Szatmármegyei Közlöny, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-30 / 48. szám
SXATMÁR VÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE.-a* MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. mSZERKESZTÖSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Nagykárolyban, Jókay-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évié 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész éVfy 5 korona.-a* Egyes szám ára 20 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. Védekezzünk a nemzetiségi veszély ellen. Elkeseredve látjuk, hogy miért félszázad óta küzd a magyar állam, amiért annyit áldoztunk és engedtünk, a czélt nem értük el s még távolabb állunk tőle, mint harmincz esztendő előtt. Az ország magyarodásáról van szó s a nemzetiségeknek a magyar állameszmével szemben való állásfoglalásáról. Hoztunk törvényeket áldoztunk milliókat hogy nemzetiségeink necsak megtanulják a magyar államnyelvet, de azt elismerjek is és sajátjuknak tartsák legalább is úgy mint az anyanyelvűket. Ezt a törekvésünket sajnálattal konstatáljuk, nem koronázta siker s most annyi év áldozat után ott állunk, hogy kezdhetjük elölről a nagy munkát, mely most nehezebbnek látszik, mint látszott harmincz esztendő előtt. Soha nem volt oly szívós és általános a nemzetiségi propaganda mint most, úgy a belföldön mint a külföldön. Hálátlan feladat lenne, s csak keserűséget keltene, ha e teljes sikertelenség okait bolygatnék. Ehelyett inkább lássunk ahhoz, hogy jóvá tegyük a múltak mulasztásait. Hasztalan várjuk, hogy tisztán állami és törvényhozási intézkedésekkel képesek vagyunk arra, hogy a nemzetiségi kérdést a magyar állami eszme javára oldjuk meg. Ezt mindennél erősebben igazolja a múlt, melyben egymást érték a jó vagy kevésbé jó törvények ; az energikus miniszteri rendeletek anélkül, hogy a czélhoz közel vittek volna. Pedig nem mondhatnók, hogy a hatóságok nem igyekeztek végrehajtani a törvényeket és rendeleteket. De a nemzetiségi kérdés nem közbiztonsági vagy jogi kérdés, melynél egyes cselekedetek vagy szokások, intézmények eltiltásával vagy eltörlésével egy állapotot megváltoztatni lehet. Amilyen nagy terjedelmű a nemzetiségi kérdés olyan finom, minociozus, benne van szivekben lelkekben, az ajkakon és az agyakban. Kiirtani innen nem lehet semmit, se törvénynyel se rendelettel se erőszakossággal vagy engedékenységgel. Hanem csakis általános, szívós, lelkes társadalmi munkával. Igenis a nemzetiségi kérdés kedvező meg oldását csakis a magyar társadalom tudja megteremteni. Ez a társadalom eddig vétkes nembánom- sággal viseltetett az állam magyarositó akczió- jával szemben; nem viselkedett érdeklődéssel a nemzetiségi kérdés iránt. Ezt a társadalmat kell felrázni tétlenségéből, ha azt akarjuk, hogy Magyarországból a a magyarok országa legyen. Ha minden magyar hazafi a maga hatáskörében, érintkezésében, üzletében és iparában egyaránt, arra fog tőrekedni, hogy a mag’"<»v jelleget minden irányban kidomborítsa s a magyar nyelven való érintkezést környezetével megszokatja és elismerteti, ha lan kadatlan lelkesedéssel fog minden alkalmat megragadni, hogy magyar állampolgári voltát kiemelje: akkor nem fog elmaradni az általános nagy siker. És áldoznia is kell a társadalomnak e siker érdekeben. S itt emlékeztetünk Apponyi Albert gróf pozsonyi riadójára, melyben felhív minden magyar embert, de első sorban a felvidék magyarságát, hogy áldozzon évente legalább egy koronával a felsőmagyarországi közművelődési egylet czéljára. Ezt az összeget megadhatja mindenki, ha milliók adják, milliók állanak azon hivatottak rendelkezésére, akik a magyarosodás és a nemzetiségi kérdés megoldását társadalmi utón akarják megcsinálni. Apponyi Albert, aki nagy áttekintésü bölcs államférfi s lángoló hazafi, komor színekben festi micsoda óriási veszedelmeket rejt méhé- ben ez az állapot, midőn a nemzetiségek a hányán vannak annyi felé húznak, csak abban értenek egyet, hogy a magyar állami eszmét nem tisztelik s ellene aknamunkát folytatnak. Midőn illetékes helyről ilyen nagy s lesújtó igazságokat hirdetnek kell, hogy feldobogjon minden magyar szív: nem engedjük a veszedelmet tovább terjedni, útját álljuk és megmentjük a magyar hazát. Az egész magyarság az ország minden vidékének magyarsága úgy vegye Apponyi felhívását mintha azt hozzá intézték volna. Annyiba már vagyunk, hogy minden vidéknek ahol nemzetiségek var..iák, megvan n maga közművelődési egyesülete, mely a magyarosítás és a nemzetiségi kérdés megoldása terén dolgozik. Nos, ezeket az egyesületeket támogassuk tőlünk telhető anyagi erővel és minden erkölcsi erővel. Ez hozza mozgásba az egész társadalmat a honmentő nagy akczióban. Megye, város, falu és polgár egyaránt vegye ki részét r A H C Z A. Idegesség1. Mulatóhely, a hol azok szórakoznak, a kiknek sok pénzük és még több idejük van. A kaczér kis külön szoba ablakai nyitva vannak, és élénk színeivel bevilágít rajtuk a nyári hajnal. Az asztalra egy félig és több egészen üres pezsgős palaczk, havanna szivarok és egy pár ott felejtett női keztyü. Az ideges 30 éves. A doktor 40 éves. Az ideges (tölt a poharakba, fáradt hangon): Bizony doktorkám, egy-egy ilyen éjszaka után érezzük csak igazán, hogy milyen hitvány az élet. A doktor (koczint): Mi ebből a tanulság, hogy ne éjszakázzunk 1 . . . Az ideges: Könnyen beszél maga doktor. Ne éjszakázzunk, ne éjszakázzunk! . . . Az igy kimondva nagyon egyszerű. De mit csináljunk ha nem tudunk aludni ? A doktor: Aludni mindenki tud. A kinek nincs nyugodt álma, annak vagy rossz a lelkiismerete, vagy pedig — beteg. Az ideges : Már pedig én sem meg nem gyilkoltam, sem ki nem raboltam senkit. Azonfelül beteg sem vagyok. Az egész bajom egy kis idegesség. A doktor: És ön ezt nem tartja betegségnek ? Az ideges: Betegségnek } ... A hogy vesszük. Hiszen fennjárok vele, nincs lázam, egy kis fejfájáson kívül fájdalmat sem igen okoz. Ha ez idegességekkor mindnyájan betegek vagyunk. Ä doktor (komolyan) : Nagyon téved barátom. Az ideges : Ugyan, miben édes doktor ? A doktor : Abban, ha azt hiszi, hogy mindenki ideges . . . Ismerem ezt a maguk kedvelt hazugságát. Épen annyit ér, mint az a másik, mellyel elhitetik | magukkal, hogy az idegesség egv kis általános, divatos kellemetlenség, a mely épen úgy vele jár a kultúrával, mint a villamosság, vagy az aszfalt. Az ideges : Hát nem igy van ? A doktor belemelegedve : Nem és ezerszer nem ! Hosszú orvosi gyakorlatom alatt elég alkalmam volt az embereket megfigyelni. Higyje el nekem, csak azok az emberek idegesek, a kik megérdemlik. (Izgatottan) Pinczér, mit szaladgál az asztal körül? Nem látja hogy beszélgetünk ? Ne háborgasson ! . . . Mit is mondtam ? Igen . . . Igen csak az az ember ideges, a ki reá szolgált. Az ideges: Hogy éiti ezt? A doktor: Mindjárt megmagyarázom. Ép lelkű ember, a ki a természet törvényei szerint él, a ki iparkodik betölteni azt a helyet, amelyet hivatása és kötelességei számára az életben kijelöltek, nem lehet ideges. Az ideges (gondolkozva): Istenem, hiszen ezek között is találunk . . . A doktor: Nem, ezek között nem találunk idegeseket. az ideges ember lelkében feltétlenül van valami önmaga által okozott disszonancia. Más kérdés persze, hogy a legnyugalmasabb viszonyok között is megőrizhetjük-e lelkünk összhangját ? Az ideges : Hiszen épen az az ! . . . A doktor: (oda se hallgat): Az élet, akár milyenek a külső körülmények, tele van csalódással. Itt van például ön. Gazdag, független, nincsenek gondjai, mégis ideges. Öröklött hajlamról itt alig lehet szó. Hiszen ismertem az ön családját. Az atyja egész életét a sport és gazdálkodás foglalta el, édes anyja pedig típusa volt a jó gazdasszonynak. Nervozitásnak náluk nyoma sem volt. Mi lehet mégis az oka az Ön idegességének ? Az ideges (feszülten): Ezt szeretném én is tudni! . . . A doktor (mind jobban gondolataiba merülve) : 1 A megoldás voltaképen egyszerű. Egész fiatalon belekóstolt az élet örömeibe. Pénze volt, nem volt dolga, egészen átadhatta magát a gyönyörűségeknek.Az ital és nők elviszik a magukét. Ha a helyett dolgozott volna . . . Az ideges : Nos ? A doktor: Ha dolgozott volna . . . Akkor sem tudom vájjon nem lenne-e ideges ? A sok munka is megörli az idegeket, és a kevés vagy mérsékelt munka is kell, hogy eredménynyel járjon. A sikertelen munkánál és az ezt követő skepszisnél nincs semmi, a mi jobban feldúlná a lelkünket. Hát még ha a munka kenyérgonddal is jár ! . . . Az ideges (kárörömmel): Lám, lám, hát dolgozni sem szabad ? . . . A doktor (zavartan): Azt nem mondtam De hát miért nem nősül meg ? Az ideges (nagy füstfelhőt bocsát ki): Megnősülni ? . . . Nem is gondolok reá . . . A doktor: Pedig ez biztos gyógyszer ... a családi élet szelíd nyugalma elsimít minden bajt. Igaz viszont, hogy minden családi életben vannak viharok . . . A gyermekek . . . Mennyi vesződséget, kellemetlenséget, apró és nagy gondot okoznak a gyermekek . .. (Elkeseredve). Igazán legjobb volna Diógénesnek lenni. Eh, ördög vigye el ezt az egész idegességi problémát ! Menjünk haza ! Felkászolódnak. Fizetnek. A hajnal hűvös, hát csendesen köpenyeikbe bújnak. Az ajtónál. A doktor: Külömben tudja mit, bevallók önnek valamit. Az ideges : Nos ? A doktor (rövid habozás után): Én is ideges vagyok ! . . . (Gyorsan beugrik a kocsijába és elhajtat.,) Az ideges (Csendes kárörömmel néz utána, majd beül egy másik kocsiba) A Stefánia-utra és azután a Duna partra. (Magában.) Aludni még úgysem tudok . .. Báttaszéky Lajos. 1896. SW KITÜNTETVE SZAKKIÁLLÍTÁSON! 'WQ 1896. HUSZTHY ZOLTÁN kitűnő hírnevű fényképészete Nagykárolyban. 12—52 ar megbízható, szép munka: Egyes alakok, gyermek-képek, családi, testületi stb. csoportfényképek a szokott természethü, gondos kivitelben. Nagyobb menyasszonyi képek 3 f rttól. Bemek kivitelű fényképnagyitások! Sietnagyságu metífiép 9frt 80 kr. w“iiT' 9 frt 80 kr. Vidéki megrendelések a legnagyobb figyelemmel teljesittetnek