszelgünk és szabadelveink és történelmi jogaink érvényesítése végett a legvégső következményektől sem rettenünk vissza ; — igazolásául továbbá annak, hogy e szobor, melyet a három törvényhatóságnak kegyelete érzelmileg az égig óhajtott volna emelni, intő például fog szolgálni az utókornak, miképen köteles e hazának minden igaz és becsületes polgára vérét és vagyonát áldozni az önállóság, függetlenség és alkotmány megvédésének érdekében. És végre áll a szobor! mely bizonyítani fogja azt, hogy voltak idők e korona országban, mikor e hazának nem magyar ajkú, de érzelmileg a magyar állameszmét ápoló fiai, ruthén honfitársaink őseinkkel együtt küzdöttek közös jogainkért a szabadság, egyenlőség és testvériség zászlója alatt ? — Isteni sugallat ösztönöz e perczben, hogy áldást mondjak poraikra és kérjem testvéri őszinte érzelemmel az utódokat, hogy értsenek meg továbbra is bennünket, oszszuk meg édes magyar hazánk örömeit és keserveit, — tömörüljünk mint ikrek annak védelmére s ha végzetünk könyvében úgy vagyon füljegyezve, omoljunk egymás karjai között össze a halálos tusákban!! ! A szobor fölállításával tehát s a dicső, de nehéz és küzdelmes idők jelzésével azon érzelmeinknek is óhajtottunk kifejezést adni, hogy két hosszú múlt század daczára a magyar nemzetnek szive és lelke ma is állami önállósága és függetlensége után sóvárog! — s ki azokért mint hős és magyar vezér lándzsát tört, életét és vagyonát áldozta, annak nyomait a honfiúi kegyelet könnyeivel áztatja, hogy tápot nyerjen abból a növény, melynek bűvös italát e hazában minden élőlény besziv- hassa ! — törekvésünk továbbá az volt, hogy e szobor előtt elhaladó apa kalapját megemelve magyarázza meg fiának a magyar hős és hadainak érdemeit, és oktassa gyermekét a hazafias kötelességek teljesítésére, s ha e perczekben pedig hazánk jelen állami viszonyait mérlegeljük, lelkünk mélyéből fölszálló sóhajunk az, hogy ha igaz a mit jól esik sejtenünk, hogy rendkívüli viszonyok között a szellemek találkoznak, vajha öreg jó királyunk szelleme is elkísért volna bennünket zarándokolásunk e pontjához ! Itt meggyőződhetnék hü magyarjainak eszményeiről, jogos igényeiről, lovagias hűségükről, szóval: aspiráczióikról! Mi őt Szabolcska szeretett költőnk verseiből ezen szavakkal fogadnánk: Felséges jó királyunk ! A magyar nép beteg, Fáj neki, hogy a szived Soh’sem értette meg 1 — MiMudjuk mi, kik és hol Éket vertek közénk, Hogy örök átkul egymást Meg soh'se értenénk ?! ZATMARMEGYEI KÖZLÖ Felséges jó királyunk ! Mi igy, a hogy vagyunk Lenézve, — meggyalázva Mi nem maradhatunk ! Mert ránk szakad a bánat A szégyen és harag, — Hazudnak a hízelgők, A kik mást mondanak ! Felséges jó királyunk ! Mi, élünk ! vagy halunk ! De el soh’sem felejtjük, Hogy magyarok vagyunk! S a ki nekünk királyunk Az a miénk legyen, A lelke gyökeréig Igaz magyar legyen !!! Ezen őszinte szavak után meggyőződhetnék a mi koronás királyunk arról, hogy ha történelmi és sarkalatos jogainkat, nem mint gyermekek a délibábot, annyi idők lefolyása után hasztalan kergetjük, de királyi eskük folytán azokat valóban érvényre emelve — életbeléptetve élvezhetnénk, — a trónt és hazánkat, mely kettőnek ereje, boldogsága és nyugalma szerintünk, mint monár- chicus nemzet szerint egy fogalom, megvédelmezni polgári eskünkkel és magyarbecsületünkkel köteleznénk magunkat. Ne csodálkozzanak önök t. honfitársaim, ha lábaim inognak, midőn ez állványra léptem ! hiszen ha a múlt idők magasztos, de szomorúan végződött eseményei, — a jelen bizonytalansága, s a jövő kétségbe ejtő sötét köde mint hullámcsapások áradoznak hazám jövő boldogságáért sóvárgó lelkemben, ha nagyitó üvegek és magasabb emberismeretek nélkül leolvashatom önök arczárói a múlt századok küzdelmeinek kegyeletét és azokból aspiráczióikat át kell értenem, s ha végre ez idő szerint — ismétlem, — számot vetek mint hazafi hazám sorsával, s oly távol látom a délpontot, hol egykor eszményeink megvalósításai folytán megpihenhetnénk : egész lényemmel egy egész delejes áram hatása alatt állok, melynek ezer és ezer szálai önök leikével és szivével összekötve egyedül azon politikai imánk kifejezésében törnek utat: Balsors a kit régen tép, hozz rá vig esztendőt! Megbünhödte már e nép a multat s jövendőt! De inognak lábaim t. honfitársaim ! azért is, mert ez állványon, e szoborelőtt talán közelebb jutottam az égiek- hez is ? és úgy érzem, általok e perczben hipnotizálva vagyok ! Megnyílt az égür előttem ! érezem, sőt látom lelki szemeimmel hőseink egész légióját! — Megváltónk oldala mellett villogtatja második Rákóczi F'erenczünk pálosát! pro libertate jelige ékesíti azt! —Bercsényi, a nagy magyar, zászlót lenget e fölirattal: Honfitársaim ! Egyetértés ! határozottság, de bölcs mérséklet! A haza minden előtt 1 Hah ! Honleányok ! jertek közelebb, tekintsetek föl a végtelenségbe ! Az istenasszonyok trónt emeltek Geniusotok részére ! Ott tündöklik a hősök között isteni pompájában a magyar anyázás magyar honleányok királynője dicső Zrínyi Ilonánk ! és pártájában brillánt betűkkel e szavak olvashatók : Magyar honleányok ! bölcsőtől ápoljátok gyermekeitekben a hazaszeretetei !! 1 Nem csillagok azok az égürben, kik ott fénylenek a hősök mögött t. honfitársaim ! A Lónyayak, Perenyiek, Telekiek, Pogányok, Baiak, Újhelyiek. Ráthonyiak, Szentpáliak, Szaplontzaiak, Egriek, Butykaiak, Hagarák, Hunyadiak, Tegzék, Baranyiak, Ilosvayak, Péchyek, Mi- kolaiak, Kölcseyek, Domahydiak, Madarasiak, Maróthiak, Csabák, Uraiak, Mándiak, Szerdahelyiek, Jékeyek, Vetésiek, Irinyiek, Bagosiak, Lubiak, Böszörményiek, Kovácsok, Nagyok, Kisek, Papok, Jakók, Kerekesek, Sepsiek, Gyenék, Tarpaiak, Barták, Bornemisszák, Kosok, Joók, Eszék, Majosok stb., stb. ezeren és eze- ren őseink közül figyelik ünnepünket és apró zászlócskáikon kellemes érzések között e szavakat lengetik felénk : Elégtételünk az utókortól! Ám de nagy szellemek ! a végtelenségbe költözött véreink ! A veletek történt szellemi találkozás élvezeteben én már kimerültem ! Kérlek benneteket, mentsetek föl a további szuggeszsziók alól ! Hadd szálljak le a földre és ünnepeljem tovább hü utódaitokkal e nagy közönséggel istenülve e napot, mely részünkről tinek- tek lett szentelve ? Pihenjetek a végtelenségben ! Mi megnyugtatunk benneteket, mert kardjainkra és gyermekeink kardjaira esküszünk, hogy hazánkhoz hűtlenek, mint a labanczok voltak, nem leszünk és idegen isteneket nem imádunk soha I soha ! Isten veletek ! !! És most mélyen tisztelt ünneplő közönség ! Ha bár a honfias kegyelet őrködni fog, mig magyar lakja e földet, hogy e szobor, és annak jelentősége mint politikai Sacramentom e hazában mindenki által méltó tiszteletben tartassák, nehogy azonban valaha azt a Doemonok orozva megtámadhassák, Szatmárvármegye közönségének és Szatmárnémeti sz. kir. város törvényhatóságának megbízásából és utasítása folytán van szerencsém e szobrot ez ünnepélyes perczben megőrzés és gondozás végett Ugocsavármegye lek. alispánjának tisztelettel átadni. Hogy megyénket önző teritoriális érdekek nem vezették a szobor kijelölésének helyére nézve, igazolja e hely, hol az fölállittatott, hazafias és kegyeletes törekvésünk czélja egyedül az volt, hogy a társadalmi forgalom folytán minnél több honfi emelhesse meg fövegét a nagyidők tanújának jelvénye előtt. — Ugocsavármegyének történelmi múltja — jelen hazafias érzelme és közönségének magyar lovagiassága teljesen megnyugtat bennünket a felől, hogy édes honfiúi érzések között veszi gondozása alá a kegyeletnek e jelvényét, melynek fölállitási eszméje első sorban Szatmárvármegye közönségének agyában fogam- zott meg, s melynek fölállításához Ugocsavármegye és Szatmárnémeti sz. kir. város közreműködésével Szatmárvármegye közönsége hordta össze oroszlánrészben a kegyelet filléreit. És végre t. honfi társaim ! Miután hajlott koromnál fogva talán utolsó leend már e rövid politikai — társadalmi — és hivatalos szereplésem földi pályámon, az a kérésem önökhöz ! Adjanak visszhangot a Mindenhatóhoz — a_ magyarok jó Istenéhez intézett azon fohászomra: Éljen és legyen boldog e sokat hányatott imádott haza ! Éljen annak állami önállósága, függetlensége, és alkotmánya ! A beszéd végeztével a nagyközönség zugó éljenzése hangzott fel. Majd Ugocsa vármegye nevében B e c s k y Emil alispán vette át megőrzés végett a Rákóczi oszlopot. Küldöttségek és koszorúk. Ezután a küldöttségek helyezték el koszorúikat az emlékműre. Az első volt a Magyar Tudományos Akadémia nevében Dr. Ballagi Géza, a ki nagyhatású és kurucz szellemben tartott és történelmi kritikai beszéd kíséretében helyezte el az akadémia koszorúját. Majd Teleki Géza gróf, a Magyar Történelmi Társulat és Zempléni Árpád a Petőfi-társaság képviseletében helyezték el koszorúikat. Ezenkívül a következő küldöttségek hatóságok és testületek helyeztek koszorút az emlék oszlopra. Ugocsa vármegye koszorúját Id. Báró Pe- rényi Zsigmond helyezte el hosszabb és lendületes beszéd kíséretében. A koszorú felirata : „Ugocsa vármegye közönsége II. Rákóczi Ferencz emlékezetének.“ Budapest székesfőváros impozáns, egy fővárosi diszruhás hajdú által hozott koszorúját Lung György fővárosi tanácsnok tette le. A koszorú felirata : „Budapest székesfőváros közönsége II. Rákóczi Ferencz emlékének.“ Szatmárnémeti sz. kir. város koszorúját Papp Géza polgármester, Máramaros vármegye koszorúját Héder János vm. bizottsági tag, Szatmár vármegye koszorúját Nagy Sándor tb. vm. főjegyző tette le. A vármegye díszes babér koszorúja, a vármegye színeit viselő arany- rojtos szalagján következő felírást viselte: „Szatmár vármegye közönsége „Pro libertate!“ Díszes koszorúkat küldtek: a kolozsvári Ferencz József tudomány egyetem; a Nagykárolyi Kölcsey egyesület; Tisza-Ujlak mezőváros ; „Szilágy vármegye a szabadsághős vértanú emlékének“ ; Bereg vármegye ; Beregszász város; „Nagykároly város II. Rákóczi Ferencz szellemének;“ „Nagyszőllősi polgári fiú és leányiskola tantestülete és ifjúsága II. Rákóczi Ferencz emlékének;“ a szatmári r. kath. állami főgymnasium;“ „Nagybánya sz. kir. bányaváros II. Rákóczi Ferencz emlékének ;“ a beregszászi állami főgymnasium; a szatmári Kölcsey kör; a szatmári férfi dalegyesület; „a nagykárolyi r. kath. főgymnasium ifjúsága: Rákóczi emlékének ;“ Ugocsavármegye tiszán- inneni járása. A máramarosszigeti ev. ref. jog- akadémia lfj. Barkász Albert által letett díszes koszorúja a következő szellemes felírással volt ellátva, „Kurucz ősöknek kurucz ivadékai ; a mármarosszigeti jogakadémiai ifjúság.“ Egy óra elmúlt, mikor az utolsó koszorút is letettek, s ott állt virágerdőben a díszes emlékmű. Az ünneplő közönség egy része a lépcső egyik oldalán távozott el az emlékműről, a a másik oldalán pedig a lelkesült közönség ezrei tódultak fel, hogy közelről olvashassák az emlékmű felírását és egy szál virágot vihessenek a koszorúkból. Mindenki igyekezett abból legalább egy szálat tépni. Kipirult arczu szüzeket, deli tiszaháti legényeket, megroskadt aggokat, összetöpörödött anyókákat láttunk küzdeni egy-egy szál virágért és egy fél óra múlva csak a vázája volt meg a koszorúknak, ott álltak egy szál levél, egy szál virág nélkül. S jól van ez igy ! Mert az az ünnepi hangulatban lévő közönség imakönyvébe, zsoltáros könyvebe zárja el azt a szál virágot s évtizedek múlva is, elszáradtán is Nagy Rákóczi emlékéről, Nagy Rákóczi szobrának leleplezéséről fog az mesélni a késő unokáknak. A koszorúk szalagjait azonban sikerült megmenteni ; mert a rendezőség előre látta a lelkes hangulatot. Lator István kezdeményezésére beszedte azokat, a melyek megőrzés végett Ugocsa vármegye levéltárába fognak elhelyeztetni. Befejezte a leleplezési ünnepélyt a Fátyol Józsi zenekara által előadott Rákóczi induló. A diszebéd. Délben 2 órakor vette kezdetét g Korona szálló udvarán emelt terjedelmes sátorban a N Y
