Szatmármegyei Közlöny, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-06-01 / 22. szám
Nagykároly, 1902. junius 1. 22. szám. XXYIII. évfolyam SZATMÁR VÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. ^ SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Nagykárolyban, Jókay-utcza 2. sz. HIVATALOS RÉSZ. 14839—1902. sz. Veresmart község határán f. é. május hó 9-én a Szamosból 24 drb 24 méter hosszú, 1 méter átmérőjű és 1 drb 12 méter hosszú csonkított fenyőfa fogatott ki. Nagy-Károly, 1902. május 20. 14797—1902. sz. Kiss Károly v.-oroszii lakosnak f. hó 4-én a vámos-oroszii határból egy darab 7 éves, világos pej, kancza, jegytelen lova. elbitangolt. Nagy-Károly, 1902. évi május hó 20-áu. 14051 —1902. sz. Gál Kelemen csengeti- lakos f. évi márczius hó 20-án 159—19C12. községi 757—1902. megyei szám alatt kiadott 2 drb 8 éves, fehér szőrű ökörre szóló járlatát elvesztette. Csenger, 1902. május hó 6-án. Böszörményi, főszolgabíró. 15306—1902. S3. Stein Leib monostori lakos bérlőnek marhái közzé a farkasaszói határban egy darab egy éves, fehérszőrü üszőborju vegyült, miután tulajdonosa mai napig sem jelentkezett, az 1894. évi XII. t.-cz. J05. §-a értelmében mint gazdátlan jószág Misztótfaluban az 1902. évi május hó 30-ik napján délelőtt 9 órakor tartandó nyilvános árverés utján el fog adatni. Nagy-Károly, 1902. évi május hó 24-én. 14820—1902. sz. Pika Miklós herendi birtokosnál egy darab 5 éves, pej szőrű, jegytelen, 151 czm. magas kancza ló befogatott. Nagy-Károly, 1902. május 19 én. Nagy László, alispán. A hadsereg. Rengeteg költséggel tartjuk fent a hadsereg intézményét s bizony még a leglojálisabb adófizető sem mondhatja, hogy valami nagy örömünk telik benne. A hadsereg állam az államban, más szellem lengi át és más törvényekkel kormányozzák. Mig egyfelől a katonáELÖFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona. Egyes szám ára 20 fillér, nak, mint egyénnek politikai jogai nincsenek, addig másfelől a törvény olyan előnyöket biztosit neki a polgár felett, melyek nemcsak, hogy felérnek a politikai jogok nélkülözésével, de határozottan előnyösebb helyzetet teremtenek a katonatiszt javára, a polgár hátrányára. Csodálatos! Nézzük Francziaországot, Németországot, Angliát s a többi kulturállamokat s látni fogjuk, hogy azok a népek daczára annak, hogy nem kisebb sulylyal nehezedik rájuk a hadsereg költsége, lelkesednek a katonaságért, ^u.j£rnzet hősiességét, dicsőségét, remény.^^^^E^^fe benne. A népnek odakünn megvará'a^á''n^ag\ népszerű tábornokai, akiket úgy megbecsül, hogy egy politikust sem jobban. Mig nálunk nemcsak, hogy nincsenek népszerű tábornokok, de őszintén szólván, a hadsereg egyáltalában nem népszerű. Téved az, aki azt hiszi, hogy ez a sajnos körülmény tisztán csak politikai.okokra vezethető vissza. A közönség manapság már nem rágódik közjogi gravámeneken, sokkal inkább érdeklődik a közgazdasági közérdek iránt. Hanem igenis a hadsereg szelleme, az ő külön társadalmi és korporális törvényei képezik a válaszfalat a hadsereg és a nép szive között, a katonaság elszigeteltsége, a katona- tiszti karnak a polgárságétól merőben eltérő életnézete okozza azt, hogy nem tudunk egymás mellett felmelegedni. Az újságokban, a zöld és feher asztalnál mindig bizonyos sajátos idegenszerűségnek hangja az, melylyel a mi közös hadseregünkről tárgyalnak, mert ha vérünkből való vér is az osztrák--magyar katona, nem a mi lelkűnkből lelkedzett lélek. És ez a legfőbb oka annak, hogy olyan kevés magyar fiú lép a katonatiszti pályára. A szülői házban, az iskolában s az életben egész más szellemet oltanak be a serdülő Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyílttér“ ssra 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. ifjú leikébe, mint amilyen az, amely katonáék- nál uralkodik s nem csoda ha nem tud vele megbarátkozni. Mikor fognak végre az intéző körök rájönni arra az igazságra, hogy ez az állapot, mely nem egyéb, mint állandó feszült viszony a hadsereg és polgárság között, nagy hátrányára van mind a két félnek s válságos háborús idő eseten országos katasztrófa elé vezethet ? Mikor fogják reformálni a szellemét annak a hadseregnek, melyet állami létünk fundamentumának tekintenek ? Mikor lesz nálunk a hadsereg népszerű éppen úgy mint a külföldön ? E kérdésekre bizony nem kapunk megnyugtató választ a katonaság részéről. A czopf, amely a múlt század eleje óta kormányozza jól-rosszul a hadsereget, szívós és erős,, valami nagy reformátornak kell jönnie, aki kiirtsa. Szívben és lélekben egynek kell lennie a népnek hadseregével s e helyett hűvös elszigeteltségben élnek közöttünk a hadfiak s van nem egy város Magyarországon, ahol a polgárság és a tisztikar egyáltalában nem érintkeznek társadalmilag. Ha elgondoljuk, hogy közadóink oroszlánrészét a kadsereg nyeli el, hogy az utolsó vánkosunkat is elviszi a végrehajtó, hogy kiszorítsa belőlünk az adót, melyből a hadsereget olyan urasan eltartjuk, bizony nagyon keserűen esik az a tudat, hogy ezt a nagy áldozatot egy olyan intézményért hozzuk, amely rokonszenvünket kiérdemelni nem tudja. Azok, akik a hadsereg sorsát intézik, ugy- látszik nem reflektálnak erre a rokonszenvre s nem tartják szükségesnek azt, hogy a katonaság és polgárság közti viszony bensővé és meleggé legyen. Sőt inkább az az elv vezérli r A R C Z A. Hetyke lovag hág a földre ; Kardja villog és csikója. S vígan éltünk, ha éjjel jő, Tündértánczra kerekedve. A virágok boszuja. Irta : Fréiligrath, fordította : ltudnyánszky Gyula. Ezüstszürke kócsag bókol A lovagnak a csákóján. Lány lebben ki a liljomból, Fátyla vékony pókháló tán. Tiszta harmat friss eső ért, Szennyes vízben mosta szárunk; Meghalunk, de halálunkért, Lányka, rajtad boszut állunk ! Puha ágya lágy párnáin Nyugszik a lány, mély álomban ; Lecsukódtak szempillái Arcza pírja fel-fellobban. Csalmatokból mámorosán Büszke néger jön feszítve ; Zöld turbánján világosan Ég a félhold arany ive. Elhal a dal; a virágok Az alvóhoz lehajolnak És a régi csöndességben Újra zsongó hangok folynak. Ágya mellett gyékényszéken, Szép cserépből ragyog rája Tarka, illatos virágok Friss kötésű bokrétája. A koronás tulipánból Kényes pálczahordó lépked ; Kék nőszirom kelyhéböl, nézd ! Nyomában a vadásznépet. Mily zsibongási elevenség ! Mint ég arcza a leánynak! Az árnyak, hogy legyezgetnék ! Az illatok körbe szállnak. A szobácska levegője Kekkenő hév, szinte fojtó; Nyár a hüsnek üldözője S zárva minden ablak, ajtó. A narcziszból ifjú lép ki. Szeme csüggedt, szive árva ; Az ágyhoz megy s tüzes, égi Csókja forr a lány ajkára. Most a nap süt a szobába ; És az árnyak oszladoznak. Mélyen alszik a leányka, Arcza dermedt a bájosnak. Néma csend és mély borongás ! S hirtelen, halld ! ime ottan Halk zsibongás, zsongás-bongás Zizeg, zug a virágokban. Ott forognak és lebegnek A szellemek vadul körbe; S az alvónak énekelnek, Lengve, szállva, zúgva föl, le : Egy elhervadt virág ő is, Kinek többé már nem virrad. Pihen testvérei mellett,- Megölte a virágillat! Kelyheikből lengve kelnek Szellemszárnyu páraképek ; Ködruhájok, mint a felleg ; Koronásán, pajzsban lépnek. A rózsából, biborágyból, Kél egy karcsú, gyönge nő, Csillog szétomló hajából Harmatként a gyöngy elő. Sisak virág sötétzöldje Susog, reszket s ime róla „Lányka, lányka! föld ölében Nem engedtél megmaradnunk, Hogy e tarka, szép cserépben Vágyakozva elhervadjunk ! Ó a földnek anyakeblén, Üdvözítő volt pihennünk, Hol, lombok közt átlebegvén, Napsugár csókolta keblünk ; Hol tavaszi, hűvös szellő Derekunkat ölelgette ; A fogalmazó ur. Valahogy összekerültek ketten. A méltóságos kisasszony karcsú aranytolla sikkes mozdulattal nyújtotta kezét a fogalmazó ur rokkant aczélpennájának, aki merev, hivatalos tartással hajtotta meg magát. — Minő véletlen szerencse — mondotta kissé érdes, rekedt hangon. Aranytoll kisasszony ábrándosán nézett körül. Költői teremtés volt, az aranytollak arra vannak pre-
